Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)

1994-05-26 / 55. szám

2 1994. május 27., péntek BELFOLD-KULFOLD — _____ UJ KELET Rendezni az adósságokat Az agrárágazatban jelenleg a hitelkonszolidációs program megvalósítása, az adósságok rendezése a legsürgetőbb feladat -jelentette ki Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára Budapesten a Magyar Szocialista Párt rendezte tanácskozáson. Javasla­tot tett arra, hogy az ágazat gondjait ne csak kormányszintű program keretében próbálják orvosolni, tartozzon a parlament feladatai közé is. Az Országgyűlés hozzon egy úgynevezett agrárorientációs törvényt, amely átfogóan foglalkozna az ágazat gondjaival és tervezhetővé tenné az agráriumban folyó munkát. Az Industrie '94 Az Industria '94 kiállításon, a beruházási javak nemzetközi szakvásárán tíz cseh cég mutatkozik be 240 négyzetméteren, elsősorban azok, amelyeknek régi kap­csolataik vannak Magyarországgal. Egy-egy cég több vállalat, vállalkozás ter­mékeit is bemutatja. A Skoda Holding a villanymozdonytól az atomerőművi reak­torokon át a trolibuszokig számos járművet, illetve berendezést vonultat fel. A Náchod-i Atas Részvénytársaság kis- és közepes teljesítményű villamos fúrógé­peket kínál, de láthatók lesznek sörgyári és cukorgyári berendezések, hulladékhő- kazánok, ipari varrógépek, és puskagolyó-sajtoló berendezések is. Túszul ejtett iskolások Csütörtökön délután négy terrorista az észak-kaukázusi Minyeralnije Vodi orosz üdülőhely közelében hatalmába kerített egy Ikarus-típusú autóbuszt, amelyen több mint harminc kiránduló iskolás gyermek, szüleik és tanáraik utaztak. A bűnözők 10 millió dollárt, egy helikoptert és fegyvereket követelnek. A rendkívüli hely­zetekre létrehozott oroszországi minisztérium közlése szerint a Kangli elnevezésű település közelében történt túszejtés tetteseinél három géppisztoly és egy kézi­gránát van. A Vlagyikavkazból Sztavropolba tartó busszal történteket egy férfi és egy nő közölte a hatóságokkal. Mint kiderült szülők, akiket visszavárnak a buszra a bűnözők. Vétó jog Japánnak Japán igényt tart arra, hogy vétójogot kapjon, ha az ENSZ Biztonsági Taná­csának állandó tagjává válik - ezt Kakizava Kodzsi külügyminiszter jelentette ki. Úgy fogalmazott, hogy Tokió az esetben hajlandó a BT döntéshozatali testületének tagjává válni, ha a vétójogot nem sajátítják ki a nagyhatalmak. Az ENSZ legfon­tosabb testületében jelenleg a második világháború győztes hatalmai, az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Anglia és Kína rendelkezik a döntések feletti vétójoggal. A külügyminiszter parlamentben tett megjegyzése arra utal, hogy az ENSZ BT-tagság ügyében a japán álláspont a némethez közeledik. Bonn már jelezte, hogy csak abban az esetben hajlandó a BT állandó tagjává válni, ha ezzel a vétójogot is megszerezheti. Elfogták a gerillavezért A Fülöp-szigeteki haditengerészeti hírszerzés csütörtökön elfogta a manilai kommunista gerillák vezérét -jelentették be az elnöki palotában. Felimon Lagman gépkocsiját vezette éppen a főváros egyik külső kerületében, Quezon Cityben, amikor letartóztatták. Az AFP idézett egy helyi rádióadót, amely szerint a titkos­ügynököknek nem kellett erőszakot alkalmazniuk. A kommunista lázadók a hata­lom ellen több évtizede folytatnak fegyveres harcot, amelyben több ezer ember vesztette életét. Kiutasított diplomata Az amerikai kormány kiutasította