Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-03 / 139. szám
UJ KELET 1994. szeptember 3., szombat 3 Gyermekeink szállítják a közhangulatot Göncz Árp ódné Nyíregyházán Dr. Göncz Árpádné, Zsuzsa néni, teg- nepelőtt itt járt Nyíregyházán és nagyon boldog volt már akkor, mikor meghívót kapott a START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei új kollégiumának átadására. Vásárolt egy bőröndöt, kapott egy Szélkiáltó-kazettát és egy emlékplakettet, melyen Magyarország térképe áll, bár a fő város a megyeszékhely, hiszen csak ez van bejelölve rajta, és a város címere is emlékezteti majd őt miránk. Sokan megnézték az utcán, s azt hiszem, közvetlenségével mindenkiben szimpátiát ébresztett. — A férjemmel először pontosan tizenöt évvel ezelőtt jártunk a gergelyiugornyai alkotóházban, mely a megyei írószövetségé. Mák- szemnyi unokáimmal borzasztóan megszerettük a környéket, és tíz nyáron keresztül mindig eltöltöttünk egy kis időt itt. Először még Trabanttal .jöttünk, aztán Wartburggal. így kezdődött az ismeretség Szabolcs- Szatmár-Bereg megyével. Aztán ez folytatódott, és Tákostól kezdve az összes gyönyörűséget végigjártuk, ami itt található. Két hetet töltöttünk Kisvárdán, a határon túli magyar színházak találkozóján. Valahogy úgy jött össze, hogy egy amerikai barátnőmet is hoztuk magunkkal, akinek felejthetetlen élményt jelentett, hiszen negyven éve mentek el itthonról. Most már ő is nagyon szereti ezt a vidéket. — A karitatív tevékenység, amelyet végez, mennyire kötődik ahhoz, hogy Zsuzsa néni a köztársaság elnökének felesége? — Nincsen nálunk ennek semmi hagyománya, bár egy köztársasági elnöknek sok tennivalója van. Árpád is azt csinálja, ami az egyéniségéből következik, és én „tartozékként” teszen a saját dolgomat. — Ami a történelmet illeti: sokan állítják, hogy nincs olyan nagy ember, aki mögött ne lett volna egy nő, aki azzá tette őt. Van-e benne valami? — Tényleg sokat hallom én is, bár nem tudom, hogy mire alapozzák. Egy biztos, hogy az ember negyvenhét évi házasság és több mint ötven évi ismeretség után elmondhatja magáról, hogy mindent együtt csinált a társával. Felneveltük a gyerekeket, megoldottuk a problémákat, megértük a hét unokát, meg a politika változásait is. — Mennyiben tér el a családi élet egy ilyen hétköznapinak semmiképp sem mondható családban? — Most már mindenben, bár szerencsére negyvennégy éven keresztül normális család voltunk. Ma már gyakorlatilag, ha A START kollégiumának avatóünnepségén. Középen: tí (Fotó. én nem rendeznék — néha erőszakkal is — egy-egy családi összejövetelt, vagy nagy nehezen nem szakítanék időt arra, hogy elmenjek a gyermekeimhez, akkor tényleg nem lenne semmilyen magánéletünk. Ez egyébként nagyon érdekes, mert a gyerekeimnek komoly megrázkódtatás volt ez az elnökség. Ok már az egzisztenciát félig megteremtett felnőttek voltak és a változások ellenére is csak saját maguk maradtak. Mos már azért megemésztették és szállítják nekünk a közhangulatot. Az_ unokák pedig egyenesen élvezik azokat az élményeket, amit a mi foglalkozásunk ad nekik.-—Vannak-e olyan prózai kötöttségei, mint a divat, vagy egyáltalán a külső? — Sajnos lennének, de ez nekem nagyon nehezen megy: Sokat megyünk külföldre és vannak látogatások, ahol úgy kell megjelennem, mint az ország első asszonya. Ez valóban kötelezettséggel jár, de meg kell mondjam, hogy ezt a részét csinálom a legnehezebben. — Gyakran járnak külön utakon a férjével? — Sokszor előfordul, hiszen Árpádot is máshová hívják, meg engem is. Annyira sokat utazunk mindketten, hogy én már csak azért, hogy vele menjek, úgy nem megyek. Itt most én hoztam az üdvözletét. Neki most más elfoglaltsága van. — Gondolom, képtelenség háztartást vezetni ennyi teendő mellett. — Azt muszáj rendben tartani, bár van segítségem. Ez úgy kezdődött, hogy az elnökség első éveiben még éltek a szüleim és nálunk voltak. Vállaltam ezt a feladatot. Aztán amikor meghaltak, akkor kezdtem elfogadni a meghívásokat és az elnökfeleség kötelezettségeit is teljesíteni. Pillanatok alatt le is épült az én háztartási tevékenységem. Hétvégén azért még megpróbálom behozni ezt a lemaradást. Szabadidőm nem nagyon van, de kis erőfeszítéssel két éve minden héten kétszer járok úszni, hiszen az utazások és fogadások fizikai terhét, úgy érzem, másként nem bírnám. — Meddig marad nálunk, és mikor látjuk legközelebb? — Ma estig, mert még megnézem az anyás csecsemőotthont, hiszen ezt már régesrégen megígértem. Délután pedig tartunk egy megbeszélést. Laborczi Géza lelkész meghívta a megye összes fogyatékosokkal foglalkozó intézményének képviselőjét, ahol tartok egy beszédet is. Este pedig visszamegyünk Budapestre, vagyis haza. Hogy mikor jövök megint, azt nem tudom, mert nagyon messze vagytok. Maga az utazás is hosszú és hz ember ilyenkor mindent egy nap alatt akar megnézni. Hasonló élményeket azonban még sehol sem szereztem, és igyekszem az itteni tapasztalatokat megosztani az ország más részein működő intézmények vezetőivel. Nagyon jó példát mutattak és sok ötletet kaptunk a fogyatékosok iskolán túli foglalkoztatására, életük segítésére. Remélem, minél hamarabb látjuk egymást. Az Új Keletet pedig magammal viszem az útra olvasnivalónak. Herczku Tünde önczÁrpádné : Bozsó Katalin) Műszaki vizsga — bejelentés nélkül Mindent egy helyen A Szamosmenti Állami Tangazdaság egykori gépjavító műhelyében tevékenykedik a Szatmár Jármű Kft. A gazdaság privatizációja után — a gépek, teherautók, egyéb járművek eladásával — az itt dolgozó munkásokra a munkanélküliség keserű sorsa várt volna. Többek között ezért is döntöttek úgy, hogy bérbe veszik a gazdaságtól az épületet... Király István, a Szatmár Jármű Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztat az előzményekről, jelenlegi tevékenységükről. — Mik voltak az első lépések? — Mi már a privatizáció előtt szerettük volna bővíteni tevékenységünket — mondja az igazgató — de erre akkoriban kevés lehetőség adódott. Aztán a változások után bérbe vettük a gazdaságtól a gépműhelyt, s a Megyei Közlekedési Felügyelet segítségével megteremtettük a feltételeit annak, hogy beindítsuk a mindennapos műszaki vizsgáztatást. A gazdaság szerelői mellé még új munkatársakat is vettünk fel, így még új munkahelyeket teremtettünk, jelenleg 9 fő dolgozik a kft. alkalmazásában. — Volt igény a munkájukra? — A szatmári térségben igen nagy igény volt már, hiszen nem mindegy, hogy esetenként 100-150 km-rel kell kevesebbet autózni egy műszaki vizsgáért. Nálunk az ügyfél dönti el. hogy melyik napon kívánja vizsgáztatni a járművet. — Nem kell előzetesen bejelenteni? — Minden munkanapon vállaljuk mindenfajta jármű időszakos műszaki vizsgáztatását, előzetes bejelentés nélkül. A vizsgadíj fizetése is a helyszínen történik. —Javításokat vállal a Szatmár Jármű Kft.? — A műszaki vizsgáztatás mellett természetesen kisebb javításokat is végzünk, ami a vizsgához szükséges. így előzetes műszaki felülvizsgálatot, , készítünk fel járműveket műszaki vizsgára, ezeket levizsgáztatva adjuk át a tulajdonosnak. — További szolgáltatásaik? — Most indítjuk be a szervizünket, ahol olajcserét, valamint diagnosztikai vizsgálatokat végzünk személygépkocsin és kisteherautón, de rövidesen- beindítjuk a futóművizsgálatot, beállítást is. Természetesen környezetvédelmi felülvizsgálattal (zöld kártya) is foglalkozunk — egyelőre csak benzinüzemű járművek esetében. Forgalmazunk különféle gumiköpe- j nyékét, PETROL BOOSTER fogyasz- táscsökkentőt, METABOND kemény- [ ségnövelőt, és árusítunk személygépkocsi-utánfutókat is. Szeptember elejétől fékdobszabályozással is fogunk foglalkozni, személygépkocsikon és teherautókon egyaránt. Szabó Dénes kiengedte a szellemet a palackból Dí járatás Eddig még csak egyszer fordult elő, hogy a Cantemus gyermekkórust lepipálta egy testvérkórusa. Ezúttal a Banchieri Singers együttes első díjat hozott haza az itáliai Arezzo városából, míg a Cantemus második helyezést ért el kategóriájában. — Nem volt rivalizálás a két énekkar között, hiszen két külön kategóriában indultak ezen a nemzetközi versenyen. A dolog akkor lett volna izgalmas, ha mindketten első díjat nyernek, és a legújabb versengés szellemében a nagydíjért mérettetnek össze — meséli Szabó Dénes, a gyermekkar vezetője (s a Banchieri szellemi atyja — azaz nem csak szellemi, hiszen fia, Soma, az együttes „hangadója”), aki a napokban tért haza a nagy útról a kórustagokkal. — Nagyon sok versenyen vettünk már részt, és tulajdonképpen már nem lenne szabad elindulni az ilyen rendezvényeken, de úgy érzem, az állandóan cserélődő csapatok minden tagjának biztosítani kell azt az élményt, amivel az előzőek már gazdagodtak. A másik tényező, hogy anyagilag viszonylag nem kerül sokba egy-egy ilyen utazás, hiszen az ottlét költségeit általában a szervezők vállalják. — Miért nem ajánlatos már fellépni, versengeni? — Azért, mert kellemetlen az ilyen megméretésekre időről időre eljárni. Egyrészt nagyon speciális felkészülést igényel, és minden pillanatában a versenyszerű énekléshez kell igazodnunk. Emellett sokan kárhoztatják ezeket az eseményeket a megnövekedett feszültségek és a kivédhetetlen igazságtalanságok miatt. Ez alapvetően azért van, mert az eredményhirdetés után mindig több a csalódott gyermek, mint a boldog. A zenének viszont éppen ellenkező módon kell beépülnie az ember életébe. Az igazi funkciója, hogy vigaszt adjon, feloldja az izgalmakat, és örömet okozzon az éneklés. — Persze a Banchieri esetében ez mind igaz. — A Banchieri tagjai valamikor a Can- temusban énekeltek. Rendkívül kitartó, elszánt munkával jutottak el ide. Először Olaszországban értek el második helyezést, és a legnagyobb siker az volt, hogy megnyerték a Ki mit tud?-ot Arezzóban folytatták a sikersorozatot, és a külföldi szakemberektől még kitűnőbb méltatást vívtunk ki, mint amit magunk között megbeszéltünk. A díjjal kapcsolatban egyébként becsúszott egy kis baleset, hiszen egészen addig, míg haza nem érkeztünk, nem bontottuk ki a plakettet. Itthon vettük észre, hogy egy nem elkészült érmet kaptunk, így valószínűleg visszaküldjük, hogy feliratozzák, és utána kerülhet a vitrinünkbe a sok más díj közé. — Talán a többieket is kárpótolta az utazás és a látnivalók. — Valóban, az a viszonylagos szomorúság, ami a gyermekekben megvolt, eltörpült amellett az élménygazdagság mellett, amely Firenzében, Pisában, Velencében érte őket. A legnagyobb dolog pedig az volt, hogy mindenki megfürödhetett a Tir- rén-tengerben. Arezzóban pedig éppen egy nagy ünnepség közepébe csöppentünk, és tanúi voltunk a középkori lovagi tornákat felidéző eseményeknek. Félelmetes, hogy mennyire élethűen adták vissza a középkor szellemét! —Hol volt a szállásuk? — Egy apácazárdában aludtunk, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Ez harminc kilométerre volt Arezzótól, és még soha nem láttunk ilyen hangulatos szerkezetű kisvárost. Míg itt, Nyíregyházán már tisztelgünk azelőtt az épület előtt, amely már százéves elmúlt, itt minden kő több mint ezeréves. Meg is kérdeztem az olaszokat, hogyan tudják elviselni, hogy azokon az utcaköveken járnak, amelyen Michelangelo, RajfaeUo vagy Leonardo da Vinci jártak. Nem is értették a kérdést, hiszen annyira benőtte magát ez a tény a hétköznapjaikba. Szerintem nekünk jobb ezért, hiszen tudjuk értékelni az ilyesmit. —Hoztak-e újabb meghívásokat haza? — Természetesen, és ez azért nagyon jó dolog, hiszen egy-egy ilyen verseny jó szakmai fórumként is működik. Egyáltalán, az jó reklám, ha bekerülünk az ottani prospektusba, ami nem könnyű, hiszen komoly előzsűrizés dönt arról, kiket fogadnak. Írországba sokadszorra hívnak már minket, de invitáltak Szlovéniába és egy újabb olaszországi látogatásra is. Távlati terveink azonban nem biztos, hogy lehetővé teszik ezeket a látogatásokat, hiszen jövő nyáron Japánba készülünk, és ehhez illesztjük az egyéb lehetőségeket. Talán a régi keletű dél-koreai és tajvani meghívásoknak is eleget tudunk tenni, bár így hosszúnak ígérkezik a távoliét, majdnem két hónaposnak. — Egyéb tervek? — Legközelebb Egerben lépünk fel a székesegyházban a Nazarénusok Világa találkozója alkalmából, szeptember 3-án. Ez még a nyár eleji németországi koncertturnénk következménye. Szeptember 12- én a Duna Televízió jön hozzánk Kocsár miséjének három tételét rögzíteni. A felvételre valószínűleg a vállaji katolikus templomban kerül sor, és ugyanitt készül majd a harmadik CD-nk anyaga is. Nehéz és nagy feladatok előtt állunk, hiszen Budapestről is gyakran kapunk meghívásokat, most például a Magyarok Világ- szövetsége kért fel minket a szereplésre. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy jövőre húszéves lesz a Cantemus, amit nemzetközi gyermekkórus-találkozóval és egyéb programok szervezésével szeretnénk megünnepelni. — Szabó Dénes nem öregszik? — Annak idején valószínűleg én eresztettem ki a szellemet a palackból azzal, hogy kórussal kezdtem dolgozni. Akkor még én irányítottam a dolgok menetét. Ma már szűkén számolva is négy kórus diktálja azt, hogy mit kell tennem, a dolgok irányítanak engem. Jó lenne, ha az ember meg tudna sokasodni, hiszen a mostani kórusok ugyanazt követelik, mint hajdanán az az egy. Ez a helyzet. H. T.
