Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-12 / 28. szám
új ifjilscig 4 H a valaki csak úgy futólag fordul meg a faluban, azt veszi észre, hogy rengeteg új ház épült és épül, a kiskertek gondozottak, telis-tele virággal, díszfákkal, az udvarokból nem egy helyen roskadozó cseresznyefák kandikálnak elő. Van Itt templom elfoglalt plébániával, kocsma jövedelmező forgalommal, üzlet, posta és hatalmas iskola, a buszjáratok sem kerülik el a falut. Látszólag minden rendben van, szokványosán zajlik az élet, mint bármelyik más faluban. A valóság azonban még ennél Is prózaibb. Rengeteg helyi gonddal küzd a faluközösség, amely gondok gyökerei nem kis részben az előző cétényl elöljáróság semmittevésében keresendők. Alkalmi kísérő szegődik hozzám, és megmutatja, ml hol található a faluban, együtt keressük Mészáros Mihályt. „Idegenvezetőm“, amikor megtudja, mi járatban vagyok, szkeptikus megjegyzést tesz: — Az a tapasztalatom, hogy nálunk az emberek akkor kritizálják a helyi vezetést, ha annak részéről valamilyen egyéni sérelem éri őket, vagy ezt meg azt a gondjukat nem orvosolja megfolelőképpen. Akinek minden sikerűi, aki mindent elintéz, amire neki és családjának szüksége van, nem nagyon lép fel bfráiélag, ha esetleg a közügyek intézésében, a falu életében hiányosságok akadnak. Ha az én dolgaim rendben mennek, minek ártsam magam a másokéiba? Elgondolkodtató, amit ez a meglett férfi mond, biztosan sok benne az évek tapasztalatai során leszűrt Igazság, ám ennek firtatásába ne menjünk bele. Lássuk Inkább, hogyan vélekednek, mire hívják tel a figyelmet a falu fejlesztésének kapcsán a céténylek. RAVASZ MAGDALÉNA agilis, széles látókörű asszony. A másfél éve megújult helyi nemzeti bizottság tanácsának tagja. — Tizenöt évig teljesen el volt hanyagolva ez a falu, az előző hnb-elnök nem nagyon tö- rődö-tt semmivel, a mostani vezetésnek meg még nem adatott elég Idő arra, hogy teljes mértékben igazolja, színvonalasabb, odaadóbb munkát végez, mint az elődök. A részeredmények azonban máris őket Igazolják, elmozdult a falu a holtpontról. Az udvaron beszélgetünk, amikor megjelenik egy Idősebb néni, és bekapcsolódik diskurzusunkba: — Ezelőtt tanácstag voltam. Amikor az ülésünkön elmondtam az igazat, hogy ez meg az nem úgy működik, ahogy kell, aZ alelnök két évig nem szólt hozzám. — Az már régi ügy, mama, most kell dolgozni, hogy valamit helyrehozzunk aZ elmulasztottakból — veti fel Ravasz Magdaléna, ám 6 is a „pangás" Időszakáról beszél tovább. — Nemrégen még csak a kocsmázás létezett g faluban, hiszen a kul- túrház, fossz állapota miatt, évekig be, .volt zárva. Az .előző elnök azzal hitegette a falusiakat, hogy új kultúrház épül, de ebből semmi sem lett, s úgy néz ki, jó darabig már nem le lesz. Lekéstünk arról a vonatról, amelyik a pénzt szállítja. Végül 18 a régit kellett rendbeszedni, most már a fiataloknak Is van hol diszkót rendezni, ha mér klubjuk nincsen. Nem Irigylem az ÜJ elnököt, Kósa Jánost, rengeteg a tennivaló. Hogy csak a legfontosabbat említsem: több az építkezni akaró, mint ahány telket jelenleg a rendelkezésükre lehet bocsátani. Lépéshátrányban Tizenöt éves lemaradás a falu fejlesztésében Egy telefonhívás nyomában érkeztem Nagycéténybe (Veľký Cetln), ebbe a 2050 lelket számláié Nyitra-folyó menti faluba. A telefonáló, MÉSZÁROS MIHÄLY forródré- ton közölte a szerkesztőséggel, hogy amit egyik levelező-munkatársunktél megjelentettünk a lapunkban, nem fedi a valóságot, mármint hogy Nagycétényban átadták volna a szennyvfzderltőt. Ha nem hisszük — mondta —, járj'nnk ntána, utazzunk le hozzájuk^ sok egyéb érdekes téma i8 akad ott az újságíró számára. Ennyit az előzményekről, a folytatás a helyszínen következik. Nagycétény, 1989 júniusa. Mészáros Mihály kislányával új óvodára, üzletközpontra lenne szükség, a mostani élelmiszerbolt nem felel meg az egészségügyi előírásoknak, nincs kiépítve a csatornahálózat, bővíteni kell a kultúrhá- zat, a hálózati áram feszültségének ingadozását Is orvosolni kellene, a két meglévő transzformátor nem bírja a megterhelést, jó lenne bevezetni a gázt a faluba, hiszen közel van a kompresszorállomás, kicsi a meglévő ravatalozó. Hogy mindez megvalósulhasson, szükséges ,a társadalmi szervezetek nagyobb mérvű bevonása a közös munkába, mert a tervezett építkezéseket leginkább Z-akci6ban lehet megvalósítani. A szervezetek többsége aktív, de meg Ravasz Magdaléna kell hagyni, kevés az emberek Ideje a társadalmi munkára. Hazaérkeznek munkahelyükről, s már várja őket a háztáji vagy a szőlő a Hegyen. Megállás nélkül dolgoznak, rengeteg zöldséget adnak be. Cetényben három zöldségfelvásárló Is működik. Közben élőkerül a telefonáló. Mészáros Mihály is, odatelepszík hozzánk a lugasba. A szemközti házban lakik kllencedmagával. Jelenleg építkezik, hogy feleségével és két gyermekével kivonulhassanak a példátlan zsúfoltságból. Az építkezések körüli gondokról beszélgetünk. — Az anyagbeszerzés jár a legt'ibb bajjal, csúszópénz nélkül ma már szinte sommihez sem jut hozzá az emAz ÚJ utcasor bér. Cétényben gond van a telkekkel Is. Hiába akar a fiatal a szülőfalujában építkezni, soksžor nincs hová. A régi házas telkeket tetemes összegekért árulják, a fiatalok nem képesek azt megfizetni, ha utána aztán építkezni is akarnák. Ezért sok fiatal itthagyia a falut. Nekem is mondta az apám, ne várjak telekre, költözzek be Nyit- rára. Erre én azt válaszöltam, hogy a faluból, há nem szükséges, csak az lóg meg, ákl fél a munkától. Engem sosem vonzott a város. Itt születtem, ez a szülőfalum. Itt érzem jól magam. KOSA JÄNOS hnb-elnök a délutáni érákban fogad „főhadiszállásán“. Ott folytatjuk, ahol az előző beszélgetőpartneremmel abbahagytuk. Ml van a telkekkel? — Hatvan telekigénylést adtak be hozzánk, s ennek csak kisebbik részét tudjuk a közeljövőben kielégíteni. Hogy enyhítsünk ezen a gondon, már régen tervezgetjük, hogy a fain balterUIetébaz tartozó kertek egy részét kiadjuk háztelkeknek, fgy több utcát Is lehetne nyitni. Egyelőre ez a féltőbb szervek ellenvetésébe ütközik, mivel jól termő területet építenénk be. De egyszer majd csak el kell dönteniük, mi a fontosabb: a zöldség, vagy az. hogy az embereknek legyen hol lakniuk a falujukban. Aztán rátérünk a szennyvízderítő ügyére Is. Kósa Jánostól megtudom, hogy hosszú távon, beruházásos Z-akció keretében épül a falu határában a sertéshizlalda és Nagycétény részére 9,9 millió korona értékben, amiből eddig 4 milliót fektettek be. Ha elkészül, ahhoz, hogy a falut Is rá lehessen kötni, meg kell építeni hozzá a csatorna- hálózatot Is. Cétényben egyelőre még árkok sem nagyon vannak, a víz lefolyik a lej- tősebb utakon, nagyobb esőzésekkor egy- -egy mélyebb helyen száraz lábbal áthághatatlan gázlókat alakítva ki. Két évvel ezelőtt emiatt a falu harminckét házának pincéjét elöntötte a víz. Kósa lános: — Hogy nincsenek árkok, abban részben a lakók maguk a ludasok. Keritésnk karültsk kijjsbbra. meg a kerítések mellékét is sok helyen feltöltötték, fgy azok magasabbra kerültek az utcák szintjétől. Most a legfontosabb az új üzletközpont megépítése, de ez nem jelenti azt, hogy a