Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-03 / 113. szám

UJ KELET 1994. augusztus 3., szerda 5 „En székely (igény vagyok" A feketekalapos E lőször csak körbesétál a parkolón. Szeme élénken jár ide-oda, keresi a nekivaló zsákmányt. Ezután letelepszik a kö­zelemben. Én is a pádon ülök, nem au­tóban, viszont velem szemben egy ked­vére való márka álldogál. Zsebébe nyúl, s jól láthatóan „konvertibilis” pénz- köteget vesz elő. Megszámolja, elteszi. Ez is a szertartáshoz tartozik. Közben a velem szembenlévőhöz hasonló kocsi tulajdonosa érkezik. Azonnal felpattan, mellette terem s már kérdi is:- Nem eladó a dácsija?- Egyelőre nem - mondja a tulaj.- Gondolja meg! Azonnal fizessük! - Mennyit érhet most ez maga sze­rint? - kérdi a dákwágen gazdája.- A magáé, az árát magának kell tud­nia - mondja vaskos bajsza alatt mo­solyogva.- Mégis...- Hát az attul függ, hány éves... nyis­sa csak ki a motort! Még folyik egy ideig a párbeszéd, az autótulajdonos felírja a címét egy papírra és odadja a bajszosnak, megállapodván vele, hogy egy hét múlva megkeresheti. A bajszos koma visszasettenkedik mellém, megszólít:- Magának nincsen eladó dácsijája?- Nincsen — válaszolom, - de látom maga ezzel foglalkozik.- Mán három éve - mondja kis akcen­tussal. - Visszük ki Romániába.- Tudom, szoktam látni magukat, ahogy az út mellett állítják le a Dáciákat. Fekete mellényt, fekete kalapot viselnek. Most nem látom a kalapját.- Ez szokás nálunk, de én nem annyira szeretem.- Azelőtt mit csinált?- Rézműves vótam... hogy mondják?... szóval bádogoztuk a tetőt, csatornát csinál­tunk.- A cigányok jó kereskedők...- Tudja ez Isten ajándéka, nem csak úgy jön. Azt gondolja azok a nagy sportolók csak úgy elgondolják és mán sikerül is nekik? Azoknak is Isten áldotta te­hetségük van. Na a cigányok közt is ki zenész, ki máshoz ért, ki kereskedik, mint én is.- Nehéz?- Sokat törődünk, állandóan úton vagyunk, nem számít, hogy forróság van, vagy tél. Meg kell élni. Nehéz a pénzt is átforgatni.- Zsigulit is visznek?- Arra vámot kéne fizetni. Csak román gyártásút engednek be vám nélkül.- Biztos keresik otthon a Dáciákat...- Az újra legalább félévet kell várni és nem is mindenkinek telik rá.- Magának van kocsija?- Minek? Hogy otthon álljon a garázs­ban?- Maga nem román cigány?- Én ugyan nem! Beszélek románul, cigányul, magyarul is. Én székely cigány vagyok - húzza ki magát szemmel láthatóan szívből jövő büszkeséggel. Másnap Kocsordon kéz Z-s rend­számú Dacia húz el mellettem Mind­kettőt fekete kalapos fekete mellényes, nagybajszú cigányember vezeti. (K) Egy valamirevaló kutya ad magára. Kutyakozmetika nyílt Máté­szalkán (Fotó: Zefi) ÉS AZ UTCÁN? ntuiiíi un Az elmúlt években sok külföldi vendég megfordult a sóstói Igrice nyaralófaluban. Ezen a kánikulai délutánon hiába kerestem holland, oszt­rák, és német rendszámú autókat a cam­ping előtt. Ezekben a napokban lengyel turisták tartózkodtak az üdülőfaluban. Eredetileg úgy terveztem, hogy több családdal beszélgetek, de kettővel a „go- voritye po-russzki”, illetve a „do you speak English” kérdésemre rövid nem volt a válasz - persze lengyelül. A Pi- otrowki család éppen a tóról érkezett, amikor megkértem őket, beszélgessünk a nyárról, a nyaralásról, Magyar- országról...