Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-16 / 150. szám

Az önkormányzat félretolja Beteg a város egészségügye — Mi csak a pucér falakat kap­juk az önkormányzattól, holott törvény kötelezi őket arra, hogy mind a műszerezettséget, mind az infrastruktúrát, mind a működést biztosítsák — jelentette be dr. Dohai Csilla, a Magyar Orvosi Kamara nyíregyházi területének alelnöke. Gyorsan hozzá is fűzte, hogy nem mint háziorvos, hanem a kollégái nevében panaszkodik helyzetük elfogadhatatlansága miatt. — A működtetésre mindazok a háziorvosok, akik privatizáltak, és azok is, akik közalkalmazotti jogviszonyban maradtak, a TB-től kaptak ugyan támogatást, azonban ez nem tartalmazza a beruházások, fejlesztések költségeit. Emellett az orvosi műszereket illetően óriási robbanás tapasztalható mind az árban, mind a technikában, s a tömegtájékoztatás is afelé tereli a betegek igényeit, hogy elvárják tőlünk a műszeres vizsgálatot. — Máshol nem hallani pa­naszhangokat. — Másutt biztosítja az önkor­mányzat a fűtést, a világítást, a telefont, és takarítva adják át a ren­delőt az orvosnak. Ezzel szemben itt a közművet, az infrastruktúrát és a takarítást is nekünk kell vállal­nunk, mert Nyíregyházán dolgo­zunk. Persze, ha a beteget nem tud­juk ellátni, akkor evidens, hogy minket hibáztatnak, s a másik ol­dalról is csak azt halljuk, hogy nyolcmilliót kaptunk kárpótlási jegyekben. Munkatársaim szerint érdekes lett volna, ha valakinek a kárpótlási jegyekből kellett volna olyanná tenni a Kossuth teret, ami­lyen.' — Gondolom, létrejött egyfajta szerződés, ami meghatározza az önkormányzat és az Önök vállalá­sait is. — Tavaly márciusban úgy kötöttük meg ezt a szerződést, hogy azt még '93 szeptemberében felülvizsgálják. Ehhez képest nem­hogy vizsgálatról, de még arról sem beszélhetünk, hogy vállalta-e a másik fél az alapszerződésben leírtakat. így aztán méltánytalanul hátrányos helyzetben vagyunk, s még azt a gesztust sem kapjuk meg, ami máshol természetes. Tudniillik más városokban ter­mészetes volt, hogy parkolókártyát adnak az orvosoknak. Mi többször kértük, s tulaj­donképpen semmibe sem kerülne az önkormányzatnak, de nincs eredménye. Ha kihívnak egy beteghez, eleve nem tudom, med­dig tart a vizsgálat, s száz méte­A tálcákból nem szivároghat Égetően kell az égető A szeméthalom tetején álltam. A szaga elviselhető. Körülöttünk munkagépek tették mindennapi dolgukat. Egyesek leborították a lakótelepek szemetét, mások ösz- szezúzták. tömörítették a hulladé­kot. A távolban guberálók gyűjtöt­ték össze a mindennapi kenyérre­valót. Az orosi szeméttelep cso­portvezetője, Szakszón Miklós ka­lauzolt a telepen. — Napi ezer köbméter hulla­dékot szállítanak ki ide. Foglalko­zunk a kommunális szemét fel­dolgozásával, ipari hulladékok át­meneti tárolásával. —Mit jelent az, hogy átmeneti? — Az általunk tárolt hulladék tulajdonjoga nem a miénk, hanem az eredeti tulajdonosé. Ezért a tu­lajdonos tárolási díjat köteles fizet­ni. Mostanában sok problémánk a- dódik abból, hogy vállalatok jog­utód nélkül szűnnek meg, és így az itt tárolt szemetükért, nincs aki fizessen, ennek a hátrányait majd a veszélyeshulladék-tárolóban fog­ják meglátni. (Folytatás a HL oldaton.) Robotkép a bűnözőről Manapság a bűntények elkö­vetőit a rendőrség igyekszik többféle módszerrel elfogni. Ezek közé tartozik, amikor a tanú vagy tanúk látták a feltételezett tettest, és az ő elmondásuk alap­ján mozaikkép készül a bűntény elkövetőjéről. Legutóbb ilyen kép jelent meg a Debreceni úti postarablóról is. — Hogyan készülnek ezek a fantomképek, és mennyire vezet­nek eredményre a bűnösök kézre- kerítésében? — Erről Erdei Pé­tert, a megyei rendőr-főkapi­tányság bűnügyi technikai labor­jának munkatársát kérdeztük. —Ez egy magyar fejlesztésű program, a gépben jelenleg 1100 különböző ember arcképe látható részletekben. A tanúnak addig mutatunk arcrészleteket, míg ki nem válsztja a megfelelőt. Sok múlik azon, hogy mennyire em­lékszik az elkövető arcára. Álta­lában az a tapasztalat, hogy min­dig megmarad az emberekben valami, amiből ki lehet indulni. Elég fáradságos munka a tanúnak is. Esetenként négy-öt óra is kell egy robotkép összeállításához, és még akkor sem biztos, hogy jó. Ha bizonytalan a tanú, akkor variáljuk az arcot a képernyőn. Külön kell helyére tenni a fejformát, a szem­öldököt, a fület, az orrot, a szájat, a szemet és az állat. Sajnos, sok esetben a tanúk emlékezete homályos, főleg, ha már több idő telt el a fantomkép elkészítéséig. Találkoztunk már olyan tanúval is, aki restellj, hogy nem emlékszik vissza jól, és szinte kitalál egy arcot. Több tanú egy elkövetőről sok részlet­ben eltérő képet alkot, de vala­mi közös vonás mindegyikben megtalálható. Az általunk elké­szített arckép már sok esetben segített a bűnözők elfogásában. Legutóbb is volt egy eset, amikor az így készült kép segítségével fogtak el a rendőrök egy külföl­dieket kirabló férfi. A gondunk, hogy női fejet nem tudunk össze­állítani, nincs betáplált adatunk. Nagyon költségesek ezek a be­rendezések, és pár éve nem tu­dunk előrébb lépni. Ezért a fő- kapitányság nem rendelkezik az új, egymonitoros. mozaikképes programmal, amely az előző rendszerrel azonos tudású, de egyszerűbb a kezelése... rekről gyalogolhatok a megadott címre a tízkilós táskámmal. Arról nem is beszélve, hogy a parkolási díjat nem terhelhetem a betegre. — Mi lehet a megoldás? — Keressük, de ez csak csepp a tengerben. Persze lenne adminiszt­ratív lehetőség, amibe bele is menne az önkormányzat, de a betegek szenvednék meg a végén. Ez azt jelentené, hogy például a város egyik végéből való, sürgős ellátásra szoruló gyermeket csak a másikban tudná ellátni az orvos, mert a közelben a hiányos felsze­reltség miatt elutasítanák. Ez persze télen, nehéz közleke­dési viszonyok között, képtelenség lenne, s az szolgálna megoldásul, hogy vagy meggyógyul magától az a gyerek, vagy nem. Szép bizonyít- ványt jelentene az orvosokra nézve... Emlékbizottság az elhordtákért November 2-án lesz 50 éve annak, hogy Nyíregyházáról 2300 civil férfit hurcoltak el a szovjet hadsereg gépfegyveres katonái. Evekig tartott a málenkij ro­bot. amelyet csak kevesen élték túl. Pillanatnyilag 26 túlélőről tudnak a városban. Dr. Fazekas Árpád javas­latára, az évforduló alkalmából városi ünnepséget rendeznek az Országzászló térep lévő Nyíri Madonna című alkotásnál. Az emlékünnepség előké­szítésére szerdán kilenctagú emlékbizottság alakult, amely a következő ülését október 12- én tartja a Városházán. Egyedülálló az országban Erdei iskola „Ha majd kifogtátok az utolsó halat, megmérgeztétek az utolsó folyót és kivágtátok az utolsó fát, rá fogtok jönni, hogy a pénzt nem lehet megenni.” Ez a kétségbeesett intelem olvasható a Nyíregyháza-Sóstói Szabadidő Park bejáratánál. A lyamatosan küldik az osztályo­kat. Az 5. 6. 7. osztályosok egymást követő években vissza­ir természet szeretete, védelme egyre kevesebb teret kap elanya- giasodó modern világunkban. Ahelyett, hogy megtanulnánk együtt élni a természet adta lehetőségekkel, kifosztjuk, le­romboljuk, embertelenül kihasz­náljuk, és nem gondolunk arra, hogy. gyermekeink milyen vi­lágot kapnak tőlünk örökségül. Ha a mai felnőttek már nem is nevelhetők, egyesek bíznak abban, hogy gyermekeinkben elvetett természetszeretet-mag talán beérik felnőtt korukra, és unokáink már egy megújujt. regenerálódott természeti kör­nyezetben élhetnek. Baráz János programszer^ vező, az erdei iskola tanára: — Először meg kell ismerni a természetet, hisz lehetetlen azt szeretni, amit nem ismerünk. Ezt a megismerést szolgálja erdei iskolánk, mely egyedülállóan az országban, egész tanévben fo­lyamatosan működik. Néhány iskolával szerződésünk van. Egyhetes foglalkozásokra fő­térnek, és így egymásra épült évenkénti tematika szerint foglal­kozhatunk velük. — Hogy történik a tanítás? — Elméleti és gyakorlati ter­mészetvédelmi, természetisme­reti oktatás történik. Próbálunk építeni a gyerekek kötelező isme­retanyagára: ' fizikára< kémiára-, biológiára, földrajzra. Első- lép­csőként szeretnénk elérni, hogy ez az ismeretanyag öszszefüggé- seiben találkozhasson a termé­szetismereti oktatásban. A vadas- park, az erdő közelsége, a múzé- ;untfalu'tpegfejeKl kori>y&í&tgt biztosít a kÖZöS munkához. A pihenést is megpróbáljuk hasznossá tenni, hiszen nagyon rövid idő ez az egy hét. A gyere- kek megfigyeléseket végeznek, rajzolnak, agyagformázást,.fa- megmunkálást tanulnak, madár­etetőket készítenek, ismerked­nek az állatok viselkedésével, a madárbefogással és gyűrűzés­sel. Hét végén vetélkedő formá­jában a csoportok számot adnak az elsajátított ismeretekről. Kinek, mit, hogyan? (I.) Valószínűleg senkinek nem mondunk újdonságot azzal, hogy a mai Magyarországon jó néhány állampolgár szorul valamilyen oknál fogva szociális segítségre. És ez alól természetesen Nyíregy­háza sem kivétel. — Milyen fajtájú segélyezések léteznek? — kérdeztük dr. Illésné Erdős Juditot, a szociális iroda vezetőjét. — A közgyűlés a szociális tör­vény végrehajtásából adódó helyi rendelet módosítása során azt ha­tározta, hogy Nyíregyházán a szo­ciális segélyezésnek két fő területét jelöli meg. Az egyik a gyermek- nevelés, másik pedig a lakhatás feltételeinek a támogatása. Minden többi csak ezután következik. Az egyes ellátási formák a leg­több esetben nem járnak, hanem adhatóak. A gyermeknevelést tá­mogató segélyezési formák a kö­vetkezők: A rendszeres nevelési segélyre 30 millió forintot irányoz­tunk elő erre az évre, ehhez az ösz- szeghez még pályázaton nyertünk 14 milliót. A rendszeres nevelési; segélyt most vizsgáltuk fölül, ugyanis ezt minden évben meg kell • tennünk. A jogosultság tizennyolc éves korig állapítható meg: 1664 gyér mek számára utaljuk ezt a rendszeres segélyt, de természete­sen a felülvizsgálat óta újakat is megállapítottunk. Ennek, az össze­ge maximum 1000 forint lehet. ' (folytatjuk) Kossuth téri vélemények Arról kérdeztük a járókelő­ket: Hogy tetszik az új Kossuth tér? — Szépnek szép, de én mégis fel vagyok háborodva. A kocka­kő zabálja a tűsarkakat. Lehet, hogy a Kossuth tér nem szereti a hölgyeket. (Varga Erzsébet) — Ezt már régebben is meg lehetett volna csinálni. Hiányo­lom a térről a közkutat, meg a zöl­det, Kevésnek tartom a fákat, a vi­rágokat, a cserjéket, az örökzöl­deket. (Szabó József) — Tetszik, talán egy kicsit ide­gennek tűnik a környezethez, de valóban egy tér lett, nekem modem a stílusa, de majd megszokom. (Jávor Pál) — Tetszik, és örülnék neki. ha ilyen dinamikusan fejlődne a város többi része /is. Barátnőim­mel úgy gondoljuk, jól. mutatna egy szökőkút a tér közepén. (Kovács Orsolya) — A városháza erkélyéről már láttam, onnan egész pofás, sőt még a mozaikköröket is ki tud­tam venni, de innen a földről sajnos nem látok belőle semmit. (Soltész Mihály)

Next

/
Oldalképek
Tartalom