Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-15 / 123. szám
UJ KELET MAGAZIN 1994. augusztus 15., hétfő 9 D 1r és ivi ES ÉS E)t I li >*:& 1 í. Ki- CM Ki * Ki K* A sajtószolgálat Jffi a V \ *S/y '.-ríj V / Ä / / Életmentők táboroznak Szeged mellett. Az egyhetes kurzus alatt különböző' életmentő technikákat sajátítanak el. Dadogás! világkongresszus Rudnay főkapitányi tevékenysége során jelentős változáson ment keresztül a sajtó képviselőivel tartott kapcsolat, együttműködés. A rendőrséggel foglalkozó írások, bűnügyi történetek a kiegyezés után kezdtek napvilágot látni a magyar sajtóban, a magyar könyvkiadásban. Az újságcikkek különböző eseményekhez kötődtek, gyakran fogalmaztak meg elvárásokat. Az első könyv — ami a korabeli bűneseteket örökítette meg—szerzője Kosu- tány Géza bíró volt, aki a híres bűnügyek feldolgozása mellett nem feledkezett el a részt vevő rendőrtisztviselők név szerinti megemlítésétől sem. Történetei rendkívül népszerűek voltak. A magyar újságírás a XIX. század utolsó negyedébert óriási léptekkel haladt afelé, hogy a századforduló tájékán Európa legjobbjai között legyen, nemegyszer a kontinensen az első, megelőzve az országtól Nyugatra fekvoTejlett államokat is. Az első rendőri sajtóiroda az 1880-as évek elején kelt életre a főkapitányság szomszédságában lévő ’’Két korona” vendéglő különszobájában. Az iroda működése abból állt, hogy ott találkoztak a rendőrségi tisztviselők az újságírókkal. Onnan nőttek ki a rendőri riportázs úttörői, fejlesztői: Bartók Lajos, Kaas Ivor báró, Fáik Miksa, Veiglsberg Leó, Vadnay Károly. 1885-ben a fővárosi rendőrség új épületbe költözött, ahol Török János főkapitány a kiküldött tudósítók számára berendezte- tett egy helyiséget. Ez már igazi sajtóiroda volt, ahol az újságírók átvehették a rendőri híreket.Es ekkortól voltak igazi rendőri tudósítók, riporterek, hiszen több újság munkatársa kizárólag rendőri témájú írásokat adott csak le szerkesztőjének. Ilyenek voltak az Egyetértés munkatársa Barna Izodor, a Neues Pester Journalé Eichner Soma, a Budapesti HírlapéRévész Gyula, a Pester Lloydé Szvoboda Lajos. E négy főt azon félelmetes „nagykartell- nek” tartották, akik több mint egy évtizedig uralták a terepet.A „kiskartelhez” a kezdő és a fiatal újságírók kerültek. A tudósítók mindennap délben és este vehették át a papírlapokra feljegyzett rendőrségi híreket. A századfordulóra egyre inkább sürgetővé vált a rendőrséggel kapcsolatos sajtó- tevékenység írásos szabályozása. Lássunk most részleteket azokból a főkapitányi intézkedésekből, amelyek megelőzték a rendőri tudósítói szindikátus megalakítását: „Az utóbbi időkben a közp. felügyelet részéről több ízben tapintatlanságot tapasztaltam a sajtóirodának kiadott közleményekben. így legutóbb is, egy esetből kifolyólag megírták a közleményekben, hogy a „Zálogházakba” feltűnő sok selymet hordtak napok óta, hogy a „detektívek figyelik” már régen stb. Hogy ez meg az a „detektív jár el ez ügyben”, hogy ”X. Y. fogalmazó vezeti a vizsgálatot” stb. Ezekhez hasonló kitételek minduntalan előfordulnak az éjjeli sajtóközleményekben. Vagy pedig a bűnesettel semmiféle kapcsolatban nem álló, terheltekkel vagy panaszossal csupán rokoni viszonyban lévők neveit teszik közzé. Miután ily kitételek akárhányszor a nyomozási eljárás sikerét eleve kizárják, vagy legalábbis veszélyeztetik egyrészt, másrészt pedig ártatlanul keverik