Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)

1994-06-02 / 60. szám

o ^m 1994. június 2., csütörtök II HIRDETÉS 1 ....... " ' UJ KELET 4 statisztikai hivatal számaiból Csökkenő ipari termelés a megyében A megfigyelt ipari gazdálkodók ter­melési és értékesítési volumene az első negyedévben csökkent megyénkben. A termelés 9,3 milliárd forinttal, az ér­tékesítés pedig 7 százalékkal keve­sebb, mint egy évvel ezelőtt volt. Ez idő alatt az export növekedése nem tudta ellensúlyozni a belföldi eladási lehetőségek további szűkülését. Érté­kében legszámottevőbb mérséklődés az élelmiszerek, italok és dohányter­mékek gyártása, valamint a vegyipar területén következett be. A megyei építőipari szervezetek első negyedévi produktuma 16 százalékkal meghaladta az előző év első negyed­évének szintjét. Az előállított 478 mil­lió forint építési-szerelési érték több, mint fele magasépítő-ipari, háromtize­de mélyépítőipari, a többi építési szak- és szerelőipari teljesítmény volt. A mezőgazdaságban az előzetes becslések szerint a tavalyinál jobb bú­zatermés várható. Csökkent a vetetlen szántóterület aránya is. Az állatállo­mány ugyanakkor — a juh kivételé­vel — lényegesen kisebb, mint egy év­vel korábban volt. Különösen aggasz­tó a tenyészállomány (a koca- és te- hénállomány) csökkenése. Ezzel összefüggően mérséklődött a megfi­gyelt körből származó vágóállatok és az állati termékek értékesítése is, fő­leg tehéntejből és vágómarhából, de kisebb arányban vágósertésből is. Szinten maradt viszont a vágóbarom­fi, és növekedett a vágójuh, valamint a tojás értékesítése. A megfigyelt megyei szervezetek első negyedévi beruházási teljesít­ményértéke 1,7 milliárd forintot tett ki, ami folyó áron 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az invesztí­ciók 55 százaléka építési, 41 százalé­ka pedig gépbeszerzés volt. Ez utób­bin belül az importvásárlások emel­kedtek intenzíven. A fejlesztések felét gazdasági társaságok valósították meg, emellett — a megyeszerte folyó infra­strukturális beruházásokkal összefüg­gésben — számottevők a helyi költ­ségvetési szervek invesztíciói. (Filepéné, KSH) Állás Hozzáértő juhász munkát vállal. Tel.: 44/315-584, este 20—21-ig. (06223) Szolgáltatás Minőségivideofelvétel, videofilm-gyár­tás, professzionális, digitális kamerával. Műtermi, riport-foto. Tel.: 312-823. Kővideo. Jármű 1 Oéves rövidplatós IFA E 5/2 pótkocsival műszaki nélkül eladó. Dögé, Lenin u. 37. (06224) Jó állapotban lévő Babetta eladó. Érd. 18 óra után a 311-119-es telefonon. (06225) Polski 126-os, 8 éves, friss műszakival, felújított állapotban eladó. Irányár: 85 000 Ft. Érd. munkaidőben a 312-903- as telefonon. (06226) BMW 323 i igényesnek eladó. Kisebb gépkocsit beszámítok. Tel.: 319-605. (06227) Amerikai Audi 100 D, 82-es évjáratú, fullextrás, reális áron eladó. Érd. Újfalvi, Nyh., Darvas J. u. 33. (06241) Ingatlan keres-kínál 80 nm-es társasházi lakás garázzsal eladó, Nyíregyháza, Bujtos u. 37. Horányi. (06228) Albérlet Bútorozott szoba albérletbe kiadó. Nyh., Hatzel tér 6. (06229) Találjon el egy számot, nyerhet 20 000 forintot! Egy széfbe zárva várakozik egy barna színű ötezer forintos bankjegy A rajta olvasható sorszámot csak egyetlen ember ismeri, az, aki borítékba tette és elzárta A kérdésünk az Mi ezen a bankón a sorszám utolsó három jegye? Lehet tippelni.. Érdemes is, hiszen aki eltalálja, elnyerheti a bankjegyet és annak egy testvérét, azaz összesen tízezer forint üti a markát! Az itt látható szelvényre a beküldő adatai mellett kérjük ráírni mi a tipp a három szám­jegyre; s kivágva küldjék el szerkesztőségünk címére a szelvényt. Címünk Új Kelet szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Kérjük, írják rá kívül a borítékra: „Ötezres". Személyesen is be lehet hozni a kivágott szelvényt s azt a hirdetésfelvételi szobában leadni (55-ös szoba). A szelvényeknek június 6-án, hétfőn déli 12 óráig kell beérkezniük a szerkesztő­ségbe, ezen időpont után nem fogadunk el tippeket! Ez a szelvény ezen a héten mindennap megtalálható a lapban, tehát akár naponta le­het újabb tippeket beküldeni vagy akár több lappéldányt vásárolni egy-egy napon, s mind­ből kivágva a szelvényt különböző tippeket beküldeni! Ha több olvasó találja ki a háromjegyű számot akkor kisorsoljuk közöttük a nye­reményt Ha senki nem találja el akkor a tízezer forint átmegy a következő hétre, a nyeremény halmozódik, azaz lehet olyan hét amikor a tízezer forint többszörösét nyerheti meg a szerencsés tippelő! i—*<--------------------------------t-------­i TIPPSZELVENY i Szerintem az alábbi három számra végződik az önöknél található 5000 forintos bankjegy sorszáma: I___II___II___I * Né v:....................................................................................................................... ■ Cím:...................................................................................................................... Ezt a szelvényt vágja ki és juttassa el a szerkesztőségbe (Új Kelet, Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. 4400) I_________________________________________________________________________I Az ifjú Walesa pere*.* és az apáé Egy napon két teljesen különálló ügyet tárgyal a gdans­ki törvényszék: az egyikre az apát, Lech Walesa köztársa­sági elnököt, a másikra a fiút, Przemyslaw Walesát idézik. Przemyslaw Walesa, a lengyel köztársasági elnök fia június 7-én áll bíróság elé Gdanskban. A fiatalember — nemrég volt az esküvője — még a múlt év novemberében került összeütközésbe a törvénnyel. Közúti balesetet okozott, melynek során sérüléseket szenvedett egy 26 éves férfi. Az ügyész 9 vádpontot állított az ittas vezetéssel oko­zott közúti baleset, a szolgálatban lévő rendőrök megtá­madása és sértegetése miatt. A lengyel büntető törvény- könyv alapján az elkövető egyől tíz évig terjedő börtönnel sújtható. Az elnök ellen polgári keresetet nyújtott be Kazimierz Switon, a korábbi parlament képviselője, aki azt sérelmezi, hogy 1992. június 4-én, amikor a Szejmben nyilvánosságra hoztak egy információt egy bizonyos „Bólék” fedőnevű ügynökről, Walesa újságírók előtt — a magánvád szerint — a következő kijelentést tette: „az ilyen ügynöknek Swi­ton úr megcsókolhatja a s...t.” Nos az a kérdés, hogy Les­ki szerkesztő úr, akinek cikkére Switon volt képviselő hi­vatkozik, megjelenik-e magától a tárgyaláson, vagy a rend­őrségnek kell őt elővezetnie — találgatja a varsói Express Wieczory tudósítója. Egy bizonyos, ezt a tárgyalást is június 7-re tűzték ki. (InfoNet) Szex és politika Az olaszokat nem érdekli — pon­tosabban egészen másként érdekli po­litikusaik magán-, vagy még intimeb­ben, szexuális élete. Ehhez nyújt majd újabb muníciót Olaszhon egy másik (mert az egyik a magyar származású pornókirálynőböl lett honanya volt) pornósztár, a 26 éves Rossana Doll. A művésznő ugyanis azt ígéri, hogy most megjelenő könyvében igazán kitálal mindent, például azt is, hogy az igen tisztelt honatyákkal hol, mikor és hogyan. Egyszóval a kiadó által „Párttagok” címre hallgató könyv iga­zi „kasszasikemek” ígérkezik. Nem csoda tehát, hogy vannak, akiknek minden okuk megvan a kiadás megakadályozására. Ide tartozik Doll kisasszony választókörzetének két po­litikusa is — akik egyébként már be­jelentették indulásukat a körzetben — és akiknek majdnem sikerült a kiadás ideiglenes leállítása. A „majdnem” azért került a mondatba, mert a könyv­ből mintegy 30 ezer példány már gazdára, illetve kíváncsi olvasóra ta­lált. A női fociban másképp megy? A HÖLGYEKET TACCSRA VÁGTÁK... Ha nem megy egy csapatnak, el­zavarják az edzőt. Jól ismert szabály ez a klubirodák mélyén. Hajói meg a csapatnak? „Bennünket azért osz­lattak fel, mert rosszul ment a fiúk­nak, így hát ránksütötték, hogy mi, lányok szexuális problémák miatt nem játszhatunk tovább.” Ez a lány­csapat a svájci, női labdarúgó-baj­nokságban aratta a győzelmeket. Arra az újságírói kérdésre, hogy ilyen helyzetben miért zavarták el a lányokat még a pálya közeléből is, a zürichi klub illetékese így J válaszolt: „Szó sincs féltékenység­ről, a lányok közül többen ferde haj­lamúak. Mi pedig veszélyeztetve látjuk a csapat kiskorú játékosát.” A leszbikusnak kikiáltott csapat azonban nem adta fel. A tiltakozá­suk erősítést kapott az egyik nő­mozgalmi szervezettől, s az ügy ez­zel az egyenjogúság sajátos svájci problémájának példájává vált. „A női futballcsapat feloszlatásának az az igazi oka — hangsúlyozták a feministák —, hogy az ő sikereik : mellett eltörpül a férfiak teljesít­ménye, sőt, hangsúlyosabbá vált a 1 kudarcuk. A sportegyesület vezető­sége tehát tulajdonképpen azok ellen indított támadást, akik eltávo­lodtak a hagyományos női szerep­körüktől. A labdarúgás végül is fér- I fisport. Ám mindeddig nem lehe- tett hallani, hogy valahol is felos- 1 zlattak volna egy csapatot azért, 1 mert homoszexuálisnak mondanak néhány játékost.” Az érv annyira hatásos volt, hogy a labdarúgó-szövetség „elegendő bizonyíték hiányában” semmisnek nyilvánította a klub vezetőinek dön- 1 tését. De a lányok jobbnak tartják, ha egy másik klub színeiben és pályá­ján játszanak. (MTI-Press) m TIZEK^ Felszámoló Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mint a Debreceni MEZŐGÉP Vállalat bíróság által kijelölt felszámolója, nyilvános pályázatot ír ki a MEZŐGÉP Vállalat Vámosgép Gép- és Acélszerkezeti Kft. Vámospércs társaságban lévő üzletrészének értékesítésére A társaság 1991. december 31 -én alakult. Létszám: 140 fő A Kft. fő tevékenységi köre: — mezőgazdasági gépek hegesztett szerkezeteinek és forgácsolt alkatrészeinek gyártása, — mezőgazdasági gépek gyártása (permetezőgépek, szállítócsigák, serlegfelvonók, silómarók). Törzstőke: 77 200 000 Ft A Debreceni MEZŐGÉP Vállalat üzletrészének aránya: 98%, az eladásra kerülő üzletrész irányára: 27 000 000 Ft Pályázati feltételek: — a pályázatokat zárt, dupla borítékban, a feladó megjelölése nélkül kell benyújtani, — a külső borítékra a TÍZEK Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41. Pf: 236), Molnár László felszá­molóbiztosa, a belső borítékra: „PÁLYÁZAT, VÁMOSGÉP Kft.” megjelölést kérjük feltüntetni. — név, (cégnév, cégjegyzékszám) cím, bankszámlaszám, — fizetés módja és határideje, — a fizetési fedezet (bankgarancia), — 3 000 000 Ft bánatpénz befizetését igazoló banki igazolás (a bánatpénzt a MEZŐGÉP Vállalat „FA” Debrecen 449-98936-40374 sz. számlára kell befizetni, bánatpénz megjelöléssel). A kiíró a legmagasabb összegű ajánlattevővel köt adásvételi szerződést. Azonos összegű ajánlat esetén a Kft. üzletrész-tulajdonosai, valamint a MEZŐGÉP Vállalat hitelezői elővásár­lási jogaikat a pályázatok bontásakor gyakorolhatják. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot indokolás nélkül nyilvánítsa eredménytelennek, a befizetett összeg 8 napon belül történő visszafizetése mellett. Az ajánlatok benyújtási határideje: 1994. június 14.12 óra. Az ajánlatok bontására: 1994. június 15.10 órakor kerül sor Nyíregyháza, Váci M. u. 4L, a TÍZEK Kft. irodájában. Érdeklődni lehet: Molnár Lászlónál a 06-42-343-658

Next

/
Oldalképek
Tartalom