Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)

1994-06-28 / 82. szám

PZARTA UJ KELET 12 -ffl vdlEtekság maximum 31-36 minimum 18-23 E A hét végén rendezték meg Bükkszent- kereszten az I. Nemzetközi-Magyar Men­tőkutya-bajnokságot. Megyénkben egyet­len ilyen csapat működik. A fél éve alakult és a polgári védelem által támogatott Men­tőosztag Nyíregyháza képviselte hét or­szág hetvenegy csapata között szűkebb ha­zánkat. Mit kellett a „főszereplőknek”, a ku­tyáknak tudni? A fegyelmi gyakorlat keretében póráz­zal — és anélkül - vezényszóra az ülés, fekvés, a felállás és a haladás még az egy­szerűbb feladatok közé tartozott. A kutyák önfegyelmét, reakcióit hangos autó- és motorosfűrész-zúgás közepette tesztelték. A gazdi iránti engedelmesség vizsgája a szóbeli távvezénylés, irányítás volt. Az igazi gyakorlati feladatot a sűrű erdőben két eszméletlen sérült felkutatása jelen­tette. Csak két csapat kutyája - közte a nyíregyházi - tudatta gazdájával a kere­sés eredményességét úgy, hogy vissza­ment hozzá. A többiek ugatással jeleztek. A szervezők hibájából a küzdelem jó fele után derült ki, hogy a szabolcsi ku­tyák életkora még nem érte el a nemzet­közi versenyhez előírtat. Az osztag így is a középmezőnyben végzett. Az osztrák és német bírók elismeréssel nyilatkoztak ku­tyáink képességeiről. Az első helyen egy szlovén csapat végzett. Ok nap nap után kutatják fel és mentik a romokból a sérül­teket, a háború áldozatait. Nekik sajnos „élesben* van módjuk gyakorolni. KvZ I Kevés az eső Az 1994-es évben először fordult elő, hogy a havi hőmérsékleti átlag — ha kevéssel is — de elmaradt a sokévitől. Májusban a közepestől alig több csapadékmennyiséget mértek. A lehullott csapadék átlagosan 59,5 milliméter volt. Az elmúlt 5 hónapban 28 milliméterrel több csapadék hullott, de ez még mindig nem éri el a tavalyi jóval jelentősebb csapadékhiányt. A legtöbb eső — 64 milliméter — a felső-szabolcsi térségre hullott, a legkevesebbet — 50 millimétert — pedig Beregből jelentették. A folyók vízszintje általában közepes vagy az alatti volt. Csupán május végén vonult el kisebb árhullám a Tiszán és a Szamoson, de az nem okozott veszélyt, sehol sem érte el még az I. fokú készültségi szintet sem. A talaj vízszintje már csak 6 százalékkal maradt el az elmúlt hónapban a normális állapottól, kivéve a Tisza-Szamos köz térségében, ahol a talaj nedvességtartalma nagyobb volt, mint a sokéves átlag. Televíziós fesztivál A Szatmár-Beregi Televíziós Fesztivál­nak június 28-ától július elsejéig Fehér­gyarmat ad otthont. Az ünnepélyes meg­nyitó előtt térzene várja az érdeklődőket a városi parkban 17 órától. A megnyitó után 19 órától a művelődési központban elő­adások hangzanak el a helyi és regionális társaságok vallási és egyházi tartalmú műsorairól, a helyi televíziók és az An­tenna Flungária együttműködési lehetősé­geiről, a kábeltelevíziózás megvalósítá­sáról. Majd fél 10-kor a fesztiválra érkező zsűri tagjaival élő stúdióbeszélgetés része­sei lehetnek. A művelődési ház kister­mében pedig Dinnyés József daltulaj­donos ad egyórás műsort. Fiatalkorú rongálok ellen indított eljárást a nyíregyházi rendőrkapitányság. A tettesek június 24-én a hajnali órákban a város utcáin parkoló autókról márkajelzéseket tulajdonítottak el konyhakések segítségével A kár értéke hatezer forint, a rongálás mértékének felbecsülése jelenleg is tart A sértettek személye egye­lőre ismeretlea ezért akiket kár ért azok feltétlenül jelentkezzenek a rendőrkapitányságoa Alaposan felruházkodtak azok az ismeretlen tettesek, akik június 24-én betörték a nyíregy­házi OTP melletti divatáru butik kirakatát és onnan ruhaneműket vittek eL A rongálással és lopással okozott kár értéke harmincezer forint Egy mázsa alumínium rudat vittek el ismeretlen tettesek június 24- én a nyíregyházi BEAG Mű­szaki Szolgáltató Kft Derkovits utcai telephelyéről Az okozott kár értéke tizenötezer forint Agyzúzódás és koponyaalapi bevérzés nyomait találták azon a hatvanhét éves nyugdíjas férfin, aki június 23-án délután a nyíregy­házi Sport utcán eszméletlenül esett össze és nem sokkal később életét vesztette. A rendőrség egyelőre nem talált idegenkezű­ségre utaló nyomokat A történtek megállapításának érdekében el­rendelték a halott boncolását Szeszesi talra szomjazott az a négytagú társaság amelyet a kis- várdai rendőrkapitányság munka­társai füleltek le A tettesek — közöttük egy fiatalkorú — június 25- én éjjel lakatlefeszítés mód­szerével behatoltak egy vállalkozó magánlakásába, és onnan szeszes italokat vittek el A rongálással és lopással okozott kár értéke negy­venötezer forint Képtár községi tulajdonban Éppen egy évvel ezelőtt tartotta második nyilvános börzéjét Salgótarjánban az AMÉTA Kft. és a B1XBIT Kft. konzorcium. Az árverésen szerepelt a volt tiszadobi Táncsics MgTsz tizen­egy ingatlanja is, közöttük a helyi Képtár és Falumúzeum épülete. Akkoriban Szabó Péter, Tiszadob polgármestere azt nyilatkoz­ta: — Csak reménykedni tudunk abban, hogy a múzeum ismét nem talál gazdára. Községünk jelenleg nincs abban a helyzet­ben, hogy félmillió forintért megvásárolja az ingatlant. Néhány hónappal később azonban kiderült, hogy egyáltalán nem volt hiábavaló a község polgárainak reménykedése. A FÜEnesztétika **?*“­tábor A filmesztétikai tábor mai programja a nyíregyházi művelődési központban: délelőtt fél 9-től a Diktátorok, 9 óra 25-től a Hitler című film első részét, majd 10 óra 15 perctől a második részét láthatják, 12 órakor a Sztálin című dokumentumfilm első részét vetítik. A film második részét 15 óra 30 perctől láthatják. A Ceausescuról készült dokumentumfilmet 16 óra 15 perctől vetítik. A fent felsorolt előadásokat a kamarateremben láthatják, majd este fél 8-tól a hangversenyteremben alternatív vetítés lesz, benne a Sztálin című film I-II részét, majd Nostradamus jóslatai című dokumentumfilmet tekinthetik meg. Végül az intézmény 25-ös termében Sára Sándor: Sír az út előttem című dokumen­tumfilmjének III. részét láthatják. Balett és dzsesszténc A tavalyi hagyományokhoz híven az idén is várják a tanulókat július 4- től 8-ig a Sóstói Múzeumfalu régész táborábaa Ezúttal nem csak a közép- iskolások. hanem az általános iskola 7. és 8. osztályos tanulói is részt ve­hetnek a tábor munkájábaa Az egy­hetes nyári kurzuson a gyakorlati munka mellett megismertetik a résztvevőkkel hogy mivel foglalko­zik a régész, honnan tudják a leletek korát, hogyan készül az ásatási doku­mentáció. Nagyrészt napos idő lesz, csupán időnként növekszik meg a felhőzet, eső nem valószínű. A déli, délkeleti szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 18 és 23 fok között, kedden kora délután 31 és 36 fok között lesz. W Árnyékolástechnika Stúdió Reluxa-redőny, szalagfüggőny, roletta 33 színben. Harmórtaajtók 8 sínben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idS: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: 319-158 oooooooooo <ENDÁRIUM Az Új Kelet Szerkesztősége szá­mítógépes szövegszerkesztői isme­retekkel rendelkező, gyakorlott gép­írót keres fő- és mellékállásban is. Jelentkezni lehet a szerkesztő­ségben: Nyíregyháza, Bercsényi u. 8.1. emelet Június 20. hétfő A nap kel: 4 óra 46 perckor, nyugszik: 20 óra 45 perckor. A hold kel: 17 óra 24 perck­or, nyugszik: 2 óra 09 perckor. Névnapok: Dea, Deodát, Dina, Florencia, Florentina, Gem­ma, Koppány, Lujza, Margit, Özséb, RAFAEL, Rafaella, Tesz- sza. Az ügyelei jeleni! Kilökték a vonatból Vasárnap a késő esti órákban, kevéssel éjfél előtt Sóstóhegynél kie­sett vagy kilöktek a vonatból egv ukrán vagy orosz állampolgárságú férfit, aki a helyszínen életét vesz­tette. Személye ismeretlen, az ügyben nagy erőkkel folyik a nyomozás. Ittasan közlekedett kerékpárján a tegnap délutáni órákban egy férfi Nyíregyházán a Deák Ferenc utcán. Mivel „menetelése” inkább hasonlí­tott egy szlalomversenyen való rész­vételre, mint szabályos közlekedésre, óhatatlanul ki volt téve a baleset­veszélynek. Nem is kerülte el sorsát. ami egy személygépkocsi képében közeledett felé. Találkozásukból, óriási szerencséjére, kisebb sérü­lésekkel került ki. A hét végén bőven akadt munká­juk a tűzoltóknak, mintegy 30 eset­ben riasztották őket tűzhöz. Hétfőn tovább folytatódott kálváriájuk, több esetben is „hivatalosak” voltak avartűzhöz a fáradhatatlan segítők. Minden esetben nagy erőkkel vonul­tak ki a helyszínre, hiszen az avar­tűz könnyen átterjedhet az erdőre, kaszálóra, legelőre és a mezőgaz­dasági területekre. múzeum az árverésen nem talált gazdára. Később a tiszadobi- aknak lehetőségük nyílt az épület megvásárlására. A község la­kosai saját vagyonukat sem kímélték, és mindent elkövettek azért, hogy a hosszú évek óta féltve őrzött kincs ne kerülhessen ide­genek kezébe. A nemrégiben gyönyörűen rendbehozotl Képtár és Falumúze­um jelenleg is látogatható. Az érdeklődők megtekinthetik a falu­si élettel kapcsolatos kiállítást, illetve Réti Mátyás festőművész nyolcvanhat alkotásából álló állandó tárlatát. Sheri Éva Ajaki utcarészlet Harascsák Annamária felvétele Első ízben indít intenzív kurzust klasszikus balett és jazztáncból au­gusztus 5-e és 14-e között a nyíre­gyházi Váci Mihály Művelődési Központ. Az érdeklődők kezdő- és haladó csoportban vehetnek részt a foglalkozásokon. A klasszikus balet­tét Sebestyén Csaba, a Magyar Tánc- művészeti Főiskola tanára, míg a dzsessztáncot a Madách Színház Tánckarának két tagja oktatja majd. Bővebb információt és felvilágosítást a művelődési központban kaphat­nak, a 3I4-433-as telefonszámon. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiadja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesz- : tőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8.*Telefon: (42) 312-903, tel. /fax: (42) 315-532, Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben (tel.: 315-678) és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben a Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban a RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen, pf.: 270. Telefon: (06-52)347-988/21., 22. m. ; Fax: (06-52) 347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: ; 280,- Ft, negyedévre: 840,- Ft, fél évre: 1680,- Ft, egy évre: 3360,- Ft. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: a Nyírségi Nyomda Kft. ügyvezető igazgatója. Sötét pillanatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom