Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-08 / 6. szám

liiawrľ'.—P

Új ifjúság 4

Az Iskolának az 1987—88-as, tehát az elmúlt tanévről kiadott évkönyvét lapozgatva, a Szülök és Iskolabarátok Szövetsége vezetőségének névsorát tanulmányozva. Ilyen neveket olvashat: Elnök Dr. Szöcs Ferenc fizikus. Szlovák Tudományos Akadémia; tagok Borza Erzsébet ta-i nársegéd. Szlovák Közgazdasági Főiskola, Dr. Both Bálint tudományos dolgozó SZTA; Bartal Ferenc nyugalmazott etszelnök, Lűcs, Vajda Géza szakelőadó. Oktatásügyi Minisztérium; Dr. Fónod Zoltán kandidátus, tanszékvezető, Komenský Egyetem; Dr. Tóth Géza szakelőadó, az SZSZK Kormányhivatala stb. Tehát a szlovák fővárosban megtelepedett magyar értelmiség gyermekeinek zöme előbb-utőbb ebbe a gimnáziumba kerül. Ez ugyan még nem garancia az Iskola színvonalára, az említett „JÓI csengő“ nevek azonban vonzóerőt Jelenthetnek a vidékiek számára.

Viszont vidékről nem Is olyan egyszerű ebbe az intézménybe felvételt nyerni. Hiába az Idén bevezetésre kerülő ÚJ felvételi rendszer, a bürokrácia továbbra sem alszik, pontos utasításokkal keseríti az Igazgatók

„Nyár vége felé [1937) azt je- leztéls, hogy a reálgimnáziumban több tanári hely Is van üresedésben, lehet pályázni. Nem Is tétováztam sokat. Amire soha komolyan nem gondoltam, az következett be: tanári hivatást választottam. És Pozsonyba kerülni kezdő tanárként — ez olyan volt, mint Magyarországon egy pesti kinevezés. Hallottam, hogy több fiatal végzett kollégám Is pályázik. Akadt köztük olyan, akit a Szociáldemokrata Párt protezsált ■ (ilyen volt... Peéry Rezső...), másokat az ellenzéki magyar párt igyekszik révbe juttatni... Ideiglenesen tanár let-, tem, havi ezer korona fizetéssel... Megtörtént a csoda: a parlamenti demokráciában, a pártok mindenható uralma mellőzésével, pusztán e- gyetemi munkám elismeréseként a cseh tanárok bejuttattak ebbe az exponált állásba. Ennél nagyobb kitüntetés fiatal, kezdő tanárt ott nem érhetett.“ — írja Kovács Endre Korszakváltás címen megjelent memoárkötetében.

Persze, a mai Iskola — amelyről most Írni szeretnék — már nem az az Iskola. A mostani, a Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium közös Intézménye Bratlslavá- ban az 1948-as államtordulat után létesült. Persze, ma már a- tanár- választás sem egészen a fö.ntebb leírt módon történik. De az iskoláról még ma Is az él nemzetiségünk kö

2- tudatában: ez egy jó színvonalú gimnázium, ahová érdemes járni. Az Iskola diákjai közül sokan vidékiek, olyan településekről jöttek, ahol — vagy legalábbis a környékén — szintén van magyar tannyelvű gimnázium vagy gimnáziumi osztály. A múlt tanévben pédául az Iskolának 12 diákja volt dunaszerdahelyl (Dunajská Streda), 3 komáromi (Komárno), 2 somorjal (Samorín), 10 Stúrovói — nem beszélve az e városok környékéről származókról. Vajon ml vonzza Ide ezeket a diákokat, mi ösztönzi arra a szüleiket, hogy Ide írassák őket?

Ml KELL A hírnévhez

életét. Dávid Béla, a bratlslaval Duna Utcai Alapiskola és Gimnázium Igazgatója panaszkodik:

— A minisztérium és a kerületi Iskolaügyi osztály rendeletében pontosan előírta, milyen legyen az 1989. szeptember 1-én Induló első évfolyamunk. Két osztályt nyithatunk, ösz- szesen 60 tanulóval. Ebből 25-nek fővárosinak kell lennie, s a 25-ből 11 lánynak. Vidékről összesen 35 diákot vehetünk fel, 25 lányt és 10 fiút. Mindezekből az következik, hogy ha Bratislavából például csak 13 fiú Jelentkezik, akkor még a közepes és gyenge tanulókat Is tel kell vennem. Ha viszont vidékről 11 tiszta Jeles fiú szeretne hozzánk Jönni, akkor azoknak Is felvételizniük kellene, mert hiszen az egyiket közülük el kell tanácsolnunk.

Azt pedig, hogy a rendeletet nem szegik-e meg, szigorúan ellenőrzik. Ügy látszik, a minisztérium és a kerület mindenható Illetékesei nagy látnoki erővel már előre tudják, kiből menynyire van szükség, s ráadásul az Iskolának a léte Is tőlük függ. Mert ha egyszer úgy látják Jónak, hogy vidékről nem kell 35 diák... Ezeket már nem az Igazgató mondta. Azt viszont tőle tudom, hogy a gimnázium kapacitása akár három párhuzamos osztályt Is elbírna. De ehhez az kellene, hogy vidékről Is több diákot vehessenek fel, s azokat megfelelő Internátusokban el Is tudják szállásolni. Ha azonban a vidékiek felvételét korlátozzák, akkor a két

bratlslaval tannyelvű alapiskola — a Duna utcai és a pozsonypüspökl (Podunajské Biskupice) — nem ad elég utánpótlást a gimnáziumnak. A gimnáziummal egy épületben működő alapiskolának jelenleg 372 diákja van (a gimnáziumnak a nappali tagozaton 234). Évente 40—45 tanuló végez Itt, csakhogy az Iskolaügyi szervek azt Is gondosan megszabják, hogy a végzettek közül mennyinek kell gimnáziumnak, mennyinek szak- középiskolába és mennyinek szakmunkásképzőbe jelentkeznie.

Mivel Bratislava szívében ez az e- gyetlen magyar tannyelvű alapiskola, s az ÚJ városnegyedekben nem nyitottak ilyet, a szülőknek és a nebulóknak elég nagy áldozatot kell vállalniuk azért, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Van olyan gyerek, aki már reggel fél héttől várja a tanítást az Iskola napközijében, mert a szülők később már nem tudják Ide kísérni őket — mondjuk a város másik végéből. Ebben az évben 42 gyereket írattak be a jövőre Induló első évfolyamba, de az Igazgató nem bánná, ha 10—15-tel többen lennének.

— Sajnos, gyakorlatilag semmit sem tehetünk azért, hogy több legyen a beíratott gyerek. A belváros egyetlen magyar óvodájából 14 gyerek Jött, tehát a többiek a főváros különböző helyein levő szlovák óvodákba Jártak. Talán valamit az Is segítene, hogy ha az udvarunkon található egyik melléképületben sikerülne óvodát berendeznünk. Ezt már régóta szorgalmazzuk, de ennek e- gyelőre adminisztratív akadályai van- najc. így a legtöbb a szülőkön múlik. A szülői segítség és az Iskolánkban végzett diákok segítsége nagyon fontos. Legfőképpen abban, hogy a fővárosi magyarság tudomást szerezzen az Iskolánkról, tudja, hogy lehetősége van gyermekét anyanyelvű iskolába adnia. Az utóbbi években az is Jellemző az alapiskolánkra, hogy több lett az értelmiségi családból származó tanuló. Tíz évvel ezelőtt még fordított volt a helyzet: a munkásgyerekek voltak többen. Ügy látszik, mostanában a munkáscsaládok Inkább asszimilálódnak, vagy már nem hajlandók olyan áldozatokat vállalni az anyanyelvi Iskoláért, mint az értelmiségiek. Az is tény, hogy ezek a magyar munkáscsaládok többségében az új ligetfalui lakótelepen laknak, ahonnan meglehetősen körülményes reggelente a belvárosba Jutni. Szükséges lenne egy, legalább alsó tagozatos, magyar tannyelvű alapiskola létesítése a városnak ebben a körzetében is.

