Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)

1994-07-20 / 101. szám

ÚJ KELET Ki volt ellenálló? Németország újabb történészvitának néz elébe? A nyolcvanas évek közepén volt már egy, amelynek egyes szereplői a náci rémtetteket a sztálini terrorral próbálták szembeállítani, és viszonyla­gossá tenni. Az újabb, bontakozó törté­nészvita 1944. július 20-ához kapcsolódik, amikor is a kelet-poroszországi főhadi­szálláson merényletet követtek el Hitler ellen, de a diktátor jóformán sértetlen ma­radt, négy tiszt halálos kimenetelű sérülést szenvedett. A merénylőket, Stauffenberg grófot és még három társát a rákövetkező éjszaka Berlinben kivégezték. A merénylet letartóztatási hullámot vál­tott ki, amely messze túlcsapott az ösz- szeesküvők szűk körén: egyes statisztikák hétezer letartóztatottról tudnak, közülök ötezren nem élték túl a fogságot. Hitler húskampókra akasztatott fel egyeseket, s titokban lefilmeztette haláltusájukat. A német történetírás, annak is nyugat­német része, szívesen állítja be Stauffen­berg és társainak tettét a lelkiismeret láza­dásának, ám az összeesküvők — zömük a tisztikarból került ki, de voltak közöttük a hivatalnoki karból, az egyházaktól és ko­rábbi baloldali pártokból is — motívumai' és céljai nagyon eltérőek voltak. Nem min­denki volt híve a merényletnek, sokuk nem is tudott ilyen tervről. A kép összetett, el­mosódott, ezért van az, hogy Stauffenberg és társainak merészsége csak kevéssé ha­tolt be a köztudatba. Nyugat-Németor- szágban minden évben megemlékeztek ugyan a Hitler elleni merényiét évfor­dulójáról, Kelet-Németországban legfel­jebb elismerték az úgymond, polgári összeesküvők bátorságát. Az egyesült Németországban azonban most, az 50. évfordulón hajlandóság mu­tatkozik Stauffenbergék mítoszának meg­alkotására és az ellenállás más szárnyai kirekesztésére. Abban mindenki egyetért, hogy a német ellenállás nép nélküli el­lenállás volt, katonai-politikai elitek szűk csoportjára korlátozódott. Ám ki lehet-e rekeszteni az ellenállásból a kommunisták csoportját, a Rote Kapellét, vagy a Szov­jetunióban a sztálingrádi vereség után, részben hadifoglyokból létrehozott Szabad Németország Nemzeti Bizottságát? Peter Steinbach professzor, a német el­lenállás berlini emlékhelyének tudomá­nyos vezetője szerint nem: a kommunista ellenállás kiiktatása azzal a veszéllyel fe­nyeget, hogy a német történetírás, a német múltnak ezzel a szeletével foglalatoskodó szellemi élet visszazuhan az ötvenes évek állapotába. A történelem bizonyos elemeinek el­hagyása fölöttébb történelmietlen, s csak egy dolgot szolgál: a történelmet a napi politika szolgálatába állítani — mondja Steinbach. A másik oldal számára mind Hitler, mind az Ulbricht—Pieck-csoport egyazon érem két oldala. „Ulbricht és Pieck beso­rolása a német ellenállás ikonográfiájába nem ízlés kérdése. Mindketten az évszázad másik totalitarizmusának képviselői vol­tak, »vörösre lakkozott fasiszták«, mint Ernst Reuter (a háború utáni Berlin első szociáldemokrata polgármestere) nevezte őket” — bizonygatta a minőségi Spring- er-lap, a Die Welt hasábjain a vezető pub­licista, Herbert Kremp, s véleményével nem állt egyedül. Hans Mommsen professzor, aki már az előző történészvitában is részt vett, azt ajánlja, hogy rugaszkodjanak el a morali­záló történelemszemlélettől, az ellenállást fogják fel „a német társadalom időhöz kötött, a nemzetiszocialista ökényuralom- mal szembeni