Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-25 / 80. szám
HÉTVÉGE i ■ MM mm mt | 1994. június 25., szombat L IJ IVE LE KERESZTREJTVÉNY Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat - nyolc kivételével - az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A nyolc megmaradt szóból a következő vicc csattanóját állíthatja össze:- A vendégekre jobban kell figyelni - óktatja a főnök a felszolgálót a cukrászdában. Aki most elment, öt süteményt mondott be, pedig hatot evett meg! (A vicc poénját a rejtvényben találja.) Kétbetűsek: AL, AR, EZ, ÉG, ÉN, LL, LÓ, OD, OG, RÓ Három betűsek: ALÓ, FEL, FEN, FES, ILA, KÉZ, MIT, MVE, NAT, OKZ, OLO, RÍM, TAS, TON, VAD Négybetűsek: ADAT, EMIL, ETON, GARA, HÁTI, IGAZ, IRAT, ISAR, KIVI, NEKI, MANÓ, OMAR, OROZ, ÓRÁK Ötbetűsek: AKONA, AMPER, DOBOL, ERESZ, HETET, INOTA, IPARI, IRATÁ, ITATÓ, KIADÓ, LÉZER, OPATA, POTOM, PÓTOL, PRÓBA, SALEM, SEREG, SZÓRÓ, TARiM, TOKOD, TÓNUS, TRIOL, ZORBA Hatbetűsek: ANONIM, DÁRIDÓ. EVELIN, KÁLISÓ, KÉRETI, OREGON, ÖREGÉN, POFOZÓ, TALLIN, ZOOLIT Hétbetűsek: ADAMITA, AKARATI, APOTEKA, ARIZONA, EREDETI, HABARÉK, ONDOLÁL, PÓTOLNA, ROKONOK, TUPÍROZ, VISZONT. Kilenc betűsek: FÁRADOZIK, SZÁMOLTAM, TAKARÍTÁS Lapunk két héttel korábbi számának helyes megfejtése a következő: Akkor jó! Nekem ez még csak az ötödik. A jó megfejtést beküldők közül a szerencse Juhász Erika csengeri olvasónk mellé szegődött, aki postán kapja meg jutalmát. így élünk mi! és elválunk €sendben..(?)" Good bye! Éva és Ágnes. Mindketten harminc évesek, azonos iskolai végzettségűek — és elváltak. Ezen kívül semmilyen közös vonásuk nincs. Éva elsősorban anya, Ágnes (gyermektelen) igazi nő. Az előbbi hozzáadhatna, az utóbbi nyugodtan letagadhatna az életkorából tíz évet. Míg Éva félig belerokkant a válásb a és már csak gyűlölni tud, Ágnes kivirult, s egy fontos tapasztalattal gazdagodva vár az igazira. Éva és Péter házasságából a gyermekért marakodó háborúság lett, míg Ágnes és Gábor kapcsolata az izzó szerelemből barátsággá szelídült. Szerelem, szerelem Éva: Egy diszkóban találkoztunk először. Ő odajött az asztalunkhoz, és felkért táncolni. Jóképű volt, mégis számomra hosszú ideig közömbös. Mondják, hogy hallgatni kell a megérzésekre, de engem nem figyelmeztetett a belső hang, hogy vigyázzak. Vagy csak nem hallottam meg...? A szerelem — ha az volt egyáltalán — csak sokkal később jött. Ágnes: Dunántúli lány vagyok, de Szabolcsban élnek a rokonaink. Abban a faluban, ahol Gábor is lakott. Szerelem volt ez az első látásra, valami különös, nagy-nagy vonzalom. Engem büszkeséggel töltött el, hogy a szerelmem lett a férjem, s ő volt az első férfi az életemben. Emelt fővel álltam vele az oltár elé. A férfi Éva: Azt mondta, költözzek hozzájuk. Hét évig éltünk együtt a házasság előtt. Egy szobában ( Péter szüleinél), de külön kasszán. A férjem összességében rendes ember. Nem iszik, nem dohányzik, tudtommal soha nem lépett félre. Egyetlen szenvedélye az autó. Mikor udvarolt, gyakran kedveskedett valamivel, rendszerint pár szál virággal. Azt hiszem, ezért kedveltem meg. De pénzt soha nem adott a kezembe. Aztán sem, hogy megszületett a kislányunk. Ágnes: Sármos volt, kedves, Szakad Éva: Megütött. Azért, mert két héttel a kisbabánk születése után, kimerültén a folytonos éjszakázásoktól, nem mentem el vele sétálni. Aztán megütött még egyszer, mert nem kísértem el a strandra... Ágnes: Soha nem bántott egy ujjal udvarias és rajongott értem. Egyszerűen imádtam őt. Vonzott a kiegyensúlyozottsága, az, hogy egészen más, mint én. Később rájöttem, hogy a higgadtsága valójában lustaság, és ezt nem bírtam elviselni. Én társaságkedvelő vagyok és energikus, ő otthonülő és lagymatag. Hogy ennyire különbözőek vagyunk, az nem összeköt, hanem inkább elválaszt bennünket. Egy kicsit későn jöttem rá, hogy valójában nem feleségre, hanem rabszolgára lenne szüksége. a húr... sem. De egy verésnél is jobban fájt, mikor a szülinapomon azt mondta: kapjak ki a közös kasszából egy kis pénzt, és vegyek magamnak valamit. Persze, ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban. Haza a mamához Éva: A második verés után összecsomagoltam, és a kislányommal hazaköltöztem az édesanyámhoz. Ő persze utánunk jött. és hazakönyörgött bennünket. Elhittem, hogy ezentúl minden másképp lesz. Vagyis el akartam hinni. De nem változott semmi. Továbbra sem adott egy fillért sem, és nem törődött velünk. Fél évi kínlódás után újra eljöttünk, immár végleg. Ágnes: Haza a mamához? De hogyan? Végül is nem utazgathatok ide-oda az ország két vége között, mert „összekaptunk” egy kicsit. Egyszerűen eldöntöttem, hogy elválok. Ehhez két dolog kell. Szilárd elhatározás és hideg fej. Akkor is tudtam, hogy így lesz, amikor ígérgetésekkel megpróbált eltéríteni a szándékomtól. Egy évig tartott, míg finoman, de határozottan megérttettem vele, hogy nincs visszaút. Mi botrányok nélkül, közös megegyezéssel adtuk be a válókeresetet. Istenem, istenem! Éva: Ott álltam a bíróság előtt fáradtan, zavartan és hirtelen meghallottam a saját hangomat. Azt mondtam, igen. Előbb azt akarták, írjak alá egy nyilatkozatot, hogy a férjem 4 hétre elviheti nyaralni külföldre (!) a kislányunkat. De könyörgöm, még csak két és fél éves! Erre változtattak az ajánlaton: adjam kétszer két hétre, s itthon. Én pedig beleegyeztem. De hogy adhatnám én oda egy ilyen embernek — még ha az apja is — aki négyszemközt azzal fenyeget, hogy elveszi tőlem a kislányomat? Ágnes: Mi együtt, de az én szüleim anyagi segítségével felépítettünk egy gyönyörű házat. Berendeztük, és vettünk egy drága autót. Több milliós vagyonról volt szó, de simán megtörtént az osztozkodás. Az én nagy gondom leginkább az volt, hogyan számolok el a lelkiismeretemmel. Katolikus vagyok, s végül is megbeszéltem Istennel a válásomat. Amíg itt éltem nem sokat jártam templomba, de mióta külön vagyunk, visszataláltam Istenhez. Hogyan tovább? Éva: Már javában tartott a válóper, mikor egyszer láthatásra jött a férjem. Beengedtem a lakásba, pedig nem kellett volna. Újra meg akart verni, és megütötte az édesanyámat is. Szégyen, de ki kellett hívnunk a rendőrséget. Legutóbb elmentünk hazulról, amikor a gyerekért jött. A szomszédok mondták, hogy ordítozott és rugdosta az ajtót. Eldöntöttem, hogy sem láthatásra, sem vakációra nem adom oda a kislányomat! Tudom, hogy bujkálni a végtelenségig nem lehet, és azt is tudom, hogy a döntésembe Péter nem nyugszik bele. így határoztam, s mint anya, úgy érzem, ezen nem változtathatok. Nagyon félek... Ágnes: Tudod, olyan sokat hallani szörnyű válásokról, nagy családi botrányokról. Én boldog vagyok, mert sikerült elkerülni ezeket a hibákat. Elmegyek, új életet akarok kezdeni, és nem gyűlölöm a férfiakat. Magam hithű katolikus vagyok, de mindenkinek azt tanácsolom, mielőtt belemennének a házasságba, előbb tegyenek próbát! Néha arra gondolok, jó lenne megírni a kapcsolatunk történetét, mert az emberek nem tudják, hogyan kell méltósággal elválni. A mi példánk a bizonyíték rá, hogy normálisan is lehet. Házi Zsuzsa
