Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-22 / 77. szám
MAGAZIN ÚJ KELET 1994. június 22., szerda Viva Valentine! A világhírű divattervező ez évben ünnepli pályafutásának 33 éves évfordulóját. Luxus körülmények között él Rómában egy csodálatos palotában, és pazarul berendezett műhellyel rendelkezik. Óriási íróasztaláról irányítja divatbirodalmát. A híres Spanyol lépcső közelében, Róma elegáns negyedében található a divatkirály rezidenciája. Háromemeletes palotáját különleges gonddal őrzik. A biztonsághoz tartozik, hogy az ajtóknak nincs kilincsük, s monitorral felszerelt „figyelők” gombnyomással nyitják meg az ajtókat a kívánatos látogatók előtt. A 60 éves mester három évtizede uralja a divatszakmát, s irányítja a világ divatját. Garavani Valentino 200 ügyeskezű varrónő segítségével valósítja meg elképzeléseit. Utánozhatatlan ízlését dicsérik azok a ruhaköltemények, melyeket híres dámák viselnek a politika világából, a pénzügyi körökből, a showbizniszből és az arisztokrácia köréből. Üzletfelei közé tartoznak olyan hírességek, mint Sophia Loren, Diana hercegnő, Caroline monacói hercegnő, Liz Taylor és Nur, a jordániai királynő. „Én a divatot az egyénre szabom. Figyelembe veszem a nők stílusát és karakterét. Igyekszem kihangsúlyozni a hölgyek szépségét és természetes eleganciáját” — vallja a mester. Valentino véleménye szerint a hölgyek a világon mindenütt szeretnek szépen öltözni. A legjobban öltözött nők szerinte Franciaországban, Olaszországban, Japánbani Németországban és természetesen Amerikában, New Yorkban vannak. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy a Valentino diktálta divatot kövesse. Nem kispénzűeknek és nem tömegesen konfekcionálható ruhadarabokat készítenek műhelyében. Ezek többnyire luxusigényeket elégítenek ki. Az követheti Valentino divatját, akinek nem csak szenvedélye, hanem anyagi lehetősége is van a szép öltözködéshez. „Sok nő vakon követi a divatot—mondja a divatdiktátor —, anélkül, hogy figyelembe venné saját személyiségét és testi adottságait. Nem feltétlenül drága holmikban mutathat csak jól valaki. Vegye figyelembe mindenekelőtt egyéni stílusát, s próbálja meg adaptálni az aktuális divatot mindezekhez. Csúnya hölgyek nincsenek, csak rosz- szul öltözöttek.” Egy fotó Valentinoról modelljei között Boldoggá avatják Romero érseket Ünnepélyes szertartással megkezdődött a vértanú érsek, Oscar Romero egyházmegyei szintű boldoggá avatási eljárása. A szociális elkötelezettségéről híres San-Salvador-i érseket 1980-ban, az akkori katonai junta emberei az oltárnál mondott szentbeszéd közben lőtték le. Az ünnepélyes szertartás alatt több száz asszony tüntetett a város utcáin a közép-amerikai országban uralkodó szociális igazságtalanság ellen. Olyan társadalmi berendezkedést követelnek, „amilyenért Romero érsek harcolt”. InfoNet Székely népfőiskola nyílt Budapesten „a Reménység szigetén”. Az erdélyi gyülekezet oktatási és karitatív központjában, ahol ötven erdélvből érkező fiatal tanulhat angol nyelvet, irodalmat és történelmet, valamint főiskolai szinten ökumenikus szellemiségű keresztény hitismeretet. A diákokat három amerikai és négy angol tanár tanítja. Képünkön: Németh Géza református lelkipásztor ünnepélyes megnyitó beszédet mond. B razil ünneplés hölgyek nélkül? Brazil hölgyek ruhában? Elképzelhetetlen. A focit lehet szeretni és nem szeretni. A disznótor nem kényszer - szól a mondás. Választék van: látványos foci - látványos hölgyek... Csak a fácánoknak nem volt más választásuk. Lelki szemeim előtt felvillan a magyar válogatott stílszerű bevonulása a veresegyházi asszonykórus fergeteges tánca közepette, a brazil hölgyekhez hasonló népi hiányos) viseletben. Síjó Tilos a rizsszórás Szabad a csók, a forró ölelés, a konfet- tidobálás, a pezsgődurrogtatás, de tilos a rizshintés a bolzanói anyakönyvvezető előtt. A város polgármestere egyetlen tollvonással betiltotta az esküvők elmaradhatatlan végjátékát: a szerencsét, boldogságot és gyermekáldást kívánó rizsszórást az életbe (de legalábbis a nászútra) induló ifjú párra. E szívtelen döntést nem a takarékosság, még csak nem is a rizsételek gyűlölete váltotta ki a város első emberéből, hanem két, nagyon is gyakorlatias szempont. Az első: lehet, hogy a sok rizsszem szerencsét hoz a fiataloknak, a városháza dolgozóinak azonban nem. Volt, aki a bokáját ficamította ki, volt, aki húzódást szenvedett, minthogy a rizsszemek alattomos módon síkossá tették a hivatal folyosóit. Nem kevésbé fontos a másik tiltó érv sem. A város galambjai felismerték a nagy lehetőséget, és csapatostul lepték el az örömünnepek helyszínét. Igaz, sokat fölszedtek a jókívánságok tárgyi bizonyítékaiból, a névjegyüket azonban ennél is bőségesebben otthagyták... ■I mm Krakkó, Grunwald körtér, déltájban. A túlzsúfolt utcáról egy Trabant kanyarodik. A kocsiban a vezető mellett ül Dzsok, a hatalmas fekete kutya. Az autós hirtelen rosszul lesz. Egy pillanattal az eszméletvesztés előtt még le tudja állítani a kocsit. Közlekedési dugó keletkezik, az autósok tülkölnek. A Trabantot bámészkodók csapata veszi körül. Vala: ki mentőt hív. A mentő pedig rémítő vijjogással hatol át a zsúfolt körtéren. Senkinek sincs ideje, és nem is gondol arra, hogy gondozásába vegye a nagy fekete kutyát. Dzsok pedig egy pillanatra sem veszi le szemét gazdájáról. Látja, ahogyan az orvos szívmasszázst végez, látja, amint az ápolók becsapják a mentőkocsi ajtaját, amely mögött a számára legdrágább ember fekszik egy hordágyon. A kutya pillanatok múlva a mentőautó jellegzetes szignálját hallja, aztán amilyen gyorsan csak lehet, robog a kocsi a kórház irányába. Dzsok a mentő után iramodik. Mert a kutya helye mindig a gazdája mellett van. Egyre fáradtabb. A távolság közte és a mentőkocsi között pillanatról pillanatra nő. A kutya kezdi felfogni, hogy ezt a versenyfutást nem képes megnyerni. Lemondóan visszamegy oda, ahol a gazdája hagyta őt. Kimerültén leroskad a járdaszigetre kitolt, számára jól ismert autó mellé. Vár. Elmúlik egy nap, kettő, három. Ismeretlen emberek jönnek, és elviszik az autót. A kutya nem érti, mi történik, ám úgy határoz, hogy kitart őrhelyén. Eltelik egy hónap, a második és a harmadik is. Dzsok nem adja fel. Elmúlik a nyár, az ősz és a tél is... Jó emberek táplálják, itatják, simogatják. Elfogadja a szeretetet, de látszik, hogy a lelke valahol máshol van. Tekintetét arra az utcára irányítja, amerre a mentőautó távozott. * * * Egy év is eltelt. Dzsok még mindig ott volt. Az emberek, akik gondoskodtak róla, mindig váltakoztak. Csak Maria Miller asz- szony jött állandóan, mindig ugyanabban az időben. Virslit és egy kis ebédmaradékot hozott neki. Dzsok, mint általában, most is közömbös maradt, ám egy szép napon az asszony nyomába szegődött. Először esett meg, hogy otthagyta őrhelyét. Óvatosan lépett be a régi krakkói polgárházba. Lassan haladt felfelé a lépcsőn. Maria asszony lakásának ajtaja előtt megtorpant, és fogaival könnyedén megrántotta pártfogója ruhájának mandzsettáját. Amikor az asszony bement a lakásba, ahol saját kutyája várt rá, Dzsok diszkréten az ajtó mögött maradt, és a lábtörlőre feküdt. Egy esztendő múltán először melegben, ahol nem kellett tartani rosszindulatú emberektől, és akárhogy is van, mégiscsak egy otthonban. Maria asszonynak, miután látta, hogy Dzsok döntésre jutott, nem volt lelkiismerete őt a lépcsőházban hagyni. Szélesre tárta előtte az ajtót, és behívta a lakásba. Megitatta, megetette, azután látta, hogy a, lakásban megkeresi magának a maga I sarkát. Dzsok ma már Maria asszonnyal jár I a Visztula-partra sétálni. Elő-előfor- I dúl, hogy megfeledkezik szíve fájdalmáról: játszik, futkároz, olykor talán még vidám is. De elég annyi, hogy valahonnan a távolból meghall egy szirénázó mentőautót. Ilyenkor az ablakhoz rohan, és nézi a körteret, amely hosszú ideig az otthona volt. Csalódottan visszavonul a sarokba és sóhajtozik. Éppen úgy, mint egy ember... * * * A napokban történt: a Lengyel Televízió Animals című műsorának szerkesztőségéből állatbarátok jöttek el Dzsokhoz látogatóba, hogy átnyújtsák neki a Hűség Érdemérmet. Lengyelországban ez az első eset, hogy egy állatot ilyen módon részesítenek elismerésben. Inget, gatyát Milánéból... Milánó a turisták paradicsoma. És a nőké. Ilyentájt jár itt talán a legtöbb férfi- túrista. Most azonban nem valami afférról jelentek, hanem az áraikról. A férfiingárakról. Ha egy Kaliforniából idetévedő turista átlagáron vette ingét, mondjuk Los Angelesben, akkor azért körülbelül 32 dollárt fizetett. Ha netán a rámenős milánói lányok letépnék hősünkről az inget, és azt szegény turistánknak ki kellene cserélni, bizony ugyanazért az ingért a napfényes Majlandban több mint 70 dollárt fizetne. De hát, ha már itt tartok, nem árt egy gyors körültekintés. Vajon hogyan bánná hősünk, ha ingét nem az olasz, de a svéd lányok tépnék le. Nos akkor Stockholmban 68 dollárért cserélné ki. Ugyanez Párizsban közel 53, Tokióban pedig 52 dollár. Turistánk számára végül egy jó hír: utazzon a távoli Ausztráliába, ismerkedjék meg egy tüzes ausztrál amazonnal, és az sem baj, ha inge bánja. Potom 23 dollárért bármikor kicserélheti. InfoNet
