Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)
1994-05-27 / 56. szám
10 1994. május 28., szombat M SPORT UJ KELET •• SZILVASI KÖSZÖNI SZEREN, mm TÁVOZIK A SIKEREDZŐ? Látszatra minden rendben van az újfehértói futballcsapatnál, jönnek az eredmények, mindenki elégedett. De mint már annyiszor, a látszat néha csal. A háttérben gyűlik a keserűség, így történhetett meg, hogy jelentkezett szerkesztőségünkben Szilvási István, a gárda edzője, hogy bejelentse: a szezon befejeztével feláll a kispadról. A mesterről tudni kell, hogy a nyolcvanas évek végén „történelmet írt” a fehértói focistákkal. Irányításával az addig alacsonyabb osztályban porosodó társaság szárnyakat kapott, s meg sem állt a megyei első osztály élcsoportjáig. Sikersztori, vagy mégsem?- Tudom, banális a kérdés, de minek köszönhető, hogy most itt ülünk egymással szemben, és arról beszélgetünk, hogy miért döntöttél a távozás mellett?- Ez egy hosszú történet. Amikor 1992-ben ismét elvállaltam a szakmai vezetést, szétesőfélben lévő legénységet találtam. Nagy volt a mozgás a játékosállományban, szinte félévenként kellett új együttest formálni. Ha csak a közelmúltat vesszük. Kuk és Katona abbahagyta az aktív futballt, Kos- kovits pedig Vásárosnaményba igazolt. Ismertem a labdarúgók túlnyomó többségét, tudtam, hogy igénylik a kemény munkát. Mikor hírül vették visszatérésemet, nyáron - maguktól - futóedzéseket végeztek. A sok „robot” eredménye hamar jeJentkezett, sikereket arattunk, látványos produkcióval szórakoztattuk a publikumot. Nem is volt az égvilágon semmi probléma mindaddig, míg azok a vezetők, akik bennem látták a fehértói foci „megváltását”, a helyükön maradtak. Tavaly ősszel azonban kiszálltak a sportból, s egyedül találtam magamat. Idén januártól jóformán mindenes voltam. Jegyzőkönyvet írtam a meccsek után, én foglalkoztam a játékosok panaszaival, a felmerülő ügyes-bajos feladatokkal. A srácok ilyen körülmények dacára is becsületesen elvégezték a felkészülést, és a bajnokság küzdelmeiben sem vallottak szégyent. Az a tarthatatlan állapot azonban, hogy gazdátlanul hánykolódtunk, lassan felőrölte a csapat idegeit, szellemileg elfáradtak, s ez befolyásolta a pályán nyújtott teljesítményüket. Ennek tulajdonítom, hogy az év legfontosabb mérkőzésén - otthonunkban négy gólt kapva - kikaptunk Baktalórántházától. Tavasz közepére ugyan az újfehértói vállalkozókból összeállt az új vezetőség, de különösképpen nem érdeklődtek gondjainkról, ritkán láttuk őket. Az irántam való bizalmuknak még a szikráját sem véltem felfedezni. Nyakunkon a bajnokság zárása, és még egyszer sem ültünk le tárgyalni a folytatás mikéntjéről. Mivel nem érzem a bizalmat részükről, inkább magamtól távozom. Megadva a lehetőséget, hogy saját elképzeléseik szerint alakítsák a csapat jövőbeli arculatát.- Megmondom őszintén, kicsit érthetetlennek tartom döntésedet. Halad a szekér, sok munkád fekszik a gárdában, talán nem kellené ilyen könnyen feladni.- Ismétlem, bizalom híján képtelen vagyok dolgozni. Megvan az a rossz szokásom, hogy elképzeléseimet tűzön-vízen átviszem, s ez talán sokaknak zavaró. Az állóvizet nem tudom elviselni, érdekes módon a játékosaim mindig vették a lapot, és ehhez a feszített tempóhoz alkalmazkodni tudtak.- Érzésem szerint te sértődött ember vagy!- Jól érzed, maradt bennem tüske. Szívem csücske Újfe- hértó, életem részének tekintem. Nagyon nehezen jutottam el a váltás gondolatáig. Mondok még egy jellemző példát. A hazai mérkőzéseket a vezetőink inkognitóban tekinthették meg, soha nem láttam őket. A már említett, ominózus baktai derbin, a vendégek kispadján négy vezető is helyet foglalt. Nálunk ez elképzelhetetlen...- Mondd, nehéz embernek tartod magad?- Nem, mindig is játékospártinak számítottam. Volt tanítványaim közül Bücs Zsolt mai napig megkeres, még Malajziából hazalátogatva is meglátogatott. Szeretem viszont, ha nem szólnak bele a munkámba.- Ezek után mit vársz a holnaptól?- Remélem, akad olyan csapat, amelynek szüksége lesz tudásomra, tapasztalataimra. Jobb híján visszamehetek a focióvodába, amit az országban először én találtam ki. A fut- balltól nem akarok, és nem is tudok elszakadni. Most halgattassék meg a másik fél is. Kíváncsiak voltunk, Papp Ferenc szakosztályelnök hogyan látja a problémát.- Szilvási István szerződése lejár a bajnokság végeztével. Még nem ültünk le tárgyalni a jövőről. Személy szerint elégedett vagyok munkájával, szeretnénk maradásra bírni. Hallottunk a mendemondákról, hogy távozni óhajt, de konkrétumokról nem tudok beszámolni. Azt viszont inkorrektnek tartom, hogy az újságon keresztül üzengessünk "egymásnak. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, és ezt vele fogom megbeszélni! - foglalta össze röviden véleményét az elnök. Koncz Tibor Sportcsarnok lesz Nyírbogáton! Pezsgő sportélet van kialakulóban Nyírbogáton. Ezt is mint minden sportot, a jó utánpótlással lehet meglapozni. így van ez Bogáton is. Erre az általános iskola aktív sportja jó lehetőséget ad. Az iskola igazgatója, Lakatos András nem ismeretlen sportberkekben. A megye sportéletében aktívan résztvesz, mint kézilabda játékvezető, és oszlopos tagja a helyi, megyei bajnokságban játszó kézilabda csapatnak. Az igazgató elmondta: iskolájukban 5. osztálytól oktatják a kézilabdát, ahol már a tehetségek kiválasztása megkezdődik. Kiemelkedik még az atlétika, a leány röplabda, valamint a kis- és a nagypályás labdarúgás. Tanulóink a diákolimpián a körzeti versenyig jutottak, kivéve az atlétikát, ahol a megyei döntőn is részt vettek. Iskolánkban a sport tárgyi feltételei, főleg szabadtéri lehetőségek kielégítőek. Ahhoz, hogy előrébb lépjünk, kellene egy fedett létesítmény. A sportcsarnok megépítésére megvan a remény, úgy néz ki, hogy jövőre elkezdődik a kivitelezés. Az új létesítménnyel magasabb szintre juthatunk az egyes sportágakban. Tervezzük, többek között, hogy kézilabdában a női vonalat is beindítjuk. (fullajtár) Kézilabda V. 28, szombat Kállósemjén-Tanárképző megyei női 10 óra, Záhony-Hajdúnánás NB II. férfi 11.30, Mátészalka-Fehérgyarmat NB II. férfi 11 óra, Nyírbátor-Tisza- vasvári NB I B. férfi 17 óra. V. 29, vasárnap Kemecse-Csenger megyei férfi 11 óra, Nyírbátor-Balmazújváros NB II. női 11 óra. Kovács Rita még nem tad|a a választ Lesz-e pillangó (kisasszony)? A nyolcvanas évek végétől „három grácia” szereplése fémjelzi a nyíregyházi úszósportot. Kovács Rita, Csabai Judit és a legeredményesebb Szabó Tünde. Közü- ' lük ma már csak Kovács Rita versenyez. Ritára 1989-ben a Nyíregyházán megrendezett országos vidék-bajnokságon „aranyeső” hullt (négy számban lett első, a hosszabb gyorsúszószámokban és 200 pillangón indulva). Aztán kiszállt a medencéből Szűcs Csaba tanítványa. — Miért volt e gyors távozás? — Meguntam az edzések monoton- ságát, s az eredményeim sem javultak. Alig egy év kihagyás után már hiányzott az úszás. Addig is hosszabb távon úsztam, gyorson így jött az új lehetősége hosz- szútávúszás. A versenyek általában 25 vagy 35 km-es távokon zajlanak. Jó áramlási és szél viszonyok mellett, akár öt óra alatt is végezhetünk, míg ha az elemekkel is meg kell küzdenünk, kilenc órát is eltarthat egy verseny. Ezeket tengervízben vagy folyóvízben is rendezhetik. A világ- és Európa-bajnokság mellett évente egy világkupa sorozat is zajlik. Ennek utolsó állomása június 15-én az olasz Riviérán lesz, 35 km-es távon. Ott harmadik helyezést kell szereznem és akkor a sorozatot is ezen a helyen zárom. Erre van esélyem, mivel a rivális franciát januárban Brazíliában kétszer is megelőztem. Csak legyen pénz az utazásra. — A szövetség nem támogat? — Itthon még nem ismerik el szakágunkat, míg a világban egyre inkább népszerűbb- e versenyforma. A klubunknak sincs pénze, ezért a városi önkormányzatnak kell pályázatot benyújtani, hogy támogassák utazásomat. Az eddig is kitűnően szereplő hosz- szútávúszónk bizton megérdemli e támogatást. Gondoljunk bele. ha 25 km-t úszik öt óra alatt, akkor negyedóra alatt ezerkétszázötven métert. Ha valaki a férfiaknál negyedóra alatt ezerötszázat úszik, az klasszis teljesítmény, s utána akár büszkén kimászhat a medencéből. Tudom a teljesítményt itt az áramlatok is , segíthetik, de mégis... — No, de most nem csak a hosszútáv- úszásról akarunk kérdezni. Lesz-e pillangó, kisasszony? Rita rejtélyesen néz ránk, szája szegletében nem tudja a mosolyt titkolni. Miután elmondjuk, hogy edzője Vajda Tamás „árulkodott”, már jókedvűen mesél. Látszik, nagy kihívásnak tartja a dolgot. — Tavaly ősz óta készülök Vajda Tamással, és az edzéseken tapasztaltuk, hogy nagyon jól megy a pillangóúszás, ami végül is inkább az edzések monoton- ságát volt hivatott megtörni. Megbeszéltük, hogy a pillangóúszásra ezentúl külön is készülünk. A napi 16-18 ezer méternyi adagnak most egy jó részét a pillangó teszi ki. Elképzelhető az is, hogy a világbajnoki kiküldetési szintet is elérjem (2,15 — a szerkesztő) — mondja Kovács Rita. —Akkor a VB-n 200 méter pillangón is' indul? — Ez még egyáltalán nem biztos'. Úgy készülünk, hogy a magyar bajnokságon szerepelek ezen a távon, s ha ott sikerül a szükséges eredményt elérni, akkor fogunk dönteni. Természetesen a világbajnokságon mindenképpen qtt szertnék lenni. Ha csak hosszútávon indulok, akkor az utazás finanszírozását is meg kell oldani — panaszolja az úszónő. — Már csak egy kérdés marad, melyik távon idulna szívesebben? — A kétszázon — mondja nevetve — az sokkal rövidebb. Révay • • Öröm a kerítésen Huszonkét ember sérült meg csütörtökön este a belgiumi Alostban, amikor a helyi labdarúgó csapat Lokeren elleni mérkőzésén a rákapaszkodó szurkolók súlya alatt ledőlt egy kerítés. A helyi nézők csapatuk gólja feletti örömükben másztak fel a kerítésre, amely nem bírta el a túlzott terhelést. Kézilabda NB I nők Bravúr Fehérváron KÖFEM SC-Kisvárda SE 18-19 (12-10) V: Andorka-Schóber Kisvárda: Demeter-Nagy, Nyemahi- nyina 4, Agárdi 3, Hollóné, Prok 8, Kovács 4/2. Csere: Bírta (kapus). Ignaty enkó, Lendvai. Szántó. Fodor. Hétméteresek: 3/2 illetve 4/2. Kiállítások: 12 illetve 16 perc. Edző: Berzsenyi Mária Kisvárdai góllal kezdődött a mérkőzés, majd Prok hétméterest hibázott, így a hazaiak vezettek 3-2-re. A várdai lányoknál egy rövidzárlat következtében elhúzott a fehérvári csapat, Tóth Ildikó átlő vés góljaival 10-6-ra vezettek. A félidő végére feljött a vendégcsapat 12-10-re. A második félidő elején zsinórban négy gólt lőttek a kisvárdaiak, így a harmincnyolcadik percben kiegyenlítettek 14-14. Ezután felváltva estek a gólok mindkét oldalon, de egy góllal mindig a vendégcsapat vezetett. Az ötvenötödik percben kialakult a végeredmény. ezután mindkét csapat több helyzetet és ziccert hibázott. A kisvárdaiak ezzel a győzelmükkel közelebb kerültek ahhoz, hogy a bajnokság végén az előkelő hetedik helyen végezzenek. Fuli Megyei középiskolai atlétikai futó csapatbajnokság Csütörtökön Kisvárdán, a Bessenyei György Gimnázium sportpályáján bonyolították le a megyei középiskolák atlétikai futó csapatbajnokságát. Eredmények: IV. korcsoport leány 100 m síkfutás 1. Gyüre Henrietta (Kisvárda Bessenyei) 200 m síkfutás 1. Rácz Judit ( Nyháza Krúdy G.) 400 m. síkfutás 1. Hajnal Beáta (Kisvárda Bessenyei) 800 m síkfutás 1. Kiimán Katalin (Nyháza 107. sz.) V. korcsoport 100 m síkfutás 1. Nagy Olga (Nyháza Krúdy G.) 200 m síkfutás 1. Szalka Orsolya (Nyháza Krúdy G.) 400 m síkfutás 1. Futam 1. Fogarasi Hajnalka (Nyháza 107. sz.) 800 m síkfutás 1. Olasz Anett (Nyháza Vasvári) 4x100 m váltó Rácz Judit, Szalka Orsolya, Nagy Olga, Mandula Viktória (Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium) 4x100 m váltó 1. Kumán Katalin, Fogarasi Hajnalka, Horváth Edina, Szmolár Edit (Nyíregyháza 107. sz. Szakközép) Ponttáblázat 1. Nyíregyháza Krúdy Gyula Gimnázium, 61 pont 2. Kisvárda Bessenyei György Gimnázium, 57 pont 3. Nyíregyháza 107. sz. Szakközépiskola, 45 pont 4. Újfehértó Bajcsy Zs. E. Gimnázium, 44 pont 5. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium 26 pont 6. Nyíregyháza Zay Anna Egészségügyi Szakk. 18 pont IV. korcsoport fiú 100 m síkfutás 1. Szeles Béla (Kisvárda Bessenyei) 200 m síkfutás 1. Berencsi László (Kisvárda Bessenyei) 400 m síkfutás 1. Szögényi Gábor (Mátészalka) 1500 m síkfutás 1. Pelsőczi Zsolt (Nyháza 110. sz.) V. korcsoport 100 m síkfutás 1. Dankó Péter (Ny. Vasvári) 200 m síkfutás 1. Majoros László (Nyháza Vasvári) 400 m síkfutás 1. Spekker László (Nyháza Vasvári) 800 m síkfutás 1. Varga Tamás (Nyháza Vasvári) 1500 m. síkfutás 1. Királyfalvi László (Nyháza 110. sz.) 3000 m síkfutás 1. Dankó Gábor (Kisvárda Bessenyei) 4x100 m váltó 1. Berencsi László, Tóth Gábor, Szeles Béla, Bakó Szabolcs (Kisvárda Bessenyei György Gimnázium) 4x400 m váltó 1. Nagy Viktor, Oláh Tamás, Majoros László, Varga Tamás (Nyíregyháza Vasvári Pál Gimnázium) Pontértékelés 1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, 77 pont 2. Kisvárda Bessenyei György Gimnázium, 75 pont 3. Mátészalka, 61 pont 4. Nyíregyháza, 110. sz. Szakk. 44 pont