bele a neveket a bűneset leírásába, s így érdemtelenül hurcolnak meg egyeseket, a jövőre nézve az éjjeli sajtóközlésekre vonatkozóan a következőket rendelem: Mindenekelőtt szigorúan eltiltom, hogy az eljáró tisztviselők vagy detektívek neveit a sajtónak bármiképp is tudomására hozzák. A közlendő esetet illetően pedig tisztán és kizárólag a tényálladékra szorítkozzanak, és semmi esetre sem engedem meg, hogy az eljárás mikéntjére kiterjeszkedjenek, például: X.Y. terheltet mily körülmények között, hogyan fogták el. Egyszerűen csak azt írják, hogy a rendőrség a mai napon elfogta X. Y-1, aki lopáson tetten éretett stb. különösen pedig a zálogházakat ne is említsék. Hasonlóképpen a bizalmas följelentőket sem, valamint azoknak neveit sem, akik nincsenek terheltként érdekelve a bűnügyekben. Budapest, 1901. évi január 10-én Rudnay Béla s.k. főkapitány” A tisztes együttműködés egének fényét nem egyszer kisebb-nagyobb felhők ho- mályosították el, árnyékot vetve a hőn áhított eredményekre. Úgy a sajtó, mint a rendőrség részéről megvolt az indíttatás a problémák megszüntetésére, az együttműködés intézményesített továbbfejlesztésére. Az azonos cél és a közös akarat mindkét félnek létrehozta a maga működési egységét, tevékenységük kereteit. Egyik oldalon így született meg a Budapesti Napilapok (Rendőri) Rovatvezetőinek Szindikátusa, a másikon pedig az (intézményes) Sajtóiroda. Rudnay főkapitány 11/fk. ein. 1902. sz. köriratban a következő értesítést, illetőleg szabályozást adta ki: „Tudomásvétel és miheztartás végett az intézés végrehajtó rendőrség összes tisztviselőivel közlöm, hogy a Budapesten megjelenő napilapok rendőri tudósítói szindikátust alakítottak, amely szindikátus 1902. január elsejével működését már meg is kezdi. Ezen szindikátus vezetősége Vészi József orsz. képviselő és szerkesztő elnöklete alatt négy szindikusból áll. Ezek Bállá Jenő, Horváth Elemér, Illés H. Zsig- mond és Soós Antal. ■ A rendőri tudósítók összes ügyeit ez a négy szindikus fogja képviselni a rendőrségnél is. Előrelátható nagy események, ünnepségek vagy tüntetések esetén ők fognak előzetesen eljárni a rendőri tudósítók érdekében, hogy azoknak megfelelő hely biztosíttassák, vagy bizonyos általános adatokat megszerezzenek. Miért is fölhívom az összes tisztviselőket, hogy adott esetekben a szindikátus tagjait (akiknek olyan arcképes „Rendőrtudósítói igazolványaik” lesznek, amelyen ezen minőségük is ki leszen tüntetve), amennyiben a helyzet megengedi tőlük lehetőleg támogassák és mindenben járjanak közre a segítségükbe. A kölcsönös támogatás, a rendőrség és a sajtó közti jó viszonyra nagy súlyt helyezek, s e tekintetben elvárom a tisztikartól, hogy intencióimat méltányolni és előmozdítani fogja”. InfoNet A dadogós gyermekek nyolcvan százaléka fiú - hangzott el a Münchenben megrendezett első Dadogási Világkongresszuson. A beszédhiba okai egyelőre nem teljesen tisztázottak - állítják a szakértők, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a dadogós anya gyermeke nagyobb valószínűséggel lesz maga is beszédhibás. Ilyen összefüggés a dadogós apák esetében nem kimutatható. A tanácskozáson kiderült az is, hogy a dadogós gyermekek személyiségjegyeikben és intelligenciájukban nem különböznek helyesen beszélő társaiktól. A dadogás kezelését a lehető legkorábbi életkorban kell megkezdeni volt az egybehangzó vélemény. Izraeli kutatók a