Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-28 / 108. szám
ÚJ KELET Hl Kiruccanás Izraelbe A Zrínyi Ilona Gimnázium fiú kézilabda csapata Izraelből érkezett haza pár napja. A diákcsapat az elmúlt évben Nyíregyházán vendégeskedő Netanya város sportolóinak látogatását viszonozta, tíz napot töltöttek el a vendéglátóknál. — Háromórás repülőút után érkeztünk Tel Aviv-ba és az európai meleg után 38 fokos hőmérséklet fogadott bennünket, 90 százalékos páratartalommal — kezdte beszámolóját Bartha Dénes, a csapat vezetője. Már az elhelyezés is szokatlan volt számunkra, mindenkit családok fogadtak be, náluk nem szokás szállodába küldeni a vendéget, meg erre nincsenek is felkészülve. Ez abból a szempontból is előnyös volt, hogy lehetőség adódott gyakorolni az angol nyelvet, mivel rá voltunk kényszerítve. Mindenki mellé nem lehetett tolmácsot biztosítani. A kéthetes programban szerepelt Izrael nevezetességeinek a megtekintése is, ami nagy élmény volt számunkra. — A pihenés, kikapcsolódás mellett kézilabdáztatok is, milyen mérkőzésre került sor? — Négy mérkőzést játszottunk különböző előképzettségű csapatokkal. A mérleg: két győzelem és két vereség. A két vereséget magasabb korosztályú csapatoktól szenvedtük el. Például az egyik ilyen mérkőzést Izrael ifjúsági válogatottja ellen játszottuk. Nagy élmény volt a mieinknek, mivel ők az augusztusi Európa-bajnok- ságra készülnek, ami Izraelben kerül megrendezésre. Egyébként nagyon jó mérkőzésen csak pár góllal kaptunk ki. — Szerinted az izraeli utánpótlás kézilabda hol tart? — Az utánpótlásuk az utóbbi időben a korszerű európai kézilabda mellé felzárkózott. Különösen a védekezésben szokatlanul agresszív, letámadó kézilabdát játszanak. A kiválasztásban nagy gondot fordítanak a tehetségek felkutatására. Sok segítséget kapnak, különösen orosz szakemberektől, de az egyetemeiken és főiskoláikon egyre több szakembert képeznek, akik az utánpótláscsapatoknál is bizonyítják tehetségüket, mivel az izraeli kézilabda széles, jó alapokon készül a különféle megmérettetésekre.Egyébként nagy érdeklődést mutatnak nemcsak a kézilabda, hanem a más sportágak iránt is, mint például a torna, kosárlabda vagy a labdarúgás, és egyre jobban felzárkóznak a világ élvonalához. Végül is kedves emberekkel ismerkedtünk meg a vendéglátók személyében, és az elkövetkező időben a különböző korosztályok csapataival, a netanyai sportklubbal hosszú távra szeretnénk kiépíteni kapcsolatot, amelyet a két város vezetői is szívesen fogadtak. Még szeretném megemlíteni, hogy a kiutazásunkhoz nagy segítséget nyújtott a város, a gyógyszertári központ, a Coca-Cola Rt., a FRUCTAMIX Kft., az Állami Biztosító és az OTP, akiknek ezútton is szeretném megköszönni a támogatásukat.-fuliKerekeznek és túráznak 1994. július 27., csütörtök Folytatás csütörtökön Tiszalökön Az NYFC is pályára lépett Kedden öt órakor játszotta első előkészületi mérkőzését az NYFC. A kemény alapozó szakasz után a játékosok is nagyon várták az első mérkőzést. No persze nem csak ők, hanem várta már minden futballrajongó, s már a mérkőzés előtt korábban gyülekeztek, hogy friss híreket hallhassanak, az új fiúkat megleshessék. Nem is a játék volt igazán fontos, hisz a csapattársak is ismerkedtek egymással ezen a napon, ráadásul az ideiglenes állapot következtében még nincs végleges keret. A régi vezetés már mindenben nagyon óvatosan lép, az új vezetésnek még nincs jogosítványa. Mindenesetre egy hosszabb játékosszerző út után Neumann Gábor a volt, Tóth János a jövőbeni szakosztályvezető együtt érkeztek a mérkőzésre. Az most már örökre megválaszolatlan kérdés marad, hogy ha hamarabb megtörténik a váltás, akkor is ennyien eltávoztak volna a csapattól? A pálya szélén mindenki ott volt, aki számít a város labdarúgásának életében, s bizony élénken érdeklődött szomszédjától, ha ismeretlen arcot vélt felfedezni. Nekem Kovács János, az ismert edző segített. Nem véletlen, hogy ő mindenkit ismert, mert a játékosok között nagyon sok a fiatal, az ifiből felkerült srác. A Tiszalök ellen az első félidőben Kormos, Szatke, Drobni, Gubányi, Kiss, Barna, Besenyei, Thuróczy, Papp, Bagoly, Kapusztyin összeállításban kezdtek a hazaiak. Ebből a tizenegyből Cselovszki és Kovács sérülés miatt hiányzott. Kiderült, hogy Kovács egy héten belül edzésbe állhat, társának még tovább tart a gyógyulás, bár ő már szorgalmasan rója a köröket a pálya körül. A második félidőben Buús György egy új tizenegyet küldött pályára, köztük négy ifistát. Mindkét csapat három-három gólt rúgott Tiszalök hálójába. No, de nem ez volt a legfontosabb. A hétfői NYFC- közgyűlésig még sok minden bizonytalan, de egy biztos: az új vezetésnek csak egy útja marad, a fiatalokat módszeresen beépíteni a csapatba. Ha sikerül a két új kapus, Kormos és Feke igazolása, akkor a Bíró okozta űr betölthető. Elöl még csak Bagoly játéka biztos, hisz Kapusztyin sorsa sem rendezett. Egyébként az ék balról és jobbról egyaránt próbálkozott góllövéssel, de most nem volt sikeres. Az újak közül később Búzás „ékelődhet” közéjük. Egy biztos: a sorokat nagyon gyorsan kell rendezni, mert bő három hét és a III. kerület ellen kezd a csapat. A mérkőzés után megtudtuk, hogy a felkészülési mérkőzés visszavágóját ma délután öt órakor játsszák Tiszalökön. Tiszalöknek egyébként hétvégén NB I-es vendége lesz. Vasárnap 17.00 órakor kerül sorra a korábban elmaradt jótékonysági mérkőzés, melyen a DVSC lesz a hazaiak ellenfele. 15.30-tól két régi ellenfél, Tiszalök és Rakamaz öregfiúk-csapata mérkőzik. R.Z. A szakosztályigazgató beleszólhat-e az edző munkájába? Augusztus elsejétől, mint ismeretes, valószínűleg Tóth János lesz az NYFC szakosztályigazgatója. A kinevezés pikantériája, hogy ő korábban már volt a klub vezetője és a mai napig is inkább edzői sikerek fűződnek nevéhez, nem pedig menedzserek. Buús Györgyöt, az NYFC vezetőedzőjét kérdeztük arról, hogy mit tenne, ha Tóth János beleszólna a munkájába? — Megvallom őszintén, ezen még nem gondolkoztam, de nem hiszem, hogy megtörténik. Nyilván más jellegű az ő munkája, és más az enyém. Mind a kettőnknek a saját feladatunkat kell jól ellátni. Azaz nekem az edzéseket vezetni, mérkőzéseket nyerni a csapattal, hozni azt az eredményt, amit elvárnak tőlünk. Neki pedig pénzt kell ehhez szerezni. — És ha mégis megtörténne? — Akkor nyilván én is beleszólok az övébe! — Ez nem lesz könnyű, mert akkor pénzt kellene szereznie, szponzorokat kellene felhajtania! — Ha nyernék a lottón, ez a kérdés bizonyára megoldódna... Sz.A. Majtison arccal a bajnokság felé Nem óv az Ózd Napjainkban vitathatatlan népszerűségnek örvend a kerékpározás. Az autózáshoz viszonyítva olcsóbb és egészségesebb volta miatt, különböző versenybiciklik, BMX-ek és mountain bike-ok ezrei lepik el az utcákat s tereket. Többek között ez a „drótszamárőrület” adta az ötletet annak a néhány fiatalnak, akik Pedál néven kerékpáregyesületet hoztak létre Ibrányban. A vezetőjük, Juhász Zoltán távollétében az egyesület egyik tagja, Román István — aki egyben a helyi közösségi ház klubvezetője is — adott felvilágosítást a Pedál KSE megalakulásáról és működéséről. — Mikor alakult az egyesület? — Idén májusban határoztuk el, hogy szervezetbe tömörülünk. Jelenleg 20-22- en, de reméljük, leszünk többen is. Az egyesületnek korra, nemre való tekintet nélkül bárki tagja lehet, aki ambíciót érez a kerékpárok és a túrázás iránt. — Milyen programokat bonyolítottak le? — Általában a közösségi ház klubszobájában szoktunk összejöveteleket szervezni, ahol megbeszéljük gondunkat- bajunkat. Ha valamelyikünk kerékpárja elromlik, akkor segítünk egymásnak A Hardware az Úgy tűnik, megoldódnak a megyei I. osztályban szereplő Hardware FC gondjai. Pók István, az NYVSC ügyvezető igazgatója segítséget nyújt azzal a csapatnak, hogy ezentúl a Hardware labdarúgói térítésmentesen használhatják az NYVSC Tiszavasvári úti pályáját, és az ehhez tartozó szociális létesítményeket mind bajnoki találkozóik, mind pedig az edzések ideje alatt. Vránszki Péter edző elmondta, hogy rendbehozni vagy a hiányzó alkatrészeket beszerezni. Ezen kívül szervezett túrákon veszünk részt. Elkerekeztünk például Tiszalökre, Boldogkőváraljára és Makkos- hotykára. Ezek 100 km fölötti hosszú túrák. Rövidebb utakat is megtettünk már, ilyen volt a Szabolcs-Tokaj-Sárospatak menet. Vezetőnk, Juhász Zoltán és egyik egyesületi tagunk, Kormány István most éppen Vácra indultak el. A várhatóan kéthetes út célja, elmondásuk szerint, hogy megmossák lábukat a Duna vizében. Augusztus 20-án 20 km-es bicikliversenyt rendezünk. Ezen aki akar, elindulhat. Női, férfi és gyermek kategóriák lesznek. Érdeklődni az ibrányi városi könyvtárban lehet délutánonként. — Kaptok valahonnan támogatást? — A közösségi ház az egyedüli mecénásunk. A patronálásuk abból áll, hogy a túrák alkalmával a kompdíj és a múzeum- látogatás belépőjének árát állják, valamint kólát adnak részünkre. — A végére hagytam egy buta kérdést. Miért csináljátok? — A kerékpározás és a túrázás semmi máshoz nem hasonlítható érzéséért. Tóth Mihály NYVSC- pályán lassan tisztul a kép. A pénzügyi dolgok is szépen alakulnak. A játékoskeretükbe ketten visszatértek Napkorról, és ketten érkeztek Őrösről is. Lacziák István pedig végzett a szarvasi főiskolán, és mos újra a Hardware színeiben szerepel majd. így tehát semmi akadálya annak, hogy a Hardware stabil középcsapattá váljon a megyei I. osztályban. Sz.A. Kemény küzdelem után végül is a tizenegyesek rúgásánál vérzett el a hazai pályán a megyei II. osztályban szereplő Jánk- majtis csapata. Bár a mérkőzést az NB Ilias ózdiak nyerték, a két csapat közötti osztálykülönbség nem volt érzékelhető, hisz a majtisiak végig egyenrangú ellenfélnek bizonyultak. Sőt, néhányan, a fociberkekben jártas, a mérkőzést illetően semleges vezetők, és természetesen a hazai csapatnak szurkoló közönség szerint az otthoni gárda jobban játszott. De vajon mi a véleménye erről a gárda edzőjének, Szabó Istvánnak? — Azt hiszem, hogy mezőnyben jobban játszottunk, több helyzetünk volt. Ez mutatja az a mérleg is, mely szerint míg az ellenfél három helyzetből egyet hagyott ki, addig nekünk számtalan támadásunk végződött kapufával, felső léccel, és sajnos a hosszabbítás utolsó percében is kimaradt egy óriási lehetőségünk. A játék lendületét megtörte az első gól, amit védelmi hiba miatt kaptunk, s így folyamatosan az egyenlítésre kellett koncentrálniuk. A tizenegyesek is úgy alakultak, hogy a legutolsó, döntő rúgásnál is mi hibáztunk. Mindez talán a túl nagy győzni akarásnak, az ezzel járó feszültségnek, s kicsit a fáradtságnak tulajdonítható. Annyi biztos, az akarat senkiből sem hiányzott. De a felkészülés időszakában napi két edzéssel készülünk a bajnokságra, s még nem értük el azt a stádiumot, amely a mérkőzésekhez elengedhetetlenül szükséges. Úgy gondolom, ha erre a találkozóra később került volna sor, akkor hoztuk volna azt a keveset, ami most hiányzott. — Az a hír járja, hogy az Ózd meg akarja óvni a mérkőzést, mert túl sok külföldi játékos lépett Önöknél a pályára... — Az ellenfél edzője valóban tett erre utaló kijelentést. El kell ismerni, sok a külföldi játékosunk, de azok, akik pluszban léptek a pályára, már honosítva vannak. S a mérkőzés eredményét illetően sem hiszem, hogy erre sor kerülne. — Milyen esélyük lett volna, ha az ózdi együttes helyett Önök kerülnek a kettes , a Tiszamenti SE, Debreceni VSC, Kisvárda csoportba? — Reális esélyünk a második hely elérése lett volna. Ez a helyezés lehetőséget nyújtott volna arra is, hogy tavasszal a Népstadionban a SzabadFöld Kupa döntő mérkőzése előtt játszhassunk. — Ezek után gondolom, most már minden erejükkel a bajnokságra koncentrálnak... — Nincs olyan kár, amiben ne lenne valami jó. Tartottam ugyanis attól, hogy a kupameccsek sok erőt kivesznek majd a fiúkból. Ennek a veszélye most már nem áll fenn. Minimális célkitűzésünk a harmadik hely elérése. Ehhez a játékosállomány mellett megfelelő anyagi háttérrel is rendelkezünk, az önkormányzat, és a Tranzit Kereskedelmi Rt. támogatásának jóvoltából. Szorgalmasan dolgozunk, s nem adjuk fel, hisz hosszútávú elképzeléseink vannak. — Milyennek találja a győzelemért járó 3 pontot? — Jónak, mert az utóbbi időben a védelmi játék került előtérbe. Ez az új szabály ösztönözni fogja a csatárokat, s így szebb játékot, több gólt láthatunk majd. Tóth Katalin Harding, a szexcsillag? IsmétTonya Harding nevétől hangos az amerikai sajtó! A Penthouse szexmagazin szóvivője bejelentette, hogy videókazettán ki fogják adni az egykori műkorcsolyázónő és ex-férje, Jeff Gillooly nászéjszakájáról, 1990-ben készült filmfelvételt. Az érthetően és indokoltan pikáns jelenetekkel megtűzdelt 35 perces filmen látható Harding sztriptíze, valamint az ifjú pár néhány ágyjelenete. A kazettát postai úton terjesztik majd, ára „mindössze,, 29.95 dollár. Harding eddig még nem nyilatkozott az ügyben, pedig keresték őt az amerikai újságírók. A Penthouse korábban 600 000 dollárt ajánlott fel Tonyának azért, hogy aktképekhez álljon modellt. A „szemérmes” műkorcsolyázónő akkor elutasította az ajánlatot.