Új Kelet, 1994. április (1. évfolyam, 9-33. szám)
1994-04-16 / 21. szám
JJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1994. április 16., szombat 3 Ápolatlan hajművészek Az ember lánya reggel belenéz a tükörbe, s konstatálva, hogy frizura helyett zilált gerebenkóc borul a vállára, akkor természetesen (?) a fodrásznál kezdi a napját. Ez persze csak a mesében van így. A borsos árak miatt az átlagembernek meg kell gondolnia, milyen gyakran keresi fel a hajművészt. Ha pedig elmegy, akkor két eset lehetséges: vagy fogadják, vagy nem. Manapság ugyanis illik bejelentkezni. Ha pedig a fodrász igent mond, akkor sem egyszerű az ügy, mert megtörténhet, hogy reggeltől műszak végéig várni kell, míg sorra kerül a delikvens. Nekem ez a személyes tapasztalatom. Éppez ezért meglepetetéssel olvastam a statisztikát, hogy Nyíregyházán, a városközpontban a fodrászok adóköteles jövedelme mindössze 202 ezer és 240 ezer között mozog egy évben. Ez derült ki azon az egy hónapos, országos ellenőrzésen, amit a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tartott az APEH munkatársaival közösen. Mint a megyei összefoglaló jelentésből kiderül: az alacsony jövedelmek ellenére sem jellemző a pályaelhagyás. így feltételezhető, hogy a bevallott jövedelem alacsonyabb a valódinál, legalább is a nagyobb forgalmú üzletekben. Általános tapasztalat, hogy a fodrász- és kozmetikai szolgáltatásban gya- | rapodott a vállalkozók száma. Ma már az apróbb falvakban és a lakótelepeken is találhatóak ilyen üzletek. Ugyanakkor gond. hogy kevés a teljes körű szolgáltatás, mert sok az egyedül dolgozó fodrász és kozmetikus. Kirívó szabálytalanságokkal nem találkoztak az ellenőrök. A higiéniai követelményeknek általában eleget tesznek a szolgáltatók. Ugyanez nem mondható el a bizonylati fegyelemről. Érdekes tapasztalat, hogy egyetlen bejegyzést sem találtak a vásárlók könyvében. Ennek az a mgyarázata, hogy a vendégek kifogásait általában azonnal orvosolják. A vállalkozók többsége elmondta, hogy szakszerűtlen munka, vagy nem megfelelő minőségű anyag használata esetén díjmentesen elvégzik ugyanazt a szolgáltatást. Kérdés, hogy ez a fajta jótállás mennyire egyeztethető össze a munka jellegével. Az egy hónapos vizsgálat alatt 98 esetben kötelezték megyénkben a vállalkozókat kisebb-nagyobb hiányosságok megszüntetésére. Egy kft.- nél több mint 18 ezer forint értékű hajápolószer forgalmazását felfüggesztették addig, míg nem szerzik be a KERMI minőségvizsgálati tanúsítványát. Két esetben indult szabálysértési eljárás: ezek során a kft. ügyvezetőjét és egy egyéni vállalkozót pénzbírsággal sújtottak. Megmenekült a fehérgyarmati „kanálgyár" Házasság a rokonokkal A kérő hozta a piacot, az eladósorba került gyár adta a stafírungot. így maradt íletképes a kilencvenkét embert foglalkozató (a köznyelvben kanálgyámak nevezett) FETEFÉM Kft., a budapesti MEKO- FEM egykori leányvállalata. A finn kérő, a Hackmann cég ötven százalékos részesedést szerzett, ezzel a gyár neve: Finnugor Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. lett. Krómnikkel acélból evő- és tálalóeszközöket gyártanak ebben a fehérgyarmati kisüzemben. Virágh Ferenc üzemvezető hangsúlyozza, hogy ez azért nagy dolog, mert az országnak ebben a szegletében a legnagyobb a munkanélküliség, és megbecsülendő, ha közel száz ember biztos keresetét, megélhetését, megoldottként lehet regisztrálni. Az ízléses, tartós termékek egyaránt keresettek külföldön és belföldön. A hazai vevők mellett elsősorban a finnek, németek, hollandok a legnagyobb vásárlók. Eleinte a finn vállalkozó adta a termeléshez szükséges alapanyagot, újabban ez a fehérgyarmati partner feladata. Ez okoz némi nehézséget, mert a termeléshez bankkölcsönökre van szükség, aminek magas a kamata. Ez mégsem akadályozza a nyolcvanhét millió vagyonnal rendelkező gyár működését. Aradi Balogh Attila TISZALÖKÖN SOK KIÉG A MUNKA Egy polgármester — tele energiával Több mint nyolc éve szolgálja a település lakóit a műszaki szakemberből lett tiszalöki tanácselnök, majd polgármester, Király Sándor. A közigazgatási szakemberek körében aktivitásáról, dinamizmusáról ismert férfi tagja a megyei közgyűlésnek, emellett megyénket és a szomszédos Hajdú-Bihart képviseli a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének kilenc tagú elnökségében. Beszélgetésünknek a várossá válás nemrég volt második évfordulója adta az apropóját. — Feltételezem, hogy a település étén végzett munkájának legnagyobb,,dobása” a városi rang elnyerése, volt. — Valóban, hiszen az első demokratikus helyhatósági választáson bizalmat kapott önkormányzat — egyetértve polgár- mesteri programommal — célként jelölte meg a városi cím elérését. Egy évi előkészítő munka után 1991-ben benyújtottuk pályázatunkat és 1992. március 6-ún Göncz Árpád várossá nyilvánította településünket. —5 azután ismét a szürke hétköznapok következtek... — Miközben nyomasztott bennünket a munkalehetőségek drasztikus csökkentése, kerestük a megoldást. Segítettük a már működő és az új vállalkozókat, ösztönöztük az átalakulóban lévő helyi üzemek profilváltását, támogattuk az új földtulajdonosokat. Infrastrukturális céljaink és reményeink többsége megvalósult: utat építettünk, felújítottuk intézményeinket, bővítettük az üdülő vízbázisát, végrehajtottuk a vezetékes gázprogramot. Átadtuk a mentőállomást, megnyílt a rendőrőrs, burkolatot kapott a piactér... —A puszta felsorolás is imponáló. Honnan volt minderre pénz? — A fegyelmezett, takarékos gazdálkodásból és pályázatok útján. S a fejlesztéseket megelőzően is működtettük intézményeinket. — A nagy átalakulás közepette miként sikerült megóvni a település társadalmi békéjét? — Ebben a tekintetben én azt tartom legfontosabbnak, hogy kiegyensúlyozott, jó kapcsolat alakult ki az egyházak képviselőivel. Az azóta Nyírbátorba került Horváth János katolikus plébános úr jóvoltából Tiszalökön templom, Kisfástanyán kápolna épült, s az egyházi ingatlanok átadása zökkenőmentes volt. Természetesen az elért eredmények köszönhetők annak is, hogy magam mögött tudhattam a képviselőtestület támogatását. — A jövőbe tekintve mi izgatja Ont, aki —mint fogalmazott—az 55. életévébe fordult? — Sok még az elvégzendő munka. Mindent megelőz az intézmények zavartalan működtetése, mert ez minden városlakót érinti. Ezután lehet szó a fejlesztésekről: a telefonhálózat bővítéséről, a szennyvízelvezetés és -tisztítás megoldásáról, a közel húsz éve épült ivóvízrendszer felújításáról, az utak és járdák továbbépítéséről, s a lakossággal való kapcsolattartást szolgáló kábeltelevíziós-rendszer kiépítéséről... — Ez alighanem felölel egy újabb ciklust. — Én úgy gondolom, ezek fontos és reális célok. Áz elmúlt nyolc esztendő sem volt diadalmenet, de érzek magamban erőt az elérésükhöz. —S a településen túlmutató ténykedéshez? — Nem magamért csinálom... Fekete Antal Varázsos kezek Talán megharagudott volnaajegyszedő néni, ha látja, hogy Somogyi Marika megérintett egy kisplasztikát a Nyíregyházi Városi Galériában. A mozdulat gyöngéd volt, egyszerre kutató és szeretetteljes. — Tudom, nem szokás, de nekem kell. hogy hozzáérjek. A kiállításaimon is mindig kint a tábla, hogy a tárgyakat tessék nyugodtan kézbe venni. Az érme — ami mint művészt a legjobban érdekel — valóban amulett. Különös varázsa van. Ha a tenyeremben fogom, érzem a súlyát, melegét és ettől személyes élménnyé válik. Ha egy köztéri szoborhoz hasonlítom, olyan a különbség, mint egy nagyzenekari hangverseny és a kamarazene közt... Somogyi Marika a FIDEM (Nemzetközi Éremszövetség) XXIV. kongresszusához kapcsolódó túra során jutott el megyénkbe, így Nyíregyházára is. Immár vendégként ebben a hazában is, mint az Amerikai Éremszövetség elnökhelyettese. — Pesti lány voltam, egy nagyon sötét és fájdalmas korszakban, az ötvenes években. Akkoriban nem sok reménye lehetett egy fiatalnak. Az apámat három évre börtönbe zárták. Amikor már végképp nem láttunk más kiutat, '56-ban a férjemmel nekivágtunk az országhatárnak. — Hogyan kerültek Amerikába? — Mi Bécsbe készültünk és ott is akartunk letelepedni, de rábeszéltek, hogy menjünk tovább. Amerikát választottuk. Én kezdetben cselédlány voltam Floridában. majd egy vasgyárban helyezkedtem el New Yorkban. Csak ezt követően dolgoztam tanult szakmámban, grafikusként. De ha választhatok, soha nem foglalkoztam volna mással, mint a szobrászattal. — Mikor nyílt erre lehetőség? — Elég későn, fcsak akkor, amikor már biztos révbe ért a család. Amíg a férjem egyetemre járt, addig is meg kellett élni valamiből. Végül szerencsém volt, mert olyan művészek mellett tanulhattam a szobrászatot, mint Robert Arnesson és Arnold Pomodoro. Először nagyobb szobrokat készítettem, de megsérültem és így jutottam el az érmekhez. Ennek tizenkét éve már. — Most vett részt először FIDEM- kongresszuson? — Nem. Ez már a hatodik találkozó, amire eljutottam. —Ön hogyan látja, milyen a fogadtatása a világban az éremművészetnek? — Ez egy érdekes kérdés. Ha egy amerikainak azt mondom, hogy érme (medál) automatikusan katonai kitüntetésekre gondol. Magyarország az egyetlen, ahol igazi respektje van az éremművészetnek — és ezt nem azért mondom, mert én is magyar vagyok. Itt nagyszerű művészek dolgoznak, s egy élő hagyományból teremtették meg a műfaj kultuszát. Amit itt láttunk Nyíregyházán, a sóstói művésztelepen az egészen rendkívüli! Hogy van egy hely, ahová beköltözhet az ember hat hétre és „csak” érmeket készíthet — különleges lehetőség. — Miért fontosak ezek a találkozók? — Mert rengeteget nyújt szakmailag és művészileg egyaránt. És inspiráció is, hiszen a konferenciához kapcsolódó kiállításra mindenki igyekszik valami újat és különlegeset készíteni. Ha nincs ez az idei tanácskozás, talán sosem készülnek el a magyar versekkel illusztrált érmeim. Nem vagyok nosztalgikus, mert túl sok rossz ért ebben az országban, de ezek a munkák a szívemből fakadtak. Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Nemzeti Galériában láthatóak ezek az alkotásaim. — Hogyan tovább? — Legkedvesebb anyagom a bronz, csodás fénye van, de rézkarcokkal is foglalkozom. Május közepén nyílik egy tárlatom rézkarcokból és érmekből más érmé- szekkel együtt Philadelphiában, ami vándorkiállítás lesz. Nyáron úgy tervezem, hogy visszajövök Magyarországra, az országnak ebbe a csücskébe és hozom a családomat is. (H.) Hőkezelés előtt az evőeszközök
