Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-05 / 115. szám
UJ KELET 1994. augusztus 5., péntek 3 Tanácsot ne a szomszédtól kérjünk LAKÁSBÖRZE Adjuk el a házat! De vajon mennyiért? — teszik fel sokan ezt a kérdést. Évekig élünk egy lakásban, s ha szeretnénk tőle megválni, sokszor bizonytalanok vagyunk az értékében. Ekkor aztán jönnek a szomszédtól való tanácskérések, melyek nem minden esetben reálisak. Egész jól meg lehet azonban úgy saccolni az árakat, ha a környék eladó ingatlanainál vevőként érdeklődünk. Annyi tapasztalatunk ugyanis már van, hogy ezek után mérlegeljünk. Mindazoknak, akik most készülnek eladni lakásukat, vagy épp az apróhirdetéseket bújják, néhány hasznos információt szeretnénk adni azzal kapcsolatban, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe egy épület értékének megállapításakor. Beszélgetőpartnerünk Dr. Baracsi Ferenc, a nyíregyházi Nyírinköz Kft. igazgatóhelyettese. — Lakásfelértékelésnél elsősorban a forgalmi értéket próbáljuk megállapítani. Tehát azt vesszük figyelembe, hogy előzőleg egy hasonló lakás mennyiért kelt el. Az első alapvető szempont a ház jellege, vagyis, hogy kertes vagy többlakásos ingatlanról van szó. Fontos tényező, hogy a szóban forgó tulajdon a város mely területén fekszik. Jó-e a környék tömeg- közlekedése, vagy nehezen közelíthető meg. Továbbá, milyen az épület építési technológiája, s mikor épült. Nem hanyagolható el műszaki állapota, közművesítése és egyéb struktúrális ellátása. Mindezek után a lakás belső területe következik. Itt fontos, hogy milyen helyiségek vannak, ezek elrendezése, s alapterületük nagysága. A többlakásos házingatlanok árait az épületekhez tartozó föld nagysága, illetve a közös helyiségek is befolyásolják. A tömblakásoknál az épületen belüli elhelyezkedésnek fontos szerepe van. Értem ezalatt azt, hogy hányadik emeleten van, szélső vagy közbülső elhelyezkedésű. A családi házaknál is befolyásoló tényező a, földterület nagysága és a beépítettség sűrűsége. Szeretném még kihangsúlyozni a bérlakásokat. Értékük megállapításánál nagyon fontos, hogy a bérlő végzett-e a lakáson olyan értéknövelő beruházást, melyet számára a bérbeadó nem térített meg. A bérlakások állapota a forgalmi értéket sem növekvő, sem csökkenő tényezőként nem befolyásolja. —A fentiek figyelembevételével mennyiért lehet megvásárolni az eladásra kínált lakást? — Manapság a szabadpiac eléggé sajátos dolgokat produkál. Hisz a vevő és az eladó helyzete döntően befolyásolja az árakat. Bár hellyel-közzel már kialakultak a reális árak, azonban előfordulnak úgymond szélsőséges esetek is. Például ha az érdeklődőnek nagyon megtetszik a környék, és persze van rá lehetősége, akkor hajlandó akár áron felül is fizetni. De egy sürgős eladásnál ennek az ellentéte is megtörténhet. Egy jó helyen található tízéves lakásnak lehet 30 ezer forintos négyzetméterenkénti ára, de reálisabb az ilyen korú épületeknél a 25 ezres érték. A piacon még mindig alig veszik figyelembe, hogy a panellakások zöme rövid időn belül jelentős felújításra szorul. Valamelyest érezhető az árak csökkenése, de nem olyan súllyal, amire azt lehetne mondani, hogy mindenki tisztában lenne a részletekkel. — Tapasztalatai szerint városunk mely területei a legkedveltebbek? — Az olcsóbban fenntartható lakásokat — itt elsősorban a gázfűtésnek van nagy jelentősége — bármikor, bárhol el lehet adni. A távfűtéses épületek kevésbé kedveltek. Természetesen, még ha olykor zajos helyen is, de legnagyobb érdeklődésnek a belváros, a Kossuth utca és környéke örvend. Az itt található kertes házak nagyon sokat érnek. A gázfűtés miatt keresett a Szántó Kovács János utca, a Kert utca és a Kert köz. Továbbra is kapós az Oszőlő utca. A Korányi is jó környék, csak a kis méretű telkek miatt jelentősen visszaestek az igények. —A korábbi évekhez képest hogyan változott a lakások iránti igény? — A vásárlói kedv az előző év téli hónapjaitól május végéig volt fellendülőben. Nyár elejétől csökkent a kereslet, így jelenleg több az eladásra kínált ingatlanok száma, mint a vételi igény. T. K. Foci és vadászat A nyolcvanas évek elején a mainál lényegesen bonyolultabb volt ipart váltani, főleg élelmiszeripari szakmában. Komoly szakhatósági és egyéb követelményt támasztott a hivatal. Sok nehézséggel küzdött meg a két testvér, Éles Tibor és Attila, amíg megnyitották alig talpalatnyi területen lángos- és pecsenyesütő „bode- gájukat”. Egységben az erő, mondogatták, mikor anyuka is besegített a vállalkozásba. Lassan tíz éve ennek. Mára bejáratott, messze földön híres vendéglőjük van a bódé helyén, a 41-es és a 49-es főutak találkozásánál. Főztjükről a gyakran viszszatérő átutazók, de a környékbeliek is elismerően szólnak. A sikernek sajnos ára van. A régebben aktív focista Tibor lábai már nem az igaziak. A sok „talpalás” érezteti cseppet sem jótékony hatását. Egykori csapatát futballtudásának, tapasztalatainak átadásával segíti. O a Rohodi SC edzője. Közel tíz éve egyetlen kikapcsolódási lehetősége vasárnaponként a foci. Attila szenvedélye a vadászat. Egy hosszabb, pihentető üdülésről álmodnak, de a vendéglőt egyelőre nem tudják itthagyni. Mert ha egy üzlet egyszer beindul... Kép-szöveg: Zefi Lehetőségek Sóstón és Nyíregyházán Hőguta ellen strand így nyár derekán, az őrjítő napsütésben, az emberek egy része bebújik a megnyugtató hűst csak ritkán nyújtó házába, s a rolókat lerántva reménykedik abban, hogy hőguta nélkül sikerül átvészelné a nyarat. A többiek (a bátrabbak, persze az is meglehet, hogy a meggondolatlanok) felkeresik a strandokat, a napon égetik magukat, s átmeneti enyhülésként néha nyakig merülnek a medencék vizében. Az utóbbiak számára Nyíregyházán a Júlia fürdőt, Sóstón a Park- és a Tófürdő áll a rendelkezésükre. E három „vízi cég” az önkormányzat tulajdonában van, s a két éve működő Fürdő Kft. üzemelteti. A kft-ét a valamikori Szavicsav üzemvezető, Pék János irányítja:- A három létesítmény hatmillió forint támogatást kap az önkormányzattól. Sajnos nem rentábilis a fürdők üzemeltetése, általában a bevétel és a kiadás egy szinten van. A közeljövőben nem tervezünk nagyobb beruházásokat, elsődleges célunk, hogy szolgáltatásainat szinten tartsuk. Persze némi komfortjavító újítástól nem zárkózunk el, mint például a Júliában nemrégiben átadott kondicionáló terem, vagy Sóstón a gokart pálya és az ugráló.- Mennyi a fürdő kapacitása?- A Júlia fürdőé 700, a Parké 7400, a Tóé 1300 fő. A Júliában ebben a hónapban 23000, a Park területén napi átlagban 3710 embert fogadunk. Nyugodtan állíthatom tehát, hogy nagy a forgalmunk. A strandjainknak egységes belépőáraik vannak, felnőtteknek 90, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 60 forint. Természetesen sok a visszatérő vendégünk.- Vannak olyan csoportok akik előre bejelentkeznek?- Néha igen, s ők is azért teszik, mert ingyen szeretnének bejutni a strand területére. Nemrégiben hívott a tiszadobi ökumenikus gyerektábor vezetője. Habár Vízi örömök (Fotó: Fekete T.) nem szokásom, hogy engedjek az ilyen jellegű kéréseknek, ez egyszer kivételt tettem.- A Szódaház utcai üdülősorban problémát jelent az átjárás, nekik is a főbejáraton keresztül kell megközelíteniük a strandot. A régi kiskaput miért nem használhatják?- A kiskapus átjárást gazdasági okokból szüntette meg a kft. - válaszolja kategorikusan Pék János.- Sok embert foglalkoztat mostanában Sóstó sorsa. Ón hogyan látja az üdülőkörzet jövőjét?- Sajnos, most eléggé elhanyagolt állapotban van, de a fürdők konszolidált állapotot mutatnak. Sóstónak jó hímeve van az országban, de ellentétben a többi gyógyvizes fürdőhellyel, itt nincsenek szállodák. Az első ami itt épül, a Hotel Barbison lesz. Medencéjük részére vizet is átengedünk. A jövőben azért ezt ne tekintsék precedensnek...Arra sajnos nincs lehetőség a közeli jövőben, hogy a strand területén bármiféle szállót építsünk a pihenni vágyóknak. A strand továbbra is a régi formájában fog üzemelni, hagyományos kikapcsolódást nyújtva a napozni és felfrissülni vágyóknak. Ha ideje engedné, a pihenés milyen formáját választaná most legszívesebben? Valószínű, hogy itt a Júlia fürdő szaunájában keresnék egy kis megnyugvást... Juhász Gabriella Nem árt, ha a vevő is felkészül! Bútoros csalafintaságok Bizonyára érte már bosszúság, vagy kár a kereskedelemben, illetve szolgáltatások alkalmával — olvasom a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szórólapját, s fanyar mosollyal nyugtázom, hogy napjaink rákfenéje ez. Persze az sem mindegy, hogy egy tízessel csapnak be az ABC-ben, vagy a több tízezer forintos bútor megy tönkre egy hét alatt, vehetjük a másikat, ha elfogadható szobaberendezést akarunk. Akár bútorrazziának is nevezhetném azt a felmérést, mely a berendezési tárgyak forgalmazásának ellenőrzésére szolgált, s talán tanulságos lehet az olvasónak is. Az erdményről Holló Jánosné, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Megyei Felügyelőségének vezetője számol be. — A megye 17 kereskedelmi cégére kiterjedő vizsgálatunk célja az volt. hogy tapasztalatokat szerezzünk a bútorforgalmazás jelenlegi helyzetéről, valamint feltárjuk mindazokat a problémákat, melyek sértik a vásárlók érdekeit, hogy megfelelő intézkedéseket hozhassunk ezek megszűntetésére. Be kellett látnunk, hogy míg a korábbi években az állami- és a szövetkezeti kereskedelem töltött be meghatározó szerepet, addig ma már a gazdasági társulások, egyéni vállalkozók kerültek előtérbe. Ez kedvező hatást gyakrorolt az ellátásra, a választék bővítésére, viszont azzal járt, hogy sok képesítéssel nem rendelkező vállalkozó került be a bútorkereskedelembe is, ami a minőségvédelem, kereskedelmi kulturáltság területén párosul negatív jelenségekkel, s ez sérti a fogyasztók érdekét. A minőségi bizonyítványok, használatikezelési útmutatók, KERMI (Kereskedelmi Minősítő Intézet) szak- vélemények megkövetelésére továbbra sem fordítanak kellő figyelmet. Nem egy új vállalkozó értetlenül állt ellőttünk, amikor vásárlói tájékoztatókat kértük, de a régi kereskedők sem látják annak lényegét, hogy árura vonatkozó információhoz nemcsak a vevőnek van joga, de a kereskedőnek is érdeke fűződik hozzá. — Ezek szerint vásárláskor a vevőnek is nagyon észnél kell lennie. — Különösen a klubrendszerű illetve előjegyzéses értékesítésnél úgy vettük észre, hogy az adásvételi szerződések, megrendelések, csak az eladóknak nyújtanak jogi biztosítékot előszállításra, áremelkedésből származó árkülönbözeti áthárításra, vagy a szerződéstől való elállás esetére és így tovább. Ugyanakkor a megállapodások nem térnek ki arra, hogy a vevőnek vannak-e jogai határidőn túli szállítás, vagy egyéb, szerződésben vállalt kötelezettségek meghiúsulása esetén. Számos panasz érkezett például arra, hogy az előlegfizetésen 'alapuló vásárláskor, a bútort akkor sem szállították ki a megrendelőnek, mikor az már a teljes árát is befizette. Egyik ügyfelünk, például már tavaly télen letudta a kifizetési kötelezettségét, a bútorát azonban a mai napig sem látta. Levélben fordult a gyártó céghez, akik közölték vele, hogy a forgalmazó kft. megrendelte tőlük a szóbanforgó kanapét, de nem adják oda, mert a cég nem csekély összeggel tartozik a gyártóknak, s reklamációval a forgalmazóhoz forduljon. A ludas kereskedők azonban válaszra sem méltatták a károsultat. — Pedig olyan jól megreklámozták. — Sajnos ä hirdetések sem minden esetben nevezhetők tisztességesnek. Számos helyen láttunk olyan beharangozót, ahol konkrétan felsorolják az akciós bútorok régi és új árát. Előfordult azonban, hogy rábukkantunk olyan helyre is. ahol a régi árakat soha nem alkalmazták, azok csak képzeletbeli árak voltak. Meg kell említenem, hogy emellett kevés helyen biztosították a vevőt a további alkaltrészellátás felől is. Ez komoly gondot okozhat, főleg az egyedi bútorok forgalmazásánál. — Főleg, ha eleve kellékhiányos a termék! — Sérült bútort mindössze két boltban találtunk, az „elkülönítés” jelzés azonban egy ízben sem volt megoldva. Ezt a jelzést hiányoltuk a használt és új bútorok elkülönítésénél is. A kis alapterületű bútorboltokban az alapvető probléma az, hogy a vásárlóval legfeljebb szóban közlik, hogy milyen bútorral van dolga. Persze nagyon ritka ennek ellenére is, hogy hibás terméket adjanak el megyénkben. A boltvezetők is elmondták, hogy a gyárak a boltban megsérült bútorok kijavításától sem zárkóznak el. — Nem lehet, hogy a helytelen tárolás és a közel sem bútorboltra emlékeztető hely is oka a meghibásodásnak? — A megyei bútorkereskedelmet — ami az áruk bemutatását, kereskedelmi kulturáltságát illeti —, szélsőségek jellemzik. Megtalálhatóak a korszerű igényeket kielégítő üzletek is, ám az általunk vizsgált boltok kétharmad része is inkább raktári épületre emlékeztettek. Egy helyen a zöldségfélék egy helyiségben voltak a bútorokkal. Egy másik felvásárló raktárban átalakítás nélkül kezdték meg az árusítást. Jellemző ebben az esetben a zsúfoltság is. A becsomagolva, egymáson elhelyezett bútorokat senki sem tudja megtekinteni. Ezt tetézi, hogy a boltok többségében szakképzetlen, gyakorlatlan dolgozókat alkalmaznak, sőt a vállalkozó sem rendelkezik olyan ismeretekkel, melyek feltételei lennének a szakszerű tájékoztatásnak. Talán ez az oka, hogy a bútorok forgalmazására vonatkozó jogszabályokat a DOMUS kivételével sehol sem ismerték. Nem egy boltban, nem is hallottak még a vásárlók minőségi kifogásainak intézéséről szóló rendeletről. — Milyen jótanáccsal szolgál a vásárlóknak? — Alaposan meg kell nézni a mintadarabot, amit meg akarnak venni. Vásárláskor alaposan olvassák el, milyen kötelezettségeket vállal az eladó, jótállást milyen feltételekkel vállalja. Amennyiben kifogásuk van a vétel után, s ezt a céggel nem tudják rendezni, forduljanak hozzánk, hiszen mi a vásárlók pártján állunk. Házhoz szállításkor az esetleges minőségi kifogásokat azonnal jelezzék! Vásárlás előtt érdemes a használati kezelési útmutatót alaposan áttekinteni — ennék lennie kell a boltban. Mindig kérjük a minőségi bizonyítványt KERMI felirattal! Herczku Tünde