Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-29 / 109. szám
UJ KELET MAGAZIN m n 1994. július 29., péntek 7 Nemzetközi banda Magyarországon Nagy drogfogások Az elmúlt hónapokban négy nagyobb kábítószerfogása volt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak, közülük a legjelentősebb a Vasad közelében leleplezett indiai kendertermesztő-telep. Ennek részleteiről tartottak szerdán sajtótájékoztatót a megyei kapitányság rendőrtisztjei. Amint elmondták: nagyszabású nemzetközi kábítószer-kereskedő banda nyomára bukkantak a vasadi termesztőhely felderítésével. Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a budapesti születésű Stefanissin Vilmos holland állampolgár mind gyakrabban látogatott haza, és egy barátja nevére megvette a kérdéses tanyát. Előzőleg már összetűzésbe került a holland rendőrséggel, egyebek mellett kábítószer-kereskedés, orgazdaság, fegyvercsempészés bűntettében. Most sem a szokványos gazdálkodás vágya hozta haza, hanem egy holland drogkereskedő maffia megbízásából vágott bele a mezőgazdasági tevékenységbe. Összesen 27 fóliasátor alatt, 1000 négyzetméteren látott hozzá a marihuana alapanyagául szolgáló indiai kender termesztéséhez. A munkához a milliós értékű eszközöket a holland megrendelők szállították. Stefanissin Romániában, munkatoborzó körúton nyolc magyarul nem tudó alkalmi munkást fogadott fel, s azzal az ürüggyel hívta őket Magyarországra, hogy paradicsomkertészetben kell dolgozniuk, jó fizetés mellett. A rendőrség kommandósok támogatásával csapott le az illegális drogtermesztő bázisra, később pedig egy Vác közelében álló tanyán foglalt le a vasadi termésből származó nagyobb mennyiségű indiai kendert Amennyiben a mostani termés eljutott volna Hollandiába, ott hozzávetőleg fél- milliárd forintért értékesítették volna. Az eset kapcsán kiderült, hogy Magyarország már nem csupán a nemzetközi kábítószer tranzitútvonalaként jöhet számításba, hanem a külföldi bandák megpróbálnak termesztőbázisokat is kiépíteni. Az éghajlati adottságok ugyanis kedvezőek az indiai kender előállításához, s mivel rövidebb innen az útvonal a nyugati piacra, mint a hagyományos drogtermesztő ázsiai országokból, kisebb a lebukás veszélye is. Stefanissin, társaival együtt előzetes letartóztatásban várja a nyomozás fejleményeit. A tavaly megszigorított törvények szerint, kábítószer tiltott előállításáért akár 15 év börtönnel is sújtható. vm Medve a főié 31 Ausztria kis ország. Nincs neki Loch Ness-i szörnye, csak álmodozhat éveken át tartó nyári témáról, de még csak egy derék szemüveges kajmán sem jutott. Be kell érni azzal, ami van — Nur- mival, a barnamedvével. A derék jószágot néhány éve a környezetvédők telepítették be, illetve vissza az Ötsch- tal környékére, ahol azelőtt is élt társaival, amíg ki nem utasították onnan. Ez ellentétes a természet törvényeivel — kardoskodtak hívei, és energiát, ügyességet és pénzt nem kímélve, valahol Szlovéniában néhányat befogtak közülük, hogy aztán régi lakhelyükön szabadon engedjék őket. S mivel mindegyiküket név szerint ismerték, sőt, meg is jelölték, nem volt nehéz sorsukat figyelemmel kísérni. Egészen a közelmúltig ez örömet okozott. Kivéve, amikor aggodalmat. Tavasszal például: akkor egyikük, a Nurmi névre hallgató meszire elcsatangolt, és az egyik autóúton nagy délcegen átvágva összetalálkozott egy még nála is rémültebb autóssal. A hölgyvezetőnek nem lett baja, a kocsinak és a macinak annál inkább: Nurmit hosszan ápolták a mautemi vadasparkban, míg gyógyultan távozhatott. Kérdés, mi történt a lelkében. Attól kezdve ugyanis fogyni kezdtek a környéken a juhok és bárányok. A felismerés, hogy egy ilyen 180 kilós medve nemcsak úgy legelészik, rossz sejtéseket támasztott. Mert mi lesz, ha Nurminak egyszer kedve lesz emberre is támadni. A széttépett jószágok száma kezdett aggasztó lenni. Akadt védőügyvéd és bizonyíték is: tizenegy juhot igazolhatóan egy véreb tépett széjjel. Igaz, maradt még elég Nurmi rovásán. A végső ítéletet mégsem a jószágirtásnak, hanem egy különös tettének köszönhette: Nurmi fényes nappal besétált Mariazell kellős közepébe, végiggyalogolt a főtéren, fel egészen a Bazilikához. Ezek után a környezetvédők is megadták magukat, s elhatározták: Nurmit el kell távolítani! Most már napok óta marcona állatorvosok, állatápolók állnak bódítószerrel feltöltött fecskendőkkel készenlétben, hogy azonnal lőjenek, ha Nurmi jön, s aztán elkábítva elköltöztessék. Mautem, a vadaspark köszöni, még átmeneti időre sem kéri. Neki van bamamedvéje, lesz szaporulat is, és akkor kevés a hely. Másrészt az ideiglenes elhelyezés maga a gyilkosság: hamar hozzászokna az emberekhez, és soha többet nem tudna szabadon élni — hangzik az érv. A vita egyelőre akadémikus: azóta Nurmit senki nem látta. Merre jár? Miután felbukkant Mariazellben, vajon mi dolga lenne még a környékén? Ha a gyerek rosszkor jön — Jé, igazgató úr! Rögtön felismertem a rádiótelefonjáról! (Ifj. Csizmadia Attila rajza) Mutasd a tenyeredet és megmondom, hogy kellettél-e a mamádnak! — így foglalható össze annak a meglepő eredménynyel járó vizsgálatnak a következtetése, melyet Milánó egyik gyermekklinikáján végeztek. Hogy a kezünk „beszél”, erre nem csak a jósok figyeltek fel, hanem, mint tudjuk, a bűnügyi nyilvántartók is, de az a sajátos jegy, amelynek kiderítésére az olasz vizsgálatok irányultak, mindeddig megmagyarázhatatlannak bizonyult. Nevezetesen a balkéz mutatóujja és a hüvelykujj között, a tenyér szélén lévő kicsiny gyűrűről van szó. Federica Mor- mando pszichiáter és Franco Bertoncini kirológus — az ujjak jelbeszédével foglalkozó kutató — az újszülöttek körülményeit tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy az összetéveszthetetlen jel a „nem szívesen fogadott gyerekek” tenyerében volt található. Vagyis akiket a terhesség során inkább elutasított volna az édesanyjuk, minthogy megszülje őket. A mintának tekintett 250 újszülött közül 50 gyermeknél találták meg az elnyújtott gyűrűalakú jelet; 49 szülőanya el is ismerte, hogy sorscsapásként fogadta a terhességet. Ez az anyai elutasítás ugyan nem jellemezte a terhesség teljes időszakát, azonban néhány nap is elegendő volt, hogy a magzat valamilyen módon reagáljon erre az ingerre. Pontosabban: az anya vele kapcsolatos érzelmi megnyilvánulásra. A vizsgálat alátámasztja a biológia és a pszichológia megállapítását is, miszerint intenzív és nagyon fontos kapcsolat alakul ki a terhes nő és a magzata között, az utóbbira ható következményekkel — például a szenvedés érzésével. (MTI-Press) r SZAMARAI MELEGBEN Afrikai anziksz 3.Egy igazi kiránduláson törtük a fejünket. A cél mindenképpen az volt, hogy minél délebbre, ha lehet turisták által nem látogatott településekre jussunk el. A közelben találtunk is egy helyi érdekeltségű autókölcsönzőt. Ahdelaziz Sahbani úr barátságosan fogadott minket a külvárosi, ám légkondicionált irodában. — Micsoda véletlen! — csapta össze a tenyerét. — Budapest csak egy ugrás Bécstől, én pedig Bécsben éltem tíz éven keresztül — mondta. — Pincérként kerestem a kenyeremet — örvendezett. Fiatalok lévén — köztünk diák is volt — a legolcsóbb autót kölcsönöztük ki 24 órára. Egy tűzpiros Peugeot 205-öst, öt dinár engedménnyel, hetven dinárért, azaz hétezer forintért. Mikor megtudta, hogy éppen taxit keresve a belvárosba tartunk, lehúzta a bolt rolóját és a kocsijához indult. Tiltakoztunk, míg végül, a kocsiban ülve meghívtuk őt, egy általa választott helyi étterembe, vacsorázni. Kacskaringós esti utat követően egy országút melletti kicsiny étteremnél parkíroztunk le. Aziz leadta a rendelést, majd elnézést kérve elrohant, végleg bezárni az este nyolcig nyitva tartó kölcsönzőt. Lassan beesteledett, s mi sóvárogva néztük a húsos-zöldséges tányérokat magunk előtt. Aziz csak ■;em jött, így némi tatakodás után — mivel az övét még nem hozták ki — hozzáláttunk a vacsora elfogyasztásához, ami nem volt könnyű, mert az előételnek szánt étel rettentő csípős volt. Hiába nőttünk fel fűszeres magyar ételeken, mégis könnyes szemmel néztünk egymásra. — Ez állati csípős, ezt lehetetlenség megenni! — mondtuk egymásnak eltorzult arccal. Hármunk közül én voltam az egyetlen, aki derekasan, másfél liter arab feliratos Coca-Cola társaságában leküzdöttem a kenyérrel gondosan vegyitett falatokat. Büntetésből a maradékból megkínáltuk a helyi szemtelen macskákat is, akiknek meg sem kottyant a csípős eledel. Nem hiába. Helyi macskák, helyi koszton. Abdelaziz Sahbani másnap reggel 7-kor szállodánk előtt állt, a kis piros autóval. A formaságok után — fél óráig kerestük a jogosítványt és már majdnem sofőrt kellett kérnünk — végre elindulhattunk. Útirányunk Kairouan, azaz „karaván”, a vallási központ s az El-Jem- ben található római kori amfiteátrum volt. Nem kis vállalkozás autóval elindulni Tunéziában, hiszen az ENSZ kimutatása szerint az egy kilométerre eső balesetek számában ez az ország a világelső. Az autóban ülés idejét úgy próbáltuk lecsökkenteni, hogy az ország egyetlen autópályáján 140-es tempóval haladtunk. Később egy kisebb úton haladtunk a 100 km-re található Kairouan felé. Egy falucska útkereszteződésében szigorú tekintetű rendőr intett le minket, majd mosolygósra váltva megkért, hogy vigyük el az első úticélunkig. Mindennap megteszi a kétszáz ötven kilométert a szolgálati helye és Aziz, a jólelkű üzletember és a szerző szülőfaluja között. Autója nincsen, így autóstoppal teszi meg ezt a távolságot. Pálmafák és kaktuszültetvények — amelyeket sokszor direkt módon telepítenek, mert áthatolhatatlan és megmász- hatatlan kerítésként jól funkcionálnak — mellett haladunk el. Napszemüvegben ülünk az autóban, s még így is vakít a visz- szaverődő nap. Egy időszakos tónál megpihenünk. Ujjúnkat a fennmaradt sóba mártjuk, majd megnyaljuk. Fenséges zsíroskenyeret lehetne most enni. A só már megvan hozzá. Kairounba érkezve, először a Nagymecset minaretjét pillantjuk meg. A tunéziai „szent város”-ba érkezőnek nem árt tudni, hogy az iszlám előírása, miszerint el kell zarándokolni Mekkába, kiváltható két vagy négy, mások szerint kilenc kairo- uani úttal. A muzulmán hódítók Kr. u. 668-ban ezt a helyet választották ki fővárosuknak, ám 1057-ben a várost leigázták. A körút nyugati fele a Mauksolee de La Mosquée du Barbier- be vezet. 1629 kupola és 1690 minaret díszíti a szemrevaló épületegyüttest. A Nagymecset egyike Afrika legrégibb és legnagyobb becsben álló mecsetjeinek. Látnivalók sokasága hívogat. Pár órával később egy viszonylag jól felszerelt kórház büféjében frissülünk fel, majd folytatjuk utunkat El-Jem felé, ahol a világ egyik legépebben maradt római kori amfiteátrumát láthatjuk majd. Újabb útitársunk van. Ismét egy rendőr, de most civilben. Egyre kietlenebb a táj. Fehér fejfedőnket lobogtatja a szél. A kocsi ablakán keresztül forró levegő csap az arcunkba, mintha egy hajszárítóval fújnának be. Egy kútnál vízhordó szamaras gyermeket látunk, egy másiknál pedig egy rövidnadráItt kezdődik a sivatag... gos embert, amint vízzel locsolja magát. Beduinokat látunk az út szélén. Színes ruhás nőket, tetovált arccal. Kiderült, hogy a kocsi tetején felejtve, elhagytam a napszemüvegemet, így a továbbiakban hunyorogva és időnként tágra nyitva a szememet, úgy vezettem, mint aki rácsodálkozott a világra. Jelen esetben Afrikára, a kezdődő Szaharára. Egy beduin településen a rendőr kiszállt. Megérkezett. Várja hét gyermeke, de mielőtt hazamenne, meghív minket egy kávéra. A helybeliek úgy néznek ránk, mint nagyon messziről jött idegenekre. És a legcsodálatosabb az egészben az, hogy ez így is van. A világ hatodik legnagyobb amfiteátruma már messziről feltűnik. A 30 000 ember befogadására alkalmas nézőtér küzdőterén állva úgy érzem, hogy elájulok a hőségtől. Az árusok hamis ókori pénzeket próbálnak ránksózni. Amit megeszünk, az az eredeti — mondjuk, és az amfiteátrum mellett lévő piciny étterembe ülünk be ebédelni. Később újabb adagot rendelünk a paradicsomos, olajos-húsos salátából, majd visszafelé indulunk északi irányba. Sousse. Itt szállt partra Hannibál a nagyszabású itáliai elefántos hadjárata után. A Farhat Hached téren állítjuk le autónkat. Ha a tenger felé nézünk, meghökkentően közelinek tűnnek a hajók. Az út közepén egy sínpárt látunk. A világon talán ez az egyetlen olyan város, ahol a vonat a főtéren halad át. Az Avenue Habib Bour- guiban, azaz az elhunyt elnökről elnevezett úton (Tunéziában minden főutcát így hívnak) óriási a nyüzsgés. Órákig gyönyörködünk a medina látnivalóiban és a szép kilátásban. Sousse—Nord azaz El-Kantaoui egészen más lehetőséget kínál a látogatóknak. Abu Dhabi, Kuvait és a Világbank segítségével luxusparadicsom épült itt. Macskaköves utcák, terek, kiváló éttermek és szállodák sorakoznak. Rövid alku után, fejenként nyolc dinárért egy mélyített hajóval tengeri kirándulásra indulunk. A víz alatti ablakokon keresztül 8-10 méter mélyen látjuk a tenger aljának dús növényzetét, halakat és egy-két ókori vázát is. A másik élményt a helyszűke miatt félig az én térdemen ülő, csinos, de férjezett német asz- szony okozza. Este tíz órakor, szállodánkhoz érve, amíg egyikünk az ajtó nyitásával volt elfoglalva, egy arab férfi ugrott az autó ablakához. Először nem tudtuk, hogy mit akar, de végül megismertem. A dinnyeárus volt. Némi huzavona után megállapodtunk, és a kezében tartott egydollárost egy dinárra váltottam fel. Kissé megrökönyödtünk a viselkedésén, ám másnap reggel mindenre fény derült. A dinnyeárus a szívére tett kézzel kért elnézést. Elmondta, hogy lejárta ugyan a lábát, de a dollárt neki sehol sem váltotta be. Én is a szívemre tettem a kezemet. Mi sem haragszunk! Nevettünk egyet, és megveregettük egymás hátát. Kép és szöveg: Varga Attila
