Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-06 / 89. szám
Az ügyfelek utazzanak és ne a papírok Másfél éve, az akkor még egységes társadalombiztosítás vezetése korszerű, háromlépcsős számítógépes ügyintézői rendszer kiépítését határozta el. A 200 millió dollárt érő fejlesztéshez a Világbank 130 millió dolláros hitelt ígért, a fennmaradó részt pedig Társadalombiztosítási Alap-kölcsönből fedezték volna. Ezzel a programmal azt tervezték meg, ami napjainkban a korszerű ellátás alapvető kritériuma: ne az ügyfél utazzon, hanem az ügyek, méghozzá a leggyorsabban és a legpontosabban, a számítógépek közreműködésével. Szerették volna elérni, hogy a megyék alá rendelve, még 200 szolgáltató irodát is létesítsenek a nagyobb településeken, és így az ügyfél közvetlen közelébe kerül ügyeinek intézése. Ám a társadalombiztosítás szervezetileg megváltozott; elkülönült a nyugdíj- folyósítás és az egészségbiztosítás. A közel egy éve történt változás - mint ahogyan ilyen esetekben lenni szokott - minden jó szándék ellenére egy sor sürgető feladat megoldásának elodázását is magával hozta. Ezek közé tartozik annak a másfél évvel ezelőtt kidolgozott elképzelésnek a megvalósítása, amelyről a fentiekben már szó esett. A szándék csak elveiben maradt meg, mivel az egészségbiztosításra teljesen új számítógépes program kidolgozása vált elkerülhetetlenné. E program mielőbbi elkészítését és bevezetését egyre hevesebben sürgetik azok az áldatlan állapotok, amelyek az egészségbiztosításhoz tartozó ügyekben kialakultak. A járandóságukra váróknak gyakran hónapokra, sőt olykor fél évnyi, vagy több türelemre van szükségük, amíg a pénzükhöz jutnak. Ezekről a súlyos gondokról beszélünk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyik, a kialakult helyzetet jól ismerő vezetőjével, Bukodi Zsolttal. Késve fizetnek- Az Ön által elmondottak sajnos valós gondok, tényleg jelentős elmaradásaink vannak a járandóságok kifizetésénél a legtöbb megyében. A legkritikusabb állapotok a fővárosi és a Pest megyei pénztárunknál tapasztalhatók, ahol a várakozási idő általában 5- 6 hónap, olykor azonban még több is előfordulhat - erősíti meg az információkat az általános ellenőrzési osztály vezetője. - Azonban nem mindenütt ilyen aggasztó a helyzet. Heves-, Somogy- és Vas megyében például a járandóságok kifizetésénél naprakészek a megyei pénztárak. A többi megyében, a 30 napos, kötelező ügyintézésen túl, 1-2 hónapos elmaradás tapasztalható.- Ismerik-e az elmaradás okait?- Természetesen. A gondok csak részben „írhatók” a mi számlánkra. A nehézségek java „örökség”, és ahhoz, hogy ezek a viszonyok megváltozzanak, különösen most, amikor önálló egészségbiztosítás működik, hosszabb időre van szükség. A korszerű információs bázis létrehozatala oldja meg a gondokat, csakis ezáltal iktatható ki a mai, zömmel kézi munkára épült ügyintézés. Ehhez azonban ki kell dolgozni a megfelelő számítógépes programokat, megtanítani a számítógépeket és kiképezni a több száz fős kezelőszemélyzetet. A rendszer szolgálata, működése csak így kezdődhet el. A drága gépekhez, az ügyfelek gyors, pontos kiszolgálásához, az ügyintézők humánus elhelyezéséhez elengedhetetlenek a kulturált körülmények. Ezek kialakításától még távol vagyunk, és a mai állapotok - Debrecent, Győrt és Kaposvárt kivéve, és talán még Szegedet is ide számíthatjuk - egyáltalán \ APEH benzin árak Július 1-jétől változnak az adóhatóság által elismert üzemanyag- árak, amelyek alkalmazásával a magánszemélyek bizonylat nélkül számolhatnak el üzemanyag költséget gépkocsihasználatukkal kapcsolatban -tájékoztatta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékese pénteken az MTI-t. Ennek alapján a figyelembe vehető ár az EN 91 plusz ólommentes benzin esetében 77,80 forint, az Eurosu- per 95-ösnél pedig 79,80 forint literenként. Az AB 92-es ólmozott benzinnél és az AROL-2T motorolajnál 83,80 forinttal lehet számolni. Az AB-98-as ólmozott benzin elismert ára 86,30 forint, míg a közepes kéntartalmú A-B gázolajnál 65 forintot lehet elszámolni literenként. Kórusverseny Debrecenben Tegnap Göncz Árpád köszöntőjével es felvonulással kezdődött a XVI. Bartók Béla nemzetközi kórusverseny A képeken a japán és az amerikai kórust látják Ózongondok Budapesten Többször meghaladta a megengedett levegőminőségi határértéket az utóbbi napokban a talajközeli ózon koncentrációja. Erről a fővárosi tisztifőorvos tájékoztatta kedden az MTI-t. A gépkocsik légszennyező anyagaiból az erős napsugárzás hatására fotokémiai úton ózon képződik. Míg a magaslégköri ózon igen fontos, véd az ibolyántúli sugárzástól, a talajközeiben ez az anyag izgatja a szem kötőhártyáját, a légutakat. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban is felhívták a figyelmet arra, hogy az utóbbi hetek meleg, napfényes időjárása, a gyenge talajmenti szél kedvező körülményeket teremtett a Kárpát-medencében a fotokémiai folyamatokhoz, a talajközeli ózon képződéséhez, felhalmozódásához. Budapesten két helyen, az óbudai Labore utcában, illetve a Belvárosban a Baross téren mér az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat ózonkoncentrációt. A májusi átlagérték 43 mikrogramm volt levegő-köbméterenként, június végén viszont ez a mennyiség kétszeresére emelkedett. Az egészségügyi határérték 24 órás átlagban 100 mikrogramm, a szmogriadó készültségi határértéke 200 mikrogramm köbméterenként. A Budapesttől délkeletre 70 kilométerre lévő mérőállomáson is magas ózonkoncentrációt figyeltek meg. A napi átlagos érték június végén gyakorlatilag mindennap meghaladta a 100 mikrogramm köbméterenkénti határértéket. Ennek oka egyrészt, hogy az uralkodó szél ebbe az irányba sodorja a fővárosban képződött szennyeződést, illetve utal arra is, hogy egész Közép-Európára jellemző szennyezésről van szó. A fővárosi tisztifőorvos, illetve a minisztérium illetékesei is arra kérik a főváros lakosságát, hogy lehetőleg a déli és kora délutáni órákban kerüljék a gépkocsik használatát. 194 millió dollór Több valutái váltanak Május végéig lakossági valutakeretre 194 millió dollárt adtak el a pénzintézetek a magyar állampolgároknak, 30 százalékkal többet, mint 1993 hasonló időszakában. A Magyar Nemzeti Bankban kedden az MTI érdeklődésére elmondták, hogy csak májusban 59 millió dollárt váltottak ki valutalapra, míg 1993 májusában 36 milliót. Akárcsak az elmúlt év első öt hónapjában, idén is mintegy 800 ezer alkalommal éltek a magyar állampolgárok ezzel a lehetőséggel. Azért fogyott idén 30 százalékkal több dollár, mert az egy alkalomra jutó valutafelvétel jelentősen megemelkedett, miután az éves keretetet 350 dollárról 800-ra növelték. nem mondhatók a legjobb szándék mellett sem elfogadhatónak. Ha elkészülnek a rövid, a közép és hosszú távú tervek a megyei pénztáraknál, amelyek ezeket a részfeladatokat is beépítették elgondolásaikba, akkor a Világbank is napirendre tűzi ismét a 130 millió dolláros hitelének a folyósítását. Hiányosak a táppénzes papírok- Mivel lehetne addig is elérni, hogy csökkenjen a várakozási idő, és az ügyfelek ne kényszerüljenek futkosni a pénzük után ?- Többek között azzal, hogy minden igénybejelentést időben és a jogszabályoknak megfelelően kitöltve, „felszerelve” küldenének be a munkáltatók. A táppénzek esetében a beérkező ügyiratok 40 százaléka hiányos, adategyeztetésre szorul, ami jelentős időveszteséget okoz. A terhességi-gyermekágyi segélyeknél még rosszab az arány, a 70-80 százalékot is eléri a pontatlan igénylés. Részmegoldásként, a „nagy” program előtt, szeretnénk meggyorsítani az ügyintézést, a várakozási idő csökkentését. Talán már az év végétől működik majd az a számítógépes rendszer, amelyikkel az egyik legmunkaigényesebb ügyintézési folyamatot, az úgynevezett törzslap-összeszerelést tesszük korszerűbbé, pontosabbá, naprakésszé. Ezen a törzslapon a biztosított minden fontos adata megtalálható, s ez voltaképpen az ügyintézés alapja, aminek gépesítésével sok időt takaríthatunk meg. A mostani, „kézi összeszereléssel” tavaly 1 millió 603 ezer kiutalást intéztünk. Tessék kiszámítani, hogy ennek gépesítése milyen komoly előnnyel jár.- Mi kellene a helyzet gyors, gyökeres megváltoztatásához ?- Pénz! A legjobb kibernetikai programok, berendezések, valamint az egész szakembergárda, akik a legkorszerűbb ismeretekkel „felfegyverkezve” működtetnék a háromlépcsős rendszert, természetszerűleg pénzkérdés is. Ezen kívül a hatezer fős egészségbiztosítási apparátus tagjainak állandó képzését, továbbképzését is igényli a jövőbeli helyzet. Egyfajta szemléletváltozásra, más beállítottságra is szükség van. A szolgálatuk iránti kötelezettségük elmélyítése nem pénzkérdés. Tudom, az ügyfeleinket ez nem vigasztalja, de ezúttal is szeretnék türelmet, megértést kérni. Minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy belátható időn belül javuljon a helyzet. \ m fag * I U 41 1 4 VT! i E ■*- *■* a H jítJ V. 1 La F í ! Négyes ikrek Lénerné Zelena Anita kazincbarcikai édesanya négy gyermeknek adott életet július 1-jén, hajnali 4 órakor a budapesti 1. sz. szülészeti klinikán. Az édesanya és gyermekei, Gábor, Ádám, Dániel és Dalma jó egészségnek örvendenek MTI-fotó: Götze Krisztina