Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-20 / 38. szám
új ifisá^ I Balázs Zsuzsa versei: Cím nélkül Ha meglátom a tál mellett szerelmem tekintetét talán benne meg tudtam volna I kapaszkodni De fgy? Infarktusveszélyl Veszély! Vagy Esély?! Vagy tán Szeszély? Nemi Ez a Közöny és könny Minden és semmi nagybetűs ISZONYAT II. I Játsszunk klszámolösdit De ki lesz a hunyó? KI hunyja be szemét hogy ne lássa bűnös örömünket En sem Te sem 0 sem tud becsukott szemmel élni Nincs esélye tolva] szerelmünknek Nem Is a szerelemről akartam írni, hanem az „egy hajszálon múlott őrületről* Tudod, hogyan történt? Csak úgy jött és én éreztem hogy pld kis koncentrálással le tudnék fordulni a székről bele a mélybe IV. Takaró alá bújva álmodni új életet volna jó és kielégítő Patus János versei: Torreádor is lehetnél pirulna helyetted a nap meg a hold vörös rongyként rángana kezedben bika szarva szórna arany csillagot csak rajta mulatnának Franco katonái rajta csak Itt ma már semmi se szégyen Sziszűphosz érzem figyelem gerinccsikordulásod vigyázz nem mozdulhatok nem segíthetek emelem én is ügyelek rád magamra mint egy jógi ügyelünk rá és emeljük rendületlenül nem szisszenhetünk feszülünk izzunk tartásunk Időtlenft Figyelem! Uraim, a Seakadék. Törzsünket döntsük előre, térdünket hajlítsuk rugaszkodáshoz, s most: minden Izmot és Ideget megpendítő lendülettel a mélység fölé emelkedni rúgjuk el magunktól « e „kánaánl“ partot! Helyzetjelentés Elfogyott a szerelmünk, mit akarsz még? A mesterséges lélegeztetés sem segít Már nem ver hullámokat vérem Szivem ajtaján kinn a tábla: „Leltár miatt zárva!“ összeírtam adósságaimat, veszteségeimet A hiány láttán csődbe is juthattam volna De én kemény voltam és túljutottam a krízisen Igaz, azóta zárva vagyok Egy vevő sem tudott rám nyitni Büszke lehetsz magadra Jól bezártál Nem nyílok meg senkinek Neked sem A régi kombinációs számod sem nyit rám Kijött belőlem az utolsó csepp méreg Is Nézz csak jól meg Nincs többé hatalmad telettem Kigyógyultam belőled Most már megérintheted kezem Csinálhatsz bármit velem Véged van Visszanyertem ellenállóképességem Nem szenvedek többé mostoha szerelmedtől Szkukálek Lajos tnsrajsa A z a túlzott követelmény azzal járt, hogy mivel Adriennek a szexuális élet mindennél fontosabb volt, intellektuális energiáját egyfelől bonyolult mesék kleszelésére, másfelől ezek nyilvántartására fordította, aminek egyebek mellett az volt a hátulütője, hogy gyakorta nem volt jelen, ahol éppen tartózkodott, nem a föltett kérdésre válaszolt, hanem valami másra, kimerült volt ahhoz, hogy mindent ész- revegyen, arait érdekében állt volna észrevenni, olykor bútorokat borított föl, máskor tapintatlanságokat mondott. Ennél még fontosabb, hogy a kiruccanásait legalizálni hivatott mesélt barátnői, sőt olykbr szeretői füle hallatára adta elő mindenkor kimerültén, télfigyelemmel, kevés- 'Sé vagy egyáltalán nem vetve számot szavai esetleges tolmácsolásával. Ilyenformán széles körben tudomást szereztek apa és lánya sajátságos viszonyáról, ide értve a fürdőszobai és vécéjeleneteket, amiken nyíltan vagy titokban mindenki megbotránko- zott. Adrién nem volt annyira szórakozott, hogy ne érzékelje a szavai keltette visszatetszést. Az adatokhoz, a tényékhez görcsösen ragaszkodott, képtelen volt tehát elhallgatni őket, ellensúlyozni azzal próbálta a kedvezőtlen benyomást, igen gyér sikerrel, hogy állandóan kacagásával küszködve mesélte el, mint „meresztett rá nagy szemeket az apja“, mikor őt meztelenül fé- sülködnt látta a fürdőszobában. — A végén azzal fognak vádolni, hogy viszonyom van az apámmal. Efféle képtelen kijelentésekkel Iparkodott helyrehozni a számára elmarasztaló benyomást. S mivel ez szemlátomást nem sikerült, még hozzáfőzte, ugyancsak humoros célzattal: — Ami nem is olyan rossz ötlet. Mindenki kacagott, de nem mindenki őszintén. Voltak, akik amolyan vagányko- dó polgárpukkasztást, kétes ízlésű erede- tieskedést láttak zavaros beszédében. Eleinte én is erre hajlottam, ám Idővel a tények elsodortak, akaratlanul is mélyre hatoltam, sokkal mélyebbre, mint szerettem volna. Nyilvánvaló volt, hogy Adrién hadiállapotban áll az apjával, tovább az Is, hogy a párviadalban végső fokon 6 győzött. Minthogy apjával szembefordulni nem mert, jellegzetesen női fegyverekkel küzdött. A folyamatosan elszenvedett korlátozásokért, megaláztatásokért, fenyítésekért a nemi életével 'állott bosszút, mivel tudta, hogy apja erre a legérzékenyebb, ez az Achllles- -sarka. Itt sebezhető a légfájdalmasahban. Mert mi mással lehetne szégyenletesebben „bemocskolnt“ a Kövesházy nevet, mint sűrűn folytatott viszonyokkal? Ami- a bemocskolást magát Illeti, az simán ment, ehhez elég volt egy-két kihívó tekintet, egy randevú, s a Kövesházy név máris elmerült a mocsárban. Ámde Adrién Kolozsvári Grandpierre Emil: A kibontakozAs VIII. azon a véleményen volt, hogy a bosszú ugyan' édes, de mit sem ér, ha más édességek nem csatlakoznak hozzá. Ezekhez viszont kondicionált reflexek beiktatódása folytán bajos volt hozzájutni. Adrién tizenkét esztendős korától fogva áldozott a magányos örömnek, az apja viszont er-, kölcstelennek minősítette az önszórakoztatásnak ezt a fölöttébb elterjedt módját, s valahányszor in flagranti érte a lányát, keményen megfenyítette, amivel nem azt érte el, hogy Adrien lemondott elítélendő szokásáról, hanem azt, hogy tudatában a gyönyör és a fájdalom egyszer s mindenkorra összekapcsolódott. Ez csak most világosodott meg előttem Adrién egy szórakozott elszólásából: „Fájdalom nélkül nem teljes a gyönyör“ — bökte ki amúgy véletlenül. Ez az elszólás árulta el, hogy viszonyunk egész tartama alatt Adrien azon Iparkodott, hogy tettlegességre bírjon. Minden kínálkozó alkalmat fölhasznált, hogy fölhergeljen, s ezt gyakran el is érte, de dühöm sohasem az őt kielégítő formában nyilvánult meg. Egy alkalommal földhöz vágtam egy biedermeier széket, ami — a müasztalostól tudom — nyolcvanhárom darabra tört. Először fölcslllanó szemmel nézett rám, de minthogy folytatása nem volt a kitörésemnek, szemlátomást elkedvetlenedett, mert udvariasan bocsánatot kértem, hogy elvesztettem az önuralmamat. Ami engem illet, a két tevékenység kizárja egymást, én vagy szeretkezem vagy verekszem. Ezért jegyezte meg Adrien egyszer váratlan^ Ingerültséggel: „Hiába magyarázom, nem úgy szeretsz, ahogy én szeretném.“ Elhűlve bámultam rá. A folyamat elihdítója Kövesházy volt, ô lehetett volna az eszményi partner. Ennek fölismeréséből fakadt az említett sóhaj, hogy nem is volna rossz ötlet viszonyt kezdeni vele. A küszöbig el is jutottak, ám a lege artls viszonytól apját visszatartotta az erkölcsi világrend. Gerjedelmeit föltehetően vagy úgy vezette el, mint a leánya, vagy báját vesztett hitvese karjai között. — Mondd csak — fordultam Adrienhez —, nem volt rá eset, hogy egyik-másik Ilyen fürdőszobai jelenet után apád betelefonált a kórházba, hogy később megy be? Fölkapta a fejét, mintha belecsíptek volna, vonásai egy pillanatra összekuszálód- tak, szeme eszelősen csillogott, minden jel arra vallott, hogy a kérdés találat volt, vagyis minden valószínűség szerint fölfogta a belé burkolt gyanúsítást: — Megőrültél? — rikácsolta első reakcióként. De rögtön hangot váltott, a pulykamérget riadt tűnődés váltotta föl, vonásai meglágyultak. Kérdéssel, mégpedig nagyon is furcsa kérdéssel válaszolt: — Gondolod, hogy megtette velem ezt? Velem? — Valamit csak kellett csinálnia, egy telivér férfi hasonló esetben ... — Képes lett volna az anyámmal... Még mindig nem döntött, hlggyen-e vagy. sem az őt nyilvánvalóan sértő föltételezésben. Ráncba vont homloka tanúsította, hogy amint kifejezte magát: „sakkozott“, azaz megpróbálta a különféle adatokat ösz- szeillesztenl. Ügy látszott, a végeredmény nem sújtja le, inkább mulattatja. Szélesen elvlgyorodott: — Lehet, hogy igazad van. De annyi bizonyos, hogy nálam nélkül nem ment volna semmire. Hisz láttad az anyámat. Ebben a tenebrouse affalre-ben, hogy Bal- zacra hivatkozzam, azaz ebben a homályos ügyben legtalányosabb szerepet Kövesházy- né játszott. Magam előtt láttam, amint keletien tészta mivoltában szétfolyt a karosszékben. Arca, tekintete kifejezéstelen volt, ezt Is bajosan hittem el, hogy Adrient a „vlszonyozástól“ óvta, egész magatartása azt tükrözte, hogy az élettől már nem várt semnllt, azért él, mert még nem halt meg. — Mondd — kérdeztem Adrient.—, nem brldzsezik az anyád? — Honnan találtad ki? — kérdezte ámuldozó szemmel. — Régebben Ilyen stádiumban a nők kolostorba vonultak, manapság bridzseznek. Bármennyire belenyugodott sorsa elfaku- lásába, bármennyire megtörte az ő akaratát is a férje, nem térhetett könnyűszerrel napirendre a mellékhelyiségek körül sűrűn Ismétlődő jelenetek fölött, egy osztályabell nő nehezen tűri, hogy az Illemhely ajtaját minduntalan rányissák. — Tiltakozott is ellene. Követelte a kulcsokat. de apuka megmagyarázta neki. hogy az én.jövőm miatt dobta szemétbe őket. Ezzel a megfejtéssel szolgált Adrien. Azt viszont, hogy apa és leánya reggeli közös fürdéséről édesanyja tudna, a leghatározottabban cáfolta. — Nem! Nem! — makacskodott. — Ez már azért sem lehetséges, mert anyuka tlz- -tizenegy óráig az ágyban heverészik. Még a te kedvedért sem lehet egyszerre két helyen. , A döntőnek látszó érv egy kurta pillanatra lefegyverzett. De aztán észbe kaptam. Mindennek van eleje és vége, a folyamatoknak, a szokásoknak, az életnek egyfornlán. — Mióta van ez a szokása? — Milyen szokása? — tudakolta Adrien gyanakodva. — Mióta szokása a későn kelés? — Nem lehetséges — folytattam egy másodperccel ezután, szemem Adrien kővé meredt arcán —, nem lehetséges, hogy azért nyomja fél délelőtt az ágyat, mert egy ízben rátok nyitott a fürdőszobában, s nem akarta, hogy ez még égyszer megismétlődjék? — Nemi* Nem! — üvöltötte teli torokból. — Nem — ismételte most már halkan, s hirtelen összecsuklott, mint egy megszúrt léggömb. Rágyújtott, de azon nyomban megfeledkezett az ujjal közt füstölgő cigarettáról, a füstöt azonban észrevette, egy másodpercig meghökkenve szemlélte, a kimerültség elszürkítette arcát. Tétovázó tekintetét olyanformán futtatta végig rajtam, mintha nem nekem vallott volna Idestova három-négy órája. — Édesem — kérdezte megtört hangon —, szeretsz? — Szeretlek — mondtam gépiesen, holott szánalmat éreztem iránta, mély részvétet, hiszed áldozat volt. Megválthatatlan áldozat. — Akkor jó — mondta, azzal betántor- gott a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Egy darabig csak a csapok csobogását hallottam, aztán tompa zuhanás ütötte meg a fülemet. Féltemben, hogy elesett, amilyen állapotban van, óvatosan belestem; a tükör előtt állott s a haját fésülte végtelen gondossággal, mérhetetlen türelemmel. Lábánál a fölborított fürdőszobai szék. Mikor végzett, kijött, zavaros szemmel kereste a táskáját,' meglátta s elindult, hogy magához vegye. • — Édesem — mondta. — Hazamegyek. Légy szíves, hívj taxit. Hóna alatt a táskája, letelepedett a fotelbe, s mpgint rágyújtott. Aztán meghallottuk a kocsi fékezését. Kikísértem az előszobába, a küszöbön fölsóhajtott, mint aki lelkifurdalást érzett, mert valami nagyon fontosat elmulasztott. — Apámat ma nem fogom boldoggá tenni — mondta magában, s bizonytalan léptekkel megindult a lépcsőn lefelé. Nem! A rejtelmeknek nem jó a végére járni. Vége
