Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-15 / 46. szám
úji^úségyi — Gbredjl Én most körülnézek a falu* ban. Meg kell tudnunk, hogy s miképp. Te itt maradsz, érted? Nélkülem egy lépést se tegyéll — Értem hadnagy űúú... elvtárs. A törzskart Szamszonov könnyen megtalálta. Onnan aztán elkísérték ahhoz a ház- " hoz, amelyben a kémelhárltö tiszt szállása volt. — Nagy szükségem lenne a segítségére, főhadnagy elvtárs — mondta Alekszej. — . Telefonáljon, kérem, Sztálingrádba az arcvonal törzskarának különleges osztályára, és értesítse Usztylnov őrnagyot, hogy S6- lyom Itt van, és fontos küldetéssel várja. Amikor a főhadnagy megértette, kicsoda tulajdonképpen Szlmagln hadnagy — ez a ■név állt Szamszonov Igazolványában —, szólította az altisztet, hogy kísérje a vendéget a házba. Benn a fülledt melegben Alekszejen egyre jobban kitört a fáradtság. Leült egy padra, szorosan magára húzta a bekécsét és elaludt. Arra rezzent .fel, hogy valaki rázza a vállát. Felnézett, és meglátta Usztylnovot. — Üdvözöllek, SólyomI összeölelkeztek, aztán az őrnagy meg-^ , Jilvta vacsorára Szamszonovot. Evés közben /^lekszej részletesen beszámolt mindenről, ámít látott és.'hallott Záporozsjéban;áz ’Abwehr törzskarán. Nem feledkezett meg árról sem, hogy kihangsúlyozza SeHnger ■ őrnagy sietségét, aki Paulus tartózkodási helyéről két-három napon belül kívánt káp- nl tájékoztatást. — Miféle ember a híradósod? — kérdezte Usztylnov. — Ukrán nacionalista. De ha megdolgoznám ... Usztylnov elgondolkozva csóválta a fejét. — Hagyd Inkább. Ml lenne, ha a végén valami agyafúrt fickónak bizonyulna. Leleplez, jelentést tesz, és minden kútba esik. Peregjen csak minden tovább úgy, ahogy azt Sellnger eltervezte. Ml majd felügyelünk mindenre. Alekszej átadta Usztylnovnak az összeköttetés tervezetét és a rejtjelek táblázatát. — Jól van — köszönte meg Usztylnov. — Most pedig siess, hogy a híradósod ne fogjon gyanút. Holnap találkozunk. A kör bezárul Kint már sötét volt, Szamszonov csak nehezen talált rá a házikóra. Ügy tűnt, hogy ott minden üres, elhagyatott. Kinyitotta az ajtót, és bevilágított zseblámpájával. Sztup- ko felöltözve, hátizsákkal felszerelve várta. — Hol jár Ilyen soká? — kérdezte halálra rémülten. — Már indulni készültem, szentül hittem, hogy elkapták. — Ne aggódjl Osszelsmerkedtem egy öregemberrel. Tudod, hogy megy az. Elbeszélgettünk. Sok mindent tud, ami nekünk jól jöhet. Még sokáig suttogtak, a másnapi terveket EÉiérlegelték. Sztupko lassan megnyugodott, és Alekszej semmi gyanúsat nem vett észre viselkedésében. Reggel egy fekete kendős fiatal nö jött be a házba. A gazdasszony a kemence mögött szöszmötölt. Beszélgettek valanilröl, aztán mtnd a ketten elmentek. — Kitűnő ^ lélegzett fel Szamszonov. — Most gyorsan add le a jelentést, hogy rendben megérkeztünk, és lássunk munkához — rendelkezett. — Én addig a pitvarban leszek, s ha jönne valaki, feltartóztatom. Negyed óra múlva Sztupko választ Is kapott: — További híreket várunk! Este Alekszej újból találkozott Üsztylnov- val. — Lehallgattuk a híradásod adását. Azt hiszem, minden rendben van. Csak azt adja, amit jjarancsban kap. De azért mindenesetre légy óvatos! — mondta az őrnagy, aztán kiterített egy térképet, és ceruzával egy kört razjolt bele. — Elmentek ebbe a faluba. Találsz ott egy manzárdos házat. A gazdának megmondod, hogy egy szobácska kellene néhány napra. Ez a jelszó, érted. 0 majd elszállásol benneteket. — Értettem, Viktor Andrejevlcs. — Egyébként a gazda felesége szakácsnő a Zavarüklno-tanyán. Ott van a német tábornokok fogolytábora. Sok mindent megtudhattok tőle. És azt el kell, érted, el kell mindent hinnetek. Szamszonov és Sztupko újból útnak eredt. Csak estére érkeztek célba. Az Usztylnov által megjelölt házat Szamszonov könnyen felismerte. Magányosan állt egy kis dombon. — Gyere, megpróbáljuk Itt ebbeni — javasolta Sztupkónak. Az ajtóban szakállas férfival találkoztak, aki kopott bekecset viselt. — Egy szobácska kellene néhány napra. Ilyen háború van, s neki a jó fajta bor hiányziki Sztupko figyelmesen hallgatott, a lélegzete Is elállt. Később, amikor már kettesben ültek a manzárdszobában, azt mondta: — A jó vadásznak a vad maga jön puskavégre. Ügy tűnik, hogy fáradozásunk sikerrel járt. A helyzet komolyra fordul ' A reggeli ébredés után Alekszej lement a manzárdszobából. A lépcsőnél találkozott Saveljlccsel. — Anna Mefogyjevna munkába ment. A szomszéd faluba jár dolgozni. De már engem Is sürget az Idő. A kolhoz gépelt készítem elő a tavaszi munkákra, úgyhogy maguknak kell majd gazdálkodniuk a házban. Szamszonov és Sztupko nyugodtan megIMyíkolaj Vasziljev - Alekszandr Govorov: A táboFszernagy-muvelet II. atyám — szólította meg Szamszonov. A férfi figyelmesen végigmérte őket, és intett a fejével. — Miért ne. Jobb lábára bicegve igyekezett előttük a lépcső felé. Felmentek az emeletre, és beléptek egy kisebb szobába. — Megfelel? — Természetesen — bólintott Szamszonov. A feltételek szinte eszményinek mutatkoztak. Ha befedik az ablakot, Sztupko akár éjjel-nappal kezelheti az adót. A gazda meghívta őket forró burgonyára. Sztupko szótian volt, de- tekintete állandóan a hadnagyot fürkészte. Szamszonov elfogadta a meghívást. Odasúgta a híradósnak, hozzon majd ö Is valamit az asztalra. Ezután lementek a tágas szobába, s ott találkoztak a derék termetű, takaros gazdasz- szonnyal. Ügy negyvenöt éves lehetett. — Ismerkedjünk össze — szólt a férfi. — A szomszédok Saveljicsnek hívnak, ő pedig a feleségem, Anna Mefogyjevna. Az asztalon egy tepsi sült burgonya illatozott, mellette fáiban sósuborka. Sztupko félkilós húskonzervet, szögletes cipót meg egy üveg szeszt tett az asztalra. Evés közben főleg a háziak beszéltek. Szamszonov és Sztupko szerényen ült, csak ritkán kérdeztek meg valamit. A beszélgetés hamar a háborúra terelődött, ami szinte természetes. Szidták Hitlert, és a harmadik pohárka után Aiina Mefogyjevna bizalmasabb lett. — Jól ismerem én az ördögöket, hiszen a szomszéd faluban vannak a tábornokaik. Nekik főzök. — És Paulust, talán őt Is látta? — szaladt ki Sztupko száján. — Hát persze, csakhogy 6 külön házban lakik egy más tábornokkal meg egy ezredessel. Nagyon nagy ember, négyen Is őrzik a mieinkből. A gazdasszony hosszadalmasan elmondotta, hogyan élnek a magas rangú tisztek a fogságban, milyen az ellátásuk meg miegymás. — Élik a maguk világát, ml hiányzik nekik — sóhajtott lel Szamszonov. — No látja, pedig némelyikük még panaszkodik. A híres Paulus kijelentette, hogy rossz bort kapnak. Hát lehet ezt értehi? reggelizett, aztán a rádiós leadta az eddig szerzett híreket. A főnöktől újabb utasítást kaptak. Azt kellett megállapítaniuk, melyik házban őrzik Paulust, és mennyire erős a falusi helyőrség. A hadnagy szétosztotta a munkát. Sztupkot azzal bízta meg, hogy a lakóhelyükről szerezzen be adatokat. A híradós felöltözött, és kisétált az utcára. Kisvártatva lihegve, rémülten rontott vissza. — őrjáratba botlottam — magyarázta. — Én egyszerűen képtelen vagyok. Inkább hazamenekültem... — Elhallgatott, aztán kissé habozva bevallotta: — Tudja, hadnagy elvtárs, maga mellett biztonságban érzem magamat. Tiszttel szemben nem olyan merészek. — Hát nem bánom, ülj otthon — határozott Alekszej. Komor képet vágott, bár lelke mélyén még örült Is. így egyszerűbb a dolga, nem kell Sztupköra figyelnie. Magára vette a bekecsét, és elment, hogy találkozzék Usz- tytnovval. Az őrnagy már várta. Alekszej beszámolt az új feladatokról, amelyek nemrég érkeztek a főnökétől, Usztylnov pedig rendelkezésére bocsátotta a Paulus védelmével kapcsolatos adatokat. — Bizonyosan érdekelni fog — folytatta az őrnagy, hogy Szadkl községben a mieink elkaptak egy Slpov nevű hadnagyot a híradósával együtt. A leírásod alapján azonosították. — Nocsak, tehát mégis elküldték. — Látod, Sellnger, minden híredet ellenőrzi más források alapján. Egyébként legközelebb ne feledkezz meg közölni vele, hogy hallottál valami német kémek letartóztatásáról. — Miért? — csodálkozott Szamszonov. — Ez világos. El kell érni azt, hogy a főnököd csak a te tájékoztatásodra építsen. Nincs szükségünk újabb Slpovokra. Ebéd közben Szamszonov elmondta a híradósnak a német kémek esetét. — Értesítsd a központoti — rendelkezett. Sztupko kelletlenül teljesítette a parancsot, attól tartott, hogy bemérik az adóját. A harcvonal mentén sok adó működik, ott nem olyan hagy a veszély, mint Itt, mélyen a szovjet hátországban. Könnyen lefülelhetik. Ugyancsak Igyekezett hát, hogy minél előbb leadja a hírt. Alekszej figyelte öt, és csak nehezen állta meg, hogy ne nevessen. Ha tudná, hogy a szovjet kémel- hárltás bemérés nélkül is fogja minden a- dását, talán eszét vesztené. Igyekezett őt megnyugtatni: — Csak nyugalom, valahogy majd sikerül. Egy alkalommal váratlan választ adott a központ: — Holnap reggelre várjatok vendégeket! — Tudatták velük a jelszót és a vendégek azonosító válaszát Ts. Szamszonov sürgősen felkereste Usztylnovot, és elmondta az újságot. Az őrnagy azonnal telefonált Sztálingrádba a tábor- nokhak. A találkozásra fel kell készülni Usztylnov nem titkolta, hogy komoly esemény várható... A vendégek Hárman voltak. Megálltak a ház előtt, tekingettek körös-körül, egyikük elment a házsorok mögé. Alekszej az ablakból figyelt. Tehát ők azok. Fogta magát, lement, és kinyitotta az ajtót. Odaklnn termetes, nem túl magas férfi állt, arca frissen borotválva. Bekecsének széthajtott gallérja mögül kilátszott' a váll-lap %gy négyszöggel. — Simagln hadnagy? — kérdezte az érkező. — Parancsára — vágta magát vlgyázzba Szamszonov. — A frontvonal törzskarának műszaki osztályáról érkeztem, össze kell egyeztetnünk az aknamezők térképét. Ez volt a jelszó első része. — Kérem, gyerünk, nézzük meg az én térképemet! — egészítette ki Szamszonov a jelszót. A százados Intett' a kísérőinek, aztán mindannyian lassan lépdelve mentek a lépcsőkön Simagln és Szamszonov nyomában a manzárdszobába. — Belickljl — mutatkozott be a százados. Negyvenéves lehetett, megfontolt, következetes ember benyomását keltette, és hibátlanul beszélt oroszul. Mindjárt a nyomában belépett egy magas, sovány őrnagy. — Rudolf — mondta be a nevét. A harmadik, közlegény! egyenruhában, a híradós volt. — Azt hiszem, kaptak parancsot, hadnagy, hogy készítsenek szállást a számunkra! — kérdezte vagy inkább parancsolta Belicklj. — Minden rendben van — válaszolt Alek- szej. Már este beszélt Saveljlccsel arról, hogy hol helyezhetnék el az „utászfőnökséget“, Saveljics először csak a feje búbját vakar- gatva így dünnyögött: — Mit tudom én?— De aztán mégis támadt ötlete. — Várj csak, SólyomI Unokabúgom holnap készül az anyjához a szomszéd faluba. Saveljics tehát elvezette a vendégeket egy házba. Kisvártatva utánuk ment Szamszonov ts Sztupkóval. Rudolf és Belicklj egy hosszú asztal mellett ült. Az asztal felét egy részletes térkép fedte be, a többi részén étellel teli tányérok voltak. — Üljenek le ... — szólt Belicklj. Mindketten levetették bekecsüket. Belicklj a környező falvakban folyó életről kérdezősködött, hol hogyan vannak elhelyezve a helyőrségek, milyenek az utak, merre vezetnek telefonvonalak, hol székelnek katonai parancsnokságok meg a népi milícia szervei. , Legjobban azonban — a legapróbb részletekig — Paulus lakóháza érdekelte, meg hogy kik és hogyan őrzik. Szamszonov gondolkodás nélkül elmondott mindent, amit tudott. Az őrnagy figyelmesen hallgatta, csak néha vetette közbe: — Ezt még le kell ellenőrizni! (FolytatjukJ Gleb Gorboviszkij jUtazás í Ne haragudj. Nézz ki az ablakon: sötét van. Az udvar tengerfenék lett. Ablakok szemgödre tátong vakon. Ml most hajón szántjuk a messzeséget. Úszunk ÚJ városokba, máshová ... Heverj, tűnődj... Csillagok tündökölnek. Te olyan furcsa vagy: Nem sírsz soha. Sírj hát! Néha megváltanak a könnyek. Nézd, virágot is hoztam. Hajnalig meghalnak a szegény,, bolond virágok. Énbennem ma egész nap csend lakik, mert láttam a gyermekszomorúságot. De te, kicsim, ne horgászd a fejed! Hajónk suhan. Védelmez ölelésem. Fogóddz belém. Én itt vagyok veled. Partot érünk a vad hullámverésben. Rab Zsuzsa fordításai Otthonos és fenséges az ég, akár egy pantheon, sírkövön elszórt szegfűszirmok a csillagok. Az idő, amelyben vonatok körbe cikáznak, füttyszóval és lobogókkal. Egyszer csak fölrepesnek a sínek, és egy szitakötő kilobban, akár a gyertya. Ezen a kis állomáson csak másodpercre torpannak meg a mennydörgő vonatok. Tamaz Csilladze Kis állomás Kis állomás Messze, túl az úton szétszórt falu páráink a ködben, odafönn csillagok közt szenderegnek a nyárfák, szemafor parázslik a töltés szélén — vadrózsabogyó. Kilépsz a sínekhez, vársz valakit szobormereven. . Agyúk árnyéka ilyen. A pőre puszta fölé lebegő óriási, narancsszínű hold felszítja a kis megálló talpalatnyi peronját. Szemjon Botvinyik Nem kellene Nem kellene gondolnom teád. Autóbusz zúg előttem át, villamos csörömpöl, és a ködben szilánkos fénytócsa terjedez. Nem regényben élünk itt mi ketten, melyben mindennek Jó vége lesz. Lépkedek az ablakragyogásban. Ki hisz második találkozásban? Nem csavargók már a Néva-párton; találkoznunk többé nem szabad. Leningrád körülcsobog morajlón, nyakig elborít az áradat. A lámpák csak bámulják a földet, felettem a szemafor kihűlt, sziklasúlyú fellegek görögnek, párok, párok, párok mindenütt... Karmoló szelek arcomnak esnek — leszegem. Hideg eső szakad ... Og/ látszik, az ilyenfajta versnek csattanója lenni nem szokott.