kongresszuson egy olyan számítógép - programot is bemutattak, amelynek segítségével tréningeztethető a kis páciens. A program alapján otthon gyakorolhatnak a gyerekek és maguk vagy szüleik telefonon tarthatnak kapcsolatot a terapeutával. Néhányan a hagyományos beszédsegítő intézeteket bírálták, amelyek az évtizedek során „rossz stratégiát” alakítottak ki a beszédhibák kezelését illetően, főként azért, mert a gyermekek kezelése helyett a szülőkkel való foglalkozást állították a középpontba. Ebek harmincadjára ••• Ötvenezer ausztrál dollárt örökölt egy félszemű, hatéves kutya, mégsem hozott eddig egyetlen csontot sem a „konyhájára” a hirtelen nyakába szakadt gazdagság. A tehetős ebet Blackie-nek hívják. Gazdája, az 1993. februárban tüdőrákban elhunyt John Goodchild halálos ágyán kizárólagos örökösévé tette meg, s egy ebtenyésztőre bízta gondviselését, természetesen a költségeket is állva. Goodchild David nevű fia azonban megtámadta a végrendeletet, s emiatt gyakran a bíróságon lihegtetheti nyelvét Blackie, ráadásul rács mögött, ketrecben csücsülve. Az ebtenyésztő, Barbara Norris és az elhunyt fia nem győzi bizonygatni, hogy nála lenne jobb sora a kutyának, David ráadásul ingyen gondozná Blackiet. Az ebtenyésztő viszont ragaszkodik ígéretéhez, amelyet az elhunytnak tett. David Ipp főbíró egyelőre nem hozott döntést. Jóllehet a fiú a neve alapján jógyerek (Goodchild), apja végrendelete szerint azonban vélhetően mégsem volt egészen az. Az alma messze esett a fájától A nálunk is népszerű Derrick című német bűnügyi sorozat főszereplője — a Derrick főfelügyelőt alakító — Horst Toppért május 26-án múlt 71 (!) éves, de már tavaly — a 70. születésnapja előtt — kijelentette, hogy még nem készül nyugdíjba. Korábban így nyilatkozott:- A Derrick sorozat életem része. Csak akkor hagyom abba, ha valamilyen betegség kényszerít rá, avagy a feleségem kér erre. A 70. születésnapja előtt az ismert sorozat a 226. epizódjánál tartott, ami a Halál melódiája (Melodie des Todes) címet viselte. Horst Tappert 1991. június 28-ig 200 (!) alkalommal alakította Derrick főfelügyelő szerepét, és addig 98 országba jutott el a bűnügyi sorozat. Ezekben az országokban mintegy 300 millió ember csodálhatta meg Horst Tappert és a tőle elszakíthatatlan filmpartnere, Harry Klein, azaz Fritz Wepper mesteri alakításait, nyomozási bravúrjait. A Derrick című bűnügyi sorozat hazai nézői és Horst Tappert rajongói jogosan kérdezhetik, mi a titka annak, hogy a hetedik évtizedébe lépett „főfelügyelő” ilyen emberi és művészi teljesítményekre képes még ebben a korban is? Hogyan , mikor pihen és gyűjt erőt „Derrick” az újabb feladatok sikeres elvégzéséhez? Hol tölti a szabadságát Horst Tappert? A feltett kérdésekre maga a sorozatsztár adta meg a választ a német sajtó hasábjain, amikor arról nyilatkozott, hogy évek óta északra, Norvégiába menekül a feleségével, Ursulával, és ott piheni ki a forgatási munkák fáradalmait és a sorozattal kapcsolatos idegfeszítő hetek és hónapok stresszhatásait. 1979-ben jártam először Norvégiában. Ezen a szigeten szeretném leélni idős korom napjait — nyilatkozta a Norvégiában is népszerű német filmszínész a Münchenben megjelenő Die Zwei című hetilapnak még 1991 augusztusában, amikor hazajött az észak-norvégiai Hammarőyről. Nemcsak a magány utáni vágy hajtja a több ezer kilométeres útra a Tappert házaspárt nyaranta, hanem az is, hogy az irodalomrajongó „főfelügyelő” kedvenc írója a Nobel-díjas norvég író, Knut Hamsun (1859-1952). Horst Tappert oly népszerű és ismert a norvég tévénézők soraiban is, hogy az észak-norvégiai Hammaröy-szigeteken telket vettek a számára, s még ugyanazon a nyáron birtokba vehette a feleségével a 95 négyzetméteres „házikót” és a 30 négyzetméteres garázst. — Szabadságunk idején a magányt keressük — jelentette ki Horst Tappert, mielőtt először indultak el Eszak-Nor- végiába, ahol aztán számos meglepetésben volt részük. A megérkezésük után egy norvég kislány virágcsokorral köszöntötte a német házaspárt. A Norvégiában rendezett Hamsun-napok keretében „Derrick” beszélgetést folytathatott a világhírű norvég író 27 éves unokájával is. Nem hallgathatjuk el, hogy Horst Tap- pertet Magyarországhoz is fűzi „valami”, amiről elég kevesen tudnak. Ugyanis a II. világháború idején nálunk is volt szanitéc. — Értek a betegápoláshoz. A háború idején Magyarországon és Oroszországban voltam szanitéc. Lábat is tudok amputálni... A betegápolókat jobban meg kellene fizetni. Elvégre ők töltik a legtöbb időt a betegekkel — nyilatkozta a filmsztár a Berlinben megjelenő független és párton kívüli napilapnak, a Bildnek 1992. május 23-án. A Hamburgban megjelenő Bild am Sonntag tavaly beszámolt arról, hogy Horst Tappert saját otthonában, a müncheni házában ünnepelte 70. születésnapját, május 27-én. A szűk baráti kör jókívánságai mellett a rajongóitól még Olaszországból és Norvégiából is jöttek a táviratok. Természetes, hogy a gratulálok között ott volt a két gyermeke — Karín (50) és Ralph (45) — is, ám a harmadik, a legfiatalabb, Gary Tappert (44) hiányzott az ünneplők közül. Őt a hitelezői üldözték akkor éppen, és elfogatási parancsot adtak ki ellene. Az eset művészi cáfolata ama hamis feltételezéseknek, hogy „nem esik messze az alma a fájától”... Mert bizony messzire eshet! Horst Tappertet úgy ismerik, mint a német televízió egyik „gentlemanjét”, akinek a nevéhez — pl. Fritz Wepperrel ellentétben — semmiféle botrány vagy affér nem fűződik. Ezért is hallgatott diszkréten arról a családi ügyről, ami évek óta nyomta a lelkét, és melyet a Bild am Sonntag 1993. május 30-31 -i számában mert elárulni. — Nyilvánvaló, hogy a fiam rossz társaságba került. Elég régóta nem tartom vele a kapcsolatot. Mindenütt kölcsönöket csikar ki. 30 ezer márkát adtam neki kölcsön, amit nem adott meg, pedig égre- földre esküdözött. Sőt: egy másik alkalommal 10 ezer márka adósságot csinált és engem diktált be kezesnek. Az egyik kölcsönadó Gary Tappertet a bíróságra idéztette be, mivel 15 ezer márkát követelt vissza tőle (lakbérhátralék, fűtésköltségek stb.), s így nyilatkozott a Tapper fiúról: „Ez az ember egy szélhámos”. Ehhez még egyéb szélhámosságok is jöttek. Aztán az apa —nem alaptalanul— megszüntette a fia támogatását. — Gary olyan ígéretekből él, amiket nem tud teljesíteni. Hazudik nekem, ahol csak tud. Világos, hogy csak a pénzem kell neki. A szélhámossága zátonyra futtatja. Sokat törődtem vele, de hát most mit tehetek? Már feladtam... Ami Horst Tappert számára a legjobban fájt: — Garynak gyermeke van az egyik volt barátnőjétől. Ezt az unokámat, akit Dávidnak hívnak és 10 éves, még sosem láttam... Am „Derrick” számára azért még megmaradt valami az elvitathatatlan szakmai sikerek és hírnév mellett: a harmadik feleség, Ursula , és a két idősebb gyermeke... InfoNet
