Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)
1994-05-14 / 45. szám
UJ KELET Az elnök újonnan felfedezett testvérei Egyre népesebb a Clinton-család HÉTVÉGE 1994. május 14., szombat 7 A Kansas City-i napilap, a Kansas City Star és a New York Daily News jelentése, valamint újonnan talált dokumentumok szerint a jelenlegi amerikai elnöknek, Bili Clintonnak több testvére van, mint azt korábban gondolta volna. Sőt, ha minden igaz, Clinton apja bigámista is volt, mivel még hivatalos válása előtt vette feleségül az amerikai elnök anyját. Clinton apja, akinek neve Második William Jefferson Blythe volt, már 1941 előtt házasságot kötött. Ebből a házasságból született Henry Leon Ritzenhaler, aki jelenleg 55 éves és a kaliforniai Paradise-ban él. Az ügy nyilvánosságra kerülése óta Ritzenhaler és Clinton beszélt egymással telefonon. Bili Clinton apja ezután 1941-ben Jackson megyében kötött házasságot Wanetta Ellen Alexanderrel. Ebből a házasságból egy lány született, Sharon Lee Pettijohn, aki anyjával együtt jelenleg az arizonai Tucsonban él. Wanetta Ellen Alexander nem sokkal ezután beadta keresetét a válásra, amit a bíróság 1944. április 13-án ítélt meg. Bili Clinton apja azonban már 1943. szeptember 3-án, tehát hét hónappal a válás kimondása előtt házasságot kötött Virginia Cassidyvel, az elnök anyjával. Bili Clinton 1946. augusztus 19-én született és a születési anyakönyv szerint a Harmadik William Jefferson Blythe nevet kapta. A mai elnök apja 1946. május 17-én gépkocsibaleset áldozata lett. Bili Clinton anyja, Virginia, szintén többször ment férjhez. Nem sokkal Blythe halála után vette el őt Roger Clinton, aki nevére vette William Jeffersont. Clinton mostohaapja 1968- ban halt meg, anyja jelenlegi férje pedig Dick Kelley, nyugdíjas élelmiszernagykereskedő. Az újonnan felfedezett családfa ügyében a Fehér Ház helyettes szóvivője egyébként csak annyit mondott, hogy nincs mondanivalója. Kísértet Lublinbcm? Furcsa szekta vezetőit tartóztatták le a minap a kelet-lengyelországi Lublin közelében. A csoport működésének lényege az volt, hogy a belépők teljes vagyonukat a szekta vezetőjének adták át, és egy villában laktak vele. Cserében isteni gyógyító erőt nyertek tőle. Sok ember egyszerűen eltűnt otthonról, és a szekta tagjává vált. Addig nem is volt semmi gond a működéssel, amíg a vezetők az Isten nevében nem kezdték elnyomottként kezelni a többi tagot. Középkori szabályokat vezettek be. A férfiak verték az asszonyokat, a gyerekek nem léteztek statisztikájukban, tehát nem jártak iskolába, és csak a szekta vezetőjétől tanulták a bibliát. A tagoknak megtiltották a tévénézést, az újságolvasást és az idegenekkel való kapcsolattartást. Ekkor már többen menekülni akartak, de féltek a főnök halált és betegséget hozó isteni erejétől. Pár hónapja a szekta konfliktusba keveredett a közelben lakó parasztokkal, akiktől élelmiszert és fát loptak. A parasztok nem vártak sokáig. Feljelentették őket. A nyomozás során derült fény a szekta igazi viselt dolgaira. (InfoNet) KIÁLLÍTÁS A nő sokszor — sok beszéd Japán néhány napra megnyitotta kapuit a nyíregyházi emberek előtt is, Nagy Z. László fotóművész lencséjének keresztmetszetében. Képeiben jelen van a múlt és a jövő. Szélsőségek feszültségének feloldására vállalkozott a művész — sikerrel, hiszen a képkockányi felületen átszűrt világban békévé mosódnak a végletek. A kiállításnak a városi művelődési központ fotógalériája ad otthont. — Mintha a középkorban barangolnánk — érlelődik bennem az első kérdés. —Hol van a modern Japán? — A japánok vigyáznál; őseik szellemi örökségére. Japán a tradíciók megőrzése mellett a csúcstechnológia országa is. Lehetőségem volt bejárni a négy fő szigetet — Hokkaidót, Honshut, Shikokut és Kyusut —, és mindenhol csodálatosan megfért egymás mellett a múlt és a jelen. — Képeid hátterében vagy középpontjában mindig ott van az ember. — Kedvesek, érdekesek, mosolygósak a japánok, de nem tudhatod, hogy te mikor kerülsz igazán közel hozzájuk. Nagyon fegyelmezettek. Még mindig ott bujkál bennük a zártságot és a befelé fordulást jelentő középkor, a Tokuga- wa sogun dinasztia kora. Természetesen sokan és sokat segítettek a munkámban. Enélkül nem ment volna a dolog. — Nem tekintettek csodabogárnak egy ohjektívekke! és fényképezőgépekkel teleaggatott európait? — A nagyvárosokban nem furcsa az ilyen, sok az európai. A kis falvakban igen, de ott a japán fotós is ritka. Sajtóigazolványom segítségével olyan helyekre is bejutottam, ahová egyszerű turista fotósként nem lehet: például imaszertartásra vagy egy színházba. A színház náluk szent dolog. A művészeket nem szabad megzavarni gépzörejekkel, villanásokkal, sőt még a fotós jelenlétével sem. Hermetikusan lezárt üvegfal mögül engedték a fényképezést. — Gondolom, sok ezer képből állt össze ez a kiállítási anyag. Mi lesz a többivel? — A Pelikán Kiadó vállalta egy bővebb fényképanyag megjelentetését. — Gondolom, voltak olyan élmények is, melyek nem a művészt, hanem Nagy Z. Lászlót, az embert érintették. — Természetesen. Nehéz nyelvismeret nélkül boldogulni. Például egy boltban az étolajok közül kiválasztani azt az egyet, amelyik hasonlít a napraforgóolajhoz. Mert ott van édes, kesernyés, savanykás, sós és sok más, nem európai íz. A japánok nagyon gyakorlati emberek, ez látszik az írásukon is. Ha erre a képi látásmódra ráérez az ember, könnyebb. Érdekességként említem — mert nekem ez nagyon tetszett —, a nő szónak van egy adott jele. Ha ezt a jelet sokszor írják egymás után, az sok beszédet jelent. Sípos József ! mmm Beszakadt kripták nyomában ■El ÜF mm IPH T&m mm ^^mmmmm mmi ■ ■ ■ csén? mm nk a nvon tol; i'usodti Az IDŐ ÉS A FELEDÉS EZT AZ AKNÁT IS BEDÖNTHETI (Fotó: Bozsó Katalin) — Mi az igazság? — Ezt a kérdést először Szentpéteri József polgármesternek tettük fel. — Az tény, hogy Kemecse mellett létezik egy polgári védelmi bunker, amit jelenleg is használnak. Bár gondolom nem erről akar kérdezni. Vitathatatlan, hogy gyermekkoromban magam is hallottam egy alagútról Kemecse és Beszterec között. De az is igaz, hogy ilyen alagút nem létezik, és tudomásom szerint nem is létezett soha. Ha valaki ismeri a teljes igazságot, az Kozma Sándor, tősgyökeres kemecsei, immár nyugalmazott pedagógus. Sanyi bácsi itt született, és kisebb megszakítással itt élte le az életét. Friss diplomás tanárként egy ideig Erdélyben majd a közeli Nyírbogdányban tanított, de 1957-ben végérvényesen visszatért szülőfalujába. Idős napjait azzal tölti, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok és a régi öregektől hallott elbeszélések alapján papírra vesse a község történetét. — Köztudott dolog, hogy a régmúlt időkben szokás volt a templomok köré temetkezni. így történt ez Kemecsén is. Aztán, ahogy múlt az idő, a mohos hantoknak még az emlékét is beborította a feledés. A gyerekek persze mindig szerettek a szabadban játszani. így történhetett meg, hogy némelyikük alatt beszakadt egy-egy régi kripta. Erre aztán elindult a szóbeszéd a Kemecsét a besztereci földvárral összekötő alagútról. Rebesgették, hogy a rétközi mocsár alatt titkos, föld alatti folyosó bújik meg. A gyerekek valóságos kis expedíciókat szerveztek, kutattak, ástak, de — ne haragudjon, hogy ezt mondom — nem találtak semmit. — Nem lehet, hogy mégis igaz, amit beszélnek? Hiszen annyian tudni vélik. Csak — talán a véletlen úgy hozta — nem akadtak rá. — Lehetetlen, s ennek több oka is van. Az egyik, hogy Beszterec a földvárral aligha számított olyan fontos helynek, ahová érdemes lett volna szinte emberfeletti munkával alagutat ásni. De van ellene egy másik érv is. Ezen a környéken egykor nagyon sok víz volt. Kemecse és Vasmegyer közt olyan mocsárvilág húzódott, hogy ott emberfia száraz lábbal át nem kelt. Ott csak csónakkal lehetett járni. Ma már különösnek tűnhet, amit mondok, de a nyíri diákok Kemecséről ladikon jártak Sárospatakra egészen az 1860-as évekig. A régi parókia melletti német réten vagy a Hagymássy kertnél szálltak vízre. Volt idő, amikor nem kevesebb, mint félszáz(l) kemecsei família tartott csónakot. Egy mocsaras, lápos vidék alatt pedig képtelenség alagutat vájni. — Vajon mi lehet az oka, hogy az alagút létezése még ma is foglalkoztatja az embereket? — Minden településnek vannak titkai, legendái, és nem baj, ha ezekről nem feledkeznek meg. Mint pedagógus büszke vagyok rá, hogy a növendékeim — még a rossz tanulók is — szerették a történelmet. Ha valakit nem hagy nyugodni ez a történet, és kutatni kezd, csak rajta! Már eddig is oly sok érdekes lelet került elő ezen a tájon a földből. Mindez a mi hírnevünket öregbíti. Kiállítás Naményban Baracsiné Molnár Ibolya festőművész kiállítását a napokban nyitották meg a Vásárosnaményi Művelődési Központ kiállítótermében. — Mivel foglalkozott a festés előtt? — Tanár voltam, s így utólag visszagondolva, nagyon szerettem tanítani. Az idő múlásával is szívesen emlékszem vissza diákjaimra, kik a mai napig is megkeresnek. Ez jólesik. A művész képei külföldön is közönség elé kerültek már — mindenütt nagy sikerrel. Alkotásain gyakran ábrázol madarakat, fákat, tájat. Képei szomorúságot sejtetnek, az álom és valóság közötti atmoszférát, az elvágyódást az álmok világába. * A kiállítás május 27-éig tekinthető meg. Szabóké Kotasi Magdolna (H.) V