az országból Irak vezető beosztású washing­toni diplomatáját, mert megsértette a tevékenységét korlátozó megállapodást. A The Washington Post csütörtöki értesülése szerint Adnan Malik csak konzuli fel­adatokat láthatott volna el. - Tevékenysége azonban a megengedettnél sokkal kiter­jedtebb volt - közölték külügyi forrásokból. Állomáshelyének elfoglalása után szinte nyomban hozzákezdett a lobbyzáshoz a kongresszus tagjai körében, az Irak elleni ENSZ-embargó feloldását szorgalmazó nyomtatványokat terjesztett, és a külügyminisztérium tudta nélkül alkalmazott vagy bocsátott el embereket az álta­la vezetett irodából. Az idézett források szerint mindez meghaladta a működési engedélyében foglaltakat. Fokozni a korrupció elleni harcot Borisz Jelcin orosz elnök a korrupció elleni harc fokozását szorgalmazta a szövetségi kémelhárítás vezetőinek csütörtökön kezdődött kétnapos moszkvai tanácskozásán. Az elnök ugyanakkor a szervezet egyik legfőbb feladatának az oroszországi demokrácia védelmét nevezte. Jelcin félórás beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben végrehajtott átalakítások után az orosz kémelhárítást a jövőben meg kell óvni a hozzá nem értő, indulati, illetve a politikai konjunktúrán alapuló átszervezésektől. A tanácskozás előtt a tekintélyes Nyezaviszimaja Gazétának adott nyilatkozatában Szergej Sztyepasin, a kémelhárítás főnöke arról beszélt, hogy a nyugati titkosszolgálatok egyre aktívabban tevékenykednek Orosz- oroszágban. Nyugat-Európát és az Egyesült Államokat izgatja, hogy mi történik Oroszországban. Lopott a segélyből A tiranai fellebbviteli bíróság csütörtökön megerősítette a Fatos Nano ügyében áprilisban hozott ítéletet. Az első fokú döntés értelmében az Albán Szocialista Párt elnöke 12 év börtönbüntetést kapott sikkasztás és hatalommal való visszaélés miatt. Mint az AFP emlékeztet rá, Nanot azzal vádolták, hogy 1991-ben, minisz­terelnöksége alatt 7 millió dollárt tulajdonított el az Albániának juttatott olasz pénzsegélyből. Országgyűlési képviselő-választás 2. forduló Akikre voksunkat adhatjuk 1. számú választókerület Nyíregyháza Bányász Jánosné dr. - MSZP Laborczi Géza - SZDSZ Dr. Takács Péter - MDF 2. számú választókerület Nyíregyháza Dr. Baja Ferenc - MSZP Bartha László - SZDSZ 3. számú választókerület Tiszavasvári Koltai Tamás - MSZP Dr. Lenti István - SZDSZ Várkonyi István - MDF 4. számú választókerület Nagvkálló Fábián Józsefné - SZDSZ Keresztes Dénes - KDNP Nagy Sándor - MSZP 5. számú választókerület Baktalórántháza Jakab Ferenc - MDF Kiss Gyula - SZDSZ Lakatos András - MSZP 6. számú választókerület Nyírbátor Bírta Sándor - MSZP Páll Antal - KDNP Dr. Szendrei László — MDF 7. számú választókerület Kisvárda Bajor Tibor - MSZP Szabó Béla - MDF Toldi Ferenc - SZDSZ 8. számú választókerület Vásárosnamény Iványi Tamás — SZDSZ Dr. Kiss Gábor - MSZP Szűcs M. Sándor - MDF 9. számú választókerület Mátészalka Kertész István - MSZP Kosa László - FKgP Dr. Szabó A. Péter - SZDSZ 10. számú választókerület Fehérgyarmat Dr. Bakai Zoltán - MSZP Dr. Kávássy Sándor - FKgP Szalai László - MDF Nem lesz névre szóló értesítés Vasárnap, május 29-én tartják az országgyűlési képviselő- választás második fordulóját. A választással kapcsolatos tud­nivalókról kérdeztük dr. Czap Lajos megyei főjegyzőt.- Névre szóló értesítést nem kapnak a választópolgárok, csak egy szórólapszerű nyomtatványt, amelyben felhívják a figyelmét arra, hogy mikor lesz a választás, és hova kell men­nie leadnia a voksát.