Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-26 / 30. szám

új ifjúság 3

— A mezőgazdaságról általában kevesebb szó esik a tanácskozásokon. Azt jelentené ez, hogy itt kevesebb a probléma, vagy tán kevésbé figyelünk oda rájuk?

— Egyáltalán nbm mondható ez. Problémák feszítik munkánkat, és megítélés kérdése, mennyire kerülnek felszínre. Mi, akik az első vonalban vagyunk, sokkal reálisabban látjuk a helyzetet, s ha szót kapunk, el Is mondjuk. Az egyelőre még kedvező eredményeket látva, sajnos sokan átsiklanak a problémák fölött, és gyakran tartalékaik további kiaknázásával' intézik el az egészet. Én, aki hivatalból is látogatom a mező- gazdasági üzemeket, részt veszek tanácskozásaikon, számtalan súlyos gondról tudok. A fejlesztéshez, az előrelépéshez nekünk is deviza kellene, mert így lemaradunk, elhúznak mellettünk mások. Egyre nő a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek fogyasztása, ami nagy terheket ró a növénytermesztésre, és ezt már nem lehet a korszerűtlen, rég kiszolgált gépparkkal vállalni. Gyakran a szemünkre vetik azt is, hogy drágán termelünk, de megfeledkeznek arról, hogy mindent drágábban vásárolunk, de ez még nem minden.

— Ezek, ügy gondolom, régi fájó pontjai a mezőgazdaságnak. Az év elején életbe lépett szövetkezeti törvény mennyire orvosolja őket? Mi az a kézzelfogható eredmény itt, Sőre- gen, van-e már látszata a szerkezeti átépítésnek?

— A mi etetőnk vagy traktorosunk nem tudja, hogy van valamilyen átépítés, ők azt tudják, hogy továbbra is a megszokott időben legeltetünk, etetünk és tejünk, szántunk, vetünk és aratunk. Azt viszont már nem tudják, hogy mindezt kevesebb ráfordítással, élő munkaerővel kell elvégeznünk, mint a múltban. A bértömeg után fizetett adó célja a munkatermelékenység növelése. erre azonban a mezőgazdasági termelés némelyik részlege nem volt megfelelően felkészülve. Konkrétan nálunk, ahol 350 hektáros gyümölcsös és szőlészet van, minden kitermelt 100 koronából ötven-hatvan százalékot elvisz a munkabér, nem is beszélve az adóról és a szociális biztosításról. Ehhez jön még a továbbra is merev

Hat hónap után,

de nemcsak a fél évről

Négyszemközt Pölhös Károly mérnökkel, a CSKP KB tagjával a sőregi (Šurice) szövetkezet elnökével

Túl az év derekán, sokakban felvetődik (felvetődhet) a kérdés, mi újat, érdemlegeset hoztak az év ele jén hatályba lépett új törvények, a meghirdetett és bevezetett gazdasági szabályzók, az átalakítás és demokratizálás a társadalmi, politikai és gazdasági élet minden területén. A CSKP KB 14. ülésén, valamint a Szövetségi Gyűlés kamaráinak együttes tanácskozásán sok szó esett ezekről, különösen a szövetségi kormány elnökének, Ladislav Adamecnek a beszámolója adott részletes és hiteles képet az ország háztartásáról. A vitában Pölhös Károly mérnök, a Sőregi Efsz elnöke is felszólalt. Beszélt nemzetiségi kisebbségi ügyünk sar- kaliatos probiémáiról a Losonci (Lučenec) járás viszonylatában, és a mezőgazdaságnak az új körülmények között sem irigylésreméltó általános helyzetéről. Találkozásunkkor is ezeket a kérdéseket taglaltuk.

felvásárlási árpolitika. A gépesítés itt nehezen vezethető be, ráadásul ehhez rengeteg devizára is szükségünk lenne. Ami a szerkezeti átépítést illeti, vannak pozitív változások. A járási mezőgazdasági hivatalok bürokratikus apparátusának megszűnésével kevesebb a molesztálás az írásbeli jelentések és gyűlések száma, januártól negyedévente egyszer ülünk össze, és valóban a konkrét dolgokat tárgyaljuk meg. Sajnos, meg kell mondjam, az új gazdasági mechanizmus sem rendezte, legalábbis eddig nem a mezőgazdasági termelés sokrétűségéből eredő szállítói-megrendelői kapcsolatokat. Addig, míg nem igazolják vissza a vegyszerek, pót- alkatrészek, cement és sok egyéb szállítását, addig mindig vannak és lesznek Is fennakadások, s addig az is előfordul, hogy néha törvénytelen úton kell mindezt beszerezni.

— Hogy növekedjék a munka termelékenysége. hogy színvonalasabb legyen a növénytermesztés, sok múlik azon, mennyire hasznosítjuk a gyakorlatban a tudományos-műszaki haladás eredményeit, az új ismereteket. Hogyan látja ezt sőregi és országos összefüggésekben?

— Ma már ezt nem lehet nem figyelembe venni. Meghatározó tényező, akármihez nyúlsz is, legyen az a talaj, a növény vagy akár az állatok. Viszont hiába haladnak a fejlődéssel Itt-ott, ha nincsenek meg a termelésbe való bevezetés anyagi feltételei. Másképpen fogalmazva, le vagyunk maradva a világszínvonal mögött. Voltunk mi már Slušovicé- ben is, de véleményem szerint am< ott van, azt helyi sajátosságként kell kezelnünk. Hogy hogyan képzelném én el a műszaki haladást Sőregen? A 350 hektáros gyümölcsösben tíz megfigyelőálíomást szeretnék létesíteni. Az információk innen egy központi adatbankba futnának, és a számítógép feldolgozná, értékelné őket. Lehet, egy-egy dűlőn tíz permetezés helyett három is elég lenne, ami

óriási megtakarítást eredményezne. Vannak e téren próbálkozások, de egyelőre csak a lehetőségeinkhez mértek. A tudományosságnak szerintem a betegségek, kártevők előrejelzésében, az új vegyszerek és eljárások adagolásában és bevezetésében kellene gyorsabb ütemben előtérbe jutnia.

— On több mint húsz éve szövetkezeti elnök, ismeri a múitat és jelent, egyaránt jól. Melyek a legsürgetőbb feladatok, és mi vár a mező- gazdaságra a jövőben?

— Kérdésekből és teendőkből is sok van. Nem véletlen, hogy szinte minden szövetkezet melléküzemági termelést folytat, és ezt egyre bővíti. Nem-igaz a régi magyarázat, hogy ezzel a foglalkoztatás kérdését igyekszik megoldani, hanem a ráfizetéses termelésből eredő hiányokat próbálja pótolni. Ezzel részben összefügg a rugalmatlan árpolitika, amely a termelőt sokszor megkárosítja és kiszolgáltatja. Nálunk még sok most

sincs a kínálat és kereslet szerinti árpolitika, sokszor az árak nevetségesek, nagyok a különbségek az érték és az árak között, az állami támogatás pedig a múlt beidegződése, szintén a rugalmatlanság következménye. A szövetkezetek szakosítása, összevonása sem volt minden esetben sikeres, a köztük intézményesen létrehozott kooperáció pedig néha ártott is. És itt van az utánpótlás nevelése. Vannak végzősök például maholnap szakképzett állattenyésztők, akik még sohasem adtak be az állatnak injekciót, vagy a fiatal növénytermesztő létére nem látott pa- lántázni... A betanulás, felzárkózás pedig időbe telik. További ellentmondás a növénytermesztés és állattenyésztés fejlődési üteme között van. Államilag kidolgozott program szerint az előbbinek kellene intenzívebben fejlődnie, a valóság viszont éppen a fordítottja. Ezért is, azért is rajtunk csattan az ostor. További fontos teendőnk; megerősíteni érdek- képviseletünket. Nincs, aki a mező- gazdasági reszortfilozófiát előbbre vigye. Míg mások sok mindent elintéznek, kiharcolnak, addig ml begu- bózunk, és keservesen küzdünk az árral. Ezt hosszú távon nem lehet végezni.

— Végezetül egy más jellegű kérdés. Kritikus hangvéteHi vitafelszólalása milyen fogadtatásban részesült?

— Kellemes és kellemetlen élményekben is volt ' részem emiatt. A legfelsőbbi politikai és állami vezetők elismerőleg szóltak. Idehaza viszont a Losonci járásból számtalan szélsőséges, helyenként ironikus és fenyegető levelet Is kaptam. Főleg az itteni magyar nemzetiségű kisebbséggel kapcsolatos észrevételeim „nem tetszettek“ sokaknak. Én Javító szándékkal, a nyíltság, a demokratlkus- ság. az internactonalizmus szellemében szóltam, ők viszont téves adatokra, sajátos elképzelésekre alapozva írtak főleg névtelenül. Ebből Is látható, e téren sincs még minden rendben.

A beszélgetést köszöni;

POLGÁRI LÁSZLÓ (A szerző felvétele)

A hivatalos elnevezé«; nyári üdülő- és nevelőtábor, de aki tud létezésé ről, csak cigánytáborként emlegeti, hiszen a táborlakók cigány származású gyerekek. Olyanok, akik szociális, esetleg intellektuális szempontból is hátrányos helyzetben vannak, így a szünidő huszonhat napja, amit a táborban pedagógusok vezetése, felügyelete alatt eltöltenek, bizonyára csak a javukra válhat. Ez azonban csak egy apró — de lényeges — lépés afelé, hogy a cigányság szociális része is elfogadja az általánosan érvényes értékrendet, társadalmi normákat. Szlovákia számos járásában szerveznek nyaranta hasonló jellegű táborokat, mint ahogy a galán- taiak is tették járásuk egyik falujában, Zemianske Sadyban, az ottani mezőgazdasági szaktanintézet inter- nátusát használva e célnak. A gálántai Jnb e téren másfél évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik, s idén is már félidőben kiderült; a cigánytábor most sem megy az égbe.

A cigánytábor nem megy az égbe

A szervezők

Stellerová Zuzanával, a jnb tanácsa cigányokkal foglalkozó albizottságának titkárnőjével és Kollároviő Zoltán tanfelügyelővel érkezem a táborba. Ok a főszervezők, s egy kávé mellett elmondják, arait egy ilyen tábor szervezéséről tudni kell. Vagyis hogy a jnb szociális osztálya adja rá a pénzt, ők ketten elkészítették a keretprogramot, gyerekeket toboroztak, ami nem könnyű feladat még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy a Galántai járásban 7360 cigány egyén él, s ebből ezerötszázan tankötelesek. A szülők a szünidőben is ragaszkodnak gyermekeikhez, még ha a róluk való gondoskodás nem éri is el a kívánt színvonalat. Olyan hét-tizennégy éves korú gyerekeket igyekeztek kiválasztani, akik minden téren — a szociális körülményeket, tanulást tekintve — a legalacsonyabb nívót képviselik, s így, jobb híján a tábor hivatott arra, hogy megtanítsa velük az alapvető tisztálkodási, viselkedési szabályokat, didaktikus játékok formájában elmélyítse bennük mindazt, amit az iskolában esetleg már megjegyeztek. Az eddigi eredmények, még ha csak részeredmények is, igazolják; szükséges az ilyen táborok szervezése, ha másért nem, legalább azért, hogy ezek a gyerekek tudatosítsák, másképpen, szebb, jobb, rendezettebb körülmények között is lehet élni.

A tábori ellátás teljesen ingyenes, a szülők sokszor mégis ellenzik, hogy ilyen helyre kerüljön a gyermekük. Féltik őket, azok viszont jól érzik itt magukat. A szülői gáncsoskodás, magatartás az egyik legsúlyosabb gond, amivel a szervezők szembetalálják magukat. .A másik, hogy egyre nehezebb megfelelő helyet találni a tábor részére, ami végül is azzal járhat, hogy megszűnik a nyári táborozás. Kár lenne.

A táborban

Félidejénél tart a tábor, amelynek vezetője, Gödölle László (civilban a tallósi kisegítő iskola igazgatóhelyettese) ebédre Invitál. Az ebédlőben a gyerekek jóízűen majszolják az ebédet. Némelyikük kezében, még furcsán mozog a kés, viila, de már kezdik megszokni. — Sokan, főleg a kisebbek közül, nem tudtak az evőeszközökkel bánni, itt megtanulták — mutat körül a házigazda, majd hozzáteszi. — Telhetetlenek ezek a lurkók, van, aki reggelire öt kiflit is megeszik, s már a szakácsnők is szóvá tették, hogy annyi tea fogy el, amennyi kétszáz középiskolásnak elég szokott lenni. De hát kiéhezve érkeztek ide, sokuk nem ismerte, mi az jóllakni, így nem tudják, hol a határ.

Az ebéd után kötelező pihenés következik, a gyerekek viszont nem szokták meg a sziesztát. — Sokkal virgoncabbak a mi gyerekeinknél, nem bírnak egyhelyben maradni, ilyenkor is átjárnak egymás szobáLakatos Imre; „Én nem a péróban lakom.“

jába játszani, ami esetenként veszekedésbe fullad. — Nevelőinknek állandóan résen kell lenniük — mondja Gödölle László, miközben végigvezet az Internátuson. Kérdem a lurkóktól, hogyan érzik itt magukat, nevetgélve válaszolják — jól. A legszimpatikusabb számukra — árulják el —, hogy itt jókat lehet enni, s gyakran járnak moziba. Az viszont rossz, hogy nincs hol fürödnlük, kerékpározni sem lehet, meg nem tehetik azt, amit éppen szeretnének.

A pihenő után uzsonna, s irány a természet. Elmarad az író-olvasó találkozó, amit különösebben nem is bánnak a gyerekek. — Kötetlenebb programra lenne szükség — veti fel a tábor vezetője, aki már ötödször tölti szabadsága nagy részét ezen a poszton. — Ezeket a gyerekeket nem érdekli az Ilyesmi. Voltak a rendőrségtől is előadni a fiatalkori bűnözésről, azt Is végigásítozták,.volt, aki elaludt. Nincsenek jó tapasztalataim az ilyen közös beszélgetésekkel, előadásokkal. De hát akik a tervet készítik, nem ismerik eléggé ezt a sajátos tábori légkört. A ml esetünk- is a direktív irányítási módszer szép példája. Nagy részben ahhoz kell ragaszkodnunk, amit felülről előírtak.

László Anna, a Hidaskürti (Mostová) Alapiskola pedagógusa szintén ötödször van „cigánytáborban“. Hozzá tartozik a legkisebbek (7—9 évesek) raja, összesen 18 gyerek. A rajon belül is differenciáltan kell foglalkozni, hiszen érkeztek ide magyar és szlovák tannyelvű iskolákból, de kisegítőből is. Anna néni tapasztalatairól. benyomásairól beszél.

— Csoportomba hét kisegítés került, közöttük olyanok, akik még nem tudnak írni. Velük azt gyakorlom, meg a beszédkészség fejlesztését nyelvtani játékokkal, bábozással. Azt nagyon szeretik. Egy-egy bábu életre keltésekor a nyelvük is megoldódik. Imádják a szereplést. A diA legkisebbek, az 1. raj.

dsérő szóért nagyon hálásak tudnak lenni, de megesik a fordítottja Is. Nincs középút, ők a végletek emberei. Megtanítjuk őket tisztálkodni, a lányokat mosógépben vagy legalább mosóporral mosni, de félő, hogy az otthoni környezetben gyorsan lepereg róluk az, amit Itt megtanulnak.

Zárszóként egy Lakatossal

Csöndes, szomorú srácnak tűnik a hetedikes tallósi Lakatos Imre. Jól beszél szlovákul, ezért nem zavarja, hogy a tábor nyelve is az, bár ő magyar iskolába jár. — fó itt — kezdi gondolkodva, lassan, óvatosan, majd egyre inkább belelendül. — Már másodszor vagyok táborban, én magam jelentkeztem. Itt az öcsém Is, otthon még így is maradt három húgom. Édesapám kőműves, jól keres, mindenünk megvan. Mi nem a péróban lakunk. A cigányok általában szegényebbek, mint a „parasztok“, mert sokan közülük nem dolgoznak, nem érdekli őket semmi, a kultúra sem. Meg nem is úgy öltöznek, ahogyan kellene, nem Is köszönnek egymásnak. Nehéz lesz ezeket megváltoztatni, de a parasztoknak is változniuk kell, akik megkülönböztetik a feketét a fehértől. Nem helyes ez így. Régen Is kizavarták a tallósi cigányokat a péróba.

A táborvezetfi Gödölle Lászlú

Sajnálattal semmit sem érhetünk el, mégis sajnálom ezeket a gyerekeket. Sajnálom, mert kevés kivételtől eltekintve nem indulhatnak ko- rukbell társaikkal azonos eséllyel saját Jövőjük felé, amely a szülő, a család, a szűk környezet konzervatív ragaszkodása miatt könnyen vakvágányra futhat. Ebben az esetben ez tényleg nem a társadalmon múlik. Talán csak annyira, hogy az előítéleteket félretéve, jobban odafigyelve, másként kéne közelíteni hozzájuk.

D. KOVÁCS JÓZSEF