Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)

1994-05-21 / 51. szám

Egy Görgey-huszár dédunokája Nagy fába vágta a fejszéjét Kozma Sándor nyugalmazott ke- mecsei pedagógus. Hajlott kora ellenére, fiatalos lendülettel fogott hozzá, hogy megírja a falu hiteles történetét. Sanyi bácsival készített interjúnkat a 6. oldalon olvashatják. Vízi járőrök a Tiszán A magas vízállás miatt csak csütör­tök délután bocsátották vízre Vásáros- naményban a vízi járőrök hajóját. A fürdőzési idény beindulásával naponta kb. 100 kilométert tesz meg Tiszabecs és Lónya között a motoros. A szolgála­tot teljesítő rendőr időbeosztása a strand nyitva tartásával megegyező, így min­dig kéznél van a segítség. Hiába azon­ban a jó szó és figyelmeztetés, sokan Hősök napi koszorúzás a megye- székhelyen Ma délelőtt tíz órakor a Történelmi Igazságtétel Bi­zottság, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviselői koszo­rúkat helyeznek el a Hősök napja alkalmából Nyíregy­háza két emlékművénél. Először az Országzászló téri II. világháborús, majd a Hősök terén álló I. világ- háborús emlékműhöz viszik el a megemlékezés virágait. SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP ✓ I. évfolyam, 51. szám Ara: 12,50 Ft 1994. május 21., szombat Frigy Bessenyei házában Tiszabercelen, a község legmagasabb pontján, környezetéből messze kiemel­kedve áll Bessenyei György szülőháza. A XVII. századi kúria helyén álló, 1720 körül épült barokk stílusú műemlékház eredeti­leg két utcai szobából, konyhából, foly­osóból, hátsó szobából állt, boltíves oldal­tornáccal, csonkakontyos, zsindelyes tetőszerkezettel, oromfallal és szabad­kéménnyel. Az 1983-ban befejezett helyreállítás után a ház ma a XVII-XVIII. századi álla­potokat tükrözi. Tulajdonosa, a megyei önkormányzat, illetve annak intézménye, a múzeumok megyei igazgatósága azóta is gondját viseli. Épp a közelmúltban fe­jeződött be külső felújítása, festése, me­szelése, s most belülről hozzák rendbe. A polgármesteri hivatalban azt is megtudtuk, hogy az egykori könyvtárhelyiségben alakítják ki a település házasságkötő ter­mét. A munkát a múzeum szakemberei végzik, és a költségeket is a tulajdonos állja. (fa) SZOMBAT — Nemzetközi nyugdí­jas-találkozó helyszíne lesz ma Jánk- majtis. A megyeieken kívül Csapról, Munkácsról, Beregszászból és Szatmár­németiből is érkeznek idős emberek a találkozóra. Több mint ezer nyugdíjas részvételére számítanak. A Szatmárnémeti Északi Színház magyar társulata vendégszerepei ma a csengeri művelődési központban. Este 7 órától az Edith és Marlene című darabot adják elő. VASÁRNAP — Az Országos Rab- biképző Intézet Goldmark Kórusa ad hangversenyt este fél 7-től a nyíregyházi református templomban. Közreműködik a helybéli református egyházközség ének­kara. A Polip együttes koncertezik este 7 órától a pócspetri művelődési házban. HÉTFŐ — Katolikus ifjúsági ta­lálkozó helyszíne lesz ma a nyíregyházi római katolikus templom. Szabolcs- Szatmár-Bereg és Hajdu-Bihar megye mintegy ötszáz hívő fiatalját várják a találkozóra. Délelőtt 10 órától Mészá­ros Domonkos előadásával kezdődik a program, lesz közös éneklés, beszél­getés, majd délután 4 órakor szentmisé­vel fejeződik be a rendezvény. félvállról veszik a vízi rendőr intelmeit. Bár elég kevesen rendelkeznek az őrsön a mentéshez szükséges képesítéssel, a há­rom ember mégis megpróbál maximálisan a fürdőzők segítségére lenni. Tokajnál is vannak tiszai járőrök, de róluk mindenféle információt titkosan ke­zel az ottani őrs. Dombrád a harmadik hely, ahol vízen is teljesítenek szolgálatot a rend őrei. Itt ketten dolgoznak az idény­ben, általában tizenkét órát. Vízre száll­ni csak egy-két héten belül fognak, mert a hajó ide is csütörtökön érkezett, de a kezdés előtt még akad javítanivaló. Igen nagy feladat hárul a két férfire, hiszen naponta 78 kilométert ingáznak a Tiszán Záhony és Balsa között. Na­gyobb tragédiára szerencsére egyik területen sem került sor a múlt nyáron, reméljük, hogy így lesz ez az idén is. LESZ-E REFORM A FOGÁSZATBAN? A Magyar Fogorvosok Egye­sülete északkelet-magyarországi szakcsoportjának tudományos ülését tartották tegnap Debrecen­ben, az Akadémiai Bizottság székházában. Előadást tartott többek között dr. Bakó Attila, me­gyénk fogászati alapellátásának főorvosa, a szakcsoport társ­elnöke arról a fogászati reform modell-kísérletről, melyet me­gyénkben végeztek. Az ülés ke­rékasztal -beszélgetéssel foly­tatódott, melyen az MFE meghí­vottjai találkoztak az egészségbi­ztosítási pénztár és a megyei tisz­tiorvosi szolgálatok illetékeseivel. A témára interjú keretében későb­bi számunkban visszatérünk. (Sípos) BRAZÍLIÁBÓL NYÍREGYHÁZÁRA A Brazíliában élő Zolcsák István megvette a volt Hajtóművek és Festő- berendezések Gyára nyíregyházi üzemegységét A Zolcsák családnak hasonló érdekeltségű gyárai vannak Dél-Amerika-szerte Az újonnan alakult Euro-Zolcsák Kft tevékenységéről kérdezte munkatársunk dr. Szabó László gyárigazgatót, írásunk a 3. oldalon Téeszirodából református gimnázium Nagyecseden az önkormányzat május 17-i ülésén úgy határozott, hogy megvásárol­ja a volt téeszirodát, és azt a református egyháznak adja hasznosításra, amely újból gimnáziumot akar létesíteni az épületben. Lapunk munkatársa Szűcs Gusztáv polgárm­estertől érdeklődött. írásunk a 3. oldalon. Felújítják az Igrice kempinget Sóstófürdő szabadtéri pihenőhelyét a napokban felújítják, hogy a június elsejei nyitásra megszépült külsővel várja az ide látogatókat - tájékozta­tott Koncsek László gondnok. — A vizesblokk teljes cseréje, az elavult, vetemedett épületszerkezetek felváltása napok óta tart, de a határidő lejártával fogadjuk a sátorral vagy lakókocsival érkező lengyel, német, holland, magyar turistákat, mert ők a leggyakoribb vendégeink. Egy hektár területen háromszáz személyt és ötvenkét lakókocsit tu­dunk elszállásolni a KÖJÁL előírá­sainak megfelelően. Nemzetközi vagy magyar kempingigazolvánnyal rendelkezők részére kedvezményt adunk. A hat éven aluli gyerekek tar­tózkodása ingyenes. Hideg-meleg víz, zuhanyzó, mosdó, mosogató teszi európai színvonalúvá szabadtéri szálláshelyünket, melynek nyu­galmára területőrök is vigyáznak. Május 31-én nyílik a IV. KELET-NYUGAT, a térség legnagyobb nemzetközi kiállítása és vására. Több mint 300 kiállító, rendkívüli látványosság, kedvezményes vásárlási lehetőség, 50%-os vasúti kedvezmény . « A IV. KELET-NYUGAT Üzletembereknek páratlan lehetőség, családoknak, iskoláknak kitűnő program ,* ♦ A IV. KELET-NYUGAT ünnepélyes megnyitója: május 31., 13 óra, nyitva tartás: naponta 10-19 óráig ♦* vásárzárás: június 5-én, 19 óra ♦* A IV. KELET-NYUGAT várja Önt Nyíregyházán, a Bújtosi Szabadidő Csarnok 11 ezer négyzetméteres ♦* kiállítási területén! .*

Next

/
Oldalképek
Tartalom