ellenlehetőségének, annak minden variánsában”. Mert, mi lett volna, ha... Ha sikerül fel­robbantani Hitlert? Katonai diktatúra, a háború mihamarabbi befejezésének le­hetőségével, még mielőtt az idegen csapa­tok Németország földjére lépnének? Stauffenberg gróf „tisztességes békét” követelt, csoportja azonban nemzetközi­leg elszigetelt maradt. Roosevelt és Churchill, márcsak Sztálinra való tekin­tettel is, minden kapcsolatot elutasított. Churchill cinikusan jegyézte meg 1944. augusztus 2-án: „A Birodalom legfőbb személyiségei egymást öldösik”. Megölte a borsspré Az amerikai Polgári Jogokat Védő Liga információja szerint immár a tizennegyedik személy hált meg úgy, hogy a hatóság a letartóztatáskor túllépte a megengedett határt. Ezúttal a 35 éves Dániel Price vesztette életét a kaliforniai Poway-ben akkor, amikor az őt letartóztatni akaró rendőrök bors- sprével akarták ártalmatlanná tenni. A fiatal férfi a sprétől megful­ladt. InfoNet Jasszer Arafat a gázai kórházban meglátogatott egy palesztin kisfiút, aki a hétvégi összecsapások alatt sérült meg Síeljen nyáron! Japánban semmi sem lehetettem Felépítetek egy 364 millió dolláros „jégszekrényf’. E gigantikus hűtőház különleges célt szolgát síterep Toki­ótól vonaton harminc percnyire Funa- basiban, nyáron és minden évszakban lehet síelni A meglepő formájú acél és beton létesítményben két lesik- lópálya van, egy a kezdő síelőknek, a másik, a meredekebb a gyakorlot- tabbaknak. A síterep ötszáz méteres, két gyors ülőlift szállítja a dombtetőre a sportolókat, kezdhetik újra a lesik­lást. A belső hőmérséklet védelmét húsz centiméter vastagságú gyapot­üveg szolgálja Egyedülálló a sí-palo- ta hókészítő rendszere is: a mennye­zeten kilencvennégy fúvókéból sűrí­tett levegőt és vizet bocsátanak ki amikor a vízrészecskék összeütköz­nek a hideg levegővei Hóvá kristá­lyosodnak. De milyen hóvá! A legfi­nomabb porhó hűli nem az égbői a mennyezetről Ilyen jó minőségű hó csak messzi északon, Hokkaidóban ( található. Két óra élvezet potom ötvennégy dollárba kerül A túlzsúfoltság elke­rülése miatt egyidejűleg „csak” két­ezer ember hódolhat téli sportszen­vedélyének. A várakozók sem unat­koznak, étkezhetnek, televíziót néz­hetnek, lehet úszni; vagy szaunázni Amikor számukat szólítják, indulhat­nak síelni (MTI-Press) ; - * • IC Álmodni tanulni A két és félmillió lakosú brazíliai Sal­vadorban majdnem tizenhatezer gyermek él az utcán. Megsegítésükre 1990-ben elindították a Projeto Axé nevű progra­mot. Ennek keretében 7000 gyermeknek, illetve serdülőnek tették lehetővé a boldo­gulást, a veszélyes utcai élet alternatíváját, amiért az UNICEF tavaly Brazíliának adományozta a Gyermek és a Béke elne­vezésű díjat. Az axé szó a nyugat-afrikai joruba nyel­ven (amely az afro-brazíliai vallási szer­tartásokon ma is használatos) pozitív en­ergiát jelent. A róla elnevezett program újító jellegű, és nemzetközi elismerést is szerez. Alapító elnöke, Cesare de Florio Rocca a First Call for Children című lap­nak elmondta, hogy legalább 600 gyer­mek még éjszaka sem megy haza, az utcán alszik. Ők a leginkább veszélyeztetettek, börtön vagy halál vár rájuk. Múltjuk nem érdekli őket, mert csupa szenvedés volt, jövőjük pedig számukra csupán 24 órából áll. Az Axé-program legfőbb feladatának azt tekinti, hogy meggyőzzék a gyereke­ket: a jövő lehetséges az ő számukra is. A „kívánságpedagógia” alkalmazásával az Axé nevelői megtanítják a gyerekek ezreit arra, hogyan készítsenek terveket. Arra biztatják őket, hogy álmodozzanak, legyenek kívánságaik, és számos konkrét lehetőséget nyújtanak álmaik megváló- ~ sítására. Dolgozhatnak és tanulhatnak az Axé kisvállalkozásai keretében. A serdü­lők papírgyárban vagy fémbútorgyárban dolgozhatnak, selyem-szitanyomat készí­tését, szabást, varrást és ruhatervezést ta­nulhatnak. Valamennyi terméknek kiváló minőségűnek kell lennie, nem csupán kereskedelmi okokból, hanem főleg azért, mert a gyerekeknek rá kell jönniük arra, hogy képesek szép és hasznos dolgok ké­szítésére. Kapnak élelmet, buszjegyet és hetenként 5 dollárnak megfelelő összeget. A gyerekek játék közben megtanulják kifejezni érzelmeiket, és elkezdenek ter­veket szőni a jövőre. „Igyekszünk össze­kapcsolni a játékot és a munkát, amely nem mechanikus, hanem manuális, és ennek révén kifejlődhetnek a gyerekek egyéni képességei” — mondta a papírgyár igaz­gatója. Módjuk nyílik a kreativitásra, amikor rózsaszirommal, homokkal, külön­féle rostokkal, fűvel díszítenek papírt és dobozokat, levélpapírt, kártyát, levelező­lapot, noteszt készítenek, amelyeket magánszemélyek vagy üzletek vesznek meg. Fony községben létrehozták Magyarország második struccfarmját kilenc madárral. Az idén még nem, de jövőre már számítani lehet az utódokra is Költöznek a katonák Az amerikai katonák, akik 1945-ben felszabadítóként érkeztek Németor­szágba, közel fél évszázadon át állomá­soztak az országban, mintegy védő­pajzsként a „szovjet veszedelemmel” szemben. A kommunista rendszer bu­kásával és a Berlini Fal leomlásával Németországnak — és általában Nyu- gat-Európának — már nincs szüksége az amerikai védelemre. S az Egyesült Államok, amelynek elég sok társadalmi és gazdasági problémája van, nem isi engedheti meg magának, hogy ennyi katonát tartson tovább Németország­ban. A Berlinben állomásozott 6500 harcra kész katonából alig maradt né­hány íróasztal-munkával elfoglalt egyenruhás. De nem csak Berlinből tűnnek el az amerikai katonák. Az ame­rikai haderő létszáma Európában 320 ezerről, 1995-re mintegy 100 ezerre csökken. A legnagyobb csökkenés Németor­szágban következik be, ahol az ameri­kai haderő létszáma 213 ezerről 65 ezerre zsugorodik jövő év végéig. Ez nagyobb arányú, bár természetesen kevésbé veszélyes logisztikai feladatot jelent, mint az 1944 évi partraszállás. Normandiában a partraszálló amerikai katonák 23 kilogramm felszerelést ci­peltek. Hazaköltöző utódaik háziállatok­tól nukleáris robbanófejekig minden­félét visznek magukkal. — Olyan ez, mintha Orlando, floridai nagyvárost tel­jes egészében átszállítanánk az óceánon — mondta a Time című amerikai maga­zinnak Darrell Pflaster, az a tiszt, aki a költözésért felelős. — Átlagosan — hangoztatta Pflaster — minden 100 hazaköltöző katonára 130 családtag, 37 gépkocsi, 30 háziállat és 400 tonna bú­tor és egyéb háztartási eszköz jut. S akkor még nem számoltuk a fegyve-re- ket, M-l harckocsikat, tüzérségi lövege- ket és 730 ezer tonna lőszert. A fegyverek között, amelyeket máris hajóra raktak (teljes titoktartás mellett), voltak mindazok a nukleáris- és vegyi­fegyverek, amelyeket a kelet-nyugati egyezmények értelmében meg kell sem­misíteni. — Mi sosem ismertük be, hogy kémiai és nukleáris fegyvereket tárol­tunk Németországban — mondta Pflas­ter rákacsintva a Time munkatársára — de hazaszállítottuk azokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom