Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-29 / 48. szám

jj jfjös^ m]

A fejlesztés legelérhetőbb forrása

Jan Laitl mérnök, a CSSZK Prognosztikai Intézetének dolgozója, közreműködött annak a tanulmánynak a kidolgozásában, amely a CSSZK gazdaságának lehető fejlődési vonulatát vetíti előre 2010-ig. Az alábbi beszélgetésben a tanulmány egyik területéről, az irányításról mondja el véleményét.

— Tanulmányuk azt állítja, hogy az irányítás az egyetlen gyorsan aktivizáiható forrása a további társadalmi fejlődésnek, amely pillanatnyilag és azonnal elérhető számunkra. Viszont azt tapasztaljuk, hogy éppen ezen a területen érvényesül erősen a tehetetlenségi erő.

— A más anyagi stratégiáktól eltérően, az Irányítás változtatása hozhat azonnal eredményt a viselkedés változásában minden folyamatban és minden szinten. Igaz, hogy ezen a téren erős a változatlanságra való hajlam. Tanúi vagyunk, hogy az újonnan alakuló központ nem képes szabadulni az Irányítás régi, adminisztratív módszereitől. Részben azért Is, mert még nincsenek megalkotva az új, megfelelő Irányítási eszközök, de hiányzik a hivatalnokok elképzelése Is arról, milyennek kellene lennie az irányításnak. Ezért minduntalan előtérbe kerül a centrum Igyekezete régi eszközökkel megoldani az új feladatokat. Be kell vallanunk, hogy a gazdasági szféra sincs kellően felkészülve az új Irányítás elemeire. Ennek ellenére meg vagyok győződve, hogy a Irányításban rejlő tartalékaink a következő években olyan eredményeket hoznának, amelyek meghaladnának minden távoli prognózist.

— Alá tudná támasztani állítását valamilyen konkrét példával?

Vegyük például az energiafogyasztást. Megkíséreltük csökkenteni az energia fogyasztását az úgynevezett limiteléssel, kerüljön amibe kerül. A gázolajfogyasztás limitjének betartása miatt sokszor nem hordták szét az üzletekbe az élelmiszert, a mezőgazdaságban megannyiszor sürgősen szükség lett volna a gépek bevetésére, de nem lehetett, mert nem volt „limit“. Hogyan lehet, hogy a fejlett kapitalista országokban sokkal eredményesebben tudják befolyásolni az energiafogyasztást? Például az NSZK-ban gazdasági Irányftóeszközöket használnak. Az állam szubvenciót ad az új energiatakarékos berendezésre, a régi. leírt, nagy fogvasztá.sú be- Tendezésekre adókedvezmény jár. Az eredmény pedig? Az elmúlt tizenöt évben gyakorlatilag nem emelkedett az energiafogyasztás, míg ugyanez alatt az idő alatt a bruttó nemzeti Jövedelem 30 százalékkal magasabb lett. Vannak olyan tapasztalatok, hogy a gazdasági Irányítási eszközök nálunk — Van tehát egyáltalán valami- Is sikerrel járnak. lyen értelme a tervnek?

— Miben látja az ellentmondást a mi irányítórendszerünkben?

— Lényeges ellentmondás az, hogy az egyik oldalon új minőséget szeretnénk elérni a társadalmi-gazdasági fejlődésben, miközben a másik oldalt, lebecsüljük a változtatást az Irányítási rendszerünkben, pedig ez a második az alapvető feltétel ahhoz, hogy elérjük az elsőt. Lebecsüljük az Irányítási rendszernek a gazdasági folyamatokban, a népgazdaság Intenzlfikálásában, a műszaki-tudományos fejlődésben, a külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében betöltött szerepét. Ráadásul elvész a szélesebb művelődési háttér Is. A problémákat semmit meg nem oldó kampányokkal akarjuk rendezni. Hiányzik ezért a metairányítás is, vagyis az Irányításnak a kutatása, más szóval az irányítás tudományos alapja.

— Milyen kapcsolatban van, vagy kellene lennie a tervnek az irányítással?

—A gyakorlatban fokozatosan eltávolodtunk attól a lenini tézistől, hogy a terv az irányítás legfőbb eszköze, hangsúlyozom, eszköze, és eljutottunk odáig, hogy a terv önmagáért van, szinte fétis, amelynek semmi kapcsolata nincs az Irányítási folyamattal. Olyan paradoxon keletkezett, hogy az Irányítás a tervezés egyik alrendszerévé változott. A tervből egy kívánságokat és teljesíthetetlen rendelkezéseket tartalmazó jegyzék lett. Teljesíthetetlensége pedig nem abból . eredt, hog^-á terv mutatószámaí magasak 'vol-r tak, sőt, ezek sokszor lehettek volna magasabbak is, hanem abból, hogy a végrehajtáshoz hiányzott a megfelelő Irányítás, amely a terv felett állna. A terv önállósult, és érinthetetlen törvénnyé vált, minden vitán felül állva Az az Igyekezett, hogy a központilag kialakított tervvel elérjenek minden gazdasági egységet, kötődést, egyensúlyba hozzák a forrásokat és a szükségleteket, kezelhetetlenné tette a tervet még a megalkotói számára Is. Ezért nem maradt már erő figyelembe venni a terv környezetvédelmi, szociális, területi szempontjait is. Az állami terven kívül nem létezett semmilyen normája, tudatos irányítása a társadalmi-gazdasági fejlődésnek.

— Van, de ném az eddigi formában. Arra kell szolgálnia, hogy az egységes központ a terv által befolyásolja a mikroszféra viselkedését. Hatását gazdasági eszközökkel kell érvényesíteni, nem pedig azzal, hogy konkrétan előírja, ki mit és mennyit fog termelni. Az állami tervnek tulajdonképpen a központ munkatervének kellene lennie, amelyet az kötelező rendelkezésekkel, állami megrendelésekkel és állami vállalatok alapításával valósít meg. Nem könnyű, a megfelelő norma- tívumokat helyesen megállapítani. Ezeknek viszonylag állandóaknak kellene lenniük, és a központnak csak akkor lenne joga megváltoztatni, ha a fejlődés nem a kijelölt stratégiai vonalon haladna.

— Az átépítés folyamán kiterjed az irányítási rendszer alsóbb régióinak jogköre. Milyen szerepe lesz a központnak?

— Nézetünk szerint egységes központi Irányítási góc kiépítése szükséges. Ezt a három egyenrangú részegységből, a szövetségiből és a két köztársaságiból kellene létrehozni. Minden funkciója a központnak végérvényesen egy szervver lenne befejezve. Továbbá szükséges az ágazati központi szervek átépítése, amelyek a központ szakszerű és megalapozott szervei lennének, anélkül, hogy közvetlen hatáskörükbe tartoznának a gazdasági egységek.

— Ez viszont új típusú dolgozókat kíván a központba, eltcrőeket a maiaktól.

— A központi szerveknek a legjobb szakembereket, tudósokat, kutatókat kellené tömörítenlük. A hivatalnokok csak a dolgozók felét tennék ki, és a szakemberek csak Ideiglenesen működnének a központban, segítenének kialakítani az új koncepciókat, amelyek már magukban foglalnák a tudomány és a technika legújabb vívmányait. Egy idő múlva visszatérhetnének eredeti munkájukhoz, és helyükbe mások jönnének.

— Nem kellene változtatni a területi szervek funkcióján is? Mégpedig úgy, hogy növekedne a felelősségük a gazdálkodásért az adott területen, gondoskodnának az ottani természeti források gazdaságosabb kihasználásáról és a

környezet hatásosabb védelméről.

— Mindenképpen változtatni kellene. Hiszen a reális társadalmi és gazdasági élet egy adott területen játszódik le. Közben a ml Irányításunk az ágazati Irányításra helyezi a hangsúlyt. Az eredmény a társadalmi-gazdasági fejlődés egysíkú értelmezése. Az erős ágazati Irányítást a demokratizálási folyamat egyik kerékkötőjének tekinthetjük, hiszen meggátolja a területi szerveknek, hogy beleszóljanak a gazdaság Irányításába, és ezzel a társadalmi problémák nagy részének a megoldásába Is.

— Mit kell elsősorban megváltoztatni?

— Legelőször Is úgy kell alakítaniuk az önelszámolást gazdaságukban, hogy képesek legyenek anyagi forrásokat teremteni maguknak. Ez azt jelenti, hogy az anyagi befizetéseknek egy része a területi szervek költségvetését Illetné meg. A befolyt összegekből egyrészt helyi üzemeket kellene alapítani, másrészt a társadalmi szükségletek magasabb fokú kielégítésére kellene felhasználni. Ez egyszersmind megteremtené a differenciálás lehetőségeit, tekintettel a gazdasági fejlesztésben való részvételre. A nemzeti bizottságok ugyan már kaptak iogot állami üzemek létesítésére, csak egyelőre hiányzik hozzá a pénz.

— Szó van arról, hogy területi felosztásunk változik. Változnak tehát a járások, kerületek. Milyen lesz ez a változás?

— A változásokra nyilván sor kerül. De már még nagyon különböző vélemények vannak, milyen Is legyen ez a változás. Van egy olyan elképzelés, hogy meg kell szüntetni a kerületeket és hatáskörüket a járásokra ruházni. Nekem az a nézetem, hogy az új területi egységeket az etnikai, társadalmi és gazdasági érdekek szerint kellene kialakítani, függetlenül a jelenlegi adminisztratív tagolódástól. Például a jövőben egy járás vagy bármilyen más elnevezésű területi egység lehetne a Krkonoše-hegység. Pillanatnyilag ez az egységes terület három járásban fekszik, amelyeknek az érdekel pedig eléggé különböznek egymástól.

— Térjünk vissza az elejéhez. Azt mondta, bogy az irányítás az egyetlen olyan belépő forrás, amelyet képesek vagyunk rövid időn belül aktivizálni. Ehhez megfelelnének a mostani irányító dolgozók, nem szükséges változtatni a képzésükön?

— Az Irányítás alábecsülése magával hozta az Irányításban dolgozók képzésének és művelésének a korlátozását is. Az adminisztráció kulturáltsága fokozatosan elértéktelenedett a bürokratikus eljárások által, és így a bürokrácia fogalma jogtalanul az adminisztráció szinonimája lett.

Olyan paradoxon alakult ki, hogy az erősen bürokratizált Irányításban ritka a kérvények gyors elintézése, hiányzik az alapvető folyamatok evidenciája professzionális szinten, nincs áttekintés a széles körű dokumentációs háttérről. Ha meg akarunk birkózni az Irányítás problémáival olyan színvonalon, mint az most a világban általános, biztosítanunk kell a ki- és továbbképzést, a kiterjedt tanácsadói bálóza*ot, és az egyetemeinknek, főiskoláinknak Is meg kell találniuk az új oktatási módszereket. Biztosítani kell továbbá az Irányításban dolgozók társadalmi és anyagi értékelését, mégpedig a mestertől a miniszterig.

— De ez szükségessé teszi a káderek kiválasztása és képzése módszereinek a megváltoztatását is.

— Természetesen. Ezen a téren talán legelőrehaladottabb a bürokrácia. A káderek hálózata beleértve e káderek képességének színvonalát — formális, elégtelen, nem kielégítő. Nemcsak az új elképzeléseknek, de még a mai helyzetnek sem felel meg Két lehetséges mód van. Az első. és nálunk ez a gyakorlat, úgy történik, hogy elkészítik a tervfeladatokat, és ehhez keresnek embereket. A másik az, hogy megnézik, milyen tulajdonsággal rendelkezik egy ember, milyenek a képességei, mivel másabb a többinél, mik a legnagyobb előnyei, és ezek alapján sorolják be a munkába, oda, ahol e tulajdonságait, a tudását a legjobban ki lehet használnL Nálunk a káderanyagból sok mindent meg lehet tudni,- * csak éppen art nem, ml rejlik az "'(>'“1 illető dolgozóban.

— Milyennek kellene egy mai, jó irányító dolgozónak lenni?

— Legyen széles körű műveltsége, otthonosan mozogjon a humán szakokban. Ismerje a világ fejlődését, a történelmet. Tudjon nyelveket. Tudjon dolgozni az információkkal, tudja átadni ezeket másoknak, tudja a problémákat megoldani, vállaljon felelősséget, s ne az legyen az egyetlen erénye, hogy képes végrehajtani valakinek az utasítását.

A VTM nyomán Horváth Rezső

Buszstop

Losonc (LuCenecl hangulatos déi-szlová- klal város, csendes nyugalmát nem zavarja az európai hírű zsinagóga omladozása, sem a „Digltál strassel“ alkalmi óraárusok kufárkodása Sót, még az sem hozta különösebben Izgalomba a már téli álmára be- rendezkedet várost, amikor egy október végi napon buszstopot hirdettek meg az autóbuszvezetők. Leálltak a buszok, kész. Déli tizenkét óráig négyórás munkabeszüntetés. Példátlan! De vajon minek nevezhető az a tervezett Intézkedés, amelyet a Csehszlovákiai Állami Autóközlekedési Vállalat közép-szlovákiai vezetői szerettek volna bevezetni, tudniillik azt, hogy az autóbusz- sofőröknek iáró félórás biztonsági időt nem számítják bele a ledolgozott óraszámba, ami azt eredményezné, hogy azoknak túlórázniuk kellene például, hogy megkaphassák a családi pótlékot

Az utazni vágyók vártak, a buszok álltak, a sofőrök pedig nyilvános pártgyOlést tartva, a vállalati igazgatóhelyettest magukhoz rendelve egységesen utasították el a tervezetet. A makacs kitartás, az összefogás eredménnyel lárt Minden marad a régiben, nyugtatta meg ókét a magas rángó funkcionárius. Bár a ^gl is hagy kf- vánnlvalőt maga után, mondják a buszosok, s megint csak az óraszámra utalnak Arra, hogy csak a volán mellett eltöltött óraSzálkák, fricskák, cikornyák

' ’ ' " ..........- ■ m

ennyiséget számítják be, a várakozási Idó mintha légüres térben lógna. Szeretnék, ha a közeljövőben ezen változtatnának, mivel a legtöbb helyen a munkában, s nem a munkával eltöltött Idő számit. Mert mit tehet a szerencsétlen autóbuszvezető a két járat közötti Időben? Ehet, ihat, olvashat — várakozik. Esetleg, mint a fenti példa Igazolja, jő kedvében, fittyet hányva a menetrendre, beszünteti a munkát, hogy végre egyszer igaza legyen...-dékMitől Újságíró az újságíró?

Megyesl Gusztávra az Élet és Irodalom hasábjain figyeltem tel. Megragadott az frásalből sugárzó szenzibllltás, csodáltam „fényképész látásmódját“, mely segftsével képes felfigyelni a látszólag jelentéktelenre, s feltárni a banálisnak ható történések sok esetben ijesztő, ám tanulságos összefüggéseit. Finoman csípős Iróniája, zseniális stílusérzéke elragadtatott, ám el Is keserített, mivel végérvényesen ráébresztett arra, milyen távol Is áll az 6 „hírlapírói professziójától“ a csehszlovákiai magyar újságírás. Ha egyáltalán újságírásnak nevezhető az a korlátok közé szorított. Óvatoskodó, agyoncsomagolt fogalmazésmőd, ami az Idők során sajtótermékeink jeilen- zőjévé vált. Felvetődik bennem a kérdés, vajon mennyire tükröződhet vissza abban a sajtóban a valóság, ahol az Igazság kénytelen elrejtőzni a jelentéktelennek 1 átsző gondolatok mögé. Persze az olvasók Időközben megtanulták érteni a célzást, befejezni az elharapott mondatokat.

De hogy mennyire abszurd és groteszk, mennyire távol áll az újságírás valódi küldetésétől és céljátől, arra a Megyesi Gusztávhoz hasonlók döbbentettek rá. Hogy miben rejlik az újságírói hivatás lényege, azt a legprecízebben talán Esterházy Péter fogalmazta meg: „A jó hírlapíró nem író Több Is, kevesebb Is. Nem úgy van, hogy a hírlapíró volna a fölületes, az író a mély, az a link, ez a komoly. Hanem: a hírlapíró az a pillanathoz ért: nemcsak úgy, hogy jól Informált, tudja, ml a dörgés — azt egy macher Is tudja, aranyifjú, sikerember —, hanem még azt Is tudja, hogy az hogyan descrlbálható. A hírlapíró perclovag, a nyelv perclovagja. jó hírlapíró nélkül minden nehezebb.“ Mindez Megyesl Gusztáv A

kótörő ember címfl kötetének előszavában olvasható. Abban a könyvben, mely az újságíró 1986—1988 hói származó publicisztikai jellegű írásait foglalja magába. Az OPUSZ- és Magyar Ojságiródíjas szerzőnek ez a második önálló kötete, melyet a Rakodók mindenkit csókoltatnak című riport- gyűjtemény előzött meg. Az előzőben a rakodómunkások különleges kasztjának hét- köznaplalt ábrázolva mutat rá a társadalom ellentmondásaira. A kőtörö emberben ugyanattól a szándéktól vezérelve a mai magyar élet színét és fonákját mutatja he — esendő kortársait, erkölcsök és szokások alakulását, az embert kapcsolatok kultórá- ját jkulturálatlanságát). Mindezt persze egy éles, társadalomkritikai nézőpontból szemlélve. Ügy érzem, iskola jellegú könyv ez. Nemcsak az újságírók, az olvasók számára Is az. Ugyanis klmélellonúl rádöbbent bennünket . meghasonlottsá.gunkra. tehetetlenségünkre és főképpen kiszolgáltatottságunkra. Arra a fajta kiszolgáltatottságra, melyet pontosan definiálni nem lehet Csak ráérezni és körülírni. Ahogy azt Megyesl Gusztáv ts tette. A legmélyebben azonosulni tudok Esterházy Páter zárómnndatával, mely az említett prológus végán áll: „ha én hírlapíró akarnék lenni, Megyesl Gusztáv akarnék lenni.“ Én le.

HORVÁTH GABRIELLA