Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-12 / 28. szám
lliiitiiiság?] H isz ez az ember a bolondját Járatja magával — mondta a nővér, amire az orvos csak vállat vont. Maga sem tudta, mit Is gondoljon az egészről. Érezte, hogy valami nincs rendben. Ez az ember már harmadszor van Itt. Nagyothallásra panaszkodik. Amikor az orvos első alkalommal vizsgálta ki, úgy tűnt neki, hogy világos esetről van sző. A páciens valamilyen kis hivatalban dolgozik, s az volt a panaszának a lényege, hogy egyszeriben úgy érezte — ahogy ő mondta —, nem hallja az irő- meg a számítógépek kattogását a helyiségben. Az orvos akkor alaposan kivizsgálta, és az volt a véleménye, hogy ez nem más, mint a nagyothallás szokványos esete. Ahogy távozáskor a beteg az ajtóhoz ért, a nővér odasúgta az orvosnak: — Nézze azt a felöltőt. Ilyet keresek már fél éve. Erre a beteg megtorpant, a zakójára nézett, majd az orvosra, végül riadtan a nővérre, és ijedten távozott. — No, jől nézünk ki, ez bizony rászedett minket —■ vélekedett a nővér. nem érzékeli a közeli hangokat. De nemcsak ezi Mint amikor követ dobunk a vízbe, a körök egyre tágulnak. Előbb néhány méteres körben hallotta a hangokat — például elég volt az ajtónál állnia. Később már az ajtón kívül kellett lennie — a kör egyre növekvő gyorsasággal nagyobbodott. Most a gyárig ért, aztán a mögötte lévő útkerszteződéslg... s hol tarthat például most, mit hall? A doktor megpróbálta maga elé képzelni a város tervrajzát. A kereszteződés után játszótér következik. — Mit hall most? — Irta fel a doktor. — Gyerekeket... — mondta a páciens. — Valaki fütyült, azt hiszem, hogy éppen futballoznak ... A páciens letette a tollat, és roskatagon bámulta a papírt. — Tudja mit? Menjen haza.. .1 — mondta fáradtan a doktor. Aztán észbekapva, hogy a páciens nem érti, hát papírra vetette: — jöjjön holnapi Holnapig van Idő. Addig még meg kell értenie, oldania egyet-mást, jelentést kell írnia ide meg oda. A fana Moravcová A ViliGŰR VÉGTELEN — De hát miért tenné? — hessegette el magától ezt a gondolatot az orvos. Hanem azért az eset mégiscsak hagyott benne némi kellemetlen benyomást. Egy hét múlva újra megjelent a férfi. Az orvos megvizsgálta, és világosan láfta, hogy a nagyothallása igencsak rosszabbodott. A beteg távoztakor a nővér bedobta ismét a trükkjét — kissé másítva ugyan. A férfi azonban nem reagált rá. Ahogy becsukta az ajtót, a nővérke megkérdeste: — Mit csinál t^ajiiiátéppen ez az ember? — Egy pillanat — Hwidta a doktor, és turkálni kezdett a papírjai köaOH. S akkor nyílt ac ajtó, az ajtórésben megjelent a titokzatos páciens tétova ábrázattal: — Könyvelő vagyok a textilgyárban — mondta. De erre már az orvos Is kiborult: — Jöjjön Ide! — förmedt rá. — Maga a bolondját járatja velünk, ugye? A textllgyár könyvelője azonban egy pillantásra sem méltatta az orvost, óvatosan becsukta az ajtót, és eltűnt. Ma jelent meg harmadszor. Az orvos kipróbált minden trükköt, amit a notorlkus csalókkal szemben szokott alkalmazni. Egyre se harapott rá. A nővér gunyorosan mosolygott. A textllgyár könyvelője alázatosan próbált olvasni a doktor szájáról. Mivelhogy ehhez nem volt szokva, nem Is nagyon sikerült neki. Csupán egy pillanatra rebbent meg — amikor az utcán fékek cslkordultak, s utána flvegcsórömpölés hallatszott. Ugyanabban a. pH* lanatban mliid a hárman — a nővér, a doktor és a páciens — az utcára néző ablak felé pillantottak. S akkor az orvos megfogta a beteg kezét, és azt kérdezte: — Hallott valamit? A beteg nem reagált rá. Az orvos leírta a kérdést egy darab papírra és a páciens elé tolta. A férfi elolvasta, és meglepetten bólintott. — Mit hallott? — írta a papírra az orvos. — Fékek csikorgását és üvegcsörömpölést — Irta le szótlanul a beteg. Az orvos másnapba felülvizsgálatra rendelte. — Hiszen ez az ember csalói — mondta a nővér, de az orvos továbbra Is kételkedett benne. — Doktor úri — kezdte a férfi legközelebb azon a közömbös, süket hangon, ahogy azok beszélnek, akik rosszul hallanak. — Doktor úr, én távolhalló vagyok. — Min? — hördült fel egyszerre az orvos és a nővér, de a beteg nem reagált rá. — Mit hall most? — írta a papírra az orvos. — írja lel A páciens helyet foglalt, és írni kezdett: — Valamilyen gyár gépelnek a zaját hallom. Most egy férfi kiabál: „Menjen egészen a présig!“ Valami kalamajka lehet ott, nem értek minden szót. Most egy gép erősen zakatol... Az orvos kitépte a kezéből a papírt. Gyári gépek? A rendelővel szomszédos blokkban valamilyen üzem van... — De hát ez lehetetlen! — Folytassa! — Irta a papírra a doktor. — Most halkul a zaj, azt hiszem, az útkereszteződés zaját hallom ... Igen... ezek autók ... ' Az orvos dermedten nézett a páciensre. Az előtte lévő vagy nagyvonalú szélhámos, vagy pedig egy eddig Ismeretlen tünetről van szó. Ez az ember valóban hallja, ami nagyobb távolságban történik, de egyáltalán Dfldor István: Rajz a művészi szabadságról doktor egyre Idegesebb lett. Tán tényleg „messzehalló* páciense van. összeült a bizottság. Aztán kettő. Végül a szakemberek összevesztek, s a textilgyári könyvelőt kórházba utalták. Ügy tűnt, hogy őt ez egy csöppet sem zavarja. Magába mélyedten ült. Egy-egy pillanatra elmosolyodott, Időnként Idegesnek látszott, mert a hallása egyre gyorsabban távolodott, így nem sikerült meghallania az érdekesnél érdekesebb események végét. Szolgálatkész páciensnek bizonyult. Ahogy megállapította, hogy hallás» éppen hol tart, rögtön jelezte. De ez nem mindig sikerült neki Néha áthaladt olyan helyeken, amelyeket nem határozott meg közelebbről, s Ilyenkor a doktorok körzővel a kezükben vitatkoztak a térkép fölött, hol Is tarthat éppen most a könyvelő. Ahogy átlépte az európai kontinens határát, egyes bizottsági tagok nem voltak hajlandók tovább járni a konzíliumokra, utóbb még a bizottsági tagságukról Is lemondtak egészségi okokra hivatkozva. Azan a véleményen voltak, hogy ebben az esetben egy ember különleges lelki kizökkenéséről lehet szó. No meg féltek, hogy felsülnek. A könyvelő meg csak ült az elkülönített helyiségben, magába merülten, készségesen jegyezgette, miket hall. s egyre kelletlenebbül lépett kapcsolatba azzal a világgal, amely őt körülvette. Ügy tűnt, hogy nehezére esik foglalkozni azokkal a dolgokkal, amelyeket amúgy is érzékelt szemmel, tapintással és szaglással... S egyszerre csak ... A páciens izgatottan kezdett föl s alá járni a helyiségben, és semmit se jegyzetelt közben. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Hamarosan Ismét jegyezgetni kezdte a szokatlan hangokat és hangegyveleget. A hallása már túljutott a bolygónkon, a kozmikus térbe hatolt. Ekkorra a textllgyár könyvelője már annyira elszigetelt lény lett, hogy csak néhány szakértő tudott hollétéről. \ Hogy a továbbiakban Hallásával milyen benyomásokra tett szert a könyvelőnk, csak akkor' érthető meg Igazán, ha kézbe vesszük a világűr térképét. A halastó vizének körei egyre tágultak ... A könyvelő hallási élményeit már a számítógép értékelte. És eljött a pillanat, amikor a számítógépbe érkező Információk forrása elapadt. Szóval semmi.,. S most ml legyen? — tanakodtak a szakértők. — KI fogja tovább követni? — És ml lesz akkor, ha szélhámosság az egész? — került szóba ismét, bár most nem a nővér akvetlenke- désB folytán, de mégis, s ez elég volt. — Ilyen kitartó szélhámos ... S közben a könyvelő néha felélénkült. Valószínűleg mindegy volt számára, miként vélekedik róla a tudós bizottság, és lelkiismeretesen jegyezgette az érzékelt hangegyveleget és azt a furcsa zenét, amelyet hallott. A bizottsági ülés eltartott néhány napig. — A világűr végtelen — jelentette ki az egyik legtekintélyesebb bizottsági tag. — A végtelenségig akarják hallgatni ezt az embert? — A világűr végtelen... Mitévők legyünk hát? — tanakodott a bizottság, és elnapolta az ülést. A ml doktorunk, aki jelen volt már a kísérlet kezdeténél, belépett a páciens szobájába. — Egy esztendeje, hogy Itt van — mondta magéba mélyedve. — Ez elég hosszú Idő. — Igen, elég hosszú — bólogatott a páciens. — Mit mondott? — kapta fel a fejét a doktor, de a páciens már nem reagált. — Mit mondott? — írta fel egy darab papírra a doktor, és a páciens elé tolta. — Azt hiszem, hogy hallottam, mit mond — válaszolta a páciens, és nyílt tekintettel nézett az orvqsra. — Ez hihetetlen — írta fel az orvos. — A világűr végtelen. Miért tért volna vissza a hallása? Tán azt akarja bizonyítani, hogy ez nem Igaz? A világűr végtelen, érti? — Az anyanyelvemet hallom — Irta a páciens. A doktor otthagyta. Tele volt kétséggel és ellentmondással. Aztán mégiscsak felülkerekedett benne tudós volta, s jelentést tett a bizottságnak. — Végre rajtakaptuk a szélhámost! — örvendezett az egyik professzor. — Nekem mindjárt gyanús volt. Hallotta, amit senki se hall, még a napkitöréseket Is. De hát az világos, hogy az Ilyesmiket az ember hallása nem érzékelhet. — Csakhogy a műszerek igazolták jelentései helyességét! — Jó,. jó, tegyük fel, hogy egy és más megegyezett. De most? Hogy lehetséges az, kérdem én — folytatta magából kikelve a professzor —, miként lehetséges az, hogy a- hallása előbb mind nagyobb térségre terjedt ki, s most egyszeriben visszatért hozzánk? Hiszen a világűr végtelen, így hát az egyre bővülő körök nem térhetnek vissza csak úgy a kiindulási pontjukba. — És ha mégis másképp van az egész? — Jegyezte meg váratlanul doktorunk, de aztán Ijedten elhallgatott. Gunyoros tekintetek vetődtek rá. — Hogy gondolja ezt, kolléga úr? — kérdezte ironikusan egy másik professzor. — A világűr tán mégsem végtelen? Az ön zseniális felfedezettje, az ön textilgyári könyvelője közönséges szélhámos vagy bolond. A bizottság megkönnyebbülten lélegzett föl. A tanácskozás ezzel véget is ért. A páciens egy másik gyógyintézetbe került. Itt Is külön helyiséget kapott, s Időnként benézett hozzá a pszichiáter. A könyvelő Itt sem panaszkodott, jóformán semmi kívánsága se volt, csupán papírt és ceruzát kért. Folyton jegyezgetett valamit, bele-belehallgatózott a maga sajátos világába. Csak a ml doktorunk járt hozzá látogatóba. Naponta. Felhúzta neki az ébresztőórát mindennap, amelyet őmaga vett a könyvelő úrnak. A látogatás mindig ugyanúgy folyt le. A doktor felírta a kérdést a papírra, s a könyvelő ugyancsak írásban válaszolt rá: — Még nem. Még nem hallotta az ébresztőóra ketyegését. A doktor azonban nem adta fel. Néha a sok munka miatt csak késő este jutott el a szanatóriumba. Ahogy távozott, rendszerint elácsorgott egy Ideig a parki sétányon, és furcsa, szorongó érzéssel bámulta a csillagos eget. VÉRCSE MIKLÓS fordítása J Román költők versei Petre* Stoica ^ * e ■ E tekintetben vitathatatlanul teljes mértékben az ú] lexikonok mellett vagyok amelyben csupa nagybetűvel nyomták az életrajzomat nem tudom mért zavarja önöket hogy az ugar olyan szűk helyet kapott hogy a szalamlszl hősök neve meg sem,volt említve nem szólva arról a súlyos tévedésről hogy a cipőm méretét tévesen Jelezték látják, teljes mértékben az új lexikonok mellett vagyok Florin Mugur Vadtniuok Betegségektől körülvéve a téged szerető nő betegségeitől körülvéve hiába próbálsz vadmurkot enni vöröset Jól lemosva a földtől ropogtatva fű Illata és mézé mint egy bivaly szájában könnyes arccal folytatod a rágcsálást 0, Istenem, a sajnálat erőszakos falatjai! KépzéiiM Szcben A kaszárnya száz folyóra néző ablaka és a levegőben nehezen emelkedő hattyú egy fehérre meszelt szolgálati felvonó llhegése a folyó fölött emelkedvén oda ahol egy kéz nyúlt feléje a nyolcadik emelet ablakából és nem ér fel lezuhan hirtelen vörösen, rozsdásan. Traian T. Cosovei A szavak végén A puszta partvidéken, hullámok rohamai közt, hallgattam a homokszemek meséjét, a partra vetett moszatok siránkozását, szemhéjad neszét, amint lezárta a partvidéket. Vékony pára borit el mindent, amit mondani szerettem volna magamról. E lap után már nem következik semmi, az utca végén semmit sem halltok már rólam. A szavak végén már régtől semmit sem tehetsz, A szavak végén, az elvadult partvidéken mint magányos ember bontogattam az esemény kagylóhéjait. Egymagámban, a kés rozsdás élével gyilkoltam a mit sem sejtő anyagot. Balázs F. Attila fordításai am
