Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-22 / 155. szám

6 1994. szeptember 22., csütörtök ÚJ KELET A dél-afrikai Sun Cityben, a Nap Vá­rosában, ahol tavaly világszépének válasz­tották Júlia Kourotchimkat, az orosz szép­ségkirálynőt, most újabb történelmi első született. Jacgui Mofokeng lett az első fe­kete Miss Dél-Afrika. Az esemény és a történtek körüli felhajtás bizonyára meggyőzött több fehér bigottat, hogy itt számukra nem terem jövő. Persze, ennek ellenére sokan hibáz­tatják a versenyt is, főleg azért, hogy a ve­télkedő dél-afrikai szépségek faji össze­tétele nem tükrözte az ország valóságos faji megoszlását. így a szervezők meg­egyeztek abban, hogy legközelebb ezt fel­tétlenül biztosítani kell. Az eredmény jónéhány olyan tanult és szakképzett fehéret is meggyőzött, akik jó kapcsolataik és anyagi jólétük révén meg­engedhetik maguknak, hogy kivándorol­janak Angliába, Canadába, Ausztráliába vagy az Egyesült Államokba. Az igazság az: nem a politikai hatalom elvesztése, ami elüldözi az embereket Dél- Afrikából, ami sokakat emigrációba kény­szerít, hanem a változások következmé­nyei. Azok a következmények, amelyek megváltoztatják az eddigi „fehér” életmó­dot. A lakónegyedek, kórházak, iskolák és a többi szükséges intézmények integráció­ja tovább rontja a fehérek eddigi előnyös helyzetét. Egy olyan országban, ahol fekete az ország elnöke és a parlamenti képviselők legfeljebb negyed része marad csak fehér, ezt el kell fogadni. Ellenkező esetben pedig be kell látni, hogy bizony rossz helyen élnek. És ki kell vándorolni. Ha ezt egyáltalán megengedhetik maguknak. Miss Jacgui Mofokeng, egy különleges fiatal hölgy. Értelmes, nagyon szép, köte­lességtudó és bátor. Sowetoban, a Jo­hannesburg melletti fekete településen nőtt fel. A privát iskolák terméke, ami bizo­nyítja, hogy Dél-Afrikában is vannak olyan feketék, akiknek eddig is megada­tott, hogy feltörjenek és elérjék: immár egy egész ország büszke rájuk. Jacgui 21 éves, az egyetemen másod­éves közgazdasági tanuló és alkalomadtán modellezik. Megfogadta, hogy uralkodása alatt, a béke képviselője lesz és a békés együttélésért fog küzdeni. Ha ez az elragadó fiatal lány Soweto- ból, aki magára vállalta a béke képviselő­jének szerepét, meg tudná győzni a dél­afrikaiakat, hogy békésen éljenek együtt, akkor túlszárnyalja a politikusok törekvé­seit. Molnár Erzsébet Johannesburg Minden év nyarán ezrek látogatnak el a wyomingi Cheyenne városába, ahol vad­nyugati napokat tartanak. A rendezvény igazi vonzereje a hatalmas rodeó. Több, mint ezer cowboy, a magyar gulyás ame­rikai megfelelője, vetélkedik egymással. A díjak összege 400 ezer dollár. Kilenc napon át tart a versengés. A cowboyok be­mutatják, hogyan lovagolják meg a betö- retlen vadlovakat, és az ugyancsak tem­peramentumos fiatal bikákat: egy ilyen bi­ka hátán néhány másodpercig megmarad­ni, nagy sikernek számít. Toldi Miklóshoz illő feladat a bikabirkózás. Amerikai módon, azt is be kell mutatni, hogyan lasszózzák meg a borjúkat és a marhákat. Van lóverseny vadlovakkal, és ekhós szekerek kocsisai vetélkednek, ki a gyorsabb. A versenyek hajnalban kezdőd­nek és késő estig tartanak. Évente több, mint tízezer látogatót várnak a helyi ven­déglők. A vacsora mellett természetesen népszerű cowboydalokat játszó zenekarok muzsikálnak, és késő éjszakáig táncol mindenki. Vasárnap reggel azonban nagy lesz a csönd: versenyek és mulatozás helyett a tömeg cowboymisére gyűlik össze. Nem tudjuk, jövőre ki vezeti az imát: az idén egy lousianai cowboy vállalta a feladatot, aki nemcsak arról híres, hogy meglova­golja a bikákat, hanem arról is, hogy la­kóhelyén egy cowboytemplom lelkésze. Miskey Endre New York InfoNet Ötvenezer hely már foglalt Úszó vendéglő Miféle vendéglő az, ami még meg se nyitott, de már ötvenezer ember foglalt benne asztalt? Hát kérem, ez egy úszó ven­déglő, egy chicagói jachton. Gyönyörű új hajó ez, 800 személyes, úgy hívják, hogy Odüsszeia, és két fiatal ember csinált be­lőle vendéglőt, az egyik, Michael Higgins, csak 26 éves, Roy Sanders pedig 30. Mind­ketten egy kirándulóhajón dolgoztak aze­lőtt, és egy emberként állapították meg, hogy lehetne az ilyesmit jobban is csinálni. Két és fél éven át álmodozott és tervezett Higgins és Sanders, de persze álmokból és tervekből még nem lehet jachtot venni, pénzük pedig nem volt. Beruházót kellett találniuk, és szerencséjük volt, mert nem is kellett sokáig várniuk. Egy utazási iroda tulajdonosa hajlandó volt befektetni a szükséges összeg nagy részét. A jacht most olyan, mint a nagy ten­gerjáró kirándulóhajók, csak kisebb és nem megy messzire. Fedélzetének egyes szintjein ugyanis különböző típusú szóra­kozóhelyek vannak, azaz nem is egy ven­déglő, hanem több: az egyik zenekar a leg­újabb slágereket játssza, a másik az ötve­nes évek nagy számait, de aki csak egy kis szelíd zongorázást akar hallani a va­csora mellé, az is van. Nem olcsó: de kö­rülbelül annyi, mint egy drága szárazföldi vendéglő, viszont az nem megy sehová, a jacht pedig körbehajózik a Michigan- ta­von, s vacsorázás közben gyönyörködhet az ember a pompás chicagói városképben. Szóval nem csoda, ha ötvenezer érdeklődő jelentkezett, még mielőtt kinyitottak. Most naponta kétezer telefonhívást kapnak. Ek­kora sikerre nem is számítottak: telefon- vonalaik képtelenek megbirkózni vele. Új telefonok kellenek. Még egy problémájuk van: egyelőre meleg az idő, de lesz még tél is. amikor a Michigan-ló befagy, és a jacht nem mehet sehová. Vajon eljönnek- e akkor is a vendégek? A két fiatal vállal­kozó még arra is hajlandó, hogy játékka­szinót nyisson a jachton, ha az üzlet lelas­sul. Ha viszont minden jól megy, újabb jachtvendéglők születnek... ugyanis a vál­lalat, amelyik ezt a hajót építette, tönkre­ment és a beruházók mindjárt meg is vet­ték. Szóval nemcsak két remek emberük van, aki tudja, hogyan kell úszó vendéglőt csinálni, hanem egy hajógyáruk is, amiben pont vendéglőnek való jachtokat épít­hetnek. És meg egy dolog: Higgins azt mondja, heti hét napon át dolgoznak, reggel hattól éjjel kettőig. Viszont tíz-tizenöt év múlva, teszi hozzá, már kényelmesen heverész- hetünk. Sebessi Róza Cleveland InfoNet HQPPSZKQP £ ta s — ¥ % te & & W js KOS (III. 21—IV. 20.) Fontos telefonhívást vagy értesítést várt, de hasztalan reménykedett. Sokasodnak a beváltatlan ígéretek, tervei rendre meghiú­sulnak, mégis jókedvű, már nem fél attól, hogy maga alá gyűri az élet. BIKA (IV. 21—V. 20.) Alig bírja nyitva tartani a szemét, pillái egyre lecsukódnak. Pedig most olyan fel­adatokkal bízták meg, amelyekkel sokat kell bíbelődnie. Morgolódik, langyos ká­vét szürcsöl, és kerüli munkatársai tekin­tetét. IKREK (V. 21—VI. 21.) Ez a semmihez sem hasonlítható, álom­szerű állapot olyan ritka, hogy meg kell becsülni. Kár, hogy olyan hamar véget ér. Ön lebeg, a többiek a földön járnak, és va­lakit közülük akaratlanul megbánt. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Gondolja át még egyszer azt az üzleti aján­latot, amelyet most kapott. Ne ugorjon rög­tön fejest, mert nem biztos, hogy partnere megbízható. Még ha olyan bomba üzlet­nek látszik is, előbb puhatolózzon. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Ön szeret öltözködni, jó ízléssel válogatja meg ruhadarabjait. Itt az ideje, hogy fel­frissítse őszi ruhatárát, és néhány divatos darabbal egészítse ki. Munkahelyén fon­tos, hogy jó benyomást keltsen környe­zetében. SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Rendkívül lassan indul ez a nap, mintha minden és mindenki aludna. Már bánja, hogy egyáltalán bement a munkahelyére, hiszen otthon kétszer ennyi teendője lenne. MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Újra elhanyagolja étkezését, rendszertele­nül eszik, és ilyenkor is általában édességet vagy valami hideget. Ha nem akar rövid időn belül gyomorfekélyt kapni, változtas­son ezen. Ráadásul a mozgást is hanya­golja. SKORPIÓ (X. 23—XI. 22 Álmait egy időre félre kell tennie. A lel­kesedés hiába rejtőzködik Önben, most egy kicsit takaréklángra kell állítania ma­gát. Egy kis megnyugvással, higgadtság­gal ott kell folytatni, ahol abbahagyta. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Ma a szokottnál több időt szenteljen a csa­ládi életre. Az utóbbi időben felgyülemlett otthoni problémáit többnyire a szőnyeg alá söpörte, s ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Tisztázni kell a vitás kérdéseket. BAK (XII. 22—1. 20.) Nagyon érzékenyen reagál pénztárcája la- posodására. Pedig ha valaki, Ön igazán ké­pes spórolni. Ne bánja kiadásait, hisz mind célszerű és elkerülhetetlen volt. VÍZÖNTŐ (I. 21—II. 19.) Teljes csend mindenütt. No nem vihar előtti, hanem amolyan szürke, egyhangú, unalmas csend és mozdulatlanság. Gyor­san el is hagyja munkahelyét, és új vizekre evez. Ma érje be ennyivel. HALAK (II. 20—III. 20.) Fejét fennen tartja, mellkasát kidomborít­ja, így tekint széjjel a világban maga körül. Helyzete szilárd, megingathatatlan. Ked­vese ragaszkodó szeretettel veszi körül, munkahelyén pedig nem tudnak meglenni Ön nélkül. Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 22-én és 23-án A Flinstone család Béke mozi 22-én és 23-án Wolf, a farkas Montázs (Art) mozi (volt Videó mozi) 22-én és 23-án Backbeat Városi Művelődési Központ 22-én 17.00 Fotóklub 22-én 18.00 AD and D klub a fantasztikus szerepjátszó játékok kedvelőinek 22-én 14.00 Nyugdíjasklub (VMK) 22- én 16.30 Igrice táncegyüttes próbája 23- án 17.00 Á majorettesoport próbája 23-án 9-12 A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar próbája 23-án 16.30 Az ifjú Zenebarátok Kórusá­nak próbája 23-án 18.00 és 19.00 Aerobic 23-án 15.00 A Kossuth téren „Húzd a lét­rát” kötélhúzó verseny középiskolásoknak, értékes díjakért Szeptember 25-ig Nemzetközi Kézműves-kiállítás a VMK kiállítótermében Nyitva naponta 10—18 óráig A Bujtosi Szabadidő Csarnok programja: 22- én 17.30 NYKC—PICK Szeged NB I bajnoki kézilabda-mérkőzés, utána ifjú­sági kézilabda-mérkőzés 23- án Nemzetközi Díszmadár Kiállítás A Nyírségi Ősz programja: 22-én és 23-án Játék Show — Játékkiállítás és - vásár (Sóstógyógyfürdő Szabadidő Park) Kölyökvár Tanfolyamok: Középfokú (B kategóriás) bábcsoport vezetői tanfolyam Részvételi díj: 15 000,— Ft. Kézműves tanfolyam (papírhajtogatás, övszövés, aplikáció, papír- és termésbábok készítése) Napközis nevelők, szabadidő- felelősök, óvónők részére havonta egy alkalommal. Részvételi díj: 600 ,— Ft/hó. kéthetente 10.00 órától Bábszínház kéthetente délelőtt Lutra cserebere Jósavárosi Művelődési Ház Szeptemberben induló tanfolyamaink: Klasszikus balett 5 éves kortól Részvételi díj: 400.— Ft/lió KOSSUTH _____________________________ 4. 30—8.10 Reggeli Krónika. Benne: Fél­óránként hírek, óránként Krónika, Sport. 5.40 Falurádió. 8.10 Törvénykönyv. 8.40—10.59 Napközben. 10.30 Mindennapi tudomány. 11.05 Régi Koncz Zsuzsa-slágerek. 11.25 A Szabó család. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Kül­politikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Szervánszky Endre: Három vallásos ének. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszi­kusok mindenkinek. 15.05 Válogatott per­ceink. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 A hét muzsikusa: Fischer Iván karmester. 17.05 Önkormányzatok fóruma. 18.00 Esti Króni­ka. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállította: Tordon Ákos. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Korunk zenéje 1994. 21.50 Heuréka (ism.) 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Riportműsor. URH: 6.30—6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55—9.00 Körzeti információs ma­gazinok. 17.00—18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű mű­sor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Né­met nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű mű­sor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI_________________________________ 4.32 Hajnali kalendárium. Benne: Félórán­ként hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sport­reggel. 8.00 Hírek. 8.10 Rivaldafényben. 8.50 Helykereső. Hírek. 9.03 Zöld telefon. 9.10 Zene-szó. 11.00 Hírek. 11.05 Családi persely. 11.05 Tea hármasban. 12.00 Nótaparádé. 13.00 Hírpercek. 13.10 A cápa. Matthias Mandel novellája. 13.25 Kvízpróba. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Hírek. 17.05 Gordi- usz. 18.00 Észkerék. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.05 Gordiusz plusz 19.10 Fülönfog- va, avagy hogyan hallgassunk zenét! 19.30 Táncházban. 20.00 Zenés portugáliai mozaik. 20.30 Eszpresszó. 21.00 Hírpercek. 21.10 Daráló. 21.40 Rock and roll múzeum. 22.10 Albumajánlat. 23.00 Hírek. BARTÓK 6.00—8.59 Muzsikáló reggel. Benne: Fél­óránként hírek. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Köszöntjük a 90 éves Keresztury De­zsőt. 11.04 A titkos házasság. Részletek Ci- marosa operájából. 12.00 Hírek. 12.05 Hang­verseny dél időben. 13.26 Kamaramuzsika. 14.00 Hírek. 14.05 Német nyelvlecke kez­dőknek (ism.) 14.20 Az élet komédiásai. Jó­kai Mór regénye. 4. rész. 15.15 Születésének 100. évfordulója alkalmából Elisabeth Reth- berg operaáriákat énekel. 16.00 Hírek. 16.05 Jazzbalett 10 éves kortól Részvételi díj: 400,— Ft/hó T ársastánc ta nfoiv am minden korosztálynak Részvételi díj: 850,- Ft. Zongora- és szolfézsoktatás általános iskolásoknak Részvételi díj: 600,— Ft/hó Szabó- varró tanfolyam 48 órában Részvételi díj: 2800,— Ft. Információ: A Jósavárosi Művelődési Házban (Nyíregy­háza, Május 1. tér 101a) személyesen, vagy a 448-005-ös telefonszámon Jelentkezési határidő: 1994. szeptember 12. Működő klubjainkba várjuk az új tagokat! 22-én 14—17 Gyertyafény Nyugdíjasklub 22-én 17—20 BASIC Tánc-Sport Egye­sület 22- én 14—16 Pedagógus Szakszervezet Nyugdíjastagozata 23- án 17—21 Nagycsaládosok Egyesülete Ifjúsági Centrum 22- én 17—19 „Gyere Őrült!” 23- án 18.00 Széna Számítógépes klub Móricz Zsigmond Színház 22-én 19.00 A vörös postakocsi (Zrínyi) 22- én 19.00 Kicsengetés (Bérletszünet) 23- án 19.00 A vörös postakocsi (Vörös­marty) 23-án 19.00 Kicsengetés (Bérletszünet) Moderntánc- és balettegyüttesek gálája Kölyökvár Repülőmodellező klub 8—14 évesek számára. Sakk-szakkör 6—14 évesek számára Sóstói Múzeumfalu Időszaki kiállítások (Barabási iskola kiállí­tóterme) július 15—október 31. A kender és a len termesztésétől a népi textíliákig Jósa András Múzeum Állandó kiállítás: Jósa András-emlékkiállítás: Benczúr Gyula- emlékkiállítás; Krúdy Gyula élete és kora; Nyíregyháza története a középkortól napjain­kig; Nyíregyházi huszárok VMK Fotógaléria Szeptember 30-ig Három lengyel fotóművész kiállítása Midiül Orozd, \thim Kiis. Witinvicz l<ilni\: Zenekari muzsika. 17.00 Budapesti Os/.i Fesztivál. 17.50 Népzenekutatók műhelyé­ben. 18.00 Hírek. 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.05 Richard Strauss: Salome. Egy- felvonásos opera. 20.50 Hírek. 21.10 Szim­fonikus zene. 22.00 Hírek. 22.05 A zene üze­nete. 22.20 Napjaink zenéje. 23.16 Barátsá­gos bölcsességek. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 18.00—19.00 Jó napot! Hírmagazin — Rek­lám — Lapelőzetes 18.30 Riportok, interjúk (magazinműsor) — Filmlevél 19.00-20.00 Hírmagazin — Reklám — Lapszemle 19.30 Mikrofon előtt... Játsszunk együtt! Zenetár H»TV1 5.30 Falutévé. 5.50 Határtól határig. 6.00— 9.00 Nap kelte. 9.00—12.00 Napközi. Ben­ne: 9.30 Riviéra. 10.30 Álomhajó. 11.30 Já­ték. 12.00 Hírek. 12.05 Üzlet délidőben. 12.20 Képújság. 15.40 Falutévé (ism.) 16.00 Hírek. 16.05 Kormányváró. 16.30 Ray Brad- bury színháza. 17.00 „Régen láttuk...”. 17.35 Zodiákus. 18.05 A sátoros ünnep. 18.15 Üz­let. 18.30 Parnasszus. 19.00 Telesport. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.15 Szeszélyes évszakok. 21.10 Töltsön velem egy órát! 22.15 Bunuel-sorozat. 23.55 BBC-Híradó. TV2 16.05 Mit ér az ember, ha vidéki...?! 16.20 Gyerekeknek. 17.35 Csízió. 17.40 Játék ha­tárok nélkül. 17.45 Műcsarnok '94. 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Körzeti magazinok. 18.45 Kriminális. 19.15 Kojak. 20.15 Ütkö­ző. 21.00 Tranzit. 21.40 Múzsa. 22.00 Objek­tív. 22.35 Hidak. 23.25 Góóól... DUNA TV 8.40—14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Méhek... 14.30 ÁVRT sajtótájékoztató 15.30 Péntek Rézi. Magyar filmvígjáték 16.45 SOrSok 17.15 Ezüstszálak 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 Az ötödik pecsét. Magyar fűm 20.00 váltó 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó21.15 21 nap. Angol krimi22.30 Vers — Faludy György: Óda a magyar nyelvhez HB® 17.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30 Igaz mese a Grimm testvérekről. 19.45 Kedves ellenségem. 21.20 Az eastwicki boszorká­nyok. Am. film 23.15 Gengszterek között. Am. krimi 00.50 Emmanuelle ^SJrádió- is TV­MŰSOROK Egy gyönyörű lány Sowetoból Cowboy­találkozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom