Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-06 / 116. szám

1994. augusztus 6., szombat II HÉTVÉGE UJ KELET Nem csak enni, kenni! Nyári gyümölcsökből, zöldségekből varázslatos hatású bőrfrissítő, tápláló, szépítő pakolásokat készíthetünk. A mindig siető háziasszonynak mindez nem kerül sok idejébe, fáradságába. Néhány ételféleséget nemcsak enni, hanem kenni is lehet. Lényeges szem­pont: a pakoláshoz mindig kifogásta­lanul egészséges, friss, alaposan meg­mosott nyersanyagokat használjunk. A pakolómasszát az arc- és a nyakbőrre (idősebb korban a dekoltázsra is) és a naponta nagyon igénybe vett kéz bőré­re vigyük fel. A pakolást mindig a gon­dosan letisztított bőrre alkalmazzuk. Ha a pakoló anyagot fürdés közben tesszük fel, akkor nem is kerül külön időbe. Paradicsom-paprika pakolások A felszeletelt paradicsomot a letisz­tított és vékonyan bekrémezett bőrre helyezzük, majd gézzel rákötjük. A pa­kolást — az érzékenységétől függően 5-10 percig hagyjuk a bőrön, aztán hideg vízzel leöblítjük. A paradicsom­pakolásnak hidratáló hatása van, a bőr feszességét, ruganyosságát fokozza. A paradicsom biológialilag aktív anyagai élénkítik a bőr anyagcseréjét, frissítik, fiatalítják. Az uborkához hasonlóan színtelenítő hatású, tehát szeplős, máj­foltos arcra is javasolható. Más módszer: a paradicsom levét kinyomjuk, hintőporral összekeverjük és egyenletesen felkenjük a bőrre. A pakolást 5-10 percig hagyjuk fent, utá­na langyos, majd hideg vízzel mossuk le, és a szokásos arckrémünkkel ken­jük be az arcot és a nyakat. A paradi­csomlét elkeverhetjük egy tojás sárgá­jával, egy evőkanál tejföllel, és ezt a masszát alkalmazzuk pakolásként, amely fáradt bőrre ajánlható. A paprika biológiai értékét a kozme­tika számára is felfedezték. A nyers, érett paprika húsából pépet készítünk, ezt összekeverjük egyenlő arányban tej­föllel vagy tejszínnel (ha zsíros bőrre készítünk pakolást, akkor joghurttal). A masszát felkenjük a letisztított arcra és kb. 10 percig a bőrön hagyjuk, utána langyos, majd hideg vízzel leöblítjük. Kezelés után a szokásos krémet simít­juk az arcbőrre. Bőrtápláló pakolás Sajtoljuk ki egy-két édes érett papri­ka levét, keverjük össze egy tojás sárgájával, egy mokkáskanál mézzel, és vigyük fel a letisztított bőrre. 10 perc után a szokásos módon mossuk le. A szőlőlét, mint a többi gyümölcslevet, arcpakoláshoz is felhasználhatjuk. A szőlőlevet keverjük össze pár csepp cit­romlével, talkummal (hintőporral), kevés étolajjal és kenjük fel az arcbőrre. A pakolást 15 percig hagyhatjuk fent, utána a szokásos módon lemossuk. Az éretlen szőlőfűrt kipréselt nedve a bőrre kenve fehéríti a kezelt felületet. A szőlő metszésekor keletkezett nedvvel pedig a szeplőket halványíthatjuk. Alma pakolás Az almát tejben főzve és egészen langyosra hűtve arcpakolásra használ­hatjuk. Rendkívül felfrissíti és regene­rálja a bőrt. Az almapépet 10 percig hagyjuk a bőrön. Közismerten jó hatású az almakúra, nemcsak az egészség védelmére, de a szépség megőrzésére is (belső kozmetika). Tartsunk szép­ségdiétát almával. Naponta fogyasz- szunk el fél kiló almát és kevés tejter­méket. A diétás napokon ne fogyasz- szunk húsételt. (MTl-Press) A nőgyógyász válaszol „Védekezés” Kisfiam most kétéves. Ő az egyetlen gyerekünk, mégsem akarunk többet a férjemmel. Házasságunk első éveiben fogamzásgátlót szedtem, de rengeteget híztam tőle. Azt szeretném megtudni, hogy egy gyerek után védekezhetünk-e hurokkal? Természetesen. Bár általában csak a második gyerek után ajánlják, bátran forduljon a szakorvoshoz. Megfelelő felvilágosítás után a menszesz utolsó napjaiban fölhelyezik a védőhurkot. Leveleiket, kérdéseiket továbbra is várjuk szerkesztőségünk címén. (Nyíregyháza, Bercsényi u. 8.) Névadási szokásainkról Manapság nehéz dolgunk van, amikor az Utónévkönyvet bogarásszuk, hiszen ötven éve mindössze 30-40 név közül választhattunk, manapság viszont többezer név áll rendelkezésünkre. Névújító-, nyelvújító kedvünk azonban cseppet sem lankad. Névadási szokásainkról kérdeztük Bíró Ágnes nyelvészt. — Divatosak továbbra is az örökzöld nevek, mint Katalin, Zsuzsanna, Judit, István, Péter, László, János. Egy másik di­vatirányzat azoknak a neveknek a csoport­ja, amelyeket a szüléink nemzedéke a városban nemigen használt. Ezek inkább falun éltek elszórtan, viszont a 16-17-18. században nagyon divatosak és használa­tosak voltak, és ezeket ma újra felfedezik a szülők. Ilyen a Márton, Benedek, Balázs, Tamás, a lányoknál pedig Zsófia, Eszter, Rebeka, Dorottya és még sokáig sorolhat­nám. A harmadik csoportba az úgyneve­zett magyar nemzeti nevek tartoznak, ame­lyeket csak magyar nyelvterületen hasz­nálnak, persze ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül magyar eredetűek is. Például a lányoknál Bíbor, Gyöngy, Virág, Mandu­la, a fiúknál a Keve, Tas, Botond, Kop­pány. A negyedik csoportot a Nyugat-Eu- rópából újonnan átvett nevek alkotják, a szülőknek ezek a nevek angolos és fran­ciás formában jobban tetszenek, mint ahogy nálunk ezek meghonosodtak. — Mostanában gyakoribb az egyéni névadás, mintha a nyelvteremtő készség előtérbe kerülne. Tudna-e néhány példát felhozni? — Volt már Lucifer, Bóbita iránti kérelem is. Általában nem voltak sikere­sek azok a kérelmek, amelyek beszédes vagy rövidült formájú neveket javasoltak bejegyzésre. Tudniillik a magyar névadá­si szokások bármennyire is megváltoztak, annyira mégsem, hogy férfiak hivatalosan becenevet viseljenek. Bejegyzett hivata­los névként ez inkább a nőkre jellemző. Elsősorban híres nők, színésznők viselték a nevüket becézett alakban, ezért ez nem olyan furcsa számunkra. Éppen ezért sok Borkát, Pankát és egyéb hasonló becézett formát igényeltek bejegyzésre, és ezeket el is fogadták. — A Lucifert végül is sikerült elfogad­tatni? — Igen, mert a szülő nagyon ragasz­kodott hozzá, és jó érvei voltak: ennek a névnek az eredeti jelentése: fényhozó. — Vannak-e eltérések a névadásban tájegységek szerint? — Inkább a szülők iskolázottsági foka határozza meg a névadást. Értelmiségi szülők inkább ragaszkodnak a hagyo­mányos, régies típusú nevekhez, a kevés­bé iskolázott szülők viszont gyakran az előző esti tévéfilm hatására választanak nevet. Jellemző, hogy a Philadelphia ne­vet is sokszor kérték, amikor egy ausztrál filmsorozat ment a tévében. A Dallasban az egyik kisfiút Christophemek hívják, és azóta szaporodnak Magyarországon a Krisztoferek. Ez a név nálunk korábban Kristóf formában élt, s a régi századok­ban is használatos volt, de ez fel sem merül azokban, akik a Daliásból választják a nevet. Jellemző, hogy többen kérték ezt a nevet Christophel és Chrirstophen formá­ban, mert félrehallották a tévéből. (MTI-Press) Az ujjak parázsló tüze Ü ltetek egymással szemben a szobában, s az ebéd utáni kávét kortyolgattátok. Abban a szobá­ban. amit te vettél ki három napra, Májló, a lány érkezésekor. Most, a második napon már feszülten figyelitek egymás arcát, minden mozdulatát. A nagy csöndet, ami körülölelt titeket, csak a szemben magasló templom tornyának kongása, s a kávéscsé­székhez koccanó kiskanalak hangja zavar­ta meg. Szembogaratok néha egymásra emelitek, vizsgálgatva a másikat. Az éjsza­ka, s az ezt megelőző délután minden viha­ra ott feszül még bennetek. Mindketten ad­ni akartok. Egymást marcangolva roha­moztatok. A lány sikkantásáig, kéjben- könnyben úszó szeméig. Míg arca is olyan nem lett, mint egy haldoklóé. Ha ő volt gyors, föléd pattant, s elvéreztetett. így tomboltatok, szünetekkel, talán hajnalig. Megunod ezt a vizsgálódást. A kávés­csészékkel kiballagsz a konyhába. Vissza­jössz, és rápöfékeltek egy licensz Marl- boróra. A lány töri meg a csendet: — Hazautazom —, mondja bátortalanul. Te önző és hiú is vagy, Májló. Kis zsarolás­nak gondolod az egészet. Már majdnem rákérdezel, hogy melyik vonattal, de inkább ezt mondod: — Miért kellene elmenned? Nem érzed jól itt magad? — De igen. Mégis el kell, hogy men­jek. — Megbántottalak valamivel? — kér­dezed. — Nem, nem bántottál meg, csak men­nem kell... Nézed a lányt, Májló. Látod vonagló, éjszakai arcát, s megrémülsz, mert nélküle kell elképzelned ezt a lakást, ahová te még virágot is hoztál. „Mitől félsz, Májló?” vallatod magad. A magánytól? Nem, nem. Inkább a hiányától. Pedig ez egykutya. Kö­nyörögni volna kedved, ám helyette ezt mondod: — Te tudod, Tónia! Bár tegnap nem mondtad, hogy csak két napra jöttél. Val­ami nagy dolog lehet az, amiért el akarsz menni. Ami fontosabb, mint az együtt- létünk. A lány meglepődik, tétova mozdu­lattal feléd int, mintha bocsánatot kérne: — Mennem kell, értsd meg, mennem kell! Te, Májló, tudod a gyenge pontját. Hozzálépsz, átkarolod, hátgerincét simo­gatod, s apró csókokkal támadod nyakát, száját — de a lány most nem izzik föl. Fe­jét elhúzza és kisiklik az ölelésből. Míg te döbbenten állsz, addig ő csomagol. Segít­hetnél neki, hiszen ismered a mondást. „Annak a nőnek, amelyik menni akar, jobb, ha csomagolni segítenek, úgysem lehet visszatartani.” Te, Májló, zsarolni kezded, de a lány hajthatatlan. Táskájával az ajtó felé igyek­szik, mint aki tudja, ha most nem megy el, később már nem lesz ereje hozzá. Szeretnél elé állni, könyörögni, de ez ellen a büszkeséged tiltakozik. Kinyitod az ajtót, s fölajánlod, hogy elkíséred az állomásra. — Ne, ne kísérj el, kérlek! A kitárt ajtón kilép a lány. Álltok egy­mással szemben, a küszöbön innen és túl. A lány feléd hajol, s amolyan puszifélét nyom az arcodra és zárt ajakkal a szádra. Aztán megfordul, és lerohan a lépcsőn. Te bambán nézhetsz, Májló, ahogyan ott állsz az ajtóban. Becsukod, hogy ne röhög­jön rajtad senki. Az ablakhoz mégy, s bámulsz utána. Látod, amint átmegy a parkon. Most gyűlölöd és ütni tudnád. Úgy érzed, hogy becsapott a lány. „Dögölj meg Tónia, dölgölj meg!” — mondod fogcsi­korgatva. Aztán a következő pillanatban már indulsz is lefelé a lépcsőn. A parkban nem látod. A buszmegálló talán három­száz méterre van, de neked még jegyet is kell venned. A kis trafikban a trafikos és felesége ebédel az ételesekből, derűs, öregkori nyugalommal. Most irigyled ezt a nyugalmat, Májló — s a két öreg egymás felé kisugárzó szeretetét is. Ingerülten sür­geted a jegyet. Dühös vagy rájuk — a buszmegállóra is, mert nem látod a lányt. Aztán a buszt szidod, mert késik, vagyis tesz a menetrendre. Végre előbukkan. Fölszállsz, de türelmetlen vagy. Számolod a megállókban fölöslegesen eltöltött má­sodperceket. „Essen ki a kereked!” — mondod leszálláskor a vén busznak. A vasúti pályaudvar előcsarnokában nem lá­tod a lányt. A pénztáraknál, a várótermek­ben sem. Benézel az étterembe is, — hiá­ba. A peron után a buszmegálló és a taxi­alatt állomás felé veszed az utat. Sehol nem lá­tod. Egyre inkább aggódsz érte, hiszen a lány idegen ebben a városban. Eltévedhet, bármi történhet vele. Hülyének titulálod magad, majd baromnak. E kkor látod meg Tóniát, amint a pe­ronok túlsó végében, az épület falához támaszkodva áll egyedül, védtelenül. Te már nem vagy ura az ér­zelmeidnek, Májló. Elfeledkezel minden­ről: haragról, gyűlöletről. Már nem vagy önző, beképzelt férfi, csak szerelmes kiskamasz, aki siet a szeretett lány felé, akitől nem kérdezel semmit. Látod az örömtől fölcsillanó szemét, és már nyúj­tod is félé a kezed szótlanul, hogy kéz a kézben induljatok az étterem felé. Inni valamit, amire a vesztes hívja meg a győz­test. Ahová a vesztes vezeti a győztest kézenfogva, aki engedelmesen követi. S a legyőzött kiveszi a lány kezéből a kezét, s átöleli. A hideg jéghegy pedig olvadni kezd ujjak parázsló tüze alatt. Budaházi Istvát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom