Új Kelet, 1994. március (1. évfolyam, 5-8. szám)
1994-03-04 / 5. szám
1994. március 4. FELSO-TISZA-VIDEK UJ KELET Csaholcon még nem volt földárverés __________________________________________________________________ Mié rt az elnökasszony „jobbkeze" a földkiadó? A mezőgazdaság és az állattenyésztés fellendítésére 9 milliárd forint hitelt I különített el a kormányzat ebben az évbea A támogatásokat pályázati úton * nyerhetik el az érintettek. Nincs még nagy tapasztalata ezen a téren az t I embereknek, elkel tehát minden segítség hogy a lehetőségeket maximálisan p I kihasználják. Hathatós segítséget kívánnak nyújtani a megye MDF-es képviselői és § Í képviselőjelöltjei. Nemcsak elfogadják a meghívásokat, de fel is kínálják | segítő együttműködésüket. így került sor többek között az elmúlt hét végén Nyírpazony érdeklődő | polgárainak tájékoztatására is Dr. Takács Péter országgyűlési képviselő Vass íj Miklós polgármester köszöntője után elmondta, hogy sem .zsebükön, sem | | leikükön nem érzik még az emberek az eredményt Nehezítette az itt élők i, helyzetét, hogy az alacsony bérek miatt nem volt felhalmozott tőkéje az ■ emberek többségének, így a privatizációba nem tudott széles réteg ; I bekapcsolódni. Csaholcon a két szomszédos község Túrricse és Vámosoroszi lakói is | I eljöttek, hogy bővítsék ismereteiket a majdnem éjfélig tartó rendezvényen ( I SzalaiLászló képviselőjelölt bevezetőjében elmondta; fontos, hogy a lelkész p I is felemelje szavát azokért, akiknek a szolgálatában éL Ha Isten akarja és § mellé sokan felállunk, akkor megelevenedik ez a térség A történelem folyamán mindig csak akkor gyarapodott az ország amikor független volt - mondta Takács Péter a történelmi visszatekintőjében. - A szemléletváltás nem könnyű, hiszen itt is nehéz volt 6 cm-es uborkát szedetni az emberekkel. Sok még a tennivaló, hogy termékeink nyugaton is piacképesek legyenek. Önök jól tudják - hangsúlyozta hogy milyen nagy szükség lenne termékeinkre a keleti piacon, de nincs fizetőképes kereslet Mindkét fórumon szakmai tájékoztatót tartott Szénégető László, az FM megyei földművelésügyi hivatalának vezetője Ebben a három községben emberi mulasztások miatt még egyetlen árverés sem volt! - jelezte Külön segítségre és fokozott figyelemre van szükségük azoknak, akik részesülni szeretnének a vissza nem térítendő támogatásból Sok gond akad a tagi részarány az üzletrész kiadása körüL A kárpótlással kapcsolatban is sok téves információt kaptak, így most az újbóli megnyitás igen hasznos számukra Nem szolgálja a tagok érdekképviseletét, hogy az elnökasszony „jobbkeze’’ lett a Földkiadó Bizottság elnöke - hangzott eL.. Fűti a tettvágy az itt élő embereket, de a bizonytalan helyzet nem segíti előbbre jutásukat. G. Varga Piroska- Milyen országokba exportálják termékeiket?- Teljes kapacitásunkból mindössze 20 ezer m3 lapot exportálunk főleg Romániába Görögországba, Ausztriába, Szlovákiába és Lengyelországba Jövőre ezekből az országokból csak Romániába, Szlovákiába és Lengyelországba szállítunk. El kell mondanom azt is, hogy a vállalat export- tevékenysége főleg a kapacitásunk lekötése miatt van, persze talán nem mellékes, hogy az exportból tavaly 4 millió dollár bevételünk származott.- Hányán dolgoznak az üzemben?- A technológiai változások jelentős létszámcsökkentést igényeltek, a korábbi 600 dolgozó helyett 230 ember dolgozik nálunk. A létszámcsökkentésnek nem csak ez volt az oka, hanem nagyon fontos szempont az is, hogy az embereinknek más követelményrendszernek kell megfelelniük. El szoktam mondani azt is, hogy a tisztességesen dolgozók számára ez egy stabil munkahely Dolgozóinknak messze az átlagos fölötti fizetést biztosítunk, ezért azonban a vállalat elvárja a dolgozóitól azt, hogy képesek legyenek a profit termelésre- A vállalat milyen helyet foglal el a magyarországi vállalatok között?- Vállalatunk a tavaly felállított 100-as „toplistárf előkelő helyet foglal el körülbelül a 30. helyen álL HOUHHHHOBOHHKttHHHi Határon túli magyar fiatalok a nyíregyházi teológián A z elmúlt öt év alatt a nyiregv házi Görögkatolikus Hit- tudományi Főiskola a levelező tagozata, valamint a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán beindított hitoktató tanári szaknak köszönhetően megnvolcszorozta hallgatói létszámát. A főiskola rektora, Orosz László elmondta: A bentlakó 46 növendékünkből, húszán a szomszédos egyházmegyékből érkeztek. Ők a munkácsi. máramarosi, valamint az eperjesi püspökség támogatásával készülnek Magyarországon a hivatásukra. Egyikük pedig román bazilita szerzetes növendék. Az egyházközi megállapodás értelmében képzésük költségét a magyar egyház vállalja. Ez a teljes ellátás biztosítása mellett rendszeres havi ösztöndíjat is jelent. A megállapodás lényeges pontja, hogy a tanulmánvi idő letelte után a hallgatóknak vissza kell térniük egyház- községükbe, ahol püspökségük teljes jogú diplomás teológusként fogja őket alkalmazni. Erdélyben és Szlovákiában egyaránt megvan a remény, hogy magyar parókiára kerülnek. Az viszont biztos, hogy Kárpátalján ruszin és ukrán híveik egyaránt lesznek. A hazatérésre, ittlétük ideje alatt tudatosan készítik elő őket. Ezt a célt szolgálja az a lehetőség is, hogy az utolsó félévben otthon gyakorolhatnak. Az első itt tanuló, határon túli magyar növendékek két év múlva végeznek, s remélhetőleg addigra megoldódik a diploma kérdése is, hiszen ennek az otthoni elfogadása mind a mai napig hivatalosan még nem tisztázott. J.K. A vásárosnaményi Interspan Faipari Kft Magyarország első vegyesvállalata, amely nagyobbrészt külföldi tulajdonú. A sikeres cég kereskedelmi igazgatóját Kosa Barnabást kérdeztük a vállalat működéséről és fejlesztéséről - 1988-ban alakultunk svájci- magyar vegyesvállalatként Mi voltunk Magyar- ország első olyan vállalata, ami többségében külföldi érdekeltségű cég tulajdonában vaa 55%-ban a Kronospan nevű svájci cég , 22,5-22,5%-ban az Érdért és a Skála osztozik a tulajdonrészea Vállalatunkat 320 millió forint alaptőkével alapítottuk, és jelenleg úgynevezett laminált forgácslapot gyártunk. Az addigi technológiát fokozatosan vadonatúj technikával cseréltük lel ami jelentősen megváltoztatta a minőségét a gyártmányainknak.- Mi a különbség a laminált és a sima forgácslap között?- A laminált forgácslap azt jelenti hogy a lapok felületét különböző eljárásokkal kezeljük, míg a sima forgácslap nem igényel felületkezelési A felületkezelési eljárás bevezetése is a vállalat privatizációja után indult meg a technológia megváltozásával-Jelenleg mennyi fogácslapot gyárt az üzem egy évben?- 180 ezer m3 forgácslapot gyártunk, ebből 120 ezer m3 felületkezeliEbből a mennyiségből elsősorban a hazai felhasználók igényeit elégítjük ki Boltlesőben,., Száraztészta vagy mosópor? Ideálisnak mondható helyen találhatjuk mai tesztünk üzletét, a nyíregyházi északi ABC-l A buszjáratoktól néhány percnyire, saját parkolóval, konkurenciától távol a lakótelep szívében vaa A bejáratnál nagy felirat tudatja: DISZKONT, de ne higgyék el... Az eladótérben kosárba és kocsiba is pakolhatunk. Ez jó. A meglepetés ezután következik! Tessék figyelmesen elolvasni a táblákat, aztán megnézni hogy melyik felirat alatt mit lehet találni! Mtnnak a mennyezetre rögzített tájékoztató táblák, illetve a gondolák tetején lévő feliratok Ha a felső táblákat figyelik, akkor a pipere felirat alatt a papírárut, a száraztésztánál a mosóporf a szeszesitalnál a csokit találják. Ha ellenben a gondola tétjén lévő feliratokat, úgy a rizsnél a müzlit, a cukornál a diabetikus készítményekéi a vermoutoknál a papírszalvétái a pezsgő feliratnál a füzeteket találják. A hat gondolából háromnál ez a jellemző. A választék ettől még igen színes. A belépő vásárló azonnal választhat akar-e nyerőjátékkal játszani? Egy automatából 20 forint bedobása után plüss állatkákat lehet kiemelni Gyerekkel vásárolni járó anyukák biztosan örülnek neki! A diszkont-jelleget az adja, hogy a liszt búzadara, cukot fóliába csomagolva kelleti magát Igénytelen tálalásával erősen elüt a mellette kialakított piperecikkeket és márkás italokat díszesen kiállító állványtól Az olaj árát hosszas vizsgálódás után sem sikerült felfedezni! Ami dicséretet érdemel az az, hogy a csecsemőknek pelenkát tápszert egyaránt lehet minden mérethez és életkorhoz kapni Ezzel szemben nem világos, hogyan illeszkedik az élelmiszerbolt profiljába a műanyag játék, ráadásul igen drágán! A kínálatra általában jellemző a sokszínűség! Mosószerből, öblítőből, tejtermékekből kávéból szinte minden ismert márkával találkozhatunk. A pálmát mégis a kenyérpult és a csemege viszi el! A mirelit pultnál érdemes elidőzni! Akad felolvadt és visszafagyasztott termék is! A tiszta boltban nem sokáig böngészhetünk tanácstalanul mert előbb-utóbh, akár kérés nélkül is segítségünkre siet valamelyik eladó. "Végeredményben a kínálat alapján érdemel a közepesnél jobb minősítést az üzlet Pusztai Sándor INTERSPAN: A KIFIZETŐDŐ VALLALAT Biztos munkahely Primom Info Kft. Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41. Tel.: (42) 314-651 UK/25. Német cég vásárolna bőr- és csontnélküli pulykahúst havi 40 tonna mennyiségbea Hosszútávú kapcsolatra számít UK/26. Francia cég parfümöket ajánl importőröknek, nagy- és kiskereskedelmi vállalatoknak. Rövidesen Budapestre látogat UK/27. Svájci cég amely építőipari vegyi termékeket (betonszigetelés, betonjavítás, épületfelújítás céljára) gyárt és forgalmaz, termékéinek magyarországi értékesítéséhez kizárólagos képviselőt keres. Kívánalom: a képviselő építéstechnikai szakismerettel és építőipari kapcsolatokkal rendelkezzék UK/28. Német vállalat magyar partnercéget keres, amely biztonsági berendezéseit, riasztókészülékeit, videó-megfigyelő berendezéseit értékesítené a magyar piacoa Megállapodás lehetséges a betanításra és a megfelelő technikával való ellátásra is UK/29. Német cég halimportőr magyar cégekkel szeremé kapcsolatba lépni UK/30. Német kereskedelmi ügynökség egy ügyfele megbízásából nagy- és kiskereskedelmi partnert keres tiszta ivóvíz előállításához szükséges szűrők, továbbá kozmetikai- és egészségügyi elektronikus készülékek értékesítéséhez UK/30/h Oszrák cég ajánlatai a/ Eladó használt mechanikus stancológép (Estamperia), beleértve sajtolásra és préselésre szolgáló szerszámokat amelyeket ékszerek/ dísztárgyak készítésénél használnak. A vásárlónak átadják a meglévő vevőkört is. h/ Fa-rakodódaruk, valamint hulladékvas és reciklálásra alkalmas anyagok szállítására szolgáló daruk gyártására szakosodott cég amely minőséget műszaki színvonalat és megfelelő szervizt garantál ajánlja termékeit UK/31. 14/Szö/94 Nemesacélból készült kötőelemek, többek között csavarok, csavaranyák, alátétek gyártóit keresi a cég A tervezett forgalom kh 100.000 DM-re tehető. Bemutatkozás német vagy angol nyelvea UK/32. 15/Pe/94 Buszok és haszonjárművek szerelőműhelye, teherautók és buszok, valamint ezek alkatrészeinek forgalmazásához keres magyarországi partnert Jelenleg a volt NDK-ban gyártott járművek, főképp az IFA típussorozatból W 50, L 60, ROBUR és BARKAS érdekesek számára UK/33. 18/Pe/94 Előregyártott elemekből készült házak gyártója hasonló tevékenységet folytató magyar cégekkel vagy ácsm helyekkel keres kapcsolatot együttműködés céljábóL Különböző faelemek vásárlásában is érdekelt szóba jöhet vegyesvállalat alapítása is közös gyártás megvalósítására illetve komplett ácsműhely megvásárlására is. UK/34. Német cég amely a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban használatos szárítóberendezéseket állít elő, együttműködő partnert keres, joint venture vagy jó eredményt ígérő cég átvétele is számításba jöhet a partnernek know-how-val és a lemezfeldolgozáshoz szükséges gépparkkal kell rendelkeznie UK/35. Holland kereskedelmi ügynökség kapcsolatot létesítene élelmiszerek, italok és textiltermékek külkereskedelmében érdekelt magyar cégekkel