Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-16 / 150. szám

IV KÖZELKÉP 1994. szeptember 16., péntek Városunk jellegzetes folyóvize az Ér-patak. Hivatalos neve a Vill­ás számú főfolyásról nemrégiben változott Ér-pataki főfolyásra. A csatorna érdekességeiről Zilahi Zoltánnal, az I. számú Nyíri Szakaszmérnökség szakaszmér- nök-helyettesével, és Kovács Lás­zló felügyelőségvezetővel be­szélgettünk. — A csatornát az 1800-as évek végén készítették. A Balkány és Bököny között lévő Csiffit-tanyán ered és Kótajnál torkollik a Ló- nyai-főcsatomába. Teljes hossza körülbelül 48 kilométer. Az a fela­data, hogy a homokdombok között összegyűlő csapadékot és belvizet elvezesse. Ezenkívül öntözővizet is biztosít az igénylők számára. — Mennyi a vízhozama? — Az átlagos vízhozam 7,8 köb­méter másodpercenként. Most az aszály miatt épphogy csak csordo­gál a víz, talán az egy köbmétert sem éri el. A csatornából kell előírt szintre feltöltenünk az Oláhréti- és a Nagyrétirvíztározókat is. —Néha érezni lehet a városban, hogy a csatorna büdös. Szeny- nyezett-e a vize? — A közelben működő cégek, például a TITÁSZ vagy a hőerő­mű csak kellően tisztított szenny­vizet engednek a csatornába. A ta­pasztalat mégis azt mutatja, hogy a város előtt a vízminőség tűrhető, a város alatt viszont már erősen szennyezett. Ennek az az oka, hogy a csapadék mindenféle szennyező­dést lemos az utcákról, háztetőkről, ezenkívül még nem mindenki csat­lakozott rá a csatornahálózatra, ezért beszivárgás előfordulhat. Csatornaőreink minden héten járják a terepet, kaszálják a füvet, tisztítják a medret, és jelentik az esetleges rendkívüli dolgokat. Elő­fordul, hogy babakocsit, gáztűzhe­lyet, meg minden elképzelhető és elképzelhetetlen holmit hordanak a folyóba, szemétgödömek nézve azt. Néhány éve egy családi vesze­kedésből kifolyólag az egyik hara­gos fél a másik lakókocsiját borí­totta a csatornába. Gombászok, figyelem! Beköszöntött a gombaszezon. Ilyenkor azonban nemcsak a fi­nom ízű „kalaposok” bújnak elő, hanem évről évre megjelennek a tragikus kimenetelű gomba­mérgezésekről szóló újsághírek is. írásunkkal természetesen nem a gombaevéstől szeretnénk elri­asztani, hanem sokkal inkább fel szeretnénk hívni a figyelmüket a szakértői vizsgálatra. Jenei Lajostól, a Piac- és Vásárgazdálkodási Iroda mun­katársától megtudtuk, főszezon­ban a foylamatos ellenőrzések során három-négy mázsa gom­bát is elkoboznak. Mindez arra vezethető vissza, hogy a lakos­ság nem tud eléggé eligazodni a sokféle gomba között. — A nyíregyházi Sóstói-er­dőben megjelentek a gyilkos-, párduc-, citromgalócák, a be­göngyölt szélű, kajla cölöpgom­bák és egyéb, fogyasztásra alkal­matlan, mérgező fajták. Az utób­bi időben a köztudatban kialakult egy olyan tévhit, hogy az egy­szeri étkezéskor még nem ártal­mas gombákat lehet fogyasztani, de ezek hosszú távon igen káro­san hatnak a szervezetre. Ennek ellenére nagyon sokan fogyaszt­ják. — Mindazok a gombagyűjtők, akiknek nincs elegendő gyakor­latuk, hol vizsgáltathatják meg gyűjtésüket? — Csak a piac területén talál­hatók gombaszakértők, de az ANTSZ-nél is van erre lehetőség. Mindennap, a nyitva tartás ide­jén. Tanácsaink a korábbi évek­hez hasonlóan ingyenesek, s szolgáltatásainkat mindenki saját érdekében vegye igénybe. — Milyen szempontok szerint selejteznek? — A mérgező gombákon túl a higiéniai szempontokat is figye­lembe vesszük. Az elöregedett, túlságosan vizes, az egészségre egyébként nem ártalmas egyede- ket is kivesszük. Hisz nemcsak a végzetes ártalmaktól, de a gyo­mor-, bélhuruttól és a kellemetlen emlékektől is szeretnénk megkí­mélni a gombát szerető em­bereket. Ne feledjék, a kész gom­bás étel is romlékony, így hát ne őrizgessék, hanem fogyasszák el frissiben! Üzenet Károlyka becsönget egy lakás­ba a harmadikon. Amikor kinyílik az ajtó, ezt mondja: — Szomszéd bácsi! Anyuka üzeni, hogy a papa dolgozni ment, én pedig lemegyek a játszótérre homokozni... A vacsora — Halló öregem, nem volna ma kedved nálunk vacsorázni? — kér­dezi Jóska a haverjától. Lovasnapok A lovassport és a lovak sze­relmeseit invitálja hétvégén egész napos rendezvényre a Sóstói Lo­vasklub és a Nyírségi Lótenyésztő Egyesület. A vasárnapi programok között szerepel díjugrató verseny kezdőknek és haladóknak, kitartá- sos magasugratás, valamint lóvá­sár és -árverés. S hogy ne legyen egyszeri kezdeményezés a rendez­vény, egy hét múlva (szeptember 25-én) újabb programra kerül sor a sóstói Múzeumfaluban: távlo­vagló és távhajtó versenyt hirdet­nek a szervezők. — Örömmel! — Akkor mondd meg a felesé­gednek, hogy pontban kilenckor nálatok leszek... Esély — Mire vársz itt, ebben a zord időben? — kérdezi az egyik kocs­matöltelék a másikat. — Ne is kérdezd! Leejtettem a pálinkásüveget, és összetört. — Na és? — Várok, hátha megfagy a pálinka, és akkor hazavihetem. Ezt a három viccet Fodor Anna, Árok utcai olvasónk küldte be. Köszönjük! Várjuk olvasóink további vicceit, tréfáit! Egy kevéssé ismert módszer A pontyot sokféleképpen meg lehet fogni, bár az is igaz, hogy könnyen el is lehet véteni a kapást. Az alább ismertetett módszer fő­leg akkor alkalmazható sikeresen, amikor már minden mással csődöt mondtunk. Nagy meleg idején elő­fordul, hogy a pontyok, szokásuk­tól eltérően, nem a meder fenekén turkálnak ennivalót keresve, ha­nem a vízfelszín közelében „pipál­nak”. Ilyenkor ajánlatos a cupiz- tatás. Csalinak dió nagyságú kenyeret törünk. Kisméretű, hatos körüli horgot tűzünk bele. Úszó és ólom nélkül a víz színére dobjuk és vár­juk a kapást. Ehhez látni kell a csa­lit, tehát vagy partközeibe (például nád mellé) dobjuk, vagy csónak­ból horgásszunk. Ehhez a módszerhez kifinomult érzékek kellenek, mert ahhoz, hogy a kenyér ne süllyedjen el, kis horog és vékony zsinór szükséges. Sok sikert! Csehi csele — Néhány éve próbajátékra ér­kezett Cservonij, a volt Szovjet­unió elsőligás labdarúgója. A nyír­egyházi focicsapat irányító közép­pályás gondjait kívánta a játékos leigazolásával megoldani—mesé­li az NYFC sokat megért gyúrója. — A csapat akkori jobb oldali kö­zéppályása Csehi Pista volt. Kicsit későn érkezett, s már csak azt lát­ta, hogy egy idegen játékos is ké­szülődik a csapattal. Érdeklődve kérdezősködött a többiektől, ki te­het az új fiú. A többiek, hogy tár­sukat kicsit megtréfálják, rávágták, hogy egy orosz származású, jobb oldali középpályás poszton játszó focista, aki most érkezett próba­játékra. S persze hozzátették, hogy többszörös válogatott az újonnan érkezett fiú. Csehi komolyra vette a dolgot, s kicsit megrémült, hogy a vezetők helyette keresnek új játékost. Még többeknél érdeklődött, hogy ki le­het ez a Cservonij, de akkor már mindenki tudta, mit kell neki mon­dani. így aztán Csehi egy cselhez folyamodott, a csapat szertárosával megbeszélte, az új fiú kapja majd a legpuhább labdát. S az eső után teljesen felázott pályára csak gumi­stoplis cipőben focizhatott a fiú, mivel Csehi javaslatára a szertáros csak ilyet adott neki. Most már tud­juk, hogy Csehi csele nem jött be, s az orosz fiú egy jó darabig itt fo­cizhatott. A hét kérdése: — Mikorra készül el a Kossuth te­ret díszítő kilenc bolygó mozaik ja? —Majd ha fagy... ■ ?T'r'.. 1 mi, Vísm Kereskedelmi Vállalat, Mitkok KámJudábsi és bíróság által kijelölt felszámolója nyilvános pályázatot ír ki az alábbi ingatlanok értékesítésére: ; 1./ Nyíregyháza, Tünde u. 7. alatt található telephely, helyrajzi száma 8617. A telephely területe 14 686 m2, melyen 2 700 m2 alapterületű raktárépület 243 m2 alapterületű faház, út- és térburkolat 2 780 m2 felületen található. Irányár: 40 950 OOO Ft+áfa ;.e.... ­2. / Miskolc, Sétány u. 1. alatt található központi irodaház, hrsz. 23383/9. A telek 1 584 m2 melyen 1 430 m2 alapterületű az irodaház. Irányár: 26 350 OOO R+áfa 3. / Miskolc, Repülőtéri utca volt CENTRAL Áruház hrsz. 01433/1, 01435, 01436/1. A telek területe 21 544 m2, melyen 6 000 m2-t meghaladó raktárépületek és az ahhoz kapcsolódó üzlet, irodák valamint szociális épület tartozik. Belső úthálózat és térburkolat 4 900 mz Irányár: 56 600 OOO R+áfa Pályázati feltételek:- a pályázatokat zárt, dupla borítékban a feladó megjelölése nélkül kell benyújtani,- a külső borítékra a TIZEK Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) Molnár László felszámolóbiztos, a belső borítékra a „Pályázat, VASV1LL" megjelölést kérjük feltüntetni,- név (cégnév, cégjegyzékszám), cím, bankszámlaszám- a fizetés módja és határideje,- a fizetési fedezet (bankgarancia),- 5.000.000,- Ft bánatpénz befizetését igazoló okirat (a bánatpénzt a MEZŐBANK Rt. Eger 359-98914-1019600 sz. számlára kell befizetni.) A kiíró a legmagasabb összegű ajánlattevővel köt adásvételi szerződést. Azonos összegű ajánlat esetén a szövetkezet tagjai és hitelezői elővásárlási jogaikat a pályázat bontásakor gyakorolhatják. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül nyilvánítsa eredménytelennek, a befizetett összeg nyolc napon belül történő visszafizetése 1994. szeptember 28-án, 12 óra Az ajánlatok bontására 1994. szeptember 29-én, csütörtökön 13 órakor kerül sor Nyíregyházán a Váci M. u. 41. sz. alatt a TIZEK Kft. irodájában. Érdeklődni lehet: Molnár Lászlónál a (06-42) 463-512-es telefonon. ÚJ KELET mint a KOSSUTH Mg. Tsz. Napkor bíróság által kijelölt felszámolója nyilvános pályázatot ír ki az alábbi vagyontárgyak értékesítésére:- 0178/30-as hrsz-ú ingatlan (2 399 m2) a rajt% lévő anyagraktár csatlakozó színnel 380 m2-en. Irányár: 320 000 R+Afa- 0178/31-es hrsz-ú ingatlan (2 450 m2). Irányár: 80 000 R- 0178/37-es hrsz-ú ingatlan (2 792 m2) a rajta lévő 384 m2 , alapterületű üvegmosó épülettel. Irányár: 635 OOO Ft+Afa- 0178/25-ös hrsz-ú ingatlan (866 m2) a rajta lévő TMK. műhellyel (370 m2). Irányár: 710 OOO Ft+Afa- 0178/24-es hrsz-ú ingatlan,(1 379 m2) a rajta lévő üzemanyagkút teleppel. Irányár 1 050 000 R+Áfa- 0178/22-es hrsz-ú ingatlan (5 490 m2) a rajta lévő konyha, étterem és azok berendezési tárgyai. Irányár: 3 550 OOO Ft+Áfa- 0178/41-es hrsz-ú ingatlan (14 501 m2) a rajta lévő komplett fűrészüzemmel együtt és a 0178/42-es hrs^-ú ingatlan melynek területe (12 792 m2) Irányár: 6 700 OOO R+Afa Pályázati feltételek:- a pályázatokat zárt, dupla borítékban a feladó megjelölése nélkül kell benyújtani, .- a külső borítékra a TÍZEK Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) Molnár László felszámolóbiztos, a belső borítékra a "Pályázat, NAPKOR és az ingatlan helyrajzi száma" megjelölést kérjük feltüntetni,- név (cégnév, cégjegyzékszám), cím, bankszámlaszám,- a fizetés módja és határideje,- a fizetési fedezet (bankgarancia),- a bánatpénz befizetését igazoló okirat (az irányár Áfa-val növelt összegének 10%-át kérjük bánatpénzként befizetni a szövetkezet pénztárába). A kiíró a legmagasabb összegű ajánlattevővel köt adásvételi szerződést. Azonos összegű ajánlat esetén a szövetkezet tagjai és hitelezői elővásárlási jogaikat a pályázat bontásakor gyakorolhatják. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül nyilvánítsa eredménytelennek, a befizetett összeg nyolc napon belül történő visszafizetése mellett. ■PaJAnlatolc b«nyűj«J>*i haMrideja: 1994. szeptember 28-án, 12 óra Az ajánlatok bontására 1994. szeptember 29-én, csütörtökön 9 órakor kerül sor Nyíregyházán a Váci M. u. 41. sz. alatt a TÍZEK Kft. irodájában. Érdeklődni lehet: Molnár Lászlónál a (06-42) 463-512-es telefonon. ÚJ KELET

Next

/
Oldalképek
Tartalom