- Hogyan voksolhatnak az állampolgárok?- Szavazatuk leadásához egy olyan iratra van szükségük, amellyel hiteltérdemlően tudják bizonyítani a személy­azonosságukat. Ez nem feltétlenül a személyi igazolványt je­lenti, lehet szó például biztosítási kártyáról is.- Hogyan hozzák a választók tudomására azt, hogy ki lé­pett vissza a jelöltségtől, és hány visszalépett van a megyében?- Visszalépést addig lehet bejelenteni, amíg a sza­vazatszámláló bizottság át nem veszi a szavazólapokat. Ugyanis a jegyzők feladata az, hogy a szavazólapról a visz- szalépett jelöltet kihúzzák. A megyében mindössze egyetlen visszalépés történt, a Fideszes Mádi László mondott le Bartha László SZDSZ-es képviselőjelölt javára. Garamvölgyi Végleges eredmény után A választások második fordulóját követően - az esetlegesen felmerülő kifogá­sok és jogorvoslatok lezárulása után - körülbelül 10-14 nap múlva hirdeti ki az Országos Választási Bizottság (OVB) a választások végleges eredményét -tájékoz­tatta az MTI-t csütörtökön Pálffy Ilona, a BM Választási Irodájának helyettes vezetője. A megbízólevelet csak ezután vehetik át a képviselők, az egyéni körzetek­ben bejutottak az egyéni, a területi listákról mandátumot szerzők a helyi, az orszá­gos pártlistákról bekerülők pedig az Országos Választási Bizottságtól. Az alkot­mányban foglaltak szerint a köztársasági elnök a választásokat követő 30 napon belül hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését, és ezzel megszűnik a jelenlegi kormány megbízatása. Ezután 40 napon belül kerül sor a parlament azon ülésére, ahol a köztársasági elnök által javasolt miniszterelnök-jelölt személyéről, és kor­mánya programjáról döntenek az új honatyák. Ha a miniszerelnök-jelölt és kor­mányprogramja megkapja a képviselők több mint felének szavazatát, az új minisz­terelnök javaslatot tesz a miniszterek személyére, akiket majd a köztársasági elnök nevez ki. így várhatóan július végére lehet új kormánya az országnak. Vasárnap nem lesz Délibáb A vonattal rendszeresen közlekedők már megszokhatták, hogy május 29-ével a nyári menetrend lép érvénybe. Az ezt nyomon nem követők körében természe­tesen mindez bosszúságra adhat okot, mert aki az emlékezetére hagyatkozik egy-egy járat indulásakor, könnyen hoppon ma­radhat. A könnyebb tájékozódás érde­kében közreadjuk a vasárnaptól nem köz­lekedő, illetve az újonnan bevezetett vonatok listáját. Az Inter City járatok közül egyetlen egy nem közlekedik a jövőben, a vasárnapi Délibáb. Az eddig Püspökladány és Hatvan között közlekedő sebesvonat ezután csak Püspökladány és Miskolc között teszi meg rendszeresen az utat. A Miskolc-Budapest között közlekedő, Nyíregyházát este fél hét tájban érintő gyorsvonat megszűnik, helyette Miskolc­ról személyvonat érkezik. Ugyancsak megszűnik a megyeszék­helyet háromnegyed kettő körül érintő Budapest-Záhony közötti járat. Helyette Debrecen és Záhony között személyvonat szállítja az utasokat. Megszűnik a személyszállítás a Nyír­egyházáról este hét óra öt perckor induló postavonaton, helyette — vasárnap kivételével — fél hétkor gyorsvonat indul a Nyugatiba. Ugyanez vasárnap este hét órakor indul a fővárosba. Új nemzetközi vonatpárokat indít a MÁV. Az Arrabonára keresztelt járat Záhony és Bécs között, az Avas pedig Nyíregyháza és Zágráb között közlekedik. Mindkét vonat igénybe vehető belföldi utazásra is, csakúgy, mint a Tisza expressz. U. M. Változik a buszmenetrend Május 29-től új menetrend lép életbe a Szabolcs Volán helyi és helyközi autó- buszjáratain. Dr. Huba Péter személy- szállítási üzletágigazgató elmondta, hogy az új, a réginél esztétikusabb kivitelű tájékoztató táblákat igyekeznek időben ki­helyezni, de az érvényes menetrendet tar­talmazó füzet is megvásárolható a szolgá­lati helyeken. A vasúti menetrend változásával össz­hangban módosítják a csatlakozó buszok indulását. A fokozott turistaforgalom mi­att Nyíregyházán gyakrabban közlekedik a 8-as, az iskolai szünet miatt ritkábban a 7-es busz. A mentőállomásnál megszűnik a buszmegálló, helyette a kórháznál kiépült új megálló áll csatasorba. A rossz kihasználtság miatt megszűnik néhány he­lyközi járat, de ahol szükséges, ott újakat is indítanak. Havonta egyszer, minden hónap első hétfőjén az üzletágvezető ügy- félfogadást tart, ahol az utasok el­mondhatják észrevételeiket, kívánsá­gaikat. Egyéni kéréseket ugyan nem tud­nak teljesíteni, de sok ember érdekét képviselő javaslatokat szívesen fogadnak. A kialakult utazói igényeknek megfelelő változások lesznek még Mátészalka, Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Kisvárda és Nyírbátor környékén is. Mindenesetre utazás előtt tanácsos érdeklődni a szolgálati helyeken, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen ré­szünk. V/tsas László Vizbe fúlt egy kislány A szerdai Kihívás Napján történt halá­los balesettel kapcsolatban csütörtökön látott napvilágot a hivatalos közlemény. A kecskeméti rendőrkapitány állam- igazgatási eljárás keretében vizsgálatot folytat Tiringer Adrienn halála ügyében - tájékoztatta az MTI-t a Bács-Kiskun me­gyei Rendőr-főkapitányság. Kecskeméten a Szabadidő Központban a Kihívás Napja alkalmából a Városi Sport Iroda rendez­vényt szervezett. Az úszás nem tartozott a szervezett programhoz. Tiringer Adrienn osztálytársaival a parttól kb. 20-25 méterre beúszott, ahol a vízmélység 5-6 méter. A kislány a vízben elmerült, körülötte lévő társai nem tudtak rajta segíteni. Holttestét a búvárok emelték ki déli 12 és negyed 1 között. A szemtanúk szerint Adrienn már jóval korábban belefulladt a vízbe. A ren­dezvény tovább folytatódott, s megdöbbentő, hogy a letakart holttesttől alig pár méterre önfeledten játszottak tovább a gyerekek. Tiringer Adrienn a kecskeméti Homoki Nagy István általános iskola negyedikes tanulója volt. Az eset körülményeit tovább vizsgálják. KRESZ­módosítás Újra módosulnak a KRESZ egyes előírásai június 1-jétől. Az új szabá­lyok szerint szerdától ismét tilos lesz a tehergépjárművek és az autóbuszok számára a folyamatos haladás a belső forgalmi sávokban. További változás lesz. hogy az autósoknak ezentúl nem csak a táblával jelzett fő- és mellékutakon, de valamennyi lakott területen kívüli úton használniuk kell nappal is a tompított fényszórót. A kormányrendelet egyértelműen meghatározza azokat a szabálysérté­si eseteket, amikor a tilosban parkoló járművek elszállítása indokolt. Esze­rint: a megállást, illetve a várakozást tiltó jelzések mellett darus autót ábrá­zoló tábla jelzi majd azokat a he­lyeket, ahonnan a járművek elszállíthatok. Az előzetes elkép­zelésekkel ellentétben nem tették kötelezővé a hátsó biztonsági övék lakott területen belüli használatát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom