Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-26 / 30. szám

«MT Új ifjúság 5 M ár javában tart a ÍX. Somod! Művelődési Tábor, amikor éj­szaka! vonatozás után a reg­gel! verőténytöl fölfrlssUlve baktatok a somod! fDrlenovec) üdülő felé vi­vő úton. Kicsit izgulok, vajon ho­gyan fogadnak majd, nem leszek-e idegen, s kivel találkozom a régi tű- rázó-táborozó barátok közül. A Bőd- va menti óriási tisztásra érve nagyot dobban a szívem- hatalmas, rende­zett sátortábor tárul elém Elgondol­kodom, ugyan mi szükségük van ezeknek az embereknek, hogy nya­ranta egv hétig fennálló, ideiglenes, négy-ötszáz fős, „falvakat“ létesítse­nek. Nem jó nekik a közösséghan, ahol élnek? Nyaralni jöttek talán’ Mehetnének a Balatonhoz, a Tátrába vagy a tengernartra Művelődni? N^m biztos, hogy mai táboraink a legtö ménvebh művelődés központjai. Végigmegyek a sátrak közötti hosz szű téren. Már talpon a tábor, apró és nagyobb gyerekek, tizen- és hu­szonévesek. fiatal és idősebb felnőt­tek tárulnak pultos ponyvabódéhoz: folyik a reggeliosztás. A stábnál fa tábor szervezőinek székhelyén 1 nani tíz korona ellenében táborlakóvá nyilvánítanak, és akad szállásom is. Majd találkozom az első kedves is­merőssel. s feloldódik bennem az ide- genségérzet okozta feszültség. De ka­pok e választ iménti kérdéseimre? Szerencsém van. Civanútlanul mel­lém telepszik ugyanis tudós népzene­kutatónk, Ag Tibor, és spontán be­szélgetésbe kezdünk. Anekdotázgatás közben elmondja, biztatónak találja tánc­házmozgalmunk fejlődését, helyte­lennek azonban az egyes cso­portok klikkszerű versengé.sét. El kell fogadnunk a stílusok szélesebb ská­láját, hiszen a népzenében nem lehet semmire sem rábizonyítani, hogy így és csakis így helyes, vagy ez és ez az igazi változat. A táncházkörök munkáját, a táncházmuzsika terjedé­sét áldásosnak tartja tehát, hiszen általuk kerül vissza minden fölgyOj- tott népzenei érték eredeti művelő­jéhez. Annál is inkább fontos ez a munka, mivel az anyag továbbélése nálunk problematikus, nincs olyan példa, hagyomány, mint Erdélyben. A magyarországi nénzenészek még el­ső kézből kapták az anyagot. Nálunk nagyrészt a cigányok mentették át — könnyebb kereseti lehetőség lévén —■ a zenélés me§.tprségét. Ellentétben például a csehvel, sem a szlovák, sem a magvar paraszt nem volt hajlandó pénzért muzsikálni Hogy a cigányok ilyen zenei tehetségre tettek szert, annak köszönhetik, hogy beleszület­tek a zenélésbe. A táncházmuzsiká­tól tehát azt várnánk, hogy kiiktas­sa a kávéházi cigánvmuzsikát. A ci­gányzenekarok általában nem alkal­masak arra, hogy néni táncot kísér­jenek, táncházainknak pedig ki kell alakítaniuk a saiát stílusukat, ami azzal a veszéllyel járhat, hogy eni- gonok epigonjaivá válnak, hiszen jő­A műveltség alapérték részt a magyarországiaktól tanulnak. Az esti táncházban a Csámborgó húzza a talpalávalót. Előbb kört ala­kítva, majd párosával, teljes oda­adással ropják a táncot. Csodálom is őket az indulatoknak, érzelmeknek ezért a gazdagságáért, amelynek ki­fejezésére ez a zene és ez a tánc mindenkor lehetőséget kínál. A fél­körben álló nézelődők tábora azon­ban népesebb, mint a táncolóké, ám­bár ugyancsak volna még hely a bo- kázásra. Legtöbbjük 14—20 év kö­zötti, ezért ennek a korosztálynak a véleménye érdekel elsősorban. Mint megtudom, vannak köztük táborla­kók s épp csak ma estére idelátoga­tók is. Szakmunkásképzősök, szakkö­zépiskolások, gimnazisták — lányok és fiúk. Tetszik nekik ez a zene meg a tánc, hiszen azért hallgatják, né­zik, csak kár, hogy minden este „ez“ van, mert lehetne helyette diszkó, vagy magyarországi színészek jöhet­nének vagy popzenészek. Egy lány meggondoltabban azt válaszol ja, disz­kóba úgyis minden hétvégén elme­het, ha akar, táncházat viszont er­refelé csak alkalomadtán látni. Hogy miért nem táncol? Hát ez a tánc nem könnyű, akik most járják, mind va­lamelyik tánccsoportnak a tagjai már. Igen, a díszkótánc könnyebb, meg nem is kell nagyo« tudni, ha valaki csak úgy elmégy, hogy táncolni akar. Nagy igazság, a népzenészek­Klubról klubra nek, táncvezetöknek pedig tanulság. Tudniuk kell ugyanis, hogy már gya­korlott táncosoknak vagy a néptán­cot tanulóknak, esetleg azoknak ren­deznek táncházat, akik még soha­sem próbálták a lépést. Természetesen az ifjú nemzedékek gondjai nem csak a táncházmozgalom kap­csán vetődtek föl e hét folyamán. Klimlts Lajossal, a Madách Könyvki­adó igazgatójával és Lukács Tibor­ral, a Csemadok KB vezető titkárá­val folytatott beszélgetésen is hallat­ták hanagjukat a fiatalok. Egy gim­nazista fiú kérdésére (ti., hogy tu­domása szerint a Kárpátalján már el­érték, a nemzetiségi fiatalok is anya- nyelvükön fölvételizhessenek, a külön­böző fokozatú iskolákban, ami egyen­lő esélyt jelent számukra, nálunk vi­szont negyven év óta nem sikerült mindezt megvalósítani, mit várhatunk hát a jövőtől ml, mai középiskolá- sokj. Lukács Tibor elmondta: ab­szurdnál! tartja, hogy úgy tudjon a diák például szlovákul, mint anya­nyelvén. Iskoláink, melyeknek a szlo­vák nyelv tanítása is a feladatuk, nem rosszabbak az országos átlag­nál. Tárgyi tudásban nem vagyunk gyöngébbek a többi iskolánál, az ide­gen nyelv tanulásakor pedig idő kell és türelem az elméleti tudás gya­korlati tudássá való alakításához. Klimlts Lajos a könyvkiadás kap­csán a cenzúra és a kiadói bürok­rácia hátráltató tevékenységét ecse­telte. Ez év július elsejétől azonban a kiadók Könyvkiadói Főigazgatóság­tól való függése megszűnt, s ez föl­tétlenül bíztató jel a jövőre nézve. A Fiatal írók Körének tervezett Poszt című folyóiratával kapcsolatban kér­désemre válaszolva kifejezte támo­gatási készségét az új irodalmi-mű­vészeti lap megalapításához, bár, mint mondta, eddig ez ügyben még senki nem fordult hozzá kéréssel. Amíg az igényesebb táborlakók előadást hallgattak vagy beszélgeté­seken vesznek részt, mások könnyebb szórakozással, sportolással tölthetik az időt. Legboldogabbak és leggond­talanabbak a gyerekek. Ügy tűnik, ők találtak itt egymásra leginkább, s természetesen nekik van legkeve­sebb gondjuk a szervezéssel. Boda Ferenctől, a Csemadok Kassa-vittékl (Košice) Járási Bizottságának titká­rától megtudom, micsoda munkát igé­nyel egy ilyen szervezés. Köszönetét mond a környező helységek — töb­bek között Szína (Seíía), Felsölánc (Vyšný Lanec) Hím (Chým), Buzlta (Buzica), Szepsl (Moldava nad Bod- vou), Somodl, Féder, jánok (janik). Torna (Turňa nad Bodvou) — segítő­kész lakosainak, valamint a Bodól- lól (Budulov) Efsz; a Somodl Hnb, a Művelődési Ház és a Fürdő alkal­mazottainak. Kolár Péter, a Csema­dok Kassal Városi Bizottságának tit­kára, a tábor vezetője, néhány nél­külözhetetlen szervező (Zacharlás István, alias Csuki, Reiter György, Bubenkó György, Palancsár István, Mihályi Molnár László, Köteles Lász­ló, Süli János, Palencsár Judit) ne­vét emeli ki. 0 a somodl művelődési táborok küldetésének az általános műveltséget gazdagító, olcsó nyara­lási lehetőséget tartja. Az egyhetes színes program, az ország különbö­ző részein élők találkozási lehetősé­ge, a közös szórakozás, az együtt­gondolkodás varázsa az,. ami évről évre idecsábítja az embereket. Sok szemnontból a húsz-huszonöt évvel ezelőtti táborok hangulata még ma is kísért, de technikai, higiéniai ol­dalról tekintve ma már sikerült fe­lülmúlni azokat. Szembetűnő a ge­nerációk harmonikus együttélése a táborban. Az Idősebb táborozók Is­merik a rendet, kérés, utasítás nél­kül is tudják, mikor mit kell tenni, mire van szükség. A gyerekekkel sínesén különösebb gond: változatos szórakozási lehetőség várja őket na­ponta. így a szülők is szabadon mo­zoghatnak. A tlzen-huszonévesek kö­zül a táncházasok és a köréjük gyü­lekezők tudnak élni leginkább a tá­bor adta lehetőségekkel, a többiek kisebb, szórakozó csoportokat alkot­nak, rosszabb esetben lézengenek vagy beülnek a vendéglőbe, ök azok, akik úgy csöppentek a tábori élet­be, hogy nem láttak hasonló példát, előbb, s ezért nehezen alkalmazkod­nak, saját igényeik szerinti forma ki­alakítására pedig nem képesek. Az igényesebbek azonban, mint tapasz­taltam, tudatában vannak, hogy a szórakozás, a művelődés és az értő befogadó közösség ilyen harmonikus együttesét csakis ez és a hasonló rendezvények adhatják meg. Röpke Itt-tartózkodásom után hon­vágyféle szomorúság fog el, mint a- mikor szeretteit kell elhagynia az embernek. Most már csak az emlék és az újabb találkozás reménye pör­geti az időt, amelyet addig a tettek­nek kell kitölteniük. S akinek új az, amit itt megtudott, még az idei tá­borban (lapunk közölte a nyári ren­dezvények terveit) vagy jövőre — ugyanitt, Somodiban — maga is ta­pasztalhatja. Esetleg közben felke­reshet majd egy-egy művelődési klu­bunkat. ahol — igaz, hogy a nyári táborozások a klubraunkához Is mód­szertani segítséget nyújtanak — ha­sonló munkát kellene folytatni heti vagy havi rendszerességgel. PATUS JÄNOS (A szerző felvétele) A beszélgetést, amely Dmitrij Szergeje- vics Lihacsov akadémikus és Nyiko- laj Szamvelian író között zajlott, az APN tette közzé. Kivonatosan közöljük, hi­szen sok tanulságot találhatunk benne is. ■ Dmitri) Szergejevics, ön szerint mi az, ami leginkább összeköti a múltat a jelen­nel, mire van szüksége a korszakuk foly­tonosságának, hogy a kulturális hagyomá­nyok ne szakadjanak meg, ne vesszenek el. Később bizonyára nagyon sajnálnánk, hogy olyasmivel lettünk szegényebbek, ami örök­re eltűnt. Egyszóval mi a feltétele hagyo­mányaink megőrzésének? — A szélesebb nyilvános informáltság, a sajtó és irodalom lehetőségeinek, jogainak gyarapírtfsa, a társadalmi szervezetek szá­mának és jelentőségének növelése. Nem csupán a kritika végett. Szükség van a po­zitív példákra is. Ha egy ember valamilyen Jót cselekszik, meg kell dicsérni, függetle­nül attól, hogy mindenki elégedett é ter­mészetével vagy sem. Itt nem határozhat­nak a szubjektív ítélet elemei. És még va­lami fontos: minden művelt embernek fel- téttenül tisztelnie kell saját kultúráját, de ugyanígy más nemzetekét is. Az ember nem tisztelheti önmagát, ha nem tiszteli a szomszédját, és fordítva: nem tudja tisz­telni a szomszédot, ha önmagát sem tisz­teli Ha egy íróról vagy képzőművészről ki­tűnik nacionaltzmu.sa, az nem egyszerűen rossz. Az rettenetes és veszélyes. A nacio­nalizmus minden megnyilvánulása antihu- mátius, borzasztó és kiszámíthatatlan kö­vetkezményekkel jár. ■ Meg kell tanulnunk érteni másokat. A kölcsönös tisztelet és tolerancia minden civilizáit ember számára kötelező tulajdon­ság. Szabadjon idéznem az ön egyik mü­véből: „A saját népem iránt érzett tudatos szeretet összeegyeztethetetlen a más népek iránti gyűlölettel“. Ha nem tévedek, a szö­vegben a tudatos szó ki volt emelve. — Igen, mert ez fontos. A nem tudatos szeretet vak, és ezért objektíve káros is lehet. Gondolatok a jövőről IV. ■ Idézek tovább: „Ezért a gyűlölet más nének iránt (sovinizmus) előbb vagy utóbb saját nemzetem egy részére is átragad. De ha egy ember meg akarja érteni más né­pek kultúráját, akkor feltétlenül tudatosí­tania kell saját kultúrája értékeinek jelen­tőségét is. Ezért az erősen tudatos nem­zetiségi viszony mindig békeszerető, tevé­kenyen békeszerető, és nemcsak lojális más nemzetiségekhez.“ Ha jól emlékszem, a tevékeny szót is kiemelte a szövegben. — Azért, mert a passzív békeszeretet egyáltalán nem békeszeretet, hanem inkább közömbösség. Tovább még ez olvasható ab­ban a szövegben: „A nacionalizmus a nem­zet gyengeségét jelzi. A nacionalizmus fő­leg olyan gyenge nemzeteket mételyez meg, amelyek önmegmentését a nacionalista ér­zelmekkel és Ideológiákkal akarja elérni. Ezért a magas szintű kultúrával és nem­zeti hagyományokkal rendelkező nemzetek kötelessége jó szándékkal fordulni más, főleg kisebb nemzetekhez, főleg ha ezek a sors által hozzájuk köttettek. A nagy nemzet kötelessége segíteni a kis nemzet­nek megőriznie önmagát, nyelvét és kultú­ráját.“ És még egy mondatot kiemelnék ebből a szövegből: „Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nagy lélekszámú az erős nemzet, a kevés tagot számláló nemzet meg gyenge. Nem az adott nemzethez tartozó emberek száma a mérvadó, hanem hagyo­mányaik tisztelete és tartóssága.“ ■ Ha ezzel rendelkezik egy nemzet, fe­lesleges azt minden eszközzel görcsösen védeni. És még valami: az ember csak ak­kor érti meg önmagát, ha képes másokat is megérteni. Amint már mondtam, a köl­csönös tisztelet és tolerancia olyan tulaj­donságok, amelyek minden civilizált ember számára kötelezőek. A civilizálatlan ember egyszerűen nem képes megérteni, mi is a civilizáció. Egyszerűen a dolgokon kívül áll. Az emberi intellektus pozitívumai közé tartozik, nézetem szerint, az a képesség, hogy be tud hatolni egy másik nemzet pszi­chológiai környezetébe. — Egyetértek, az embernek tudnia kell beleérezni, beleélni magát más nemzetek kultúrájába. A kultúra nem lehet nagy, ha „kínai fal“ veszi körül. A nagy kultúra a más nemzetek kultúrájával való kapcsolat folytán, a kölcsönös behatások nyomán ala­kul ki. Az orosz kultúra azért válhatott naggyá, mert délen kapcsolata volt a bi­zánci, kls-ázslal, kaukázusi és balkáni kul­túrával, északon a nyugat-európai, a skan­dináv és a finn kultúrával, keleten pedig a török-tatár kultúrával. Az orosz kultúra azért lett nagy, mert összeférhető volt má­sokkal, képes volt integrálni a szomszédok tapasztalatait és így önmagát gazdagítani. Ezért van az orosz kultúrának egy további tulajdonsága, amelyet én nagyon nagyra értékelek: ez a vllágjellege. ■ Szerelnék felvetni egy további gondo­latot. Létezik egy olyan nézet, amely azt vallja, azokat a régi időkből származó mű­vészeti értékeket, amelyeket a világ külön­böző részeiről egyes nagy gyűjteményekbe, múzeumokba összpontosítottak, vissza kel­lene származtatni eredeti helyükre. — Ez nagyon bonyolult kérdés, és erről megoszlanak a vélemények. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy az ilyen visszaszár­maztatás nem hozna semmilyen hasznot az emberiségnek. Hiszen ezeket a tárgya­kat az egyes múzeumok számára mindig gondosan, előre meghatározott céllal válo­gatták össze. Bizonyos vonatkozásban aka­démiák ezek, ahol rendszerezve fellelhetők a civilizáció fejlődésének egyes szakaszai. Több komoly embertől hallottam azt a vé­leményt, hogy ezeket a történelmi és mű­vészeti emléktárgyakat vissza kellene vinni oda, ahonnan származnak. Tisztelek min­den véleményt, azonban ebben az esetben ellent kell mondanom. Ha ugyanis ezt ten­nénk, sok ilyen emlék hozzáférhetetlenné válna. Vádolhatjuk-e például a British Mu- seumot azért, mert oda kerültek az athéni Parthenón szobrai? Így legalább fennma­radtak az emberiség számára. Ami a Bri­tish Museumban, az Ermitázsban vagy a Louvre-ban van kiállítva, azt emberek mil­liói láthatják. Ezen felül ezek jól átgon­dolt és megszervezett kiállítások. Ha eze­ket a gyűjteményeket szétszórnánk, a ha­sonló kiállítások megszűnnének. Azt sem feledhetjük, hogy ma már jogi szempontból is nehéz bizonyítani, kinek a tulajdonát ké­pezik ezek az emléktárgyak. ■ De Dmitrij Szergejevics, a műemlékek kivitele továbbra is folytatódik! Főleg a függetlenségükért harcoló és a fejlődő or­szágokból. Előfordulhat, hogy a jövőben ezeknek a nemzeteknek nem lesz lehető­ségük megvizsgálni saját történelmüket, mert mindent széthordanak tőlük a világba. — Ez egy másik dolog. Ez kendőzetlen rablás és fosztogatás. És a már történel­mileg kialakult múzeumi gyűjteményekről beszéltem. Ezek az egyetemes emberi kul­túra részel, és ezekért közönsen kellene felelősséget viselni. Ne feledjük, minden nemzet kultúrája csak része az emberiség közös kultúrájának. Szerintem nem kellene várni, amíg megtiltják az atomfegyverek használatát, hanem már ma atomfegyver­mentes övezetnek kellene nyilvánítani azo­kat a területeket, amelyeket a civilizáció bölcsőjének tartunk. Ilyen például a Föld­közi-tenger térsége, a világ legnagyobb vá­rosai és hasonlók. Persze, mindez csak az én szubjektív véleményem, de úgy érzem, el kell mondanom, ez kötelességem. (Folytatjuk) Feldolgozta: (hr)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom