Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)
1994-05-16 / 46. szám
1994. május 16, hétfő Nyírlugosi futók A nyáriasan meleg időben kellemes vasárnapi kikapcsolódásnak ígérkezett a Budapest Sportiroda jóvoltából első alkalommal megrendezett Pepsi maraton váltó, amelyet a nagyszámú indulók nagyszerű hangulatú futófesztivállá változtattak. A minimaratonra ugyanis több mint 3500 futó, a váltóra pedig 220 csapat adta le nevezését. Természetesen a négy kategóriában kiírt - 85 év alatt, 85-108 év között, 109- 210 év között. 210 év felett - maraton váltó bővelkedett érdekességekben (a meglepő meghatározás a váltó tagjainak együttes életkorát limitálta - a szerk.). Jakab- házy László elnökhelyettes vezetésével csapatot indított az OTSH is. Maraton váltóban abszolút győztes: 85 év alatt: Nyírlugasi Általános Iskola 2:49:06 ó UJ KELET Foci Spanyolországban A Barcelona a bajnok A spanyol labdarúgóbajnokság utolsó fordulója minden előzetes várakozást felülmúló, drámaian izgalmas végjátékot hozott. A tabella éllovasa, a Deportivo La Coruna együttese talán az évszázad lehetőségét elpuskázva „engedte át” a bajnoki címet az FC Barcelona csapatának. A Deportivónak egy sovány győzelem is elég lett volna az üdvösséghez, de ezúttal hazai pályán is csak gólnélküli döntetlenre futotta a Riazor stadionban a Valencia ellen. Az FC Barcelona annál inkább remekelt, hiszen 5:2 arányban legyőzte a Sevilla együttesét. Mindez azt eredményezte, hogy Johan Cruyff legénysége sorrendben negyedik bajnoki címét ünnepelte. A barcelonai Nou Camp stadionban 115 ezer néző éltette örömmámorban a „Barca” játékosait, míg a Riazor stadionban 30 ezer szurkoló siratta a Deportivo La Coruna megvalósulatlan álmát. A szó szoros értelmében az utolsó pillanatban engedte át a bajnoki diadalt a Deportivo az FC Barcelonának. Az utolsó percben ugyanis 11-eshez jutottak. A képlet egyszerű volt: ha berúgják, bajnokok, ha kihagyják, „csupán” ezüstérmesek. Miroslav Djukic, az idegenlégiós hátvéd kihagyta... Német kupadöntő Brémai siker A Werder Bremen labdarúgócsapata 1961 és 1991 után szombaton este ismét kupasikert ünnepelt. A berlini olimpiai stadionban lejátszott német kupadöntőben 76 ezer néző előtt 3:1-es győzelmet arattak a brémaiak a Bundesliga másodosztályában szereplő Rot-Weiss Essen együttese ellen, így Otto Rehhagel edző ezúttal elégedett lehetett játékosaival. Werder Bremen - Rot-Weiss Essen 3:1 (2:0) Berlin, 76 ezer néző gólszerzők: Beiersdorfer (17.), Herzog (38.), Rufer (88. -1 l-esből) ill. Bangoura (50.) Igazuk lett azoknak, akik eleve Dávid és Góliát csatájának ítélték a kupadöntőt. Ezúttal azonban Góliát, azaz a Werder A hatodik rivális: Horvátország Folytatódik Verebes József szövetségi kapitány „sziszifuszi” tevékenysége, a magyar labdarúgó-válogatott szerda este 18 órától idei hatodik erőpróbáján érdekelt, ezúttal a horvátokkal szemben. Verebes hazai gyepen vezényli harcba jelöltjeit, akik az őszi két Eb-selejtezőre gyakorolnak ezúttal is. Tudott, itthon a törökök ellen kezd a magyar válogatott, majd idegenben Svédország jön soron: újabb kontinensbajnoki selejtező, skandináv gyepen. Ami azt illeti, az ETO FC vezetőedzőjeként is dolgozó Verebesre ráférne a duplán hazai, a győri nézősereg segítsége, hiszen az eddigi felkészülési mérkőzések nem hoztak győzelmet. Az öt csata közül négyet elveszített a válogatott (Svájc, Szlovénia, Dánia, Lengyelország), míg az egyetlen pontszerzés az Ausztria elleni márciusi linzi 90 perc volt (1:1). Egy adott gólra átlagosan kettő jött válaszul, a gólkülönbség 1994-ben 5:10. Noha egy gólnál nagyobb különbséggel csak a dánoktól kapott ki a Verebes-gárda, azért az egygólos fiaskók is vereségek. Némileg talán magyarázhatók, de nem nagyon menthetők. így van ez még akkor is, ha legutóbb, május negyedikén Krakkóban kétszer is vezetett a magyar válogatott, ám végül 3:2-re kikapott a lengyelektől. Verebes ötször 90 perc után némileg okkal említheti: azonos összeállításban még nem küldhette gyepre csapatát. Összesen 35 labdarúgót próbált ki az idei 450 játékperc során. „Kegyenceiként,, említhető két győri fiatalember: a kapus Végh Zoltán és a csatár Klausz László. Ők ketten ugyanis valamennyi idei mérkőzésen kezdőjátékosok voltak Verebesnél. E téren említést érdemel még Lipcsei Péter és Illés Béla, ők négyszer-négyszer húztak dresszt a „nyitócsapatban”. A szerda esti győri mérkőzés egyfajta egyensúlyi helyzetet teremt, hiszen korábban Ausztria, Dánia és Lengyelország ellen idegenben szerepelt a gárda, Svájcot és Szlovéniát pedig saját pályán fogadta. Negyedszerre sem sikerült Dániába került a női IHF Kupa A DVSC három játékosa, Katko Andrea, Jeddi Maria és Zupko Judit a mérkőzés végén. MTI Telefotó Szombaton egy órával a kezdés előtt már zsúfolásig telt ház fogadta a késve érkezőket a debreceni Hódos Imre-Sport- csamokban, ahol a DVSC-Symphonia és a dán HK Viborg játszotta a női kézilabda EHF Kupa döntőjének visszavágóját. Az előny a négy világbajnoki ezüstérmessel- Lauritsen, Hoffmann, Tandarup, Kolliiig- felálló vendégeknél volt, hiszen egy hete, az első találkozón 23:20-es győzelmet arattak. Ezúttal három gólos hazai siker született, de az idegenben lőtt több góljuknak köszönhetően a dánok vihették haza a trófeát. DVSC-Symphonia - HK Vibor (dán) 24:21 (14:12) Debrecen, 3000 néző, vezette: Buben- icek, Bradec (csehek) DVSC-Symphonia: Szopóczy Brigitta - Horváth Ildikó, Jeddi Mária 7/5, Katkó Andrea 4/2, Tarjáni Szilvia 2, Csapó Erika 9, Lajtemé Nyilas Tünde 1 cserék: Zup- kó Judit 1, Horváth Beáta HK Viborg: :Susanne M. Lauritsen - Anette Hoffmann 1, Anne Dorthe Tande- rup 5, Heidi Astrup 5/2, Merete M. Sorensen, Mette Klit 2, Janne Kolling 4, cserék: Susan Olsen 1/1, Maiken Larsen 3, Maibritt Benda kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc hétméteresek: 8/7, illetve 3/3 A hajdúságiak erőn felül teljesítettek, jelenlegi játékosállományuk alapján már az is bravúr, hogy a fináléig verekedték magukat. Sajnos a szerencse ezúttal is elpártolt mellőlük, hiszen akárcsak néhány éve a KEK-döntőben a jugoszláv Radnics- ki Beográd ellen, ezúttal is az idegenben lőtt több gól döntött ellenfelük javára. Jók: Csapó, illetve Tanderup, Astrup, Kolling A HK Viborg 44:44-es összesítéssel az idegenben lőtt eggyel több gólnak köszönhetően hódította el az IHF Kupát. Komáromi Ákos: - Nagyon nehéz hirtelenjében reális értékelést adni, hiszen már negyedik európai kupadöntőnket veszítettük el. Ezúttal nagyon nehéz helyzetben voltunk, hiszen jóformán hat mezőnyjátékossal kellett végigküzdeni a 60 percet, ugyanis egyszerűen nincsenek bevethető csereembereink. Ezzel szemben a dánok nyugodtan pihentethették legjobbjaikat, náluk bőven akadt lehetőség a változtatásra. A mieink közül Csapóval maradéktalanul elégedett vagyok, s Szopó- czynak is voltak ügyes védései, a többiek viszont elmaradtak a várakozástól. El kell ismerni: a viborgiak egységesebbek, jobbak, megérdemelten nyerték meg a párharcot. Brian Lyngholm: - Végtelenül boldog vagyok, hogy a dán kupa után az európai szövetség egyik trófeáját is megszereztük. Óriási küzdelmet vívott a két csapat, a debreceniek mindent, a két átlövőre Csapóra, és Jeddire építettek, ezt nem volt nehéz kiismerni, ráadásul a végére nagyon el is fáradtak. Bremen csapata volt fölényben és főleg: célzott pontosabban. A tudásbeli különb- séget Beiersdorfer és Herzog gólja támasztotta alá az első játékrészben. A második félidőben Bangoura találata még felvillantotta a reményt az esseniek előtt, de Rufer két perccel a befejezés előtt egy kezezésért megítélt büntető értékesítésével pontot tett a küzdelem végére. - Nagyon akartuk a kupasikert, így természetesen elégedett vagyok. Persze azért tudnék néhány hiányosságot említeni, de eszem ágában sincs a hangulaton rontani. A csapat győzött, a kupa elnyeréséért pedig minden játékost gratuláció illet - nyilatkozta Otto Rehhagel, a Werder Bremen edzője. Kupagyőztes az MU A Manchester United négy, a Chelsea pedig 24 éve várt arra, hogy ismét elhódítsa az angol labdarúgás legnagyobb becsben tartott trófeáját, a F.A. Kupát. Szombaton délután, az idei döntőben a manchesteriek álma vált valóra. Manchester United - Chelsea 4:0 (0:0) Wembley Stadion, 80 000 néző Gólszerzők: Cantona (61.p„ 67. - mindkettő 1 l-esből), Hughes (69.), McClair (90.) Az eső áztatta csúszós gyepen igazi angol futballt láthatott a nézősereg: nagy hajtás, és kevésbé kombinatív játék jellemezte a két együttes összecsapását. A Chelsea kapott lábra előbb, veszélyesebben is támadott, és a vezetést is megszerezhette volna, ha Peacock 20 m-es ballábas bombájánál a már vert helyzetben lévő dán vendégkapus, Schmeichel helyett nem ment a felső kapufa a félidő felénél. Az első játékrészben érintetlenek maradtak a hálók, a második félidőben viszont annál sűrűbben kellett középkezdéshez vonulniuk a csapatoknak. Négy találat esett és a mind a négyet a Manchester United játékosai szerezték. Az elsőt és a másodikat, egyformán 1 l-esből a francia idegenlégiós Cantona, aki következetesen a bal alsó sarokba vágta a labdát mindkét alkalommal, miközben a Chelsea-kapus, az ukrán Harm jobbra vetődött. Az első büntető teljesen jogos volt. Newton egyértelműen elkaszáltaIrwint, a második esetben azonban úgy tűnt, hogy a játékvezető indokolatlanul ítélt, amikor Kancsel- szkisz, az MU orosz csatára a földre huppant a Sinclair-rel történt összeütközés nyomán. Cantona után Hughes volt eredményes, aki kihasználta Sinclair hibáját: a szinesbőrű hátvéd elcsúszott, a manchesteri játékos pedig kilépett a labdával és Mark Hughes és Eric Cantona a kupával 14 m-ről biztos lábbal lőtt a jobb alsó sarokba. A végeredményt a csereként beállt McClair állította be a mérkőzés utolsó percében. A világ sportja sorokban Panamaváros Roberto Duran, a panamai profi ökölvívósport élő legendája a politikai életben is szorítóba lépett. Panamaváros képviselői posztjáért indult harcba, de a szavazás eredménye azt jelentette, hogy a remélt újfajta karriernek - legalábbis egyelőre - búcsút inthet. A 43 esztendős, jelenleg is aktív ökölvívó 4404:4273-as szavazati arányban vereséget szenvedett a rivális jelölttel szemben. Duran számára marad tehát a ring, ahol június 25-én Las Vegasban Vinny Pazienza ellen készül bizonyítani. Bonn: A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) levélben értesítette Franz Beckenbauert, a Bayern München csapatának „aranykovácsát”, hogy fegyelmi eljárást indítanak ellene tiszteletien viselkedésért. Beckenbauer egy sajtótájékoztatón „ügye- fogyott törvényhozóknak” nevezte a DFB tagjait, mert a szövetség számításba vette a Bayern-játékosok által a Nürnberg elleni megismételt bajnoki mérkőzésen begyűjtött sárga lapokat. Miami: Három kubai birkózó kért politikai menedékjogot az Egyesült Államokba. A versenyzők egy nemzetközi viadalra érkeztek Amerikába és hárman - köztük a barcelonai olimpia bronzérmese Lazaro Reinoso - jelezték, hogy nem kívánnak visszatérni Kubába. Indianapolis: Az elmúlt napok tragikus kimenetelű Forma-1-es balesetei után az Indycar is „bizonyította”, hogy az amerikai gyorsasági autós viadal is „veszélyes üzem”. A pénteki edzésen ugyanis a kanadai Paul Tracy, amikor 384 km/órás sebességgel száguldott a pályán, elvesztette uralmát autója fölött és a pályát szegélyező kordonnak ütközött. A 25 éves pilóta csodával határos módon súlyosabb sérülések nélkül „megúszta” a balesetet, de megfigyelés céljából a helyi kórházba szállították. Henry Bock, a kórház orvosa elmondta, hogy Tracy az ütközést követően pár percre elvesztette eszméletét, de minden valószínűség szerint rajthoz állhat a versenyen.