Új Kelet, 1994. április (1. évfolyam, 9-33. szám)
1994-04-25 / 28. szám
■■■■■■■■I Tiszabetsi vendégvárás, avagy falusi turizmus gondokkal EDDIG CSAK KÖLTÖTTÜNK RA Verőfényes tavaszi napsütés és rezesek pattogó ritmusa ébresztette szombat REGGEL AZ EGYSZERIBEN VÁROSLAKÓVÁ LETT NAGYHALÁSZIAKAT. IGAZI URBÁNUS HANGULATOT VARÁZSOLTAK A KÉPÜNKÖN IS LÁTHATÓ CSINOS MAJORETTEK, MAJD A HÁBORÚS EMLÉKMŰ LELEPLEZÉSE UTÁN KEZDETÉT VETTE A HIVATALOS AKTUS. ENNEK VOLT A FÉNYPONTJA, AMIKOR DR. KARA PÁL, A BELÜGYMINISZTÉRIUM HELYETTES ÁLLAMTITKÁRA VÁROSSÁ „ÜTÖTTE” A NAGY MÚLTÚ FALUT, ÉS ÁTADTA AZ ERRŐL SZÓLÓ OKMÁNYT SZOBOSZLAI OTTÓ POLGÁRMESTERNEK. EZT KÖVETŐEN KIVILÁGOS-KIVIRRADTIG FOLYT A VÍGASSÁG, SŐT, A SOKFAJTA RENDEZVÉNYBŐL BŐVEN JUTOTT VASÁRNAPRA IS. Hétfőtől - most már városi öntudattal -folytatódnak a dolgos hétköznapok... Fotó: Bozsó Kati Sokan sátorral érkeznek nyáron Tiszabecsre, van aki nem vállalja a nomád élet viszontagságait. Szeretne ágyban aludni, rendes körülmények között tisztálkodni. A falusi turizmus fellendítése érdekében még 1993-ban született egy pályázat. E szerint az a helybeli, aki vállalja, hogy házában vendégeket fogad, százezer forint támogatást kaphatott. Ezt az összeget a ház korszerűsítésére kellett felhaszálni. — Én is benyújtottam a pályázatot, el is fogadták, aztán mégsem kaptam egy fillért se — mondta beszélgetőpartnerem, özvegy Kövér Gyuláné, aki Tiszabecsen, a Rákóczi utcában lakik. — Azt mondták, hogy kevesebb volt a pénz, mint amennyi igény beérkezett, és ezért számítógép sorsolta ki, hogy ki kap és ki nem. — Ennek ellenére az elmúlt nyáron fogadott vendégeket. — Hét kislány lakott nálam a nyár kellős közepén egy hétig. Budapestről jöttek, valamennyien a Teleki Blanka Gimnáziumba járnak. Nem volt szívem nemet mondani. Igaz, hogy egy kicsit szűkösen voltak, hisz öt embert tudok a házban kényelmesen elszállásolni. Az ellátásáról mindenki maga gondoskodott. (Folytatás a 3. oldalon.) mna ............. DE CEMBERRE OLVASNAK 3. oldal Ecsettel Különös figura járja Nyíregyházát. Nem húzza össze a posztókabátját, mert az nincsen neki, sőt, ahogy kibukkan a nap a háztetők mögött, szandálban és egy rövidnadrágos-atlétatrikós „kezeslábasban” festőállványát és nagy papírlapjait a hóna alá csapva, másik kezében egy festékes bőrtáskát cipelve indul el útjára. Szőrös mellkasát borzolja a szeszélyes áprilisi szél, bele-belekapva a hajában lévő piros és szürke masnikba. Különös ember a Németországból, Hannover mellől érkéző James R. Don- nachie: festő. Alkotói magányát — amelyet a képébe bámuló emberek sem zavartak meg — látva megállapítottuk, hogy ügyesen bánik egyetlen, 4 cm-es élhosszúságú ecsetjével. Ez a bizonyos ecset annyira vékony élű volt, hogy akár egy ügyes hentes is megirigyelhette volna. Palettáját egy átalakított kottatartóra, lapját állványra helyezve festi Nyíregyházát: a Sóstói utat, az állomás gőzmozdonyát vagy a Kálvin tér hangulatos kapualját.- Ez vagyok én — mutat szokványostól némileg eltérő ruházatára. (Dédapáink a közfürdőkbe járhattak így.) Nyakában egymásba fűzött angol és német pénzérmék, amelyeket még odahaza a vonatsínre téve lapíttatott ki egy arra vetődő mozdonnyal.- Az emberek csodálkozva néznek rám, így ni! - mutatja szeme elé helyezett gukkert csinálva a tenyeréből. Donnachie úr amúgy odahaza is a festészetből él, portré és városképekre specializálva magát. Jól él, hiszen 20-30 perc alatt festett képeit 200 német márkáért adja el.- Vasárnap megyek haza — mondja búcsúzóul, és még hozzáteszi: — A nyíregyháziak jó emberek, és kíváncsiak is. Varga—Csonka a világ körül POLGÁRI VÉDELEM ISKOLÁSOKNAK A polgári védelem adta a keretet annak a megyei vetélkedősorozatnak, amely vasárnap zárult a tiszavasvári sportcsarnokban. Berényi Levente mérnökezredes, megyei törzsparancsnok arról tájékoztatta lapunkat, hogy a selejtezők és a körzeti döntők után a fináléban 14 csapat mérkőzött meg. A jó hangulatú, izgalmas versenyen a tíz általános iskola közül a nagykállói 2-es számú lett az első, a vajai a második, a nyíregyházi 21- es pedig a harmadik. A négy középiskoMAGYAR ÁLDOZATOK A bajorországi Erlangen rendőrsége szerint m szaki meghibásodás vagy emberi gondatlanság okozhatta azt a tüzet, amelyben három magyar építőmunkás életét vesztette. A rendőrség ügyeletese vasárnap közölte, hogy nincsenek idegenellenes merényletre utaló jelek. A tűz szombaton hajnalban pusztított magyar építőmunkások erlangeni konténervárosában. A magyarok a helyi egyetemi klinika részére építenek ellátó központot. Egy személy életveszélyesen, kettő súlyosabban megsérült, 19 embert pedig enyhe füstmérgezés gyanújával tartottak megfigyelés alatt. A 21 főt időközben kiengedték, illetve hamarosan kiengedik a kórházból. la közül a kisvárdai Bessenyei lett a győztes. A polgári védelem megyei szervezetének ajándékcsomagját valamennyi résztvevő megkapta, a helyezettek pedig számítógépes játékokat, karórákat, vásárlási utalványokat nyertek. Az első helyezett csapatoknak érdemes tovább gyakorolni az elméleti és gyakorlati feladatokat, hiszen ők képviselik megyénket a június elején Zánkán megrendezendő országos döntőn. (F. A.) MA A megyei hadkiegészítő parancsnokság katonai főelőadói hétfőn reggel fél 8-tól 12 óráig a kisvárdai, 10-től 14 óráig a Vásárosnaményi Polgármesteri Hivatalban adnak felvilágosítást az érdeklődőknek. Rendőrségi fogadóórák: Dr. Illés Kálmán rendőralezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője hétfőn 14 órától 15.30-ig Fényes László rendőrőmagy a nyírbátori rendőrkapitányság vezetője pedig ugyancsak hétfőn délelőtt 10 órától 12 óráig várja ügyfeleit hivatali helyiségében. Akar egy jó üzletet? Vegyen egyet! a Sooters foto franchise-t kínál a megye minden településére. Kis befektetés, magas jövedelem. Érdeklődés: Garai Zoltánnál: (06-60) 357Í360 RENDŐRNAP SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 28. szám Ára: 12,50 Ft 1994. április 25., hétfő A Jonatánkommandó is BEMUTATÓT TARTOTT. Képriportunkat A 4. OLDALON TALÁLJÁK.