többi kérdéssel nem foglalkozunk. Sok a gond. jogosan nanaszkodnak az emberek, de nem hozhatink helyre esyik napról a másikra. Másfél éve van tisztségben ez az ÚJ vezetőség. Amikor elkezdtük, tudtuk. hogy sok vár ránk, de mi vállaltuk, s Vállaliuk. továbbra is. Az alanelvünk: kevesebbet ígérni, többet megvalósítani. Hibáink viszont nekünk ts lehetnek, hiszen minden ember hibázik, aki dolgozik. Szurkolok a céténvleknek. Ogv tűnik, mára minden a helyére került, már ami a munkát illeti. Mindenki dolgozik, kistermelő, társadalmi szervezet, tanácselnök egyaránt. Hogv akkor mégis rátért szurkolok nekik? Azért, hogy munkájuknak minél hamarább meglegyen a látszatja Is. Mert tíz-tizenöt év múlva az eredménytelenséget Igazolandó, már nehezen lehet az elmúlt évtized mulasztásaira hivatkozni. D. KOVÄCS JÖZSEF A formatervezés kérdéseit körbejárva tehát — furcsamód — nem kerülhetjük el az Ifjúsági szervezetet. Hangsúlyozom: furcsamód, mert nem egy politikai vagy társadalmi szervezetnek, hanem mindenekelőtt a gazdasági egységeknek kellene ezzel foglalkozniuk. Utalok Is erre Mikuláš Moöilenkónak, a SZISZ Központi Bizottsága osztályvezetőjének, és ô maga ts felemásnak tartja a helyzetet, mert az ifjúsági szervezet tényleg mások helyett vállalta a formaterveaés kérdéseivel foglalkozni. A beszélgetést Marcel Horský mérnökkel, a SZISZ KB előadójával folytatom. Az újdonsült mérnök azon húsz fiatal szakember közé tartozik, akik — a főiskola történetében először — mint a formatervezők vehették át diplomájukat. Társai átmenetileg a hadsereg kötelékeiben élnek. Tulajdonképpen már őt Is behívták volna, ha a központi bizottság nem kéri ki, hogy szakemberként vegyen részt az őszi nagy, országos kiállítás előkészületeiben. — Nekem talán szerencsém volt... Iskolatársaim többsége elég keserű szájízzel beszél az első tapasztalatokról Mert akárcsak én, ők Is elhelyezkedtek, de lényegében megbánták ezt a természetesnek vélhető lépésüket. — Miért? — Egyszerű: a vállalatoknak látszólag nincs ránk szükségük Fölöslegesek vagyunk a vállalati vezetők szerint, hiszen a forma úgyis kialakul. Szerintük! Ráadásul nincs tisztázva a beosztásunk, munkakörünk, munkaidőnk. Rengetegszer megtörténik, hogy az, aki szinte az egész élszakát végigdolgozta, rajzolt, számolt, mert például hazafelé utazva jutott eszébe egy megoldás, reggel azért pontos időre be kell mennie, sót a portán még bélyegeznie Is kell, holott ha ottthon folytathatta volna a munkát, talán hamarabb elkészül vele.,. Kell-e nekünk design? III. — Szóval ugyanaz a probléma, mint általában a művészi lét körül. — Igen, az egyik kolléganőm e- gyenest úgy fogalmazott, hogy nekünk talán nem Is szabadna konkrét vállalatnál konkrét állást vállalni, mert ez eleve beszűkíti a látókörünket, s Idővel elveszítjük kreativitásunkat. — Ez mind vonatkozik az idősebbekre Is, de gondolom, a fiataloknak még egyéb gondjaik is vannak. — Igen, az Idősebbek már valahogy megtanultak kiigazodni a dolgokban. Egy kicsit berendezkedtek, van már valami kis műtermük, az egyszerűbb dolgokat el tudják készíteni otthon. Ezzel szemben a fiatalok néha úgy érzik, hogy szinte mozdulni sem tudnak. Az egyik kolléganőm elkészítette egy nagyon érdekes, új vonalú karosszék teljes do- kumentáclöját. Elképzelésével, véleményem szerint, esélyekkel pályázhatna valamelyik díjra, de nincs vállalat, amely elkészítené a prototípust. Vagy egy mábik példa: az egyik bútoripari vállalat fiatal tervezőjét megbízták, hogy tervezzen egy egyedi bútort. Ö meg ts tervezte, a vállalat műhelyeiben elkészült, a prototípus, és a bútort kiállították, majd a kiállítás után a tervező kivitette egy térre a bútort, hogy propagáclós anyaghoz lefényképezzék. És mint ahogy ez Ilyenkor lenni szokott, összesereglettek az emberek, mindenki azt kérdezgette, ki gyártja, hol vásárolhatnák meg ezt a bútort. Ráadásul még egy olasz cég képviselői is megjelentek a helyszínen, nekik Is nagyon tetszett, ők Is érdeklődtek, talán üzlet is lehetett volna belőle, de a vállalat nem hogy nem érdeklődött az üzlet iránt, még meg is Intette a tervezőt, mlért leltűnősködik, mlért nem fii Végül a bútort bedugták a raktárba, s nincs erő, amely onnan kimozdíthatná. — Ez így ördögi körnek tűnik. Hol a kiút? — Sajnos, nehezen található meg. A vállalatok legtöbbje monopolhelyzetben van, nincs konkurencia, nincs, ami rákényszerítené őket arra, hogy mozduljanak. Pedig ma már világos, hogy a korszerű technológián túl a tárgyak, hasznátati eszközök csomagolása, külseje, tormája legalább olyan fontos. Gépiparunk nagy része elavult, ennél fogva termékei eladhatatlanok. És akkor jön a fiatal gárda, amely természetszerűleg nyugtalan, hiszen tele van ötletekkel, amelyekből azonban szinte semmi nem valósulhat meg. Az iskolában mindent megtanulunk, de vagy nem tartanak igényt a tudásunkra, vagy ha mégis, akkor Is gyorsan elakad minden az objekítv és szubjektív okok miatt. — Mi hát a teendő? L^het-e egyáltalán valamit tenni? — kérdem Ismét Mikuláš Moőilenkőtől, aki közel tél évtizede foglalkozik a kérdéssel, és nemcsak jól ismeri a problémákat, hanem újra és újra nekirugaszkodik, hogy az ifjúsági szervezet eszközeivel mozdítson, lendítsen a formatervezés ügyén. — Lehet — válaszolja határozottan. — Én legalábbis bízom benne, hogy az új gazdasági mechanizmus, az új szabályzók, az önálló gazdálV ! SiiUa Uoaa: Ifisnrdobozok kodásl feladatok előbb-utóbb rákény*. szerltlk a vállalatokat, hogy igénybe vegyék a formatervezők munkáját. Kezdetben az új mechanizmus rengeteg nehézséggel járhat, és fog Is minden bizonnyal. Átmenetileg még esetleg vissza Is eshet ez vagy az a terület, így a formatervezés Is, de a vállalatok rá fognak ébredni arra, hogy csak úgy maradhatnak talpon, ha a termékeik minden vonatkozásban, így a forma szempontjából Is, korszerűek lesznek. A másik oldalon pedig itt van az Ifjúsági kezdeményezések számlája, most új lehetőségeket nyit a fiatal kollektívák előtt. Eddig ugyanis túl alacsony volt az egyéni érdekeltség Itt Is, de 1990-től — és ezt már megtárgyalta a szövetségi kormány is, húsz százalék nyereséget számolhatnak el maguknak až alapszervezetek. Ebből a húsz százalékból pedig csak öt százalékot vonhat el a központi bizottság, tizenöt százalék ott marad az alkotóknak, kivitelezőknek. Tehát ha például látják a fiatalok, hogy valamelyik barátjuk, munkatársuk újítását, tervét nem karolja fel a vállalat, nekiláthatnak maguk saját elhatározásukból a kivitelezéséhez, és nemcsak előre kiszámíthatják a részesedésüket, anyagi jutalmukat, hanem azt újra elszámolhatják maguknak. Ügy gondolom, ha nem oldjuk Is meg ezzel mindazt, amit a gazdálkodó vállalatoknak kéne megoldaniuk, megtettük a magunkét, mozdítottunk a helyzeten, es holnap-holnapután biztosan Ujabb és újabb lehetőségekre bukkanunk, és talán kimozdítjuk a holtpontról a formatervezés kérdését is. Ezek után nagy érdeklődéssel várom az őszi kiállítást, de főleg azt, hogyan élnek majd a SZISZ alapszervezetei ezzel az új lehetőséggel, amely ugyan még nem megoldás, de legalább cselekvési tér az alkotó, gondolkodó fiataloknak. Németh István