Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-29 / 83. szám
6 1994. június 29., szerda UJ KELET Beszélgetések Sorossal New York — „Nagyon lusta vagyok. Akkor dolgozom a legtöbbet, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy számítottam. Vagyis: mindig akkor kellett a legkeményebben dolgoznom, amikor kudarcok értek, és akkor dolgoztam a legkevesebbet, amikor sikereim voltak.” Egyebek között ezt árulja el a címszereplő abban a könyvben, amely a napokban jelent meg az ausztriai Eichborn Kiadónál Krisztina Koenen beszélgetései Soros Györggyel címen. Soros elbeszéli egyebek közt, hogy mi is történt 1992 őszén, amikor pénzügyi tranzakcióival romba döntötte az angol fontot, és egy- milliárd dollár nyereséget sepert be. „A spekulánsok — mondja — egy adott rendszer keretei között tevékenykednek, ha valakit, akkor tehát azokat érheti a vád, akik ezért a rendszerért felelősek.” Hogy még szemléletesebb legyen, Soros hozzáteszi: azon a forró monetáris őszön ő nem csinált mást, mint akként követte a német Bundesbank által kijelölt ösvényt, ahogyan vadászaton a kopók a vad által hátrahagyott nyomot. Türelmesen érvel ama szemrehányással szemben, hogy a spekulánsok a pénzvilág élősködői. „ A spekulánsoknak az a fontos szerep jut, hogy a piac kritikusai legyenek. Vajon nevezhetjük-e a színikritikusokat parazitáknak csak azért, mert ők is az előadásokból élnek?” Miközben ő és emberei komoly felfordulást képesek okozni a nemzetközi pénzügyi piacokon, a tőzsdei vállalkozóként és emberbarátként egyaránt világhírű bróker nem is titkolja, hogy technikai analfabéta maradt. „Ma sem tudok bánni a komputerrel, néha munkatársaimat kell megkérnem rá, hogy nyomják meg helyettem a megfelelő gombokat.” Ragasztott bajusz és babakocsi Furcsa pár: Presley lánya és Michael Jackson Most már világos, hogy miért nem jött Pestre a Madách Színház-beli Elvis rockba- lett-bemutatóra Priscilla Presley. Aggodalmai tartották otthon, illetve a thaiföldi forgatás szünetében inkább Los Angelesbe utazott, hogy minden részletet megtudjon lánya legújabb és nagy botrányt keltő szerelmi kalandjáról. Történt ugyanis, hogy mióta a kétgyermekes Lisa Marle két hónappal ezelőtt ajtót mutatott férjének, Danny Keoghnak, minden víkendjét a gyerekmolesztálási vádak alól kurtán-furcsán tisztázott Michael Jacksonnal tölti. Amíg csak a család tudott a dologról, nem volt különösebb baj, de most robbant a bomba: riporterek lesték meg a gyereksétáltató párost a floridai játékparadicsomban, Disney Worldben. A 26 éves Lisa Marie, aki anyjával ellentétben sosem kereste a hollywoodi sztárkarriert, húszéves korában ment férjhez egy közepesen sikeres gitároshoz és azóta boldog családanya hírében állt. A házassága körüli gondokkal rövid hírnél hosszabban nem foglalkozott a pletykasajtó, hiszen Danny Keogh nem tette ismertté a nevét mint muzsikus, csupán mint a Presley örökösnő férje. Lisa Marie leírt házassága nem hír. Sztori majd az lesz, akit Lisa Marie ezután választ! — gondolták joggal a pletykaújságírók, akik nyilván nem remélték, hogy ilyen hamar horgukra akad a nemes vad: a Presley-lány legújabb és meghökkentő szerelmi kalandja Michael Jacksonnal. Koncertre mindenki jár, s sztárok is akadnak szép számmal, ezért valahogy elkerülte a sajtó figyelmét, hogy ez év februárjában Lisa Marie Michael Jackson mellett ült a Las Vegas-i Desert Innben a Temptations buliján. Rá egy hétre a Presley-lány megjelent Jackson Neverland-i birtokán az ötéves Danielle, a másfél éves Benjamin és a bébiszitter társaságában. A gyerekek a nevelőnővel a vendégházban rendezkedtek be, míg Lisa Marie Michael- lal pezsgőzött a teraszon. A Neverland-i alkalmazottak beszámolója szerint Lisa Marie este a gyerekekkel aludt, de előtte csókos búcsút vett Michaeltól. A tavasz folyamán a közös kaliforniai hétvégék gyakran ismétlődtek. Lisa Marie rendszerint limuzinnal érkezett és előfordult olyan eset is, hogy egyik gyereket se hozta. Michael és illusztris barátnője bejárta a kertet, megnézte az állatokat és a legújabb Neverland-i szerzeményt, a kisvonatot is kipróbálta. Minderről azonban csak azután értesültek a riporterek, hogy Lisa Marie és Michael a nyilvánosság elé merészkedett. Igaz. Michael ragasztott bajuszt, hosszú fekete parókát, napszemüveget és kalapot viselt, amikor a floridai Disney Worldben Benjamin kocsiját tolta, mint egy rendes apukához illik, miközben Lisa Marie Danielle kezét fogva ijedten vette észre, hogy felismerték. A baj nem az, hogy Lisa Marie kis kora óta gyűlöli a pletykaújságírókat, hanem az, hogy most nehezen tudja megvédeni magát. Michael Jackson hiába fizetett milliókat, hogy elnémítsa a gyerekmolesztálási botrányai fenyegető vádakat, a gyanút nem tudja lemosni magáról. Hogy bízhat benne Elvis Presley lánya annyira, hogy két gyerekét nem félti tőle? S egyáltalán: mit keres a kétes hírű Michael Jackson Lisa Marie körül? Priscilla Presley joggal aggódik a lányáért. Michael Jackson mindig vonzódott a sztárgyerekek iránt: évekkel ezelőtt elválaszthatatlan barátság fűzte Tatum O'Nealhez, később Brooke Shieldshez, s közben folyamatosan barátkozott a gyereksztárból felnőtt sztárrá vált Elizabeth Tay- lorral. Presley mamát csak egy dolog nyugtathatja meg. Hogy Lisa Marie udvarlója gazdagabb, mint a válófélben lévő férj — s hogy a családi hagyomány nem törik meg, mert az új kedves — szintén zenész. Atlantic Press — Hollywood rr .tú...m...m..-aI HO ROSZKÓP —f £ ti f-s _rzsr * ¥ fi X f t r^r ft r—^ if-w . 4í KOS (III. 21—IV. 20.) Kicsit mintha enyhülne a nyomás, így nyugodtan áttekintheti a helyzetét. Feladatokkal most nem túlzottan halmozzák el, ezt sértőnek is érzi, de aránylag jól viseli. BIKA (IV. 21—V. 20.) Ha berzenkedik, méltatlankodik is rajta, érzi, hogy lassan újra birtokukba veszik a szokványos napi jártasságok, teendők. IKREK (V. 21—VI. 21.) Mindeddig messziről elkerülte az üzleti ügyeket, s azt gondolta, ehhez aztán végképp nincs semmiféle érzéke. Most amikor felcsillan egy lehetőség, nem is tudja, mit tegyen. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Amolyan semmilyen nap elé néz. Ne számoljon sikerekkel, kalandokkal, szellemi élményekkel! Ezt a napot egyszerűen túl kell élni. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Ha csökken a fizikai teljesítőképessége, annak okát legtöbbször a káros szenvedélyében kell keresni. SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Mint minden rendes ember, Ön is végzi a dolgát: munkába jár, hazamegy, egy kis újságolvasás. Nem gondolja, hogy ez már unalmas? Keressen felüdülést. MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Tartsa szem előtt, hogy sürgeti egy határidő, ne pazarolja tehát drága napjait. Lehet, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, és most nem tud megbirkózni vele. SKORPIÓ (X. 23—XI. 22.) Meg kellene már szabadulnia az unalmas társaságtól. A régi kötődésekkel nincs mit kezdenie, de ha kimozdul eddig megszokott köreiből, egészen más élményben lesz része. NYILAS (XI. 23—XII. 22.) Ma semmi sem zavarhatja meg nyugalmát, igaz, hogy felvillanyozó eseményekben sem lesz része. Egészen az elmélkedésnek szentelheti magát. BAK (XII. 23—1. 20.) Erőltetnie kellene a nyelvtanulást. Céljai eléréséhez feltétlenül szükséges, ha nincs pénze, hogy beiratkozzék egy tanfolyamra. VÍZÖNTŐ (I. 21—11.19.) Úgy érzi, biztos anyagi háttérrel rendelkezik. Nem rossz érzés ez manapság. Biztonsága önmagából fakad, abból, hogy ma leküzdhetetlennek érzi magát. HALAK (II. 20—III. 20.) Se hús, se hal. Ez jellemzi a mai napot. Már a reggeli kávé sem ízlett igazán. Csak estére változik meg a világnézete, és vi- dul föl valamennyire. Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 29- én Elbaltázott nászéjszaka (Hús-vér szereplőkkel) 30- án Csupasz pisztoly 33 1/3 (am. vígj.) Béke mozi 29- én Csekkben a tenger 30- án Dzsungel könyve Előadás kezdete: 16 óra! 30-án Elbaltázott nászéjszaka (Hús-vér szereplőkkel) Előadás kezdete: 18 és 20 óra! Montázs (Art) mozi Az előadások minden nap 18 és 20 órától kezdődnek. 29-én és 30-án Bárányok hallgatnak Kabalás autósmozi 29-én és 30-án Csúcsfejek Városi Művelődési Központ 29- én 16.00 Re-flex moderntánc stúdió 16.00 Pszichológiai tanácsadás 18.00 és 19.00 Aerobic 17.00 Hare Krishna 30- án 17.00 Fotóklub 18.00 AD and D klub 14.00 Klasszikus balett tanfolyam Filmesztétikai tábor június 24-július 3- >g 29-én Nyomorultak napja Sóstói Múzeumfalu Nyitva tartás: szeptember 1-jéig: 9-től 18 óráig. Június 30-ig — Kínai papírsárkányok VMK Fotógaléria Síró Lajos. Nagy Tamás és Soltész István fotókiállítása, melyet július 4-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Városi Galéria 18. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep zárókiállítása, augusztus 31-ig. Ifjúsági centrum 29-én 16.00-17.30 Gitársuli haladó csoport II. 29-én 17.30-19.00 Gitársuli haladó csoport III. Jósavárosi Művelődési Ház 7.45—16.30 óra között tervezett programok: videóvetítés, erdei kirándulás, strandolás, társasjátékok, manuális foglalkozások (gyöngyfűzés, bábkészítés stb...), múzeumlátogatás, játékos vetélkedők „főzd meg az ebéded”,... részvételi díj: 300 Ft/ fő/nap. A programok augusztus 19-ig tartanak. Vidéki programok Kisvárda 28-án Megyei gyermekjáték néptánctábor indul Vásárosnamény Fafaragó tábor indul Bujtosi Szabadidő Csarnok SZABADIDŐS PROGRAMOK AEROBIC hétfőn és pénteken: 16.00— 17.00 és 18.00 órától; kedd, szerda, csütörtök: 17.00 és 18.00 órától; vasárnap: 17.00 órától KONDICIONÁLÓ TEREM hétfő—péntek: 9.00—21.00; szombat: 9!00—19.00: vasárnap: 15.00—19.00 ^SJrádió- i$ tvMŰSOROK KOSSUTH ________________ 4.30—8 .111 Reggeli Krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Törvénykönyv. 8.40—10.59 Napközben (élő) 11.00 Hírek. 11.05 Ki kopog? 11.35 Izsakhár (8.) 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? (élő) 12.40 Falurádió (ism.) 13.00 Hírek. 13.05 Gyermekszemmel. 13.15 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 A Határok nélkül naplója. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Kapcs. a 22-es stúdiót. 17.00 Hírek. 17.05 Hírvidék. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportviág. 19.40 „Rejtelmek ha zengenek” 20.00 Hírek. 20.05 Népzenei emlékeim. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Tanakodó. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Riportműsor. 23.00 Hírek. URH: 6.30—6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55—9.00 Körzeti információs magazinok. 17.00—18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 4.30 I lajnali kalendárium.6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportreggel. 8.00 Hírek. 8.10 Új felvételek a 8-as stúdióból. 9.00 Hírek. 9.10 Zeneszó. 11.00 Hírek. 11.05 Családi persely. 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták. 13.00 Hír- percek. 13.10 Derűre is derű. 13.39 A Petőfi válaszol. 14.00 Délutáni valcer. 17.00 Hírek. 17.03 Délutáni csúcs. 18.00 Gördeszka. 18.30 Drogambulancia. 19.00 Hírek. 19.10 Rockhíradó. 20.00 Páratlan hangok. 20.30 A lab- darúgó-vb 13. napja után. 21.00 Hírpercek. 21.10 Deutsch — warum nicht? 21.25 American Mosaic. 21.40 Rádiószínház. Lumpá- tili'./ Yaenhimdus/. 23.00 Hírek PETŐFI ~ 6.00— 8.59 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 József Áttila-szavalóver- seny. 10.59 Andor Éva operaáriákat énekel. 11.40 Népdalfeldolgozások kamarazenekarra. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.36 Új kompaktlemezeinkből. 14.00 Hírek. 14.05 En francais. 14.20 Híd (3.) 15.00 Joseph Rouleau francia operákból énekel. 15.28 így láttam Kodályt. 16.00 Hírek. 16.05 Magyar zeneszerzők műveiből. 17.00 Metronóm. 18.00 Hírek. 18.05 A magyar zene évszázadai. 19.15 Rafael Kubelik 80 éves. Nicolai: A windsori víg nők. Háromfelvoná- sos opera. 22.00 Hírek. 22.05 Három szólamban. 23.00 Rádiószínház. A szabadulóművész. Gyárfás Endre hang játéka. BARTÓK 3 18.00— 19.00 In na|Hil! IInm.ig.i/iii 18.20 Reklám — Lapelőzetes 18.30 Mikrofon előtt... Könyvszemle 18.40 Játsszunk együtt! (tel.szám: 42/311-141) 18.45 Zenetár (Szerk.: Füzeséry Tibor) 19.00 Hírmagazin 19.15 Reklám — Lapszemle 6.05 Falutcu- munkaügyi tippel, géptippel, növénydoktorral. 6.25 Határtól határig. 6.35 Üzlet. 6.45 Híradó. 7.00—9.00 Napkelte. 9.00—12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra. Tv-filmsorozat, 250/153. 10.30 Paradicsom szálló. Német tévéfilmsorozat, XIII/4. rész: Kései tavasz (ism.) 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 12.07 Sorstársak. 12.22 Fűben- fában. 12.45 Bolygónk a Föld. Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat, VII/6. rész: A Nap tengere (ism.) 13.40 Nadia. Izraeli film. 15.15 Labdarúgó-vb. Összefoglaló. 15.40 Falutévé — munkaügyi tippel, géptippel, növénydoktorral. 16.00 Híradó. 16.12 Centi... 16.36 Házi pénztár. 16.46 Öregberény. Történetek vidékről, VI/4. rész: A gróf úr (ism.) 17.15 Folyt. köv. Külügyi ügyek. Holland—kanadai filmsorozat, 135/92.17.45 A hónap művésze. Hollósy Simon. 18.00 Lab- darúgó-vb. Összefoglaló. 18.25 Válaszolunk... a nézők telefonjaira. 18.30-19.00 Kapcsolj be! 19.00 Oscar Junior Nemzetközi Díjkiosztó Gála Prágából. 19.05 Zsákbamacska. 19.30 Keresztény életkérdések. 19.37 Gyerekeknek. 20.00 Híradó. 20.30 Labdarúgó-vb. Belgium—Szaúd-Arábia. 22.25 Ezredforduló. 23.10 (H)arcképek. 23.50 BBC-Híradó. 00.10 Képújság. vTV2 10.00 Parlamenti Napló. 16.10 Gyerekeknek. 16.55 A kölcsönkapott Föld. 17.15 Korforduló. 17.45 Medicina. 18.00-18.13 Nagylátószög. Benne: Körzeti híradók. 18.15 Stan és Pan. Amerikai rajzfilmsorozat. 18.25 Labdarúgó-vb. Marokkó—Hollandia. 20.25 Domonkos atya. 21.00 Mindent vagy semmit! 21.57 Mini klip-mix. 22.15 Tik-tak-tik-tak. Amerikai film. 23.50 Üzlet-éjfél körül. DUNA TV 14.00 ÁVÜ sajtótájékoztató 15.30 Privatizáció határon innen és túl 16.00 Hírmondó 16.25 Don Quijote (ism.) 16.55 Két ország határán 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.10 Pillangó. Magyar film 19.20 5 perc Európa történelméből 19.25 Románc-férfiak háza. Angol film 20.20 Kocsis Zoltán zongorázik 20.40 Emlékképek — Régi híradó 21.00 Híradó 21.20 Nagy csaták 22.40 Vers HB® 17.30Állati elet. Azonas tarantellapók. Angol természetfilm 18.30 Viszem a bankot. Amerikai film 20.00 Meteor. Amerikai film 21.45 A bankár. Amerikai film 23.20 Hegylakó. Amerikai film