- Honnan érkeztek hozzánk?- Varsóból, válaszolja mosolyogva Yolanta a szép, szőke fiatalasszony. Tavaly is itt voltunk, idén szeretnénk 3 kislányunkkal jobban megismertetni Magyarországot...- Miért Nyíregyházát választották úticélul?- Itt Sóstón minden feltétele megvan a kellemes kikapcsolódásnak. Jó a levegő, a víz, sikerült jó időt kifogni. Nem mellékes az sem, hogy a magyarok vendégszeretőek. A másik szempont. Három gyerekkel nálunk sem könnyű a megélhetés, bár mi a férjemmel elég jól keresünk, az üzleti életben dolgozunk.- Hová jutnak el az itt töltött 10 nap alatt?- Elsősorban megyei kirándulásokat tervezünk, de voltunk már Hajdú­szoboszlón, Miskolcon és Budapesten is. Diákként sokszor jártam Önöknél, s azt szeretném, ha lányaim nagyobbak lesznek egyedül is elutazzanak ide min­den nyáron. (Hajdú) Küldje be gyermekéi! Természetesen csak fényképen... Ha van egy jó fotója gyer­mekéről, unokájáról, küldje be a szerkesztőségbe! (Nyíregyhá­za, Bercsényi u. 8. 4400), s azt közöljük lapunkban. Első felhívásunk máris eredményes volt, a képen Szondi Richárd - nyírmeggyesi kisfiú . (Béke u. 3.). Aranyos ugye? Felvételi után Ezekben a kánikulai napokban a legak­tuálisabb beszédtéma a felvételi. Hiába érkeztek meg az értesítések, ott vannak, még a fellebbezések, átjelentkezések pót­felvételik. Augusztus 10-ig tehát még van remény. Ismerősömmel az újságosnál találkoztam. Szomorúan mesélte, hogy fiának idén sem sikerült a felvételi a jogra. Tavaly egy pont hiányzott, idén, mivel négy ponttal megemelték az alsó határt, kettő. Kérdésemre mihez kezdtek ezután tanács­talanul felelte: fogalmam sincs. Kiderült, hogy a srác pontszáma levelező tagozat­ra, és a tanárképző magyar-történelem szakára nappalin elég. A család azonban hallani sem akar arról, hogy Attila tanár legyen, inkább elkezdi az egyetemet leve­lezőn. Tény az, hogy egyes főiskolákon, így a külker néhány szakán indokolatlanul ma­gas volt a pontszám, 118, 120. Az orvo­sira könnyebben lehetett bejutni. Sok probléma adódott az egyszakos nyelvtanári felvételiknél. Kitűnő érettsé­givel, két nyelvvizsgával kapott az egyik jelölt négypontot az írásbelijére, ami azt jelentette, hogy szóbelizni be sem hívták. Talán a legkönnyebb helyzetben azok voltak, akiknek sikerült annyi pontot ösz- szegyűjteni a négy év alatt, hogy men­tességet kaptak. S akinek, most nem sike­rült? Annak marad a remény, hogy talán jövőre? Mi a biztos recept? Ezt senki nem tudja pontosan. Gondolnánk: az alapokat a középiskolai tankönyvek gondos tanul­mányozása jelenti minden tantárgyból vagy ez sem biztos? H. G. Az orvos, oki túlélte Csernobilt Számos gyrosos, hamburgeres, non-stop büfé várja a vendégeket nap mint nap, azonban van egy hely Nyíregyháza szívében, amit mindenki ismer, legalább kívülről. Nem nehéz felismerni reprezen­tatív külsejéről a Sétálóutcában található Belvárosit. Nagy forgalomnak örvend, de még csábítóbbá lehetne tenni az üzlet előtt kialakított kis „kerthe­lyiséggel”. Bizonyára sokan fo­gyasztanák üdítőjüket a friss le­vegőn, s közben kedvükre bá­mészkodhatnának. Nem kellene hozzá más, mint néhány naper­nyővel felszerelt asztal és szék. Arról, hogy ez miért nem való­sul meg, Kéninger András cégtu­lajdonost kérdeztem.- Régi terveim közé tartozik en­nek létrehozása, de mindeddig akadályba ütközött. Tudni kell er­ről az épületről, hogy nagyon rossz állapotban van. Ami szépet látnak a vendégek, azt mi csinál­tuk. A felső szint az egyházé, az alsó pedig a polgármesteri hi­vatalé. Ez utóbbi vállalta magára a hibák helyreállítását. A tető beázik, a konyhát nem lehet szellőztetni, a pince használhatatlanul elha­nyagolt. Ha ezeket a gondokat kiküszöbölik - amit ez év végére ígértek -, akkor egy kérvény beadásával talán sikerül a kérdést megoldani. Higgye el, ennek én örülnék a legjobban! (lévay) Mai, rohanó világunkban, mindnyá- . jan küzdünk valamilyen betgséggel. Gyakran előfordul olyan eset, amikor j a kórházban azt mondja az orvos: saj­nos nem tudunk segíteni, ezzel a beteg- i séggel együtt kell élni. Beletörődünk- ; e a megváltozhatatlanba? Azt hiszem, nem. Mert amíg él az ember, a remény is él. Energia adó-vevő. így is jelle­mezhetnénk a bioenergiával gyógyítók munkáját. Ők úgy mondják, be kell lépniük a beteg energiamezejébe, | s a megbomlott harmóniát hely- : reállítani. Dr. Alekszander Kiszeljov ukrán or- í vos harmadik éve dolgozik Ma- : gyarországon. A csernobili események i aktív részeseként önmagát gyógyítot- ; ta ki súlyos betegségéből. — Doktor úr! Hogyan került Ma- i gyarországra? — Kijevben szereztem orvosi dip- j lomát, aztán egy ideig kórházban j dolgoztam. Belgyógyász vagyok. Budapesten az Uránia Gyógyító Köz­pontban már több kollégám dolgozik évek óta. Felvettem velük a kapcsolatot, két évig itt dolgoztam. —Minek köszönheti, hogy túlélte Cser­nobilt? — Nálunk, Ukrajnában minden orvos tartalékos tiszt. így, amikor a katasztrófa bekövetkezett, azonnal megkaptam a be­hívót. 18 napot töltöttem közvetlenül a reaktor mellett. Mentettem a menthetetle­neket. Túl sok sugárdózist kaptam. Kollégáim megvizsgáltak, azt mondták nincs remény a túlélésre. Társaim és akko­ri pácienseim közül ma már sokan nem élnek. Nem adtam fel. Szerencsére koráb­ban megismerkedtem a kínai akupunk­túrával, amely azt tartja, hogy nem az adott bajt, hanem az egész szervezetet kell gyógyítani. A bioenergiáról, amit lehetett, könyvekből sajátítottam el. Szakemberek tanítottak az úgynevezett kézrátétes gyógyítási módra. A sugárzás kínjait egy „szivar” segítségével szüntettem meg. Űröm és zsályafüvek segítettek. — Ma milyen betegségeket gyógyít? — Először speciális kapcsolatot te­remtek a pácienssel, „feltérképezem” a testét, egyfajta leltárt készítek róla. Ki kell alakítani egy ideális bioener­getikai állapotot, mely feltétele a gyógyulásnak. Szív- és tüdőbajt, pajzsmirigytúltengést, máj- és vese­problémákat, idegrendszeri, nőgyó­gyászati panaszokat, és a különböző hallási rendellenességeket kezelem eredményesen. —Vannak-e olyan betegségek, ame­lyekkel nem foglalkozik? — Ezek az úgynevezett karmikus betegségek. Ezekkel szemben tehe­tetlen vagyok. Ezekkel a betegnek önmagával kell megküzdenie. Ilyen a paralízis és a leukémia. Beszélgetésünk után Kiszeljov dok­tor egyik páciense elmondta: vérke­ringési problémákkal kereste meg az orvost: a kórházban már nem tudtak segíteni. Most másodszor jött ke­zelésre, s máris úgy érzi: nemsokára újra egészséges lesz. H. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom