Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)

1994-05-27 / 56. szám

12 1994. május 28., szombat w LAPZARTA UJ KELET GYERMEKNAPI PROGRAMOK Ahogy a megyeszékhelyen, úgy a többi városban, településen is tartanak a hétvégén gyermeknapot. Csengerben ma délután két órakor várják a település apraját-nagyját az if­júsági sportpályára. Először a zenés bűvészeké lesz a terep, majd őket a Petőfi Általános Iskola zenekara váltja fel. Megtartják a Tátika verseny selejtezőjét, és „fellépnek” a nyírbátori határőrség kutyái is. Műsort ad a cigány hagyományőrző együttes, majd a kicsik aszfaltraj­zokkal, ügyességi játékokkal foglalják le magukat. Mátészalkán vasárnap délután kettőkor nyitja meg kapuit a gyerekek előtt a művelődési ház. A bábelőadást egy dramatikus csoport fellépése követi. A közös énekelgetés után jön a játszóház, ahol a papír ezerarcúságával ismerkedhetnek meg a résztvevők. Este hat órakor matiné előadás zárja a programot. Családi hétvége a strandon címmel várja a nyírbátori gyermeknap a láto­gatókat. Reggel kilenc órakor van a gyülekező, amit a programok ismertetése, és a főzőverseny meghirdetése követ. Ezután légibemutató, divatfelvonulás színesíti a nap kínálatát. Tíz órakor kezdődik a zenés, vidám, szórakoztató műsor, és fél tizenkettőkor lesz a tréfás családi vetélkedő. A mozgásból sohasem elég felkiáltással egy kis aerobic, hiszen utána úgyis az ebéd kerül asztalra. Kihirdetik a főzőverseny ered­ményét, amit persze a kóstoló követ. Jön az újabb divatbemutató, ezt követően a Csipike bábcsoport játszik a gyerekekkel. Délután kettőkor rendezik meg a családi sportvetélkedőt, majcTkihirdetik a korábbi vetélkedők eredményeit. Négykor sor­solják a tombolát, amin fődíjként családi csomagot lehet nyerni. Este hétkor kezdődik a hangverseny, ahol a Tinódi iskola diákjain kívül a négyes iskola kórusa, és a nyíregyházi Piccoli Archi zenekar is fellép. Ezernyi színes program és hatalmas vásári kavalkád várja vasárnap reggel nyolc órától a gyerekeket Nyíregyháza repülőterén. A gyermeknap sétarepülés­sel indul, amire minden bátor utast szeretettel várnak. A kicsik hatszáz, a nagyok nyolcszáz forintért ülhetnek fel a gépmadarakra. Fél tíztől egy bő órán át ejtőernyős és kötelékbemutató, műrepülők, vitorlázók, hőlégballon, helikopter, motoros sárkányrepülő szórakoztatják a résztvevőket. A gyerekek ingyen, a fel­nőttek száz forintért gyönyörködhetnek a légiparádéban. A bemutatót kulturális programok követik, igen széles skálában. Lesz lovas- és íjászverseny, a Mesekert Bábszínház segítségével életre kel Vitéz László. Játék­darabokból ad egyveleget a Bessenyei Színkör, musicaljeiből válogat a Mandala Dalszínház. A műsorok ideje alatt egymást követik a nap ünnepeltjeinek kiírt játékos vetélkedők. A Texas együttes koncertje után tombolasorsolás lesz délután négy órakor, aminek a fődíja ingyenes sétarepülés. A szülők készíthetik a pénztárcájukat, hiszen lacipecsenyében, játék- és könyvárusban sem lesz hiány. Szavalóverseny a piros iskolában „Hogy meddig is tartanak - kérded - a költőnél a: inasévek?- Amíg a világmindenséget és benne az emberiséget e két nagy verset megtanul­ja, de úgy, hogy betéve is tudja." Ez a Zelk Zoltán-idézet volt a mottója a 19-es számú iskolában lezajlott szavaló­versenynek, amelyet immár 12. alkalom­mal rendeztek meg Nyíregyházán. A szín­vonalas versengést két kategóriában bo­nyolították le. Az alsó tagozatosok között a zsűri - aminek elnöke maga Zelk Zoltán özvegye volt-az első díjatA/crza Katalin­nak ítélte. Őt követte Sándor Diána (má­sodik helyezés) és Káka Tímea holt­versenyben Hortobágyi Eszterrel (har­madik díj). A felsősök között Minya Katalin vitte el a pálmát, a második helyezést Rácz Brigitta és Koblicska Ote szerezte meg. A harmadik helyen Melczer Roland végzett. A SZÜLÖK ÉS A GYEREKEK EGYARÁNT ÉRDEKLŐDÉSSEL HALLGATTAK A SZÍNRE LÉPŐKÉT Fotó: Bozsó Egymillió nyolcszázezret ért az a sötétkék Passat, amit Nyír­egyházán a Ferenc kőrútról loptak el a hét közepén. Gondolom nem kell mondani, hogy ezzel mekko­ra bosszúság és anyagi kár érte a tulajdonos kft.-t. Feltörtek egy Opelt a nyíregy­házi Tokaji úton. Hiába a gyakori figyelmeztetés, a sofőrök mégis- nagy értékeket hagynak autójuk­ban. Ebből a kocsiból is elemelte a tolvaj a Westel telefont, egy fényképezőgépet és egy iratokkal teli táskát. A tulajdonos kára 145 ezer forint. Leütöttek egy nyugdíjas fér­fit Nyírpilisen az italbolt előtt. Tá­madói, a 4 nyírpilisi, illetve tere­mi nő és férfi, kilencezer forintot vett el az idős embertől. A garáz­da csoport férfi tagjait a rendőrség őrizetbe vette. Két súlyos sérültje van annak a közelkedési balesetnek, ami csütörtökön történt Újfehértón. Az úton egy tehergépkocsi és egy Honda motor haladt. A kocsi le akart balra kanyarodni, de szándékát a mögötte haladó mo­toros figyelmen kívül hagyta, és előzésbe kezdett. Az autó és a mo­tor összeütközött, minek követ­keztében a Honda vezetője és utasa megsérültek. Tiszalöki adózók A helyi iparűzési adó emeléséről döntött a tiszalöki önkormányzat képviselő-tes- tülete. A következő év elejétől az iparosok az eddigi nettó árbevételük egy ezreléke helyett öt ezreléket fizetnek a város kasszájába. Két évvel ezelőtt — a tavaly­inak a bevallási határideje május 31. — ez az adófajta 835 ezer forinttal gyarapí­totta a település bevételét. A döntést egy szavazati többséggel hozták meg. A város részvényese a MÓL Rt.-nek is egymillió-ötvenezer forinttal. Ennyi az értéke a területnek, ahol a benzinkút épült. A kapott osztalék eddig igen minimális volt. A cég felajánlotta, hogy a részvé­nyeket megvásárolja az értéke 120 száza­lékáért. A képviselők elfogadták az aján­dfc Árnyékolástechnika Stúdió Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaojtók 8 színben .csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év, Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mlntatermünkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: 319-158 Kórusok Gyarmaton Fehérgyarmaton a Bárdos Lajos Ének és Zeneiskolában tegnap délután fel­csendült a muzsika. Az iskola három napon át ad otthont a már hagyománnyá vált kórustalálkozónak, melyre Mező­kövesdről, Dunakesziből és Budapestről egyaránt jöttek énekkarok. A rendezvé­nyen szinte egymást érik a közös hang­versenyek, éneklések. Szombaton délután, egy kis pihenésképpen, a művelődési ház látja vendégül a dalnokokat, ahol táncbe­mutató és táncház lesz. Vasárnap délelőtt a társaság Szatmárcsekére utazik, ahol záró momentumként megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc sírját. Május 28., szombat A nap kel: 4 óra 54 perckor, I nyugszik: 20 óra 29 perckor. A hold kel: 23 óra 28 perckor, I nyugszik: 8 óra 19 perckor. Névnapok: Agmánd, Ágost, I Ágoston, Bőd, CSANÁD, EMIL, I Elmira, Emánuel, Germán, Irén, I Lúcián, Vilhelmina, Vilma, Vil- I mos. Május 29., vasárnap A nap kel: 4 óra 53 perckor, | nyugszik: 20 óra 30 perckor. A hold kel: 24 óra 02 perckor, g nyugszik: 9 óra 29 perckor. Névnapok: Adelmár, Aléna, I Almiréna, Elmár, Ervin, Ervina, I Jukundusz, Keve, Kund, Kunó, [ Magdaléna, MAGDOLNA, Mária, I Marita, Maxim, Teodózia. KI ISMERTE? 1994. május 26-án 21.00 órakor Újfehértó belterületén, a Szt. István út 106. sz. épület előtt halálos közlekedési baleset történt. Egy is­meretlen személy által vezetett Simson S 51 N típusú segéd-motor­kerékpár kivilágítatlanul közlekedett a 4. sz. főút irányából a főtér irányába. A fenti helyen az ismeretlen személy későn észlelte a mene­tirány szerinti jobb oldalon, az út szélén álló járműszerelvényt, és fékezés nélkül a pótkocsi bal oldali hátsó részének ütközött. A baleset­ből eredően az ismeretlen személy a helyszínen elhalálozott. Az ismeretlen holttest személyleírása: Kb. 180 cm magas, 90 kg súlyú, jól táplált, szőke hajú, szőke, ritkás bajuszt visel, szeme kék. Ruházata: fekete, egész szárú tornacipő, világoskék melegítőalsó, zöld alapon kék keresztcsíkos rövidujjú póló. Fehér bukósisakot és alatta napszemüveget viselt. A rendőrség kéri, hogy aki az elhalt személy kilétéről információval rendelkezik, a közölt adatok alapján hozzátartozójára ráismer, jelent­kezzen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Köz­lekedési Osztályán személyesen, vagy a 311-666-os telefonszámon. Táncfesztivál Debrecenben latot. A tiszalöki üdülőkörzet igen népszerű a pihenni vágyók körében, de a betörők is szívesen látogatják az őrizetlen épületeket. Ezen akart segíteni egy polgári biztonsá­gi szolgálat. A kért kétmillió forintot sokallták a képviselők, így marad továbbra is a kutyás telepőr. KZ Országos és Nemzetközi Gyermeknép­tánc Fesztivál színhelye ma és holnap Deb­recen. A táncosokat a Kölcsey Művelődé­si Központ látja vendégül. A meghívottak között szerepel a nyíregyházi Igrice Tánc- együttes, valamint a Nyírség Egyesület Jósa és Margaréta csoportja. Az érdek­lődők a programok között utcai, színpadi fellépéseket és szakmai bemutatókat eg­yaránt találnak. A nagytemplomban tán­cos gyülekezet lesz, melynek célja, hogy a gyerekek nem mindennapi körülmények között ismerhessék meg történelmünk néhány kiemelkedő eseményének színhe­lyét és hangulatát. ÚJ KELET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiad­ja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Telefon: 312-903, tel. /fax: 42/315-532, Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben (tel.: 315-678) és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben a Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban a RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen, pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21, 22 m. Fax: 06/52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: a Nyírségi Nyomda Kft. ügyvezető igazgatója. Az ALABÁRDOS Információs és Vagyonvédelmi GMK május 2-től megnyitja a Nyíregyháza, Simái út mellett lévő sport* és combatpályás szabadtéri lőterét.-házi versenyok szervezése, egyéni és csoportos lőedzések -vagyonvédelmi, fegyveres testületek, fegyveres erők tagjainak csoportos és egyéni lövészetének lebonyolítása -fegyver belövési lehetőség -mozgó célpontos (futó^d-lövészet)-változtatható combatpályás lövészet-sport- és vadászíjászok edzési lehetőségének biztosítása-“places" lövészet lebonyolítása Gyakorló fegyver, lőszer biztosítása, saját fegyver használatának lehetőségei Nyitva tartás az igényeknek megfelelően, előzetes megbeszélés alapján. ALABÁRDOS GMK. 4400 Nyíregyháza. Jég u. 4. Tel.: (42) 310-258/1 16. 06 (60) 355-871. 355-874

Next

/
Oldalképek
Tartalom