Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-30 / 35. szám

új ifjúság 4

Í

rásunk első részének hitelesítése céljából fölkerestünk néhány Petržalka! fiatált. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogyan élnek a lakótelepen, milyennek látják közvetlen környezetüket s vajon gondolnak-e a jövőre.

Gy. I.-nek, akinél legelőbb informálódtam, meglepően átfogó képe van a helyi viszonyokról. Amikor megtudta, hogy lakóhelye iránt érdeklődöm, meg sem várta a kérdéseket, ömlött belőle a szó:

— Hogyha a llgetfalul lakótelepre Indulsz, tömegközelkedésl kultúránk hiányát tapasztalod legelőször. A menetrendet hiába nézed, mert az csak az utasok megnyugtatására létezik. Várva várt buszod vagy már elment, vagy késni fog, vagy egyszerűen kimarad a járat, csak egy biztos: hogy a megadott időpontban nem indul; így az ember órákat veszíthet naponta. A legkellemetlenebb 'ez a hajnali vagy a késő esti órákban, amikor ritkábbak a Járatok, s ha eleve nem készülsz bizonyos Időeltolódásra, lemaradhatsz egy vonatról vagy nem jutsz aznap a lakásodra. Csúcsidőben pedig a buszok embertelenül zsúfoltak, s az utasok egymást szidják, nem a közlekedési vállalatot.

— Csoda, hogy a hidak is bírják a megterhelést. Ügy tudom, 150 ezren élnek a lakótelepen, s most a közeli 0- roszvárra (Rusovce) még 20 ezer embert akarnak telepíteni, ami azt Is jelenti, hogy a régi faluközpontnak ott ‘ is lőttek — elfoglalja helyét a paneltelep. Sűrített, architektonika! szempontból megkérdőjelezhető építkezés folyik körülöttünk. Még a helybelieknek is nehéz a tájékozódás. Az emberek mégis azonnal beköltöznek az átadott lakásokba, örülnek, hogy hozzájutnak egyáltalán. Nagyrészt fiatal házasok, akik munka után jönnek, s általában ahhoz a vállalathoz "Szegődnek, amelyik lakást tud biztosítani.

— Eléggé elzárt hely ez, nincs hová menni kikapcsolódni. A lakótelep nem nyújt Ismerkedési lehetőséget. A kevés fürdőhely, ami van, csak tóvá rögtönzött kavlcsgödör. A Duna egyik holtága, a Horvát-ág szennyvízcsatorna lett. A gyorsvasút építése miatt kivágták itt a fákat. Azt hallottam, a 20 ezer kivágott fa helyett 40 ezret ígértek, de csak 1500-at ültettek eddig. A volt Ligetfalu helyén nincs relaxációs lehetőség, nincs zöldövezet, nincs a gyerekeknek játszóterük, műszakokban járnak óvodába, mert az óvoda is kevés. Az egész lakótelepnek — embertelen méretei ellenére — egyetlen bevásárlóAmorális építkezés II.

Kafka és a labirintus

központja sincs. Akik faluról vagy kisvárosból Ideköltöznek, nem érzik magukénak sem a városrészt, sem a várost. A nagyvárosi életvitel példája nincs előttük, tehát gyérmekeik, az Itt felnövekvő első generáció sem kaphat ilyen példát. A lakótelep egyes részein a vandalizmus állandó jelenléte tapasztalható.

— A közelben működő Matador nevű gumigyár állítólag karclogén anyagokkal szennyez. Errefelé nyugati szél- járás van; a szél a lakótelepen végigfújja a bűzt. Biztos, hogy a légszeny- nyezés igen súlyos, mert egyes blokkok lakói emiatt anyagi kedvezményben részesülnek. A szennyező anyagokat, mondhatni, „tapintatosan“ adagolják az éltető légtérbe, általában éjszaka. Képzeld el, hogy éjjel'fölébredsz arra, hogy büdös van. Az ablak rövid időn belül mindig megszürkol. s ha becsukod is, úgy érzed, mintha nyitva lenne.

— A negatív környezett hatások o- kozta ideiglenesség-érzés nyomasztóan hat a lakókra. A város vezetőinek és az építőknek ideje volna elgondolkozniuk azon, hogy a ketrecekbe zsúfolt százezrek életfeltételeit hogyan tehetnék elfogadhatőbbá.

Vettem a bátorságot, s az elhangzottak után feltolakodtam a 43-as autóbuszra, hogy megközelítsem M-ék lakását a- petržalkai F. utca 5-ben. Mivel a buszra csak 13 percig kellett várni, és az út maga csak 24 percig tartott, alig több, mint fél óra múlva (ami a fővárosi viszonyokat Ismerve nem rossz idő] leszállhattam a célállomásnál, bizonyos C. utcában. Hogy a telefonon megbeszélt esti nyolc óra helyett mégis csak kilenckor szólalt meg a csengő M-ék lakásában, annak története a következő:

A C. utcai buszmegállótól elindulva a telefonbeszélgetéskor megadott irányba, bizonyosság céljából megszóllítot- tam egy középkorú házaspárt. Egybehangzóan azt válaszolták, az F. utca nem erre van, hanem egypár megállóval, — sajnos, nem tudják megmondani, mennyivel — visszafelé. E válasz bizonytalanságot keltett bennem. A megfejthetetlen logikai elrendezésű lakótelepi részen barangolva négy. a környéken lakó személytől kaptam ugyanazt a választ: nem tud az F. utcáról, tehát nem is tudja megmondani, merre van. Közben alkonyodott, s a merev tömbóriások között sejtelmesen képlékennyé vált az árnyak elnyelte tér. Gyorsulva közelgett az óra, amikor az erre vetődő idegen időérzéke végképp megszűnik, a vidék beépített holdbéli tájjá változik, és különös lények vonulnak el az idegen előtt, akiknek beszédjét és mozdulatait egyre kevésbé érti már. ,

Szerencsére a következő kérdezett irányt tudott mutatni, ami mégis föl- cslllantott egy kevéske reményt. Lámpafénynél tollaslabdázó lányok, kerék- párüldözőst játszó srácok és esti bárból szállingózó felnőttek között sikla- dozva megleltem az F. utca páros oldalát — ahol 'elmagyaráztál?, Tiogy a páratlan 5-ös szám egy másik épületsor egyik bejáratát jelzi, a következőképpen: létezik egy gyakorlatilag névtelen út (hiszen utcanévtáblát nem találtam itt), s ennek két oldalán háztömbök, egymásnak háttal, vagyis a bejáratuk nem az út felőli, hanem a túlsó oldalon van. A bejáratok fölött tüntették föl az utcanevet és a számot. A leírásból következik: két. egymással párhuzamos F. utcát találhatunk, az e- gyiket a páros, a másikat a páratlan bejárati számokkal jelölték, köztük egy névtelen úttal.

Meglelve végre az 5-ös bejáratot, és följutva a megfelelő emeletre megdöbbentem: egyik ajtón sem látható a keresett M. név. Nem tűnhettek el, hiszen ma beszéltünk telefonon! A földszinten kiderül, két lépcsőház tartozik a bejárathoz, s természetesen én a „másikat“ választottam.

M. és K. egyórás késés után is kedvesen fogadnak. Előzetesként bejárjuk a lakást, megnézhetem K. dolgozószobáját. Megjegyzésemre, hogy képeit kafkainak találom, csak azt kérdezi:

— Még csodálkozol?

M. és K. hat éve házasok, van egy kétéves kislányuk. Mindketten képzőművészek. A gyermeknevelés szempontjából szerencse, hogy nincs kötött munkaidejük, egyikük mindig otthon lehet a kicsivel. Hat éve. amióta ebben a lakásban ^Inek, nem sikerült elérniük, hogy egy kis műtermet berendezzenek

maguknak az alagsorban, miközben az ügyesek maszekműhelyeikből gazdagodnak ugyanott. (Nekik talán épp ezért nem sikerült.) A lakással nem elégedettek különösebben: mindketten a munkájukra összpontosítanak inkább, nem a körülményekre. Ennek ellenére nem akarnak hosszabb ideig itt élni. Jó lenne valamelyik közeli falucskában lakóházhoz jutni, a gyermek érdeke le ezt kívánja. A falakkal, a fantáziátlanul alkotott épületekkel behatárolt tér ugyanis beszűkíti az ember gondolkodását és lelkivilágát, nem engedi kibontakozni egyéniségét. K. rögtön egy példával szolgál:

— Ha kimegyünk valahova zöldet látni, a kislány minden fára rámutat, és azt mondja, tato, mert falun élő nagyapja jut eszébe róla.

M. azonnal rádupláz:

— Egyszer végigmentem a kicsivel a lakótelep egy részén, és ő minden út* baeső óvodáról azt hitte, hogy az az, amelyik a blokkunk előtt van, mindegyik ugyanilyen blokkr» pedig azt mondta: mama.

Ügy tűnik, a lakók érdekelt nem képviseli Itt senki, fórum nincs, ahova forduljanak. Egyetlen lehetőség marad csak: összefogni, és egyetértésben, közös ráfordítással megteremteni egy, emberibb környezetet. Az időközben betoppant I. szomszéd tud is ilyen esetről. Az egyik bérház lakói kitűnő házmesterük vezetésével nemcsak környezetük megszépítésén munkálkodnak, hanem a kikapcsolódást is egymás megismerését szolgáló túrákat is szerveznek. Am Itt az ellenpélda, hűteni parázsló lelkesedésünket: egy hasonló szándékú lakóközösség saját pénzén, saját munkával, háza előtt parkot létesített — füvet vetett, fát ültetett. Ezután figyelmeztették őket, hogy a füves parknak tíz centivel magasabbnak kell lennie a peremétől, különben a fűnyírógép nem dolgozhat a parkban. Megértették, földet hozattak, megemelték a park szintjét. Fűnyírógép azonban nem jött, kézi kaszák kaszálgattak a cseperedő facsemeték közt, mígnem egy napon ... megjelent a buldózer, és eltúrta az egész fölösleges cicomaságot. Az ok kézenfekvő: erre szállítják majd a teherautók az építőanyagot az új é- pítkezéshez. Arii teherautónak azóta sincs se híre, se hamva. A többszörösen átvert lakók pedig nem fognak többé parkosítani — ha fűt-fát megígérnek nekik, akkor sem.

I

(írásunk következő részében az illetékesek véleményét közöljük.)

PATUS JÁNOS

Üjra suli-buli

Hát igen. Ismét eltelt a vakáció. Üjra megnyílnak az Iskolák kapui, s reggelente újra „hadjárat“ indul a sulik felé, ki öntelt magabiztossággal, ki kishitű félelemmel vonul majd. Legjobban talán a kiselsősök Izgulnak, félnek az Iskolától. El tüdőm képzelni, hogy milyen sok kérdéssel „ostromolják“ szüleiket, esetleg Idősebb testvérüket. „Számlálják“ a napokat, hogy mennyit kell még aludni, míg át nem lépik az Iskola küszöbét. Emlékszem, mielőtt én lettem elsős kisdiák, már hónapokkal előtte próbáltam „cipelni“ a táskát. Hol az enyémet, de leginkább a nővéreimét, mivel az teli volt könyvvel. Sokszor „meginogtam“ a súlyclpeléstől, de gyorsan hozzászoktam. Naponta elővettem a táskát, s a benne lévő kellékeket. Próbáltam masnit kötni a füzettartómra, nem nagy sikerrel. Ha jól emlékszem, második osztályba jártam, amikor „végre“ meg tudtam kötni a csatot olyan stabilra, hogy nem hullott szét mindenem. Érdekes, hogy az iskolai év elején, úgy tűnik fel, ez a legszilárdabb élményem! Biztosan nem lehet általánosítani, mások másként lehetnek ezzel. Mégis megkérdem: kedves oktatásügy, az új tanévben (töl) képes leszel emberke számba venni tanulóidat s más élményeket is adni? Izzadságszagú munka helyett szórakozás lesz-e végre a tanulás, mely alapfeltétele a mélyreható tudás ihegszerzésének?!

Jónás Kornélia

Szálkák, fricskák, cikornyák

Fánk

— Neem? Hát micsoda?

— Siska.

— Siska?

— Az.

>— De hát ez fánk!

— Ez nem. A fánk az laposabb. Ez siska.

>— Jaj? Hát köszönöm.

— Akkor kettőt?

■— Nem, köszönöm. Ez túl magas... Persze, ha fánk lenne ...

—- Ez nálunk siska.

— Nálurik...? Hol? s.-- Itt, nálunk.

— Ja itt! Otthon micsoda? r— Micsoda otthon?

fc- Hát otthon.

— Otthon pampuska.

Nagyszerű! Két pampuskát legyen szíves, tányéron.

— Tessék. Három korona.

— Három ..., tessék. Köszönöm.

da?

Köszönöm ... És riiaguknáí mlcsoKettő fánkot kérek. Ez nem fánk.

Otthon? Pampuska. De ez a kettő itt most fánk — míg meg nem eszem!

Sutap

A pénznek nincs szaga

Eddig én 1Š így tudtam. Ez adta a bátorságot, hogy lányomnak válaszlevélben pénzt küldjék, annál Is inkább, mert a pénzesutalvány feladásának ki- sorakozása a dunaszerdahelyl (Dunajská Streda) postán kissé hosszadalmas folyamat.

Éltem a jgyanúval. ezért ajánlott levélbe, gondosan a levélpapír közé helyeztem el a zsebpénznek számító 120 koronát, ami azonban mégserii abba a zsebbe jutott, ahová én szántam. Útközben ugyanis valaki megérezte a pénz szagát, s gyorsan ki is használta a verejték nélküli jövedelemhez vaß hozzájutás lehetőségét. Felnyitotta a borítékot, kivette a pénzt, talán még a levelemet Is elolvasta. A borítékot észrevétlenül visszaragasztani már nem tudta, ezért nem átallotta 3 centiméter széles barna papírragasztóval dokumentálni tettét. így a levéltitok megsértése nyilvánvaló. Ezzel a panasszal és a borítékkal együtt kerestem meg postánk Igazgatóját, Szalay Jánost, aki megígérte, hogy ha egy mód van rá, végére járnak a dolognak. Számomra akkor is talány, mikor változott meg a közmondás igaza, s lett a péznek szaga?! Remélem nem a posta alkalmazottal kapnak erre vonatkozó speciális kiképzést.

Molnár Jolán

Lembergi anzix

Szovjetunióbell utazásom alkalmával több élmény részese Is lehettem. Az egyik kora reggeli éjszakánkat kiadós reggelinek is nevezhető ebéd követte, amelyet csoportunk egy hangulatos pincehelyiségben fogyasztott el. Néhá- nyan úgy véltük a terítékről hiányzik valami: egy igazi orosz (vagy ukrán] italkülönlegesség: Elhatároztuk, hogy, bármilyen nehezen Is megy, de megszólítjuk a pincért. Asztaltársunk minden nyelvtudását és bátorságát összeszedte, majd tökéletes határozottsággal érdeklődött a kapható italok felől. A válaszból csupán annyit vettünk ki, hogy valami barzaka. összenéztünk, bóllntot* tunk és két üveggel azonnal rendeltünk is ebből az áftalunk ismeretlen, de jóhangzású italból. Az elkövetkezendő néhány percben képzeletünk eltelt a BARZAKA aromájával, nagyokat kortyolgattunk e minden bizonnyal különleges párlatból. A biztonság kedvéért megismételtük a rendelést: Dva BARZAKA. A pincér csak állt, láthatóan zavarban volt, és megismételte: barzaka.

Készséges tolmácsnőnk sietett a segítségünkre és nagy nevetés kíséretében közölte, a barzaka annyi: a bár zárva van!

Icki Ibolya