Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-18 / 126. szám

6 1994. augusztus 18., csütörtök PROGRAMOK Hl UJ KELET Négy országhatáron át az istenek földjére I. rész Rotnáttiától Szerbiáig Már reggel izzott a levegő, a hetek óta tartó kánikula tartotta magát. így indultunk el, s az előttünk álló 1800 kilométeres út minden nehézségét tűrtük, szenvedtük an­nak reményében, hogy „csupán” huszon­négy órányi időre vagyunk attól, hogy az istenek földjére lépjünk. Nem a Szerbia—Macedonia—Görög­ország útvonalat választottuk, túl sok men­demonda terjengett ahhoz, hogy személy- gépkocsival, egyénileg biztonságosnak tartottuk volna, s bíztunk volna abban, hogy minden baj nélkül meg is érkezünk úti célunkhoz, Athénhoz. /Miután már ha­zajöttünk, a sajtóból értesültünk arról, hogy tulajdonképpen nagyobb veszély fe­nyegetett bennünket bulgár földön, ahol fegyveres bandák fosztogatják a turis­tákat./ Csengersimánál minden várakozás nél­kül átléptük a határt, s ugyanez mondható el a román oldalról is. A forradalom óta nem jártam erre. kí­váncsian vártam hát, hogy tapasztalok-e valamiféle változást a korábbiakhoz képest. Már az államhatáron kellemes megle­petésként hatott, hogy a vámtiszt nem tur­kált a csomagjainkban, megkérdezte hová tartunk, majd jó pihenést kívánva útunkra engedett. Odaát aztán az első benyomásunk az volt, hogy semmi nem változott. Ugyanaz a „nyelvharapó” út, a magyar nemzetiségű településeken csupán román nyelvű hely­ségnévtáblák. Valami azért mégis más volt. Míg korábban nagy transzparensek a „vezér” képeivel, tetteit dicsérő jelmon­datokkal voltak tele, helyettük most Coca- Colát, Marlborót, s egyéb világmárkákat reklámoznak. Gyerekek sem ácsorognak már az út mentén csokit, rágógumit kére­géivé, hisz úton-útfélen cukrászdák, non­stop üzletek kínálják a nem is olyan régen Equadorban a katolikus rádióra támadtak Equadorban katonák rohanták meg és dúlták fel az ottani katolikus stúdió, a "Radio Latacunga" szerkesztőségét. Le­tartóztatták a rádió igazgatónőjét és két munkatársnőjét. A lengyel KAI katoli­kus hírügynökség értesülése szerint a rá­dió hosszú évek óta az emberi jogok vé­delmére szólított fel Equadorban, abban az országban, ahol a lakosság 93 száza­léka keresztény. még kurrens cikkeknek számító terméke­ket. Azért most is van, ami kapós Romá­niában, de ezért a felnőttek állítgatják le a magyar gépkocsikat, s ez nem más, mint a forint. Húsz lejt ígérnek egy forintért, vagy német márkát kínálnak eladásra öt­vennyolc forintért. Amint emelkedik a nap az égen, úgy ju­tunk egyre beljebb az országba. Elhagy­juk Szatmárnémetit, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, s amint Lúgoson is túljutunk, egyre magasabb hegyek között haladunk. A Vaskapu Örményesnél megállunk rövid időre, a látvány oly szép, hogy nem lehet elmenni mellette. A kanyargós út egyik oldalán, lent a mélyben kis patak folydogál, benne asszonyok ruhát mosnak, a másik oldalon hatalmas fennsík, melyen békésen lege­lésznek a juhok, tehenek, lovak. Orsovát elérve a Duna már valóságos hegyi folyóként tűnik fel előttünk, s innen már nem messze van a hat és fél kilométer hosszú Vaskapu, vagy Sipi-szoros, melyet Urtérkép Földünk történetében viszonylag ritkán fordultak elő kozmikus balesetek. Az egyik ilyen katasztrófa 1908-ban történt, amikor Szibéria egy lakatlan részére hatalmas méretű kozmikus hulladék csapódott be. 40 km-es körzetben teljesen letarolta az erdőt, 600 km-re a becsapódás helyétől is romba dőltek épületek. Hasonló katasztrófák elkerülése érde­kében az amerikai Kongresszus megbízta az űrkutatási hivatalt, a NASA-t, hogy készítsen használható térképet minden 1 km-nél nagyobb átmérőjű üstökösről, kisbolygóról, mely az elkövetkezendő évtizedekben a Föld közelébe kerül. A témát a Shoemaker-Lévy üstökös és a Jupiter ütközése tette időszerűvé. Hasonló becsapódás a Földünkbe, beláthatatlan katasztrófával járna. InfoNet HOROSZKÓP » KOS (III. 21—IV. 20.) Sétáljon a szabadban, töltsön több időt partnerével, gondolják át a dolgokat, vegyék komolyan egymást. Ne legyen önfejű, szűkebb családi körére is hall­gasson most! BIKA (IV. 21—V. 20.) Szorgalma és álhatatossága az Ön számára most babérokat teremthet. Legyen türe­lemmel, várja a kedvező alkalmat. Ked­vese még mindig számít Önre. IKREK (V. 21—VI. 21.) Ha úgy érzi szerelme nem veszi komolyan, téved. Az elmúlt napok viszontagságai partnerét jobban megviselték, mint Önt, próbálja beleélni magát az ő helyzetébe. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Külsejével szinte megbabonázza az Ön körül élőket, dolgozókat. Különösen jó formáját mutatja, ezt Ön is érzi, feltétlenül fordítsa saját hasznára a dolgok ilyetén ala­kulását. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) A hízelgőknek most az egyszer ne higy- gyen! Ők csak valamiféle hasznot, előnyt' akarnak észrevétlenül kicsikarni Önből. Van valaki, aki őszintén felnéz Önre, megérti hangulatait, rá van most szüksége. SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Intelligenciája nem hagyja, hogy meg­érintsék a rosszmájú megjegyzések, me­lyeket kénytelen most már napok óta el­viselni. Ön tudja mit tesz, járja a maga útját! MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Felborult lelki egyensúlyát próbálja hely­rebillenteni, őrizze meg hidegvérét minden körülmények között. A lehetőségek gar­madája áll Ön előtt! SKORPIÓ (X. 23—XI. 22.) Szeretne megismerkedni valakivel, aki még Önnél is titokzatosabb. Fölösleges gyanakodnia, tegye félre büszkeségét is, közeledjen. Munkájában kisebb akadá­lyokra számíthat. NYILAS (XI. 23—XII. 22.) Nem gondolja, hogy túl sok a flört, és ke­vés a tartós kapcsolat? Ha ez Önnek így megfelel, hát tegye! Ám munkájában kreatív, felettesétől elismerésre számíthat. BAK (XII. 23—1. 20.) Még időben tegyen lakatot a szájára. A legjobb, ha semmi olyat nem mond, amit később felhasználhatnak Ön ellen. Legyen óvatos, a szerelem is tartogathat kellemet­len meglepetéseket az Ön számára. VÍZÖNTŐ (I. 21—11. 19.) Rendkívüli egyénisége most is fergeteges sikert arat — már akinél. Mert vannak olyanok is, akik nem átallják szavait szó szerint venni, aszerint megítélni Önt. HALAK (II. 20—III. 20.) Mozogjon már egy kicsit többet, mert az a veszély fenyeget, hogy odaragad a fo­telhez. Gondolatban már eljátszadozott az, ötlettel, hogy fut egy kört a ház körül, de akkor sem találta az edzőcipőjét. — bal felől a csodálatos Mehedinti-hegység nyúlványai határolnak. Tumu-Severintől északnyugatra, a szer­biai Kladovóig, mielőtt a Duna a Kárpát­hegység eróziós hegyszorosából kitörne, zárja le a folyót a román—jugoszláv Vas­kapu erőmű, mely mind a román, mind a szerb part közelében egy-egy hatalmas tur­binát forgat. Önkéntelenül a magyar Bős- Nagymaros jut eszünkbe, míg itt elhala­dunk. Csak ők már túlvannak a nehezén. Az erőmű építésekor 10,5 ezer hektár föld Nyíregv házi moziműsor Krúdy mozi 18-án és 19-én Féktelenül — Speed Béke mozi 18-án és 19-én Beverly Hills-i zsaru III. Montázs (Art) mozi Augusztusi hónapban szünetel Kabalás autósmozi Az előadások 21.00 órakor kezdődnek!!! 18- án Elbaltázott nászéjszaka 19- én Öröm város Városi Művelődési Központ 18-án 17.00 Fotóklub 18-án 18.00 Ad and D klub 18-án 16.30 Igrice táncegyüttes próbája /8-án 14.00 Klasszikus balett-tanfolyam 18- án 18.00 A Sat Mat közösség össze­jövetelei 19- én 17.00 A majorettesoport próbája 19-án 9.00—12.00 A Szabolcsi szimfo­nikus zenekar próbája 19-én 16.30 Az Ifjú Zenebarátok kóru­sának próbája (a Tanárképző Főisko­lán) 19-én 18.00 Felnőtt agykontroll klub Jósavárosi Művelődési Ház 18-án 10.00 Vük (Videóvetítés) Ifjúsági Centrum 18-án 17.00—19.00 Edda klub VMK Fotógaléria Júliusban és augusztusban zárva van!!! Városi Galéria 18. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep zárókiállítása, augusztus 31 -ig. Csutkái Csaba fotográfus „Arckép- csarnok” című kiállítása. A kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg. Sóstói Múzeumfalu Nyitva tartás szeptember 1-jéig 9-től 18 óráig!!! Nyári táborok: július 15—október 31. A kender és a len termesztésétől a népi textíliákig Jósa András Múzeum Állandó kiállítás: Jósa András-emlékkiállítás; Benczúr Gyula-emlékkiállítás: Krúdy Gyula élete és kora: Nyíregyháza története a közép­kortól napjainkig: Nyíregyházi huszárok ÉS TV' Spf MŰSOROK KOSSUTH került víz alá, harmincezer lakost és meg­annyi védett növényt kellett biztonságos, helyre áttelepíteni, húsz millió köbméter hordalékot kikotomi, hogy csak a leglé­nyegesebb dolgokat említsük. A nap már eltűnt a látóhatáron, mire Turnu-Severinnél búcsút vettünk Romá­niától, s a Dunán átkelve megérkeztünk Szerbiába. (Folytatjuk) D. Nagy Katalin 4.30 Reggeli krónika 8.10 Törvénykönyv 8.40 Napközben 11.05 Népzene 11.25 A Sza­bó család 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Gyer­mekszemmel 13.15 Zeneművek első kirá­lyunk tiszteletére 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 -Vá­logatott perceink 16.00 Délutáni krónika 16.20 Zene és térkép 17.05 Ezredforduló 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sport­világ 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállította: Sarusi Mihály 20.05 Csajkov­szkij: Diótörő — szvit 20.30 Határok nélkül 21.05 A szülőföld muzsikája 22.00 Késő esti krónika 22.30 Ember s polgár leszek 23.05 Lemezek közt válogatva TV1 PETŐFI 4.32 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.10 Megzenésített versek 8.50 Hely kereső 9.10 Zene-szó 10.55 Gor- diusz plusz 11.05 Családi persely, avagy a pénz is boldogít 11.15 Látogatóban Kishonti Ildikónál 12.00 Magyamóta-felvételek 13.10 Puskin: A fukar lovag 13.29 Kvízpróba 14.00 Kabarécsütörtök 17.05 Gordiusz 18.00 Ész­kerék 18.30 Helykereső 19.05 Gordiusz plusz 19.10 Fülönfogva, avagy hogyan hall­gassunk zenét! 19.30 Táncházban 19.50 Pe­tőfi Sándor verseiből 20.00 Szórakoztató bib­lia 20.30 Az Örebrói Gospel kórus felvéte­leiből 21.10 Daráló (ism.) 21.40 80 perc a jazz körül 23.03 Sporthíradó 23.10 Nap­forduló 6.00 Falutévé — Kert-Es/ ipartippel6.20 Ha­tártól határig 6.30—9.00 NAP-kelte 7.00 Hír­összefoglaló 9.00—12.00 Napközi Benne: 9.30 Riviéra 10.30 Álomhajó. Német film­sorozat (ism.) 11.30 Játék 12.00 Déli harangszó, Hírek 12.07 Déli üzlet 15.10 Falutévé (ism.) 15.30 Kirakat 16.00 Híradó 16.12 Kirakat 16.25 Telesport 16.58 Mini klip-mix 17.13 Folyt.köv. Külügyi ügyek. Holland-kanadai filmsorozat 17.43 Lyukas­óra 18.28—18.53 Kapcsolj be! 18.28 A Cim­bora Szemle díjnyertes filmje 18.43 Martin György gyűjtéséből — Madocsa 18.46 Diáksziget — Műsorajánlat 18.51 Zenelánc 18.58 Fogadjunk! 19.25 Gyereksarok — Becőfalva népe — Barbapapa 20.00 Híradó 20.45 Szomszédok 21.20 Apropó! — Kepes András műsora 22.25 Ashenden. Angol filmsorozat 1V/2. — Az áruló 23.20 (^arc­képek 24.00 BBC-híradó 0.20 Képújság S^TV2 BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye 11.06 Humperdinck: Jancsi és Juliska 12.05 Hangverseny délidőben 13.28 Király László műveiből 14.20 Kós Károly: Az országépítő 15.20 így láttam Kodályt 16.05 Nikolaus Ha­rnoncourt vezényel 17.50 Népzenekutatók műhelyéből 18.05 Túl az Óperencián — Korea 18.25 Rockszimfónia 19.05 Vers és dal — Galamb György összeállítása 19.35 Lakatos Tamás és Péntek Zsuzsa hangver­senye — Közben: kb. 20.15—20.30 Arany János versei kb. 21.20 Operarészletek 22.05 A zene üzenete 22.20 Barátságos bölcsessé­gek 22.50 Napjaink zenéje 0.12 Éjszakai Jazzklub NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 18.00—19.00 Jó napot! — Reklám Lapelőzetes 18.30 Filmlevél 19.00—20.00 Hírmagazin — Reklám — Lapszemle 19.30 Jójiétvégét! Kulturális és sportprogramok Műsorelőzetes 16.10 Képújság 16.20 A jövőből jött lány. Ausztrál filmsorozat 16.45 Gyerekeknek — Babar francia rajzfilmsorozat 17.08 Zöldpötty 17.23 Házi pénztár magazin 17.53 Játék határok nélkül — Görögország 18.00-18.45 Nagylátószög Benne: 18.00 Körzeti híradók 18.13 Magyarország ma 18.48 Az új lakás 21.00 Mindent vagy semmit! Műveltségi ve- télkedő21.30 Híradó 21.57 Kék percek22.00 Csízió 22.05 24 óra 22.30 Gyökerek — Má- tyusföld 23.10 Valaki, akit ismersz. Angol dokumentumfilm 23.55 I /let Éjfél körül gazdasági híradó DUNA TV 14.00 Hírek 14.05 \ három mackó 14.30 ÁVRT sajtótájékoztató 15.30 Velence 15.40 Kastély a vizek fölött 16.00 I lírmondó 16.25 Cape Rebel S/ánui/öllek balladája Dél­afrikai filmsorozat 17.15 Bukovina... A végtelen égbolt alatt 17.40 Mese 18.001 líradó 18.10 Mamma Lucia. Olasz filmsorozat. III/2 19.35 A Klezmatics együttes Buda­pesten 20.00 Váltó 21.00 Híradó 21.20 Örök visszatérés. Francia film 23.10 Vers HB® 17.00 Tapsi Hapsi es.\eiuleeei 1.1/ mama. Amerikai raj/lilm 17.30 Mumusok a se ive ben. Cseh film 19.20 \ ealamb \menkai ka 1 anti111ni 21.05 I eher si\ aliii* \m. akeiolilm 22.45 Baseball bikák. Am. film 0.30 I innia nuelle. 5. I raneia erotikus lilmsoro/ai

Next

/
Oldalképek
Tartalom