Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)

1994-07-16 / 98. szám

UJ KELET s 1 HÉTVÉGE _ ___ -.•...........................­1 1994. július 16., szombat 7 A csúcsról 1 csak 1 lefelé 1 lehet menni & ifi* . Im. ^1 ■ A szegény falusi kislány nekivág a nagyvilágnak, és hosszas nélkülözés, kemény küzdelem után végül is megcsinálja a szerencséjét. Ismerős sztori? Címszavakban minden bizonnyal igen. A Nagyhalász melletti Homoktanyáról származott el honfitársunk, egy igazi „amerikás magyar”, Tóth Margit, született Lippai Margit. A rendszerváltozás óta minden évben hosszabb időre hazatér Magyarországra, homoktanyai rokonaihoz, családjához. Története regénybe illő, egy amerikai magazinban már meg is írták. Mivel megyénkben elég kevesen olvasnak amerikai magazinokat, úgy gondo­lom, nem lesz unalmas, ha az Új Kelet hasábjain is megjelenik a történet. A szökés Elektroműszerészként végeztem egy budapesti szakmunkásképzőben 1969- ben. Pályakezdőként havi 960 forintot kerestem volna. Úgy döntöttem: köszönöm, én ebből nem kérek. Jugoszláviába utaztunk a vőlegényem­mel, a trieszti-öböl partján ütöttünk tanyát. Mindenképpen át akartunk jutni Olaszországba. A vőlegényemnek élt Chicagóban egy ismerőse, annak a segítségével az Egyesült Államokat céloztuk meg. Ám az nem ment olyan egyszerűen. Két napig bujkáltunk az öböl partján, figyeltük a hajóforgalmat, az őrségváltást. Egy bokor tövében, a földön aludtunk. A harmadik napon úgy éreztük, hogy itt a cselekvés ideje. A vőlegényem talált a parton egy lyukas gumicsónakot. Mire átevickéltünk, háromszor kellett felfújni. Megjegyzem: én nem tudok úszni. Kalandos csavargás és stoppolás után egy központi menekülttáborba kerültünk Capuába. A tábort egy régi koncen­trációs táborból alakították ki. A zsúfoltság mellett az volt a legrosszabb, hogy az embernek egyetlen személyes holmija sem volt. Közös volt a zuha­nyozó, a konyha, a hálószoba. Az őrök állandóan zaklatták a nőket. A chicagói ismerősünk anyagi és erkölcsi felelősségvállalásának köszönhetően - az átlaghoz képest hamar - hathónapi tábori élet után megérkeztünk az Egyesült Államokba. Az Újvilág Két hétig laktunk a chicagói szpon­zornál, aki adott nekünk 200 dollárt, aztán azt mondta, hogy good bye. Leutaztunk a floridai Jacksonville-be. Ekkor 1970 februárjában jártunk. Sikerült elhelyezkednem segéd­munkásként egy műanyaggyárban. A férjem (akkor már férjem, mert még Olaszországban összeházasodtunk) szakmája szerszámkészítő volt, elég jó azt jelentette, hogy a hozott bevétel felét a tulajdonosnak kellett leadnom. Kezdetben keveset kerestem, mert még nem volt kialakult vendégköröm. A második évben azonban már egyre többen jártak hozzám frizurát csináltatni. Kiderült, hogy istenadta tehetségem van a hajszobrászathoz. A férjem is jól keresett, így 1974-ben megvásároltuk életünk első saját lakását. Újabb nyolc év elteltével megnyitottam első szalonomat. Az üzlet Az első fodrászszalonom egy nyolcszáz négyzetláb alapterületű helyiség volt, az öt alkalmazottam mellett magam is dolgoztam. Ekkor már jól ment a bolt. A korszerű kis üzlet előtt gyakran álltak Mercedesek, Jaguarok. Vendégeim a közép- és felső osztályból kerültek ki. A mostani szalonom sorban már a harmadik. Ez egy 300 négyzetláb területű, modem, minden luxussal felszerelt, elegáns hely. Tizenhét alkalmazottam van, de még én is dolgozom. Az alkalmazott szó nem is igazán helyénvaló, mert a százalékos rendszer helyett egy új módszert alkalmazok. Bérbe adom minden fodrásznak, manikűrösnek a helyet, ők csak ezt fizetik, meg persze a saját adójukat. A privatizáción belül priva­tizáltam. így a fodrász is jól jár, mert kevesebbet fizet, és én is jól járok, mert nem kell foglalkoznom az adóügyeikkel. Lakóhelyem, Jacksonville egyébként a legnagyobb területű amerikai város, igaz, lakóinak száma mindössze 900 ezer. Nagyon fejlett a szolgáltatóipar, nagy forgalmat biztosítanak az itt állomásozó katonák. Újra itthon A magyar rendszerváltozás idején a kint élő magyarok nem igazán értették, mi történik idehaza. Csak annyit láttak, hogy a kommunizmusnak vége. Az amerikaiaknak pedig annyira hiányos az Lakásbelső amerikai módra (természetesen ez csak egy nappali) állást kapott egy kávégyárban. A legtöbb nehézséget a nyelv okozta. Három évi gagyogás és mutogatás után értem el, hogy megértettem és törtem a nyelvet. Hét évbe tellett, mire gondolkozni is tudtam angolul. Fiam, David 1971-ben született. Ma már ő is jól beszél magyarul. Három évig otthon voltam vele, mert a bölcsőde vagy az óvoda többe került volna, mint amennyit megkeresek. Amikor a fiam megkezdte az előképzőt (ez olyan, mint itthon az óvoda utolsó évfolyama), beiratkoz­tam egy fodrásztanfolyamra. Egy év ■ után sikeresen levizsgáztam, és elmentem dolgozni egy fodrászszalonba. Százalékos rendszerben dolgoztam, ami Európával kapcsolatos tudásuk, hogy például manapság, hallva a balkáni háborús eseményekről, azt kérdezik, hogy ez milyen kihatással van a családom életére. Ők egész Európát egyetlen nagy országnak képzelik. Most hetedszer vagyok újra itthon, így ha a tapasztalataimról beszélek, úgy gondolom, bátran tehetem azt. A legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy milyen magasak az árak. Mielőtt elindultam, úgy terveztem, hogy még az Egyesült Államokban lefoglalok egy bérelt autót. Kinéztem egy Opel Corsát. Ha kint foglalom le, akkor heti 280 dollárért mindennel az enyém. Kilométerpénzt sem számítanak föl. Úgy döntöttem, hogy majd Budapesten bérelek. Mégsem tettem azt. Itthon 420 dollár a heti díj, erre jön még 14 dollár biztosítás, plusz még a kilométerpénz. Azt mondtam: kösz, de ez így nem kóser. Hazajöttem vonattal, és Nyíregy­házán vettem egy használt Ladát 90 ezer forintért. Ha visszamegyek, akkor itthagyom a rokonoknak. Az a véleményem, hogy az árak teljesen megfelelnek a nyugati színvonalnak, azonban a bérek messze elmaradnak mérsékelni lehetne. Meg kellene válogatni, kinek is adnak támogatást. Visszafogottnak látom a privatizációt. Elképesztő, hogy szombaton már délben bezárnak az üzletek, vasárnap pedig megáll az élet. Az Egyesült Államokban tudják, hogy Magyar- ország kis ország, de azt is hogy alkoholizmusban a világon élen járunk. Az elsőszámú magyar közellenség szerintem az alkohol. Megdöbbentő, hogy hány család megy tönkre, hány mert a piti bűnözőből lesz a nagy gengszter. Sok tragédiát meg lehetne előzni. Ha például valaki szól a rendőrségnek, hogy a részeg férje fizikailag fenyegeti, a hatóság nem tesz semmit. Csak akkor jönnek már szirénázva, ha kész a baj. Mint magyart és mint embert, mondhatom, hogy Amerikában becsülnek és szeretnek. Nagyon tisztelik az olyan embert, aki a semmiből indult és elért valamit. Szép eredmény, hogy egy disszidált magyar keze alatt tizenhét amerikai állampolgár dolgozik. A kint élő egyedülálló magyarokat annyiban segítem, hogy nagyobb ünnepekre meghívom őket magamhoz, hogy például szenteste ne legyenek egyedül. Szerettem volna egy magyar könyvtárat létrehozni a gyerekeinknek, de ez nem sikerült. És magyarok miatt nem sikerült. Van ugyanis kint egy elit társaság, az 56-os magyarok klubja. A nem ekkor disszidáltakat megvetik, és ahol csak lehet, keresztbe tesznek nekik, így tettek velem is. Megcsináltam a szerencsémet az Újvilágban, mégis, ha olyan gazdasági és politikai fejlődés következne be, amilyet szeretnék