Új Kelet, 1994. április (1. évfolyam, 9-33. szám)

1994-04-19 / 23. szám

SPORT ÚJ KELET 1994. április 19., kedd Egy lemondás margójára Mint az már közismert, lemondott dr. Brávácz Ottó, a Parmalat FC elnöke. Vasárnap este vele tartott Hartyáni Gá­bor,, az egykor szebb napokat megélt csapat edzője is. Megvallom őszintén, az edző távo­zásán nem csodálkozom. Valószínűleg a feladat meghaladta képösségeit. Ilyenkor az a becsületes, ha egy edző a sikertelenség közepén önként feláll. Annál inkább csodálkozom dr. Brá­vácz Ottó távozásán. Rá egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy sikertelen. A székesfehérvári csapat a vezérletével túlélte a Videoton, a Waltham távozá­sát, majd leigazolta a Parmalat- ot. Úgy tűnt, az olasz cég belépésével megol­dódnak Fehérvár gondjai. Nos, trgy látszik, nem oldódtak meg, a szakadék tovább mélyült. Amikor nem volt pénz, túl sokan hagyták ma­gukra a focistákat, amikor Brávácz pénzt szerzett, túl sok lett a szaktanács- adó. Megmondom őszintén, eddig ritkán lehetett hallani a klub gondjairól, örö­meiről nyilatkozni Bognár Ferencet, Galántai Imrét, Szalmást Tamást és dr. Bérces Lászlót. Azért is lepett meg, hogy ez a négyes vette át Brávácz örökségét. Persze, arra kíváncsi lennék, hogy ők akkor is átvették volna-e Brávácz örökségét, ha történetesen nincs egy tőkeerős cég a csapat mögött. (sz. A.) Szabó Ferenc akcióban (foto: Bozso Kati) Minden évben Göteborgban rendezik meg az utánpótláskorú birkózók világ- találkozóját. Az elmúlt évben először vettek részt rajta a balkányi birkózók, és mindjárt meg is nyerték. Az idén április 21 -tői 27-ig kerül sor a v iadalra, melyen a helyi szponzorok és a szülők segítségével az idén is ott lesznek a legjobb balkányi sportolók. Radócz János vezetésével a következő versenyzők utaznak Svéd­országba: Szálka Szabolcs, Varga József, Pistár Róbert, Szabó Ferenc, Buczi János, Seres Attila, Taskó Norbert, Dudás Csa­ba, Szőtlősi Zsolt, és Dudás Miklós. Viharsarki rettenet Újabb fordulót rendeztek a rangadozó-bajnokságban. Nem várt eredmények I születtek. A kispesti farkas csapdába ejtette a fehérvári gidákat. A zöld sasok saját I fészkükben szálltak el a siófoki,.rigók" jóvoltából. A hajdúsági tigris lebirkózta a M fővárosi kanárit. Lecsapott természetesen a békési vércse is. Kicsit lebegett a levegőben, úgy I háromnegyed órát, aztán megragadta a mágikus erejű győri rókát és vitte-vitte ■ míg az kilehelte páráját. Ezt a madarat még Vük sem tudta volna megtéveszteni. I Előbb fárasztotta áldozatát, hagyta ficánkolni. Megadta az esélyt a menekülésre. I Valószínűleg mulasztott néhány órát a ragadozó-tanfolyamról, meg kellett izzadnia ■ a zsákmány elejtéséért. így sincs szégyenkeznivalója, mutatványát a dunántúli ■ ravaszdik népes tábora is elismerő hümmögéssel fogadta. A kerek erdő többi lakója most nyugodtan élheti megszokott hétköznapjait. I Előbújhatnak rejtekhelyeikből, elvonult fejük fölül a veszély. Nyugalom költözik I szívükbe, hej de szép is az élet! Csak azok a szombatok ne lennének. Madarunk I ugyanis egy hét után megéhezik, megkordul gyomra. Véget ér a jó világ, pucol ki ■ merre lát. Sírás-rívás és a szép szó sem használ. Beborul az ég, a vércse a levegőbe I emelkedik. Nem tudni mi okból, mindig más helyen csap le. Természetes ellensége nincs, monopolhelyzetben van. Néha, hébe-hóba akad I vetélytársa, de aztán ők is elkopnak mellőle. Nem bírják iramát, rengeteget dolgozik. M Júniusban szokták megválasztani az „év szárnyasát”, nem kétséges kire voksol I majd az erdő népe. Koncz Tibor ENGEDMÉNYES ARANY-, EZÜST-, BIZSUVASAR A KORONAÉKSZER KFT. ékszerszaeonjában. Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca Egy sportág, amiről ma keveset beszélnek... Teke van, voll és lesz!(?) A szabolcsi tekesport és megyei szö­vetsége több mint 45 éves múltra tekint vissza napjainkban. Az elmúlt években voltak eredményes időszakok, de voltak mélypontok is. Most talán nem a leg­fényesebb korszakot éli át a sportág. A tekesport a sajátos pályaadottsága miatt, korábban és most is szinte csak Nyíregy­házán működött, működik. Itt azonban igen kedvelt és népszerű volt a sportolni vágyók között. — Valamikor Nyíregyházán csak Figeczki-féle pálya volt — emlékezik visz- sza Kiszely János, akinek szinte az egész családja a sportág szerelmese volt. Lánya Kiszely Mária a válogatottságig vitte.. Majd megépült a Postás, Építők, Vörös­meteor pálya. Nagy volt a pezsgés a sportágban, közel kétszáz igazolt verseny­zője volt a városnak. Az ötvenes évek végén az Elektromos és az Építők révén két NB I-es csapata van a yárosnak, de mellettük nyolc NB III-as csapat is volt. Majd fokozatosan a csapatok leszűkülnek, és hosszú évekig az Építők és a Spartacus jelzik a sportág jelenlétét. A hetvenes évek elején megépül a Váro­si Stadion új négypályás — akkor még asz­faltborítású, kézi állítású — tekecsarno­ka. Ez egyben új fejezetet is jelent a sportág történetében. Erre az időszakra egy fiatalabb generáció tehetséges, ma is kitűnő játékosa, Szlovenszki Tibor em­lékezik: — Ekkor a város tekesportja a Sparta­cus, a Titász, a Dózsa, valamint Oros csa­pataiban zajlott. Majd később megjelenik a Taurus SC, ahol nemcsak férfi-, hanem női csapat is színre lép. Ezek a csapatok, a Titász kivételével NB Ill-ban szere­peltek, váltakozó sikerrel. Fúziók és meg­szűnések következtében létrejön a ma is működő Szabolcsi Építők SE. Az első nagyobb sikereket ebben az időszakban Spartacus éri el NYVSSC révén, akik 1979-ben bejutnak az NB II-be. Igazán jó garnitúra jött össze, de az NYVSSC meg­szüntette a szakosztályt. A nyolcvanas évek elejétől napjainkig már csak két fér­ficsapat Taurus SE és a SZÉSE képviseli a sportágat. Közben korszerűsítették Sta­dion tekepályáit, automatizálták, így a legkorszerűbb feltételek álltak ren­delkezésre. Talán a város tekesportjának legszebb időszakát a Taurus SC női csa­pata szolgáltatta azzal, hogy 1984-ben fel­kerültek a legmagasabb osztályba, NB I- be. Sajnos a szereplés rövid volt, egy sze­zon után kiestek, majd szét is hullott a csa­pat. A nők példáját követték a férfiak 1987-ben a régen áhított NB 1-be felke­rültek. Hosszabb ideig ők sem maradtak a felsőbb osztályban. Ennek oka az volt, hogy a tehetségek elkerültek, nem volt utánpótlás. Majd két évvel ezelőtt ismét viszszakerültek a taurusos fiúk, de anyagi és játékoshiány miatt nem vállalták a hosszabb NB I-es szereplést. Ma két szakosztály — TAURUS SE, SZÉSE — működik a városban, ami egy­ben a megye tekesportját is jelenti. Tuda­tos utánpótlás-nevelés nem folyik. A meglévő csapatoknál a szakmai munkát egy régebbi, tapasztaltabb játékos látja el. A versenyzés teljesen amatőr szinten zaj­lik, és aki még versenyszerűen csinálja, az csak a sportág szeretete miatt teszi. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez a sportág sincs most a csúcson, mint az, hogy igazolt versenyző alig haladja meg a 20 főt, de ebből aktív játékos még kevesebb. Törekvések vannak, hiszen a TAURUS SC biztosan fejezte be a bajnokságot az NB Il-ben, míg a SZÉSE — két fordulóval a bajnokság vége előtt — biztos feljutó he­lyen van. Talán a meglévő, megmaradt erőket egyesítve lehetne újra magasabb osztályú csapata a városnak, és ezáltal a sportág is visszanyerné régi népszerűségét?!.... Fullajtár András Diákoiimpia Paszab duatlon '94 Szombaton délelőtt 10 órától Paszabon, a falu jegyzője Ficsór József kezdeményezésére rétközi duatlonversenyt rendeztek, általános iskolások részére. A viadalon — többek között a ragyogó időnek köszönhetően is — közel 300-an próbálkoztak meg az 1 km futás + 5 km kerékpározás + 1 km futásból álló táv minél sikeresebb megtételével. A paszabi önkormányzat és a helybéli általános iskola rende­zésében lezajló viadalon korcsopor­tonként hirdettek győzteseket. Az egyes kategóriák első helyezettjei értékes tárgyjutalomban részesültek. A díjakat Várkonyi István, & térség országgyűlési képviselője, Gégény Károly Paszab község polgármestere és Hajnal Béla a paszabi regionális vízmű telepvezetője adták át. A csapatverseny győztese 15 ezer forint vásárlási utalványban részesült, melyet a háziipari szövetkezet aján­lott fel sportszerek vásárlására. A rendezvény nagy tetszést aratott a település lakói és a résztvevők körében is. Szeretnék jövőre is megrendezni a Paszab-duatlont és hagyományt teremtem ezzel. Győztesek: I. korcsoport (6—10 évesek) Lányok: Szász Edit (Paszab), Fiúk: Czuczor Gábor (Nyíregyháza) II. korcsoport (10—12 évesek) Leá­nyok: Thúróczy Mariann (Búj) Fiúk: Gégény Viktor (Ibrány) III. kor­csoport (12—14 évesek) Lányok: Száraz Eszter (Tiszabercel) Fiúk: Béres László (Paszab) Csapatverseny:» paszabi általános iskola Tóth Mihály Tájfutás Postás Kupa néven kétnapos tájfutó versenyt rendeztek a hétvégén Piliscsaba térségében, mely egyben szenior szlovák­magyar találkozó is volt. A férfiak 35 éven felüli kategóriájában Moravszki János bronzérmes lett, míg Kelet-Magyarország gárdája szintén a harmadik helyen végzett a csapatok vetélkedésében. F 21 C kategóriában Bajzáth Tibor szerzett értékes ezüstérmet. Mind a két sportoló a Mezőgazdasági Főiskola SC versenyzője. Országos Hétvégén a kézilabda V. korcsoportban diákolimpia országos elődöntőt rendeztek Nyíregyházán. Megyénket a megyei ba­jnokságot nyert Kölcsey DSK női és a Zrí­nyi Ilona Gimnázium férficsapatai képvi­selték. Mindkét csapatunk sikeresen szere­pelt, a női csapat második, míg a férficsa­pat első helyen jutott az április végén megrendezésre kerülő országos döntőbe. A női csapatok küzdelmét nagy vára­kozás előzte meg, mivel négy elmúlt évi országos döntőst is ide sorsoltak! Többek között a középiskolás világbajnokságot nyert debrecenieket. A kölcseys lányok nem ijedtek meg a nagynevű csapatoktól és nagyszerűen helyt álltak. Labdarúgó NB III. Tisza-csoport, a 20. forduló eddig nem közölt eredményei: Derecske—Tiszafüred 0:6, Püspökladány— Kisvárda 1:0, Stop. Miskolci VFC—Hajdúszo­boszló 2:0. A csoport állása 1. Kisvárda 20 11 5 4 50-15 27 2. Stop-MVFC 20 11 5 3 30-15 27 3. Püspöki. 20 12 2 5 33-22 26 4. Szerencs 20 9 6 5 33-21 24 5. Nyírbátor 20 9 5 5 34-19 23 6. Rakamaz 20 9 5 6 34-23 23 7. Tiszafüred 20 8 6 5 31-18 22 8. Mátészalka 20 8 5 6 27-17 21 9. Ózd 20 7 7 6 27-23 21 10. Bors.Ép. 20 8 4 7 26-23 20 11. Nagykálló 20 7 4 9 17-31 18 12. Edelény 20 5 6 9 19-34 16 13. Tiszaújv. 20 4 7 9 18-29 15 14. Hajdúszob. 20 1 4 15 13-50 6 15. Derecske 20 ■1 3 16 13-65 3 A Derecskétől 2 büntetőpont levonva Megyei I. osztály, a bajnokság állása a 21. forduló után 1. Sényő 21 16 2 3 63-19 34 2. Baktalóránth. 21 15 2 4 57-28 32 3. Újfehértó 21 14 4 3 35-14 32 4. Fehérgyarmat 21 14 3 4 42-21 31 5. Záhony 21 13 3 5 38-25 29 6. Csenger 21 11 6 4 45-23 28 7. V.namény 21 10 2 9 44-23 22 8. Nyírkárász 21 8 3 10 37-51 19 9. Ibrány 21 6 5 10 23-35 17 10. Kisléta 21 6 4 11 39-48 16 11. Nagyhalász 21 4 8 9 25-36 16 döntőben Eredmények: Kölcsey DSK—Kiskun­halas 26:20, —Eger 35:10, —Nagy Lász­ló Gimnázium Budapest 16:12, —Debre­cen 21:26. Továbbjutó: 1. Debrecen, 2. Kölcsey DSK Nyíregyháza. Férfiaknál simább volt a helyzet. A Zrí­nyi Gimnázium könnyedén jutott az orszá­gos döntőbe, amely sorrendben 26. lesz a csapat életében. Eredmények: Zrínyi Gimnázium— Kecskemét 26:15, —Gyöngyös 34:19, — Miskolc 40:16. A döntőben újra a Kecske­mét csapatával kerültek össze: Zrínyi— Kecskemét 38:17. Továbbjutó: Nyíregy­házi Zrínyi DSK és a Kecskemét. Fullajtár András 12. Tarpa 21 4 6 11 17-36 14 13. Hardware 21 4 6 11 18-44 14 14. Tiszalök 21 5 3 13 29-45 13 15. Kemecse 21 3 4 14 15-47 10 16. Levelek 21 3 3 15 33-63 8 Megyei II. osztály, 21. forduló Az élen a helyzet változatlan, mindenki begyűjtötte a két bajnoki pontot. Ajak némi meglepetéssel döntetlent harcolt ki Vaja ellen. Az alsóházban igen nagy a tolongás. Nyírtelek sorsa pedig megpecsételődni lát­szik. Eredmények: Ny.Volán D.,—Kállósemjén 1:0, Napkor—Tuzsér 4:2, Nyírtelek—Biri 1:5, Kálmánháza—Kótaj 2:2, Nyírcsaholy— Nagyecsed 2:0, Dombrád—Tiszaszalka 1:4, Ajak—V aja 0:0, Fényeslitke—Encsencs 0:1. A bajnokság állása 1. Biri 21 18­3 48-16 36 2. Encsencs 21 12 6 3 43-20 30 3. Tiszaszalka 21 14 1 6 65-31 29 4. Nyírcsaholy 21 12 2 7 50-28 26 5. Ny.Volán D. 21 10 2 9 37-35 22 6. Vaja 21 8 6 7 31-33 22 7. Nagyecsed 21 8 5 8 29-36 21 8. Tuzsér 21 8 4 9 27-35 20 9. Kállósemjén 21 8 2 11 33-28 18 10. Fényeslitke 21 8 2 11 33-30 18 11. Napkor 21 9 1 11 36-41 17 12. Dombrád 21 7 3 11 37-43 17 13. Kótaj 21 6 5 10 39-64 17 14. Kálmánháza 21 5 6 10 29-40 16 15. Ajak 21 5 6 10 27-40 16 16. Nyírtelek 21 3 3 15 19-73 9 Napkortól két büntetőpont levonva. FOCI — MINDEN SZINTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom