Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-20 / 128. szám

6 1994. augusztus 22., hétfő ■ PROGRAMOK UJ KELET BBHi Úti beszámoló a nyári szabadságról II. rész Négy országhatáron át az istenek földiére Szerb földre Kladovónál léptünk, ekkorra már teljesen besötétedett. Min­den simán ment az átkelésnél, a szolgá­latban lévő vámtiszt csupán egy kérdést intézett hozzánk: Puska, drog? Miután nemleges választ kapott, mehettünk tovább. A Timök völgyében autóztunk, s némi fényt csak a gépkocsireflektor és a sápadt hold adott. Gyér forgalom­ban kisebb településeken haladtunk át, közülük egyetlen nagyobb, Prahovo. Itt zajlott az esti élet, az út mentén hatal­mas hangerővel dübörgő discóban szó­rakoztak a fiatalok. Hála istennek sem­mi jele a háborúnak. Mindössze hetven kilométert halad­tunk Szerbiában, amikor ismét „orszá­got váltottunk”. Negotinnál elértük a szerb—bulgár határt. A határátkelőn le­hangoló látvány fogadott bennünket. Több ezer gyalogos várt arra, hogy át­mehessen Bulgáriába, hogy aztán más­nap bevásárolva jöjjön vissza. Úgy tűnt, sok-sok órába telik mire átengedik őket, mert volt aki már nem győzte várni a sorát, s ott, az út mentén a földön fe­küdve nyomta el az álom. Amint a határőr meglátta rendszá­munkon, hogy magyarok vagyunk, elő­re intett bennünket, s soron kívül átenge­dett. Miután a határsávban kifizettük a bulgár „illetékeseknek” a 19 német már­kát úthasználat címén, beléphettünk az ország területére. Bregovótól a Dunai-síkságon halad­tunk Vidinig. Innen aztán egyszerre érdekes, vöröses színű, szeszélyes for­májú- sziklaképződmények emelkedtek ki, s a Hold fényében és reflektorunk által megvilágítva kísértetiesnek tűntek. Mihajlovgrád felé közeledve azonban a hegyek szelídültek, a völgyek tágul­tak, eltűnt a szerpentin. Nem sokáig tartott ez a békésebb táj, amint Berkovica felé haladtunk, Nyu­gat-Balkán legszebb hegyvidékei tárul­tak elénk, mely a hajnali félhomályban egyszerre rejtelmes, félelmetes és cso­dálatos. Már megvirradt, mire elhagy­tuk a Berkovicai-hegységet, s eljutot­tunk a Petrohani hágóra. Itt csodálatos autóspihenők, szállodák várják a turis­tákat, hisz 1446 méter magasan Van, s csodálatos a kilátás. Körpanoráma nyí­lik innen a Balkán-hegyvilágra. A főváros felé közeledve lassan bú­csút vettünk a hegyektől, csörgedező pa­takoktól, s kopár dombvidék után értük el Szófiát. Itt nem akartunk időzni, ezért a körgyűrű segítségével kikerültük a várost. Szófiától ismét szerpentines úton ha­ladtunk a görög határ felé. Már több mint húsz órája úton voltunk ekkor, s már csak a táj lenyűgöző látványa tar­totta bennünk a lelket, s az a tudat, hogy néhány óra, s az istenek földjére léphe­tünk, s négy-öt óra múlva megérkezünk a görög tengerpartra, ahol aztán pár nap pihenőt „engedélyezünk” magunknak, hogy aztán újult erővel vágjunk neki az athéni útnak. így értük el Kulatát, a bulgáriai ha­tárátkelőt, s immáron huszonnégy órá­val az elindulásunktól számítva, a ne­gyedik országhatárnál, a görögnél je­lentkeztünk belépésre. (Folytatjuk) D. Nagy Katalin A Szófia utáni csodálatos szerpentin KOS (III. 21—IV. 20.) Alig várta, hogy vége legyen az ünnepek­nek, most mégis nehezen tér vissza a hét­köznapokba. Ahhoz, amit csinál, nincs igazán nagy kedve. Lassan múlnak az órák és nem hoznak felélénkülést. BIKA (IV. 21—V. 20.) Azon gondolkodik, mivel is okozhatná kedvesének a legnagyobb örömet. Egész éjszaka túl akarnak tenni a másikon! Min­denesetre, egy hatalmas görögdinnyét fo­gyasztanak el együtt közösen. IKREK (V. 21—VI. 21.) Ha mindig ilyen türelmes tudna lenni, sok kellemetlenségtől kímélhetné meg magát. Olyan olajozottan megy minden, hogy már gyanakodni kezd, hátha valami nincs rend­jén. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Lepje meg párját valami aprósággal! így elkerüli az unalmas hétfői hangulatot, ün­neppé varázsolhatja ezt a valóban remek napot. Ne felejtse el, hogy koncert is kilá­tásban van! OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Csak nagy igyekezettel ronthatják el ezt a remek napot! A napsütés, és persze a mun­ka ne okozzon gondot a mai napon. Ez, mint mondjuk egy remek nap. SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Amíg a többi ember a vasárnapot használta ki pihenésre, kikapcsolódásra, addig Ön ezt az üdítő tevékenységet mára tolta el. Nyugodt lélekkel teheti, hiszen a munkáját elvégezte. MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Nem remélte, hogy a múltkori baklövése után még felkérik munkára, de örül, hogy újra bizonyíthat. Összpontosítson jobban, s meglátja, nem is olyan nehéz precíz munkát végezni. SKORPIÓ (X. 23—XI. 22.) Korábbi meggondolatlan lépéseinek most látja kárát. Elvesztette a fonalat, amely­hez igazodva irányítani tudta lépéseit. A sorozatos vélemény változtatások megren­dítették az Önbe vetett bizalmat. NYILAS (XI. 23—XII. 22.) Az elmúlt napok gondjai és gondolatai nem hagyják nyugodni. Keresi az okokat és az összefüggéseket, hogy mi miért tör­tént, ki mit mondott, s Ön hol követett el hibát. BAK (XII. 23—1. 20.) Az ebben a csillagjegyben született em­bereknek tetszett a hétvégi kikapcsolódás, szórakozás. Ismételje meg többször sze­rettei környezetében az elmúlt napokat. VÍZÖNTŐ (I. 21—11. 19.) Uborkaszezon mindenütt. Hivatásában, otthon, kapcsolataiban és a kalandokban egyaránt. Mintha lakatlan volna a Föld — ez azérzés persze nem elsősorban a reggeli buszon kerítette hatalmába. HALAK (II. 20—III. 20.) Ehhez hasonló napja nemigen adódott még az 1994-es esztendőben. Kezdje mindjárt ezt a hétfői napot, pihenéssel. Oly régen nem volt együtt legkedvesebb barát­nőjével, keresse meg, és menjen el vele moziba. Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 22-én és 23-án Féktelenül — Speed Béke mozi 22-én és 23-án Beverly Hills-i Zsaru III Montázs (Art) mozi Augusztusi hónapban szünetel Kabalás autósmozi Az előadások 21.00 órakor kezdődnek!!! 22- én Ace Ventura — Állati nyomozoo 23- án Apáca Show 2 Városi Művelődési Központ 22-én 15.00 Igrice táncegyüttes próbá­ja 22- én 16.30 Klasszikus balett-tanfolyam 23- án 17.00 AD and D klub 23-án 14.00 Mécse nyugdíjas klub 23-án 14.00 Klasszikus balett-tanfo­lyam 23-án 17.00 A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar próbája 23-án 16.30 A tanárképző főiskolán az Ifjú Zenebarátok Kórusának próbája 22- én 18.00 Természetes életmód klub 23- án II. Nemzetközi Fotográfiai Sze­minárium Ifjúsági Centrum 22-én 16.30—18.00 Gitársuli 22- én 18.00—19.30 Gitársuli 23- án 14.00—16.00 Vészfék — Lélek­mentő klub 22-én 15.00—16.30 Dob suli VMK Fotógaléria Júliusban és augusztusban zárva van!!! Városi Galéria 18. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep zárókiállítása, augusztus 31-ig. Csutkái Csaba fotográfus „Arcképcsar­nok” című kiállítása. A kiállítás augusz­tus 31-ig tekinthető meg. Sóstói Múzeumfalu Nyitva tartás szeptember 1-jéig 9-től 18 óráig!!! Nyári táborok: július 15—október 31. A kender és a len termesztésétől a népi textíliákig Jósa András Múzeum Állandó kiállítás: Jósa András-emlékkiállítás; Benczúr Gyu­la-emlékkiállítás; Krúdy Gyula élete és kora; Nyíregyháza története a középkortól napjainkig; Nyíregyházi huszárok ló- is TV­MUSOROK KOSSUTH 4.30—8.10 Reggeli Krónika. 5.40 Falu­rádió. 8.10 Törvénykönyv. 8.40—10.59 Napközben. 11.00 Hírek. 11.05 Szonda. 11.35 Fekete bojtár vallomásai. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falu­rádió. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Erős vár a mi Istenünk! 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.50 ...em­ber voltam, remegő, daloló...15.00 Hírek. 15.05 A Nyitnikék kívánságműsora. 15.35 Üzenő. 15.45 Vass Lajos: Hortobágyi rapszódia. 16.00 Déli Krónika. 16.10 Min­dennapi gazdaság. 16.20 Találkozás a stú­dióban. 17.00 Hírek. 17.05 Eco-mix. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40 Összeállította: Kapecz Zsu­zsa. 20.00 Hírek. 20.05 A népzene hagyo­mányőrzői. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Rádiószínház. Elaludni és holtan ébredni föl. 22.00 Késő esti Króni­ka. 23.00 Hírek. URH: 6.30—6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55—9.00 Körzeti információs magazinok. 17.00—18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű mű­sor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. ?2.30 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.32 Hajnali kalendárium. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportreggel. 8.00 Hírek. 8.10 Pophullám. 8.50 Apró-cseprő gyerekekről. 9.00 Hírek. 9.03 Zöld telefon. 9.10 Zene­szó. 10.55 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. 11.05 Családi persely. 11.15 Szórakoztató műsor. 12.00 Nótakalendárium. 13.00 Hír­percek. 13.10 Hogy tetszik lenni? 14.00 Kettőtől-ötig. 17.00 Hírek. 17.03 Délutá­ni csúcs. 18.00 Gördeszka. 18.30 Kapasz­kodó. 19.00 Hírek. 19.10 Garázs. 19.30 Hangfalfestő. 20.00 Minden hangra em­lékezem. 21.00 Hírpercek. 21.10 Közkí­vánatra. 22.00 Zenészportré. 23.00 Hírek. BARTÓK _____________________ 6. 00— 8.59 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódi­um. 10.00'Hírek. 10.05 Egyetlen édes éle­tünk. 11.00 Az allemande-tól a zapate- adóig. 11.35 A hét zeneműve. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.30 Bach művek. 14.00 Hírek. 14.20 Súgópéldány. 15.00 Ünnepek és hétköznapok. 16.00 Hí­rek. 16.05 Kóruspódium. 16.30 Eszperan­tó híradó. 17.00 Zenei tükör. 17.30 Fúvós- zenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 17.50 Vale... 18.00 Hírek. 18.05 Kamara­zene. 19.05 Az emberiség nagy kalandja. 19.35 Lugánoi Koncertek 94. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ_________ 18.00— 19.00 Jó napot! Hírmagazin — Reklám — Lapelőzetes. 18.30 Mikrofon előtt... Játsszunk együtt! (tel.szám: 410- 603) Zenetár. 19.00—20.00 Hírmagazin — Reklám — Lapszemle. 19.30 Sport- és Életmódmagazin — Jegyzet. 6.00 Falutévé — törvénytippel, agrome­teorológiával, növényvédelemmel. 6.20 Határtól határig. 6.30—9.00 Nap-kelte. Benne: 7.00 Hírösszefoglaló. 9.00—12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra 250/190. 10.30 Walt Disney bemutatja (ism.) Mici­mackó legújabb kalandjai — Tengeri Ka­land — Zorro. 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 12.07 Déli üzlet. Gazdasági híradó. 15.40 Falutévé -— törvénytippel, agrometeo­rológiával, növényvédelemmel (ism.). 16.00 Híradó. 16.12 Amit a koalákról tud­ni kell. Ausztrál ismeretterjesztő film. 17.15 Folyt.köv. Külügyi ügyek. Hol­land—kanadai filmsorozat 135/121.17.45 Kalendárium 1994. 18.25 Jelképtár. A nyúl (ism.) 18.30—19.00 Kapcsolj be! Múlt-Jcor — Zenelánc — Diáksziget. 19.05 Szerencsekerék. 19.37 Esti mese. 19.47 „Engedjétek hozzám!” A hitről gye­rekeknek. 20.00 Híradó. 20.45 Amíg te voltál. Ausztrál film. 22.21 Leltár. 23.06 Omega történet. II/2. 00.06 BBC Híradó. lTV2 17.00 Műsorajánlat. 17.05 Gyerekeknek. 17.40 Medicina. 17.50 Az úriember. 17.55 Csellengők. 18.00—18.35 Nagylátószög. Benne: 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Ma­gyarország ma. 18.35 Tudomány alap­fokon. 19.00 ETO FC Győr—Vasas Ilzer. labdarúgó-mérkőzés. 20.55 Mondolat. 21.25 Kapcsolatok. Követségben—Tuné­zia, 1.22.00 Híradó. 22.30 Bunuel-sorozat. A Tejút. Francia—olasz film. 00.10 Üzlet — éjfél körül. NYÍREGYHÁZI TV 19.03 Brémai muzsikusok. Spanyol rajz­film. 19.30 Műsorismertetés. 19.35 Híradó. 19.45 Business Profil. 19.50 Magazinműsor. 20.30 Kísértő félelem. (USA horror) DUNA TV 17.30 Titánok harca. Am. film. 19.35 Próbaidő. Am. film. 21.30 Fortress — 33 emelet mélyen, a pokolban. Am. sci-fi. 23.05 Kétségbe esve keresem Susant. Am. film. HB® 14.00 Lapozó. 14.15 A selyemút. Japán ismeretterjesztő film. 15.05 Gazdakör. 16.00 Kincskereső iskola. 16.50 A delfin­kapcsolat. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.15 A boldog család. 19.10 Magyarok Amerikában. 19.45 Phönix a Duna partján. 20.00 Ritmus 1994. Könnyűzenei maga­zin. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 A legyek ura. Angol film. (ism.) 22.40 Költők társaságában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom