Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-16 / 98. szám
I o 1994. július 16., szombat Veszekedések, verekedések Kél emberi szúrt le A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt őrizetbe vétel mellett eljárást folytat B. Béla 53 éves tiszaberceli lakos ellen. B. B. július 13-án este kilenc óra körül erősen ittas állapotban a korábbi sérelmét akarta orvosolni. Ezért a lakása előtt Cs. Jánosra támadt egy nagyméretű konyhakéssel. Az esetet látta J. Miklós, aki az idős ember védelmére sietett. Közte és B. B. között dulakodás kezdődött, ennek során B. B. a késsel hasba szúrta J. Miklóst. Majd ezt követően hátulról combtájékon szúrta az ott tartózkodó, az eseményekbe be nem avatkozó B. Miklós helyi lakost is. Az előzetes orvosi vélemény szerint J. Miklós a hasi szúrást követően életveszélyes állapotba került, állapota válságos. B. Miklós szerencsére könnyebb sérülést szenvedett. P. János, 43 éves nyírbogáti lakos július 13-án este a közös lakásukban családi veszekedés során, olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy a 72 éves idős asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. P. János a bűncselekmény után elmenekült, de azóta a rendőrség elfogta. Sz. József nyíregyházi lakos július 13-án élettársát bántalmazta, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Bombariadó az APEH-nél — Nem mondok semmit, bombariadó van! — és durr!!!, lecsapta a telefont a megyei adóhivatal portása a péntek reggeli álmosságban. Ott zajlik valami, mert valaki ezt az időpontot választotta arra, hogy bosszút álljon — gondolom, s sietve indulok megnézni a menekülőket. A helyszínen hosszú sorban sétálnak az érintett APEH dolgozók. Néhányan az ajtóban álldogálnak és a bejáratot lesik. „Legalább megreggelizek" — ,Juj de megijedtem” —, Az igazgató mindig a helyén van, természetesen odabenn”. — hallom innen-onnan, s azt is megtudom, hogy a Rendkívüli lehetőség! Rendkívüli lehetőség! SiUlOLCS-SZATMAR- BEREG MEGYEI HÍRLAP keres az ÚJ KELET szerkesztősége teljesítményarányosan progresszív jutalékos rendszerben Ha alkalmanként a közlésre felkínált reklám legalább: 1/1 oldal - 35% 1/2 oldal - 30% 1/4 oldal - 25% 1/8 oldal - 20% 1/16 oldal - 15% 1/32 oldal - 10% jutalékot fizetünk! V/ apróhirdetésekért 10% jutalékot kap! További információk a szerkesztőségben: 440« NYÍREGYHÁZA, Bercsényi uX I Tel/Fax: 315-532 Reklám: 315-678 Hirdetés: 312-903 Naponta tmxcxw&ket kereshet,! LAPZARTA UJ KELET ■■■ Piaci árak Drágaság van Nyár van. A lecsó és a gyümölcsei leves hódít. A túlzott meleg azon- |i ban nem tesz jót a kiskerteknek és * így a piaci áraknak sem. Több zöldségnek és gyümölcsnek Ej is felszaladt az ára. Nyári káposzta 55—60 Ft/kg, 2 kelkáposzta 50—65 Ft/kg, karfiol 35—65 Ft/kg, karalábé darabonként 16—25 Ft, sárgarépa csomója 32— 75 Ft, petrezselyem csomója 50— 60 Ft, zeller darabonként 30—35 Ft, vegyes zöldség csomója 50—60 Ft, vöröshagyma 50—60 Ft/kg, uborka 30—55 Ft/kg, burgonya 26—45 Ft/kg, csípős paprika darabonként 4—14 Ft, édespaprika 60—99 Ft/ kg, paradicsom 50—70 Ft/kg, nyári alma 35—80 Ft/kg, őszibarack 70— 120 Ft/kg, kajszibarack 80—120 Ft/ kg, cseresznye 50—80 Ft/kg, diny- nye 45—50 Ft/kg, sárgadinnye 55—68 Ft/kg, tojás darabonként 8—11 Ft, zöldbab 60—70 Ft/kg, borsó 50—70 Ft/kg, citrom 129 Ft/ kg, narancs 138 Ft/kg, banán 79— 85 Ft/kg, kukorica csövenként 15— 20 Ft. rendőrség átfésülte a terepet, de ahogy az lenni szokott, nem találtak semmit. — A számítógépkezelők is benn vannak — mondja Matvej András igazgató helyettes. — És nem félnek? — De igen, csak nekik muszáj benn maradniuk addig, míg le nem zárják a rendszert. Veszélyes szakma! Egy óra múlva — a riadós sétafika eddig volt megszabva — minden mehet a régiben. Persze, ha idejében magukhoz térnek a dolgozók. (H. T.) TITÁSZ titok Egy olvasói problémán felbuzdulva felhívtam a TITÁSZ-t Nyíregyházán. Azt akartam megérdeklődni, bevezetik-e Nyíregyházán a csekkes villanyszámla-befizetést. A vonal másik végén tartózkodó úr elmondta, hogy erre nem lát reális lehetőséget, majd ellentmondást nem tűrő hangon közölte: — Nem járulok hozzá, hogy ebből akár egy szó is megjelenjen. Minden bizonnyal olyan titkokat őriznek az áramszolgáltatónál, aminek kiszivárgása akár államközi konfliktust is eredményezhet... IMI Öngyilkosságok Az utóbbi napokban többször számoltunk be öngyilkosságokról. Sajnos, ezek száma csak növekedett. Az életüket önként eldobok között fiatalok és idősebbek is vannak. Hogy miért szánják el magukat a végzetes lépésre, annak nagyon sok oka lehet, amire válaszolni ők már nem tudnak, legfeljebb csak a környezetük sejtheti a szörnyű tett indokait. Egy kislétai 20 éves fiatalembert ismaximum 26-31 minimum 14-19 a Folytatódik a változékony, fülledt, meleg idő. A gyakori erős gomolyfelhő-képződés mellett mindenütt várható több-kevesebb napsütés, de főleg délután záporok, zivatarok alakulnak ki. A mérsékelt változó irányú szél zivatarok idején átmenetileg megerősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 14, 19, a csúcshőmérséklet szombaton 26 és 31 fok között alakul. TnrTTia 'eluxá-redony, szalagfüggöny, roletta33 színben. Hamwrikaajtók 8 színben .csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idS: 1 év. lermékeink me^ekinthetők, kipróbálhatók mintatetmOnkben Tóth Katalin vállalkozó háza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: 319-158 Sötét pillanatok Éhes lehetett egy betörő Ura községben, ahol egy nyugdíjas lakásának kamrájából sonkát és szalonnát vitt el. Besurrant egy betörő Tiszaka- nyáron egy lakásba és onnan aranyékszereket tulajdonított el 36 ezer forint értékben. Ugyanezzel a módszerrel egy tiszatelki nyitva hagyott lakásból 35 ezer forint készpénzt vittek el. Záhony város határában lévő TRANSZFER-R Kft. telephelyéről egy személygépkocsiból alkatrészeket loptak el százezer forint értékben. Betörtek a nyíregyházi Huszártelepi iskolába és onnan sportfelszereléseket vittek el 40 ezer forint értékben, a betöréssel okozott kár 80 ezer forint. Egy nyitva hagyott teherkocsi vezetőfülkéjéből Nyíregyházán az Eperjes utcán 30 ezer forint készpénzt vittek el. Édességre vágyott, aki a Zombo- ri-bokorban lévő hétvégi házat feltörte, és onnan mézeskannát vitt el. A nyíregyházi Júlia fürdőben a bezárt öltözőszekrényt felfeszítették, s egy diák iratait és pénzét elvitték. merősei július 14-én felakasztva találták meg a délelőtti órákban, az élettársa szülei kertjének végén lévő fasorban Jánkmajti- son. Az öngyilkossághoz szalmabálázó zsineget használt. Nagyvarsányban egy 80 éves nyugdíjas férfi a kora reggeli órákban lakásának udvarán lévő melléképületben felakasztotta magát és meghalt. Kállósemjénben egy 82 éves idős férfi lakásán a ruhaszárító oszlopra zsineggel felakasztotta magát és meghalt. Mindhárom esetben a vizsgálatok