Lapunk múlt heti számában, az egyik írásban szó volt a Duna utcai gimnázium diákjainak a különböző tanulmányi versenyeken, olimpiákon elért kitűnő eredményeiről. Irtunk arról is, hogy nagyon magas színvonalú a számítástechnika fakultatív oktatása is. Sok szakkör működik itt (mellesleg az alapiskolában Is), s a Duna utcai gimnazisták rendre kitűnően szerepelnek a Csemadok-ver- senyeken — például a Kazinczy vagy a Jókai Napokon. Többek közülük tagjai a Szőttes vagy az Ifjú Szívek tánckarának. Az iskola élsportolói között pedig a már említett évkönyvben szerepel például Tarlcs István a Slovan és a 16 évesek labdarúgóválogatottjának jobbszélsője, Gőgh Tamás, a ČH Bratislava ifjúsági kézilabdacsapatának kapitánya, Hornig Helga, magasugró, a Slávia UK Ifjúsági csapatának atlétája stb. Az iskola színvonalát, az oktatás eredményességét egy gimnázium esetében mégis az mutatja, hogy diákjai közül mennyien és milyen eredményességgel próbálkoztak a főiskolai tanulmányokkal. A szóban forgó gimnázium végzőseinek évente átlagban a háromnegyede jelentkezik főiskolára. Arra, hogy hová kellene menniük, szintén vannak pontos és szigorú központi utasítások: a diákok 40—50 százalékának műszaki pályára kell mennie. Csakhogy az Illetékesek bölcsessége arra nem terjedt ki, hogy megnézzék, annak idején egy-egy osztályba több lányt írtak elő, mint fiút, s az iskolarendszer Irányítói bármennyire szeretnék Is, a lányok nem érdeklődnek oly nagy mértékben a műszaki pályák iránt. De ez már nemcsak a bratlslaval gimnázium problémája. Náluk tavaly az A osztályból 15-en jelentkeztek, ebből lO-en Jutottak be, a B osztály 26 tanulójából pedig 20-an jutottak be a felsőoktatás kapuin. Dávid Béla Igazgató elmondta azt is, hogy a már főiskolákon tanuló volt diákjaik kitűnően megállják a helyüket.

Egy Iskola azonban nemcsak diákokból áll, vannak tanárai is. A Duna Utcai Alapiskola és Gimnázíuiü tanári kara az utóbbi években Jelentősen felfrissült, több mint tíz új pedagógust vettek tel, ennek ellenére az elkövetkező években lesznek itt betöltetlen állások. A tanári kar egy része rövidesen eléri a nyugdíjkort, az újak felvételének pedig nagy akadálya van: az iskola nem tud nekik lakást biztosítani, sok tanáruk munkásszállóban lakik, többen Ingázni kényszerülnek. A városi nemzeti bizottság pedig hallani sem akar arról, hogy az iskolának rendszeresen lakást utaljon ki. Arra szerencsére adott engedélyt, hogy magát az iskola épületét felújítsák. így Dávid, Béla — aki két éve vette át az in-;, tézmény vezetését Janda Ivántól — azzal kezdhette, hogy szervezze az építkezést. Sok mindent elvégeztek már; a tornaterem javítását, a vécéátépítését, a pincehelyiségek tatarozását, s nem utolsósorban megoldották az Iskola fűtését. Az épület a szomszédos Prior áruházból kapja a meleget. További terveik között szerepel az Iskola főbejáratának átalakítása egykori, eredeti állapotába.

Most már csak az kellene, hogy az iskola vezetése — hasonlóan a többi ilyen Jellegű Intézményhez — abban Is szabadabb kezet kapjon, hogy kiket és hogyan tanítsanak a gimnáziumban. Biztos vagyok benne, hogy e gimnázium és a többi hasonló intézmény már úgy Is meglévő presztízse még Inkább növekedne.

Klinko Róbert

Szálkák, fricskák, cikornyák

Az Ung-vidéki pofozkodó

Hét évet ült két pofonért. No nem akármilyen pofonért, mert aki kapta, állkapocstörést szenvedett egy hétvégi diszkón. Ez a pofozkodó huszonéves fiatalember most szabadult a leopol- dovi fegyházból. Nem volt sietős az útja, s bár a hazafelé tartó gyorsvonatra szállt, rövid pihenőket tartott Dól-Szlovákia városkáiban — élvezte a szabadságot, igyekezett minél jobban felönteni a garatra. Közben még arról is megfeledkezett, hogy odahaza várja a felesége meg a szülei. Előfordult, hogy nem tudta, hol is van tulajdonképpen, mitől lett nyakig sáros a ruhája, melyik pocsolyában éjszakázott, A sors iróniája afféle a „hóhért akasztják“ kicsengéssel, hogy az egyre bizonytalanodó bolyongásai során mindenét ellopták: ruháját, táskáját pénzestül. Egy hóclbáló hajnalon, kissé tisztuló fejjel már tudatosította helyzetét, s igen szerencsétlennek érezte magát az egyik útba eső vasútállomáson. Azon töprengett, hogyan Juthatna Italhoz, hiszen a börtönben eltöltött hét év alatt is ez volt sok más sorstársával egyetemben a legégetőbb gondja.

— Majdnem mindig volt piánk — árulja el lelkendezve —, s ha az nem, akkor porunk. A civilek jól kerestek

vele, egy doboz Alnagonért ötven koronát kértek. Időnként kitűnő kába hangulat uralkodott a leopoldovl barakkunkban, ölre menő kártyacsaták folytak, s a legutóbbi karácsonyt sose felejtem el. Egy doboz por volt a ben- dőmben, kezembe kaptam a villanygitárt, s olyan szólókba kezdtem, hogy a társaimnak leesett az álla. Kész eksztázis volt.

Drága fegyőrök, ha meg nem sértem tisztelt testületüket, önök közben hol voltak? Na nem a karácsonyra gondolok, hanem úgy általában.

D. Kovács József

Ablaktörlő-párbaj

— Fogadjunk, hogy megállítom azt az autót.

— Minek?

— Hogy „letörjem“ az ablaktörlőjét.

— Hülyéi

A két kótyagos fiatal közül az egyik elindul keresztül az úttesten. Néhány gyors lépés után, amikor már a vezető is látja a fényszórók sugaraiban sétáló gyalogost, lelassít és csűfondá- ros mosollyal az arcán igyekszik meg- Igéznl választott ellenfelét. Egyre lassabban megy, biztos benne: látják. Tudja, hogy nem gázolhatják el, kihasználja a vérében oldódó szesz lüktető bátorítását. Az autóst tutyimutyi, ütődött baleknak képzeli, hiszen őt most a törvény védi a másik mögött tornyosuló lóerőkkel szemben. Tudja, hogy pillanatok alatt péppé gyúrhatnák a kerekek meg a lökhárító, mégis meg fog állni az a tomboló erő, mielőtt egyetlen hajszála Is görbülne.

A T betű formájú kereszteződésbe a főúton érkezik kocsijával. A főút e- gyenesen folytatódik, de ô jobbra akar térni, amit már jelez, s akkor pillantja meg a gyalogost, aki vigyorogva balról jobbra keresztülvág a kocsi előtt. Először azt hiszi, hogy a másik csak át akar futni előtte, de hamar rájön, meg akarják állítani. De miért?

A kocái egyre lassabban halad. Eny- nyire már nem kellene lassítania a jobbra kanyarodás végett. — Elkapom a nyavalyásti — gondolja a szemtelen gyalogos, és odalép a jármű jobb oldalához. Itt van a megfelelő pillanat. Keze odanyúl az ablaktörlőhöz.

Az autós megérti a szándékot. Feldühíti a nyílt rosszakarat, érthetetlen számára az egész. Védekezésül gázt

ad, a gép megugrik, a szélvédő üvege félrelöki a még mindig vigyorgó vagány kinyújtott karját. Düh és egy kis ijedelem érzése kavarog a gépkocsi vezetőjében.

— Láttad? Berezelt a szerencsétlenl — kiált át bizsergő könyökét tapogatva a pimasz fiatal az út másik oldalára. Győztesnek érzi magát, nem zavarja diadalérzetét a helyén maradt ablaktörlő. Kalász Ferenc

Öncenzúra

Ismerősömék néhány hónapja megkötözve tartják a kutyájukat.

— Rosszul viselkedett, szófogadatlan volt — mondják, s ez azt jelenti, hogy nem mindig azt csinálta, amit a gazdái éppen szerettek volna, amit elvártak tőle. Letaposta a virágágyást, elhordta a cipőket az ajtó elöl.

Ottjártamkor épp megsajnálták a kutyát:

— Gyere, most szaladgálhatsz egy kicsit! — simogatták az állatot, és leoldották a nyakáról a kötelet.

— Gyere, ne félj!

De hiába szólongatták, a kutya, mintha mi sem változott volna, továbbra is csak ott szaladgált, ahova megkötözve is eljuthatott volna, ahová a kötél is engedte volna. Nem is gondolt arra, hogy messzebb Is mehetne.

Htába, megszokta a rabságot. Ko-Rt