Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-18 / 126. szám

ÚJ KELET MAGAZIN 1994. augusztus 18., csütörtök A Királyi Kensington! Lövészklubban tanult Carlos londoni évei Homa Bálint Dániel másfél éves legényjelölt Várjuk továbbra is képeiket. Címünk: Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. A Scotland Yard kedden nem zárta ki, hogy lehetőséget fognak kérni Carlos ki­hallgatására, de olyasféle kiadatási kérelemről, amilyet a német kormány készít elő, egyelőre nincs szó Londonban, Amit Carlos londoni múltjáról tudni, vagy sejteni lehet, az is inkább az újságok­ból ismeretes egyelőre, semmint rendőrsé­gi forrásokból. Illich Ramirez Sanchez, a későbbi Car­los, egy jól menő venezuelai kommunista ügyvéd fia anyjával,Elba Maria Sanchez- zel és két fivérével -Vladimírral és Lenin­nel - együtt állítólag 1966. augusztusban érkezett a brit fővárosba. Sokszor cseréltek lakást, de mindig London elegáns köz­pontjában laktak. A fiatal Illich és Lenin Sanchez először egy angoltanítást hang­súlyozó középiskolába já*t. Kisöccsük, Vladimir elemi iskolai tanárnője, Natalie Pringle ma is jól emlékszik Illichre egy szülői értekezletről, amelyre elkísérte anyját. - Komoly, jó tanuló gyereknek látszott - mondja a tanítónő. Illich angolból, matematikából, fizi­kából és kémiából érettségizett London­ban, és közben fivérével, Leninnel cél­lövészetet gyakorolt a Királyi Kensingto- ni Lövészklubban. További londoni tanul­mányok után rövid időre Kubába, Jor­dániába, majd Moszkvába utazott, s ott a Lumumba Egyetemet látogatta, de kidob­ták állítólagos szélsőséges viselkedése miatt. Ennek brit szakértők nem adnak hitelt: úgy vélik,' Moszkvában történt első beszervezése, és eltávolítása csak por­hintés volt. Mindenesetre Illich Ramirez Sanchez hamarosan visszatért Londonba. Spanyolt tanított egy belvárosi titkárnőiskolában, beiratkozott a londoni egyetem közgaz­dasági szakára és a London School of Eco­nomics előadásait is hallgatta. Barátaival gyakran beszélgetett a palesztin-ügy iránt keletkezett elkötelezettségéről. Forra­dalmártekintélyét azonban akkoriban még rontotta, hogy latin-amerikai diplomaták társaságában gyakran vendégeskedett a londoni Playboy Clubban és a Churchills­ben, egy Margit hercegnő baráti köre ál­tal kedvelt éjszakai mulatóban. 1973 nyarán kiképzést kapott Libanon­ban a Népi Front Palesztina Felsza­badításáért (PFLP) nevű szervezet táborában, és még abban az évben be is ugrott a mélyvízbe. 1973. december 30- án kora reggel becsöngetett Edward Sieff, a Marks and Spencer áruházlánc elnöke és a Brit Cionista Szövetség alelnöke lon­doni, St John,s Wood-i házába. Pisztolyt fogott az inasra, felkísértette magát a hálószobába és ott közvetlen közelből fej­belőtte Sieffet. A 68 éves Sieff életben maradt, mert az első golyót erős fogazata eltérítette, utána pedig a merénylő 9 mil­liméteres Beretta pisztolya csütörtököt mondott. Ez az eset - amelyről Carlos maga is beszámolt az Al-Vatan al-Arabi című párizsi arab lapnak 1979-ben adott nyilatkozatában - volt minden bizonnyal első terrorcselekménye és vizsgája a PFLP iskolájában. Második akciója 1974. januárban volt, amikor - szemtanúk szerint - ugyancsak egyedül, megpróbálta felrobbantani a HaPoalim izraeli bank londoni, City-beli , fiókját. Ott sem járt a tervezett eredmény­nyel: miközben behatolt, egy visszavágó csapóajtó lefékezte a robbanószert tartal­mazó cipősdobozt hajító kezének len­dületét. A doboz becsúszott a pénztárpult elé és a robbanás csak egyetlen alkalma­zottat sebesített meg. Illich Ramirez Sanchez mindenesetre bizonyította, hogy immár nem kávéházi forradalmár. Egyes szakértők neki tulajdonítják a Slomo Ar- gov, londoni izraeli nagykövet ellen 1982- ben elkövetett merényletet is, mely Liba­non izraeli elözönlésének háborús oka lett. Hogyan lett Illich-ből Carlos, a Sakál? Az első nevet valószínűleg maga válasz­totta, álnévnek, a másik pedig ismét csak Londonból érte utói. Egy bizonyos baszk pincémő, Angela Otala a hetvenes évek elején Illich barátnője volt Londonban. 1975. júliusban Otala kisasszony későbbi barátja és lakótársa, bizonyos Barry Woodhams hírt olvasott az újságban arról, •hogy a francia rendőrség nagyon keres egy Carlos Martinez nevű terroristát, aki Párizsban lelőtt három francia kémelhárító tisztet. Barry Woodhamnek eszébe jutott, hogy amikor valamivel korábban Angela Otalával közös lakásukat tapétázta a nyu­gat-londoni Bayswater kerületben, egy fekete útitáskát talált, amelyet Otala kisasszony magát Carlosnak nevező előző barátja hagyott hátra. Woodham a Scotland Yard helyett a The Guardian című brit lap szerkesz­tőségét hívta, majd az újság riporterével együtt felnyitották a böröndöt. Abban egy csehszlovák gyártmányú Vzor pisztolyt találtak hangfogóval és lőszerrel, és volt benne egy 9 milliméteres Browning is, továbbá sok robbanószer, valamint nevek és címek, főleg zsidó szervezetek címének listái, azután egy chilei útlevél és egy pe­csétnyomó, amellyel brit vízumot lehetett hamisítani. A csomag mögött pedig - nyil­ván a táskát rejtő könyvespolcról pottyant oda véletlenül - Frederick Forsyth „A sakál napja” című regényére bukkantak. A könyv Woodhamé volt, és semmi sem vallott arra, hogy Carlos valaha is olvas­ta. Ettől függetlenül a „Sakál” jelző ráragadt az újságokban, és végigkísérte pusztító útján. Brit lapok legutóbb e hónap elején írtak róla, amikor egy olasz könyvkiadó azt híresztelte, hogy Carlos Skóciában bujkál, és onnan jelentkezett emlékiratainak tervével. Andrea Gardin, a velencei illetőségű könyvkiadó azt állí­totta, hogy Carlos kiöregedésével indokol­ta, miért pályázik immár írói babérokra harctéri dicsőség helyett. A skóciai bujkálás a jelek szerint nem volt igaz, de brit lapok keddi kommentárjai szerint egészen bizonyos, hogy a francia rendőrség sikerét legalábbis részben Car­los kiöregedésének köszönheti. Közel-ke­leti támogatói nyilván úgy vélték, hogy ter­roristaként már nem érdemes használni, de a nemzetközi diplomáciában még jól jöhet, hogy segítettek a nyugati igazságszolgál­tatás kezére juttatni obsitos katonájukat. Forradalom a levegőben Állítólag az orosz repülőgépek kapitányai a világ csodapilótái: kész csoda ugyanis, hogy az Aeroflot állami légitársaság öreg szovjet gépeit még képesek valahogy elvezetgetni. Az utas­nak azonban korábban nem volt más választása: ha gyorsan el akart jutni valahová az egykori Szovjetunióban, kénytelen volt igénybe venni az Aero­flot szolgáltatásait. Tetszett, nem tetszett, fel kellett szállni ezekre a fapados gépekre, s az utazás rizikója mellett, el kellett viselni a kiszolgáló személyzet packázásait, meg a kosztként tálalt szőrös csirkét is. Napjainkban már nem csak az Aeroflot az úr a levegőben. Oroszországban több mint 150 különféle légitársaság működik. Nyugati értékelések szerint, ezek közül magasan kiemelkedik a Transaero nevű privát légitársaság, amelyet 1990-ben hoztak létre. Még az amerikaiak is úgy tartják, hogy az utazás kényelme mellett, biztonságban tud­hatják magukat ezeken a járatokon. A Transaero már 11 viszonylatban közle­kedtet menetrend szerinti járatot, leg­utóbb Moszkva és Taskent között te­remtettek rendszeres légi összeköttetést. A cég most rohamos fejlődésnek indult. Annak ellenére, hogy árai 50 száza­lékkal drágábbak az Aeroflotnál, gépei 75 százalékos kihasználtsággal repül­nek. A pénzügyek is kecsegtetően alakulnak. Míg tavaly a teljes bevétel nem érte el a 10 millió dollárt, idén már az első félévben több mint 25 millió dollárt vágott zsebre a cég. A társaság­nak jelenleg hat gépe van, köztük egy IL-86-os, a legnagyobb szovjet fejlesz­tésű gép, s emellett Boeing 737-es és 757-es típusokat is beszereztek. A pilóták részére a British Airways és a United Airlines adott pótkiképzést. A cég alkalmazottai között olyan „légisztárok” vannak, mint Nyikita Hruscsov egykori személyi pilótája és az orosz kormány légiszolgálatának volt vezetője. A kiszolgáló személyzet pedig csinos, több nyelven Beszélő hölgyek­ből áll. Sőt: az általuk felszolgált ételek- italok fogyasztható állapotban kerülnek az utasok elé. Atlantic Ez aztán a bazár. A jemeni San, a-ban napok óta nyitva áll az igazi mennyei bazár, ahol mindent lehet kapni, a japán videómagnótól a perzsaszőnyegig. A vásárlók ugyanitt válogathatnak a külön­böző típusú kocsik, teherautók, sőt autó­buszok között. Ez utóbbiak látták el még nem régen az adeni tömegközlekedést. Az áru nem hajón, mégcsak nem is re­pülőgépen érkezett, hanem a több hetes szabad rablás következménye, amelyet a dél-jemeni Adenbcn folytattak a „ felsza­badítók”. Yahya Adlan jemeni kutató sze­rint a bazárban mintegy kétmilliárd dollár­nyi lopott holmit kínálnak a kereskedők. InfoNet Mozgatható lakoma Végy néhány egzotikus ételt, egy kerekeken guruló asztalt, némi vállalkozó szellemet, és máris kész a tajpeji utcák legáltalánosabb jelensége: a mozgatható „snack-bár”. Az időigényes francia kony­ha szakácsai bizonyára bosszankodnak amiatt, hogy napjaink a gyorsétkeztetés­nek kedveznek. A tajvaniak pedig tudják, hogy egy könnyű, gyors étel is lehet legalább olyan ízletes, mint egy gourmet-specialitás. Tajpejben nem okoz senkinek gondot, hogy az étkezést gyorsan elintézze: csak meg kell állni a tajvani utcák mozgó ételárusainak valamelyikénél. Az utcai szakácsok többsége reggel hétkor tolja ki Nem pizzát akart Már a pizzaboltokat sem kímélik Amerikában. A Maryland állambeli Prince George megyében a rendőrség azt a férfit.keresi, aki kirabolta az egyik pizzériát, és rálőtt egy 25 éves ott dolgozó fiatalemberre. A sérült férfi elmondta a rendőrségnek, hogy a rabló pisztolyt húzott elő és pénzt követelt. A kiszolgáló átnyújtotta a boltban lévő készpénzt, a rabló pedig ekkor lőtt és elmenekült. A férfi fej- és váll-lövést kapott és kritikus ál­lapotban van a helyi kórházban. InfoNet a „konyhát” a járdán a megszokott helyre, s csak késő este csukja be a boltot. A kínálat szemet gyönyörködtető és étvágy- gerjesztő. Az egzotikus fűszerezéssel elkészített csirkén, sertésen, az elmarad­hatatlan rizsen kívül van itt kínai palacsin­ta, zöldhagyma, olajban sült kenyérdara­bok, sőt japán tempura és görög gyros is. Tajpeji polgárok ezrei élnek ilyen vál­lalkozásból, igaz, többségük illegálisan süt-főz az utcán. A 17 ezerre becsült mozgó konyhák alig 35 százaléka ren­delkezik hivatalos engedéllyel. Az engedé­lyezett vállalkozások főként a belvárosban üzemelnek, ott, ahol az éjszakai élet zaj­lik. Ezek állandó hellyel rendelkeznek. amiért bérleti díjat fizetnek. Az illegális mozgó konyháknak sem okoz gondot a kereskedés: bárhová elmennek, ahol jónak ígérkezik a napi forgalom, nem fizetnek adót, és állandóan lesben állnak, hogy elfuthassanak, ha éppen arra jár egy rendőr. A mozgó konyha jó üzlet, a befektetés hamar megtérül. A felszerelést már kétezer dollárból is be lehet szerezni. A guruló asztal mellett elmaradhatatlan kellék a hűtőszekrény és a gáztűzhely, valamint néhány szék és asztal a vendégeknek. Ezután, ha jól megy az üzlet, az éves be­vétel még a 40 ezer dollárt is meghalad­hatja. Ne aggódj Anyuci, nem a villanyszámlás, csak a faterért jöttek a hekusok...

Next

/
Oldalképek
Tartalom