során bűn- cselekményre és idegenkezűségre utaló körülményeket nem állapítottak meg. ccooccooco KALENDÁRIUM 1 Pl 1 ~!T 1 ""1 ...1 Jú lius 16., szombat A nap kel: 5 óra 03 perckor, I nyugszik: 20 óra 37 perckor, i A hold kel: 13 óra 55 perckor, I ■nyugszik: Névnapok: Bárót, Euszták, Fausztusz, i [Irma, Karméla. Karmelina, Kármen, I iont, Lestár, Mária, Mariéne, Rajnáid, I fia, VALTER, Zalán. Július 17. Vasárnap | A nap kel: 5 óra 04 perckor, I Hiyugszik: 20 óra 36 perckor. I A hold kel: 15 óra 09 perckor, 1 Nyugszik: I Névnapok: Alexia, András, Bán, I Benedek, Celina, Cirill, ELEK. ENDRE, ■ Leó. Leon, Magdolna, Marcellina, Mária, HOnd, Robert, Ruszlán. Ruszlána, Sarol- I a, Szabolcs, Szalárd. Szegfű, Vetúria, I í'oárd. Szomorúan különleges volt az öt évvel Hszelőtti nap, 1989. július 16-án ugyanis Hcét viághírű művész is meghalt: Nicolás BGuillén és Herbert von Karajan. I Nicolás Guillén kubai költő volt, és versei messze túljutottak hazája határain. Kezdetben persze a spanyol nyelv- területen figyellek fel rá, a tragikus sorsú spanyol költő, Garda Lorca például elragadtatással nyilatkozott róla, illetve Költészetéről. Az afco-amerikai költészet egyik legnagyobb képviselője volt, a mulatt kultúra hű és bohém fia. „A ritmus szerelmese vagyok” mondotta magáról, erről sok magyar fordítású versét olvasva magunk is meggyőződhetünk, kivált Weöres Sándor értett Költszetének tolmácsolásához. Herbert von Karajan osztrák karmestert személyesen is jól ismerhetjük, hiszen többször járt hazánkban. Egyébként a híres Bécsi Filharmonikusok vezető dirigense volt. Repertoárja a bécsi klasszikusoktól a századelőn jelentkezett modemekig terjedt, s egészen különleges teljesítményként az általa vezényelt operákat maga is rendezte. 1967-ben ő alakította meg a Salzburgi Ünnepi Játékokat. MA Áramszünet lesz július 18-tól 22-ig reggel 8 órától 15-ig Manda-bokorban, Manda-réten, a Manda lakótelepen, a Kalászos, a Jegenye és az Alsóbaduri utcában. Reggel fél 8-tól 12 óráig a kisvárdai polgármesteri hivatalban, 10-től 14-ig a vásárosnaményi polgárvédelmi parancsnokságon adnak felvilágosítást az érdeklődőknek. UJ KELET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiadja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Telefon: 312-903, tel. /fax: 42/315-532, Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben (tel.: 315-678) és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben a Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban a RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen, pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: a Nyírségi Nyomda Kft. ügyvezető igazgatója. Privát lőtér Az Információs és Vagyonvédelmi GMK május elejétől megnyitotta Nyíregyházán, a Simái út mellett lévő sport- és combatpályás szabadtéri lőterét.-házi versenyek szervezése, egyéni és csoportos lőedzések -vagyonvédelmi, fegyveres testületek, fegyveres erők tagjainak csoportos és egyéni lövészetének lebonyolítása -fegyver belövési lehetőség -mozgó célpontos (futóv^d-lövészet)-változtatható combatpályás lövészet-sport- és vadászíjászok edzési lehetőségének biztosítása-“places" lövészet lebonyolítása Gyakorló fegyver, lőszer biztosítása, saßt fegyver használatának lehetőségei Nyiha tartás az igényeknek megfelelően, előzetes megbeszélés alapßn. ALABÁRDOS GMK. 4400 Nyíregyháza, Malom u. 18/A Tel.: (42)314-839, 06 (60J 355-871,355-8/4