Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-01 / 111. szám
8 1994. augusztus 1., hétfő HIRDETÉS Ml UJ KELET APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan Rakamazon a Béke úton 800 öl telken családi ház eladó. Érd. Rakamaz, Szent I. 179. (07210) Otthon végezhető munka. Válaszborítékért tájékoztatom. Cím: Volosinovszki Mihályné, 4440 Tiszavasvári, Kálvin u. 13. (07211) Jármű Opel Corsa 1,2 i, valamint 450-es Motorola áron alul eladó. Érd. tel.: 06 30-432- 358. (07212) Diesel Robur tgk. 5 éves kifogástalan állapotban, érvényes műszakival eladó. Érd. Tisztaberek, Fő u. 5. (07213) VW Golf 11-es, 1300-as, 89-es évjáratú, 5 ajtós, 38 000 km-rel eladó. (Merkuros) Érd. hétköznap 8—17-ig, tel.: 42-381-193, Nyírbátor, Sóhordó u. 69. (07214) Megkímélt, bordó Lada 1300-as 25 000 km-rel eladó. Érd. Nyírmada, Ady u. 3/a. (07215) W-50-L, 5 éves ponyvás, platós IFA pótkocsival, érvényes műszaki vizsgával eladó. Érd. Nagykálló, Zrínyi I. 5. alatt. (07216) Egyéb Eladó egy régi típusú, nagyon szép lakkozott fa szekrénysor. Érd. tel.: 311- 119 az esti órákban. (07217) Lakkozott, jó állapotú szekrénysor, két gyermekheverő, egy dohányzóasztal és egy íróasztal összesen 50 000 Ft-ért eladó. Érd. 17 óra után Nyh., Arany J. u. 12. III/8.Gyüre Károly. (07218) Jó állapotban lévő kiságy olcsón eladó. Érd. lehet, egész nap a 447-000 telefonon. (07219) Fodrászüzletemben egy fodrásznak és egy kozmetikusnak helyet biztosítok. Érd. a 343-902-es telefonon hétvégén. (07220) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunkat Vécsei Ferencet utolsó útjára elkísérték, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család Hazajöttem? Egy bácskai sorkatona vallomása Ezt kérdeztem magamtól, miután becsületesen leszolgáltam 15 hónapot a knini válságövezetben, Benkováctól Zadarig. Tizennyolc éves voltam, amikor bevonultam és most „öreg harcos”, hogy ne mondjam, háborús veteránként tértem haza. Saját felelősségemre, buszon, gyalog, bujkálva a boszniai erdőkön át egészen Banja Lukáig, ahol — hadi katonai könyvecskémet lobogtatva — végre felvettek a Batajnica felé induló katonai szállítógépek egyikére. És irány Topolya, illetve Topolya mellett egy kis falucska... Igaz, nem vagyok még húszéves sem, de mégis, higgyék el nekem: sokat kibír az ember! A baj ott kezdődik, amikor egymást sem bírja... még látni sem. Én a páncélosoknál voltam, beásva hónapokon át, majd néhányszor: Benkovac- Zadar. Lőttek bennünket, de bizony mi is lőttünk. Különösen, amikor a zemu- niki repülőtér védelmére siettünk. Én azonban titokban mindig abban reménykedtem, hogy golyóm nem talál el senkit, vagy legalábbis nem azt, aki ártatlan ebben a zavaros ügyben. Tulajdonképpen egy láthatatlan ellenség felé lövöldöztünk állandóan és az igazi ellenséggel lényegében csak egyszer találkoztam személyesen. Alig ötven méterre páncélosunktól, egyszeriben elébünk ugrott egy horvát ZNG katona és páncéltörő fegyverével célba vette járművünket. Valaki azonban közülünk előbb lőtt. Alig ötven méterre tőlünk az ellenséges katona összeesett. Mi életben maradtunk. Nem is kérdeztük, hogy ki lőtt. Az volt a fontos, hogy mi életben maradtunk és talán ennek köszönhetem, hogy most hazajöhettem. Abban is sok igazság van, hogy mindent meg lehet szokni. Megszoktuk azt, hogy páncélosunkban aludnánk a leghidegebb téli éjszakákon is, hogy néha napokig-hetekig nem mosakodhattunk és fürödhettünk és megszoktuk az ellenség becsapódó aknáit is. Ha tőlünk 40— 50 méterre robbant, akkor nagyokat nevettünk a hülye „mesterlövészen”. Akkor azonban igazából megijedtem, amikor egyik 19 éves bajtársam, tőlem alig 8—10 méterre vesztette életét. Hirtele- nében anyámat és szülőfalumat láttam magam előtt és szinte nem akartam elhinni, hogy ilyen egyszerűen meghalhat egy ember. Egy 19 éves ember. És lassan már kezdtem félni attól, hogy mindjobban elfásulok. Nem mondhatnám azt, hogy nem féltem, de valahogy mind kevésbé idegesítettek a gránátok becsapódásai is. Esetleg, amikor már túl közel kezdtek potyogni, akkor mi is visszadurrantottunk. Ha egy jó ideig csönd volt a túloldalon, akkor ezt azt jelentette, hogy jól céloztunk. Én meg közben azon elmélkedtem, hogy: Istenem, milyen könnyű az emberből gyilkost csinálni, de milyen nehéz — a gyilkosból embert. Nem akarok most nagy szavakat használni és azt mondani, hogy többé nem veszek fegyvert a kezembe. Mert életemet, családomat és szülőföldemet mindig is védeni fogom. De szülőfalum határát soha többé nem hagyom el ilyen hosszú időre és ilyen távolra. És még egy dolog aggaszt. Most, amikor az újságban a jugoszláv hadsereg tábornokainak és tisztjeinek hazaárulási bírósági tárgyalásairól olvasok — magam sem tudom, hogy mi vagyok: hős, vagy háborús bűnös? Nagy Nándor (Újvidék) Megújult Műcsarnok „Otthona a magyar művészetnek" Névtelen ivók A kétbetűs AA-mozgalom már majdnem nyolcvanesztendős, — 1935-ben az USA-ban alapították. A két betű angol szavakat takar: Anonimity Alcoholic, Névtelen Alkoholista. Az eszme az ötvenes években érkezett meg az óceánon túlról kontinensünkre. Lengyelországban több ezer ilyen AA-klub működik. Hozzávetőleg 1 millió szenvedélyes alkoholfogyasztó van a negyvenmilliós Lengyelország- bSn. Nemrég Krakkóban a Testnevelési Főiskolán tartották meg a Névtelen Alkoholisták Közösségének V. Kongreszszusát. Izraelből, Németországból, az Egyesült Államokból és Svédországból érkeztek vendégek. A résztvevők egyetértettek abban, hogy napjainkban sehol sem tudtak az AA-kluboknál hatásosabbat kitalálni az alkohol rabjainak megmentésére. Az AA olyan emberi kisközösséget alkot amelyben a tagoknak nincs titka egymás előtt. Itt a tagok sorstársaikra leltek és azonos problémáikat megoszthatják egymással. (InfoNet) KAKAS, A REKORDER A Theodor von Wolkenstein nevet viselő német kakas nyerte a kukorékolás versenyét. A győztesnek egyszerűen nem akadt konkurense, mert — amint a DAS TIER írja — 20 perc leforgása alatt 45-ször kukorékolt. Az őt követő második helyezett, az egyetlen „rivális” ugyanebben az időben mindössze 28-szor hallatta hangját. (InfoNet) Képzeljen el, kedves olvasó, harmincötezer egymás mellé, mögé, elé állított kicsiny agyagfigurát. Majdnem egyformákat. Égetett agyagszínben, itt- ott sötétebb, világosabb árnyalatban. A figurák fejéből, arcából két-két szem mered, figyel, bámul, les, néz szembe velünk. Minden figurából két határozott szem. Szabályos és mélyen ülő, túl közeire vagy éppen távolra szakadt szempár. Semmi tétovaság, mindegyik élénken, csakis előre néz, bennünket figyel. Az agyagfigurák ott vannak mind a harmincötezren bezsúfolva a Ludwig Múzeum egymásba nyitható, átjárható negyedébe. Most persze nem lehet átjárni a termeken. Ott vigyázzák a teret az alig húsz-harminc centiméteres kicsiny szobrocskák, Antony Gormley Európai mező című installációjának kiállításán. Merthogy van egy másik Mező is. Az eredeti, amelyet 1989-ben a New York-i Salvator Ala Galériában állított fel a művész, s amelyen még csak százötven figura szerepelt. Később egy mexikói Choiula-béli téglagyártó család segítségével megsokszorozódtak az agyagszobrocskák. És 1991-ben már harmincötezret lehetett kiállítani belőlük. Az Európai mező a svédországi Östra Grevie-ben készült, és a malmöi Kunsthall nagy kiállításán mutatták be. Ez az installáció aztán 1993-ban vándorútra kelt, és megjárta Varsót, Ljubljanát és Zágrábot. A magyarországi kiállítás a British Council támogatásával jött létre, és marad itt augusztus 28-ig a Ludwig Múzeumban, a Budavári Palota A épületében. Ki is ez a különleges alkotó? Kicsoda Antony Gormley? Életrajzából megtudjuk, hogy 1950- ben született Londonban, tanulmányait Cambridge-ben. és Londonban folytatta, s a brit fővárosban él és dolgozik. Rajzait, szobrait, installációit számos kiállításon mutatták be, a szigetországon kívül az USA-ban, Németországban, Japánban, Ausztriában, Mexikóban, Olaszországban, Svédországban, Kanadában, Franciaországban. Zágrábi kiállítása kapcsán egy interjúban megkérdezték tőle, vajon a művész avagy a szobrász illik-e rá. Gormley azt válaszolta: „Úgy gondolom, én szobrász vagyok. És anyaggal foglalkozom. Ezért első kézből szerzek tapasztalatot a nyersanyaggal kapcsolatban. Elegem