és amiben bízom, merf a sok hiányosság ellenére látom a jeleit, akkor haza­költöznék. Amerika a csúcson van. A csúcsról nem lehet feljebb menni, csak lefelé. Magyarország valahol félúton jár, és a Dél-floridai belváros. A kép közepén a városnéző busz, turistákkal attól. Venni akartam egy kis ujjatlan zakót. Megnéztem az árát: 4800 forint. Ez megfelel 48 dollárnak, egy átlag magyar félhavi bérének. Kint az átlag­órabér 4 dollár 25 cent, és kb. 40 órát dolgoznak egy héten. Ebből az adó és a nyugdíjjárulék mínusz 15 százalékot jelent. Magyarországon sokáig hiánycikk volt a divat, a különlegesség. Szerintem a magyarok ezért adnak meg minden pénzt a szép ruhákért, jó autókért. Hallottam, hogy itthon nagyon nehéz lakáshoz jutni, főleg a fiataloknak. Amerikában egy 18 éves fiatal a szülei felelősségvállalásával (kezességével) már kaphat kölcsönt. Lakás van bőven, egy három hálószobás, két fürdőszobás, teljesen berendezett házhoz már 50-60 ezer dollárért hozzá lehet jutni. A havi törlesztés 500 dollár körüli, a kamat 9- 10 százalék, a törlesztés kamata az adóból levonható. Az amerikai polgár nem egy egész életre vesz házat, hanem négy-öt évente nagyobbra és szebbre cseréli. így, mire eléri a nyugdíjkort (nőknél 62, férfiaknál 65 év), van egy szép, teljesen kifizetett háza és autója. A nyugdíj kint csak egy kis pótlék, abból nem lehet megélni. A dolgos életkorban kell előre gondoskodni a nyugodt öregkorról. Azt nagyon becsülöm a magyar társadalomban, hogy gondos­kodik a nyugdíjasokról. Szép dolog, hogy ingyenes az orvosi ellátás, hogy támogatják a munkanélkülieket. Az Egyesült Államokban vannak ugyan közkórházak, de azt csak a szegények látogatják. A közép- és felső osztály a kényelmesebb és jobb kiszolgálást nyújtó magánkórházakat veszi igénybe, saját fizetett biztosítással. A közterhek legnagyobb részét egyébként a közé­posztály viseli. A szegények nem tudnak fizetni, a gazdagok pedig úgy tudják mozgatni a pénzüket, hogy szinte semmilyen szociális hozzájárulást nem fizetnek. A magyarországi szociális ellátás szép és jó, de szerintem az ország nincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának. Nagyon sok pénz folyik el így. Nem kellene ezt teljesen leépíteni, de legalább Heti bevásárlás hatalmas szatyrokkal és tartós élelmiszerekkel emberi élet törik derékba az alkohol miatt. Hazajövök, és azt kell látnom, hogy egy 76 éves nénit a saját lánya kékre-zöldre ver. Természetesen részegen. Komolyan mondom, hogy sírva fakadtam. Az ivászatot kellene visszaszorítani minden áron. Szerencsére úgy veszem észre, hogy a fiatalok már nem az alkoholban látják a kiutat, a menekülést. Nagyobb a szabadság, a mozgástér, több önmeg­valósítási lehetőség van. Azonban még két-három generációig nem várható komolyabb változás. Az Egyesült Államokban 21 év alatti állampolgár nemcsak nem ihat, hanem még meg sem veheti a boltban a szeszes italt. Csak 18 éven felüliek vásárolhatnak cigarettát. A fiam, David, 16 évesen itthon volt egy pár hétig, és minden este részegen jött haza, pedig kint soha nem ivott. Ha még két hónapig itt marad, szerintem alkoholista lett volna belőle. Helytelen­nek tartom, hogy eltörölték a halálbün­tetést. Florida államban a súlyos bűnt elkövető „homo sapiens” villamosszék­be kerül. Igaz, a bűnelkövetésnél nem gondolnak a büntetésre, ezért a kisebb bűnöket kellene súlyosabban büntetni, Tóth Margit karácsonykor Amerikában pálya felfelé ível. Ezt hangoztatom kint is. Remélem és hiszek benne, hogy öt-tíz éven belül megindul az igazi fejlődés. Addig azonban még hosszú és rögös az út. .. , . , Vasas László Bozsó Katalin eredeti felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom