Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-12 / 121. szám
UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL _ 1994. augusztus 12., péntek 3 Várhatóan fél év késés Fehér folyosók, klímaberendezés, négyágyas - zuhanyzós szobák. A kellemes környezetben mindjárt jobban érzi majd magát a kórházi szagtól irtózó beteg. Négy évvel ezelőtt tették le alapköveit Nyíregyházán az új egészségügyi szárnynak, melyben a szülészet és az orr-fül-gégészet kap majd otthont. Ebben az épületben már minden megtalálható majd, ami a betegek nyugodt gyógyításához, gyógyulásához szükséges. Nem kell elmenni a nagy kórház kapujáig, az új építmény külön utcai bejáratot kap. A földszinten információ, betegfelvétel és nyilvántartó várja az érkezőket. A több központi műtő és központi sterilizáló a klímaberendezésekkel együtt újdonságnak számít. Ez mind nagyon szép, de miből van erre pénz? - kérdezhetik. Az egész építkezés állami „címzett” beruházásként indult, a rekonstrukciós program részeként. A felsőbb „hatalmakhoz” benyújtott ütemtervenkénti költségvetést minden esetben a kormány hagyja jóvá. Az eddig befolyt pénzekből a falakat már felhúzták, ez időtájt éppen a belső munkálatokat végzik. Az illetékesek szerint az építkezés tervszerűen halad, az átadás, melyet jövő év végére írtak ki, mégis késni fog, előre láthatóan jó fél évet. Árkorrekció miatt a felszerelések beszerzésére pótköltségvetést kellett készíteni, amit a parlament még nem hagyott jóvá. Sikli Szálkái Nyár 94 Mátészalka várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából programsorozatot állítottak össze a Városi Művelődési Központ munkatársai. A színes Szálkái Nyár 94 címmel megrendezésre kerülő rendezvény augusztus 13-án veszi kezdetét. Délután két órától a Tűzoltóság Központi Zenekara zenés felvonulását láthatják a város lakói az utcákon és tereken, majd este hattól térzenét ad a polgármesteri hivatal előtt. Másnap délelőtt tíz órától fodrászati, kozmetikai és öltözködési tanácsokkal várják a „gyengébb nem” képviselőit a művelődési központ színház- termében. Este héttől show-műsorra kerül sor, melyben a megyei Tátika-bemutató legjobbjai mellett fellép az Erdoria mo- derntánccsoport és a mátészalkai őstehetség, Ferenczy Anett is. Természetesen nem maradhat el a látványos divat-show sem, az est sztárvendége pedig Hevesi „Jeremy” Tamás lesz, aki „Koszi, hogy eljöttél” című műsorát mutatja be. Augusztus 19-én este nyolc órától szintén sztárvendégeknek tapsolhatnak Mátészalkán az érdeklődők, hiszen „Barátok, amíg élünk” címmel, Korda György és Balázs Klári előadását láthatják. A műsort egyébként - jó idő esetén - a színház udvarán rendezik meg, melyet a rendezvénysorozat idejére szabadtéri színpaddá alakítanak át! Augusztus 20-án és 21-én egész napos programra várják Mátészalka érdeklődő lakóit a szervezők. 20-án délelőtt fél tízkor kezdődik a rendezvény, ekkor játékos ügyességi vetélkedőt rendeznek gyermekek részére, a színház melletti parkolóban. A Szent István napi városi ünnepség tíz órakor kezdődik a művelődési központ melletti parkban, s a műsorban többek között Erdélyből érkező népi együttesek is fellépnek. Az augusztus 20i délutáni programban lesz Tátika-show, fellép a budapesti B agaméri együttes, s láthatják-hallhatják az érdeklődők Soltész Rezső, Varga Miklós, Nádas György és Boncz Géza műsorát is. Este fél héttől a nyíregyházi Koncert Fúvószenekar és Mazsorett-csoport látványos felvonulása után a Szinkron együttes szabadtéri koncertjét láthatják. Fellép a megye legifjabb zenekara, a Kölyök Band is. Augusztus 21-én Mátészalka ad otthont a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei felnőtt néptánc- csoportok találkozójának. A nagyszabású rendezvénysorozat augusztus 22-én folytatódik, amikor este nyolc órától az alkalmi szabadtéri színpadon a nyíregyházi Mandala Színház előadja Déry-Presser-Adamis: Krétarajzok a Képzelt riportról és egy amerikai popfesztiválról című popmusicaljét. Ez a rendezvény ingyenes lesz, mintegy ajándék a város lakosságának! Ugyancsak a szálkái „szabadtérin” láthatjuk augusztus 26-án este Bencze Ilona és Maros Gábor vidám, zenés estjét Cabaret bonboniere címmel. A várossá nyilvánítás 25. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvénysorozat szeptemberben ér véget, amikor két külföldi művész- együttest lát vendégül Mátészalka. Szeptember 8-án este hat órától ad térzenét a Németországból érkező Bad Nandorfi Fúvószenekar, majd 11-én szintén hat órától a Kassai Fúvószenekar és Mazso- rettcsoport látványos felvonulását és műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. A szervezők, a művelődési központ munkatársai hiszik és remélik, hogy a soksok programban mindenki talál majd kedvére valót, s minél többen látogatnak el a rendezvényekre, melyeket jó szívvel ajánlanak egy kis kikapcsolódásra. Szalmogi István V [iHm Árva gyerek voltam, de felnőttem Olyan polgármestert még nem láttam, aki végigkocsikázva a falun még talán a csecsemőknek is odaint, s ők is mosolyogva üdvözlik. Tényleg, korosztályra és foglalkozásra való tekintet nélkül mindenki köszön Hovánszki Györgynek . Ő pedig lelkesen mutogatja, mi mindent elért a falu, hogy egyetlen földút sincs már, és a telefonvezeték is mindenütt a legutolsó házig el van vezetve. Persze beszélgetésünkkor az is kiderül, hogy tősgyökeres nyírlugosi, ráadásul az ott lakók beszélték rá annak idején, hogy induljon a választásokon. — Soha nem politizáltam, s nehéz dolguk volt, de meggyőztek — meséli az ízig-vérig vállalkozó szellemű polgár- mester. — Erre én olyan programot adtam, mely nem több másfél oldalnál, de tőmondatokban írja le, mit akarok tenni, s mindenki számára közérthető. Csak azt írtam le, amit felvállaltam, s érdemes végignézni, hogy a szeptember végén lejáró megbízatásom alatt volt, hogy többet sikerült megvalósítani a tervekből. —Am legyen, kukkantsunk bele! — Itt van például az önálló autóbusz vásárlása iskolások, betegek részére, lakodalmi rendezvények, sport, szórakozás, bevásárlás céljára. A Cserhágó és a Szabadság telep bekapcsolása a falu vérkeringésébe. A helyzet az volt, hogy ha valaki be akart menni a megyeszékhelyre, akkor fel kellett ülnie a debreceni vonatra, és onnan juthatott el Nyíregyházára. Most három busz megy naponta közvetlenül oda. Ehhez persze az utakat is rendbe kellett tenni, s a közvilágítást is megoldani. Érdemes lenne este végigmenni utcáinkon, úgy ki van világítva, mintha városban járna. Persze az sem utolsó szempont, hogy a villamos energiával megoldott világítás kiépítése két év alatt megtérült. Ez csakis úgy történhetett, hogy vállalkozásban meghirdettük, ki hogyan tudja megcsinálni. Aztán itt olvashatja a széles körű étkeztetés megteremtését. Az óvoda konyhája csak százötven ember ebédjét tudta biztosítani. Ez az ott dolgozók, meg legfeljebb a tanárok étkezését oldotta meg. Ehhez csak annyit mondok, hogy most ezerkétszázan esznek ott. A következő, hogy a művelődési ház a falu közösségi életének valódi központja legyen, vagyis a mozi, diszkó, lakodalmak, a régi táncos mulatságok felelevenítése.Szintén vállalkozó kezébe adtuk, aki most kívül-belül felújítja, ráadásul bérleti díjat is fizet. Utána jöhet minden, s még bármikor a rendelkezésünkre is áll az épület, ahol találkozókat, összejöveteleket mi is lebonyolíthatunk. — Érdekes az a rész, hogy saját pénzéből alapítványt kíván tenni a falu kulturálisfelemelkedése céljából. — Ez így is van, a címe: Polgármester a diákokért. Tudja, én árva gyerek voltam. Ha valaki éhezett, akkor én igen. Felnőttem, s a felsőfokú tanulmányaimat keservesen, levelező módon végeztem el. A feleségemmel úgy gondoltuk, hogy az a diák, akinek a képessége megvan ahhoz, hogy tanuljon, legyen belőle több, mint amit az anyagi helyzete vagy a szülői magatartás megenged, ösztöndíjas taníttatással kapja meg rá a lehetőséget. A pénz a polgármesteri fizetésemből jött össze, melyből én csak nyolcezerkétszáz forintot vettem fel. Most már ott tart ez az összeg, hogy betöltheti eredeti funkcióját, s kíváncsian várom, kinek szavazzák meg, ugyanis ebbe én nem szólhatok bele. — Úgy hallottam, a közbiztonság sem a régi már. — Hét falu szövetségét hoztuk létre a bűnözők ellen, s azóta nyugodt, csendes a' falu. Ez vonatkozik Nyírbéltekre, Öm- bölyre, Encsencsre, Penészlekre, Nyír- mihálydira és Nyírgelsére egyaránt. A még nagyobb biztonság érdekében már szervezzük a lovasrendőrséget is. Minden megoldható, csak vállalkozni kell a feladat teljesítésére. Nem véletlen, hogy a vízdíj sem fog emelkedni, mert megoldottuk úgy, hogy nem veszteséges az ivóvíz kérdése. Attól elismerőbb visszajelzés pedig nem kell, hogy az öreg bácsi hoz nekem egy saját kézzel faragott gyertyatartót, csak azért, mert ő innen elkerült, s mikor újra erre járt, elámult, mennyit fejlődtünk, s most hálás azért, mert tud közlekedni. — Ez olyan siker, amit nehezen hisz el az ember. — Ez csak az egyik oldal. Amiért én dolgozom, az a jó szó, az elégedettség. Persze, hogy vannak irigyek is, meg pletykák is, amit nem akarok részletezni. Az itt élő emberek nagyon nehezen boldogulnak, mégis partnerek a terveim megvalósításában. Keményen a zsebbe nyúlnak vagy dolgoznak ingyen, mert ők is tudják, hogy minden terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Arra viszont azonnal reagálnak, ami végképp nem jó. Én pedig csak így tudok a legsürgetőbb gondokra orvosságot találni. így van jól. Hát nem? — A család hogyan látja ezt a sok munkát? — Itt mindenki tudja, hogy a feleségem nem akarta, hogy belőlem polgármester legyen. Többféle vállalkozásom volt, aminek végrehajtása, intézése, mind a feleségem nyakába szakadt. Azt is tudta, hogy amit én elvállalok, azt tűzön-vízen keresztülviszem. Ez aztán sújtja a családomat. Alig vagyok otthon, mert nemcsak polgármester vagyok, hanem a megyei közgyűlés bizottságának tagja (négy települést képviselek), ezen belül az ügyrendi bizottság tagja, a labdarúgó elnökség elnöke, még a polgármesterség előtti időkből. Nem azért, de büszke vagyok mai napig arra, hogy Nyírlugos a megyei első osztályban van. Nemcsak hogy a családra nem jutott idő, de a hivatalban kialakítottam magam körül egy csapatot, ahonnan volt, aki azért ment el, mert nem bírta a hajtást. Szerencsére hamar kialakult az a gárda, akikkel az utak járhatók, és sokban segítik a munkámat. — Apa nem is kérdezett még meg, mi a véleményem, mert nem volt ideje rá — néz szemrehányóan édesapjára György, aki 18 éves. — Egyébként van, amikor jó hogy ő polgármester, van, amikor nem. Rossz akkor, amikor a fülem mellett beszélnek a problémákról úgy, hogy én is halljam. Ezen túl engem úgy figyelnek, hogy én a polgármester fia vagyok, így nem mindegy, hogyan viselkedem. Például itt van a köszönés. Sokszor még a kocsiból is kiköszönnek nekem, s nem is látom, ki volt az, de nekem mindenkinek jól érthetően és mindig köszönni kell. Ugyanakkor Debrecenben, ahol tanultam, sokszor hallottam, hogy a buszon apuról beszélgettek, hogy mennyi érdekes dolgot csinál, s engem is sokan megismernek általa. Csakhogy ő már vasárnap sincs otthon, ebédelni is ritkán jön. Körbejárja a portáját, meg este tizenegyig is dolgozik. Azt a közvetlen kapcsolatot elveszítettük, ami megvolt még nyolcadikos koromban. — Látja, ez így van — veszi át a szót az apu. — Közben ő felnőtté vált, s sokszor nem értette, miért támadnak engem. Azzal magyaráztam meg neki, hogy a kukoricában is sok mag kikel, de annak érdekében, hogy szép nagyok legyenek, ki kell vágni egyet-kettőt. így aztán minden döntésemmel is úgy van, hogy ha a közvélemény elégedett is vele, néhány embernek biztos más a véleménye. De ezt tudomásul kell venni. — Tegyük fel, hogy újra indul a választásokon,és újra megválasztják. Mi lesz a következő lépése? — Addigra az egészségügy állapota javul, s utána rögtön az oktatás helyzetét próbálnám előmozdítani. Kinőttük a tizennégy tantermes iskolát, s az óvoda körülményei sem a legjobbak. Az oktatás pedig ott kezdődik. Ebbe fektetném a legnagyobb erőt és energiát. Herczku Tünde