lett az érzékcsalódásokból, az ábrándozásokból. Torkig vagyok a háromdimenziós világ kétdimenziós megfelelőjével, meg a négydimenziós világ háromdimenziós ábrázolásával. Az időt akarom úgy használni, mint anyagot — ezért vagyok szobrász.” (MT1-PRESS) (kádár) Az ezeregyszázadik esztendő ünnepségeinek sorában az egyik legizgalmasabb esemény a kortárs képzőművészet bemutatója lesz. Erre abban az épületben kerül majd sor, amely Schickedanz Albert tervei alapján száz évvel ezelőtt épült: a Műcsarnokban, amely tereink közül a legimpozán- sabbat, a Hősök terét ékesíti. Elsőként épült fel a Sugár út végében, csak a századfordulón követte ugyancsak Schickedanz tervei szerint az Ezredéves emlékmű, s végül, 1906-ban. a Szépművészeti Múzeum. A korabeli sajtó így köszöntötte: „A magyar művészetre nézve is van egy jelentőségteljes és maradandó emléke ennek a millenáris esztendőnek, s ez az új műcsarnok fényes palotája, mely a művészek évek során át folytatott küzdelmének, és a kormány elismerésre méltó áldozatkészségének eredményeképpen, nemes és egyszerű formáival, hatalmas oszlopos homlokzatával és céljainak megfelelő beosztásával ott emelkedik a Városliget küszöbén, az Andrássy út torkolatánál. Ez az egyszerűségében is impozáns épület arra van hivatva, hogy következő harminc esztendőn át otthona legyen a rohamosan fejlődő magyar művészetnek”. A harminc esztendőből már majd száz adatott a rohamosan fejlődő magyar művészet számára... Az épület szép, szerkezete egy háromhajós középkori bazilikát idéz. A hajókat nem oszlopsorok vagy árkádok, hanem tömör falak választják el egymástól, s a timpanonnal zárt, oszlopos patrikuszok klasszikus hatást keltenek. Külső felét tégla- és színes kerámiaburkolat díszíti, amely a pécsi Zsol- nay-gyár akkori új találmánya: fagyálló py- rogránit. Az épület fő motívuma a hatoszlopos bejárati portikusz korinthoszi oszloprenddel. A téglaburkolatú falsíkok, s a pár- kányzatok, ablakkeretek színes díszei reneszánsz hangulatot árasztanak. Az első 1896- os kiállítók között ott találjuk a magyar művészet nagyjait: Munkácsyt, Benczúrt, László Fülöpöt, Szinyei Merse Pált és Rippl-Rónai Józsefet. Mint sok-sok épületnek ezen az égtájon, ennek is kalandos sors jutott. 1914-ig az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tárlatait fogadta, a „műcsarnoki festészetet”, aztán hadikórház, majd újból kiállítóhely lett. A második világháborúban több aknatalálatot kapott és romossá vált. Először a külsejét állították helyre 1949—50-ben. A Zsolnay-gyár ismét legyártotta az eredetinek megfelelő színes kerámiaelemeket, aztán újból, ahogy azelőtt is, a mindenkori hivatalos művészeti irányzat fóruma lett. A A Műcsarnok keresztmetszeti rajza nyolcvanas évek elejétől funkciója megtartása mellett kísérleti törekvéseknek is helyet adott, és vezetői törekedtek arra, hogy valamiféle szellemi műhely legyen, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, érdekes bemutatókkal A kilencvenes évek elejére az épület rekonstrukciója elodázhatatlanná vált. A szakmai munka átkerült a Palme-házba. Ez év őszére a felújítási munkák befejeződnek. Az eddigi 1600 négyzetméter helyett 2330 négyzetméter áll majd a kiállítók rendelkezésére. Megnyitották az eddig raktárként használt félköríves apszist. A terem így, bebetonozott oszlopokkal is gyönyörű. Korszerűsítették a tetővilágítást és a légkondicionáló-rendszert. Különös gondot fordítottak arra, hogy az előcsarnok eredeti szépségében pompázzon. Keserű Katalin, a Műcsarnok igazgatója intézményében Kunsthallét szeretne, olyat, amellyel a magyar művészek és művészet jobban bekapcsolódhatna az európai kortárs művészeti élet vérkeringésébe. A kiállításokon kívül szakmai bemutatók rendezését, s kiadványok megjelentetését tervezik. Felújították a pincerendszert, amelyben nemcsak raktárak lesznek, hanem egy olyan terem is, amely alkalmas hangversenyek, előadások megrendezésére. A megújult Műcsarnok jövő év tavaszán reprezentatív kiállítással várja látogatóit. A Magyar Képzőművészek Szövetsége már elkezdte a bemutató szervezését. (MTI-Press) (Józsa)
