Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-01 / 5. szám
ma Tehetségeink vannak, de... (Beszélgetés Dráfi Mátyással, „Thália nemzetiségi papjainak“ képzéséről) Dráfl Mátyás, a Matesz komáromi (Komárno) társulatának színésze annak Idején azok közé tartozott, akik szorgalmazták, hogy a hazai magyar szfnésznö- vendékek képzése a bratlslaval, színművészeti főiskolán folyjék, ö maga Is ezen a főiskolán végzett. Dráfl Mátyás színművészt komáromi otthonában kerestem fel, hogy a szinészképzés gondjairól beszélgessünk. Hogy miért éppen őt, annak legfőbb oka az, hogy ô az a tanár, aki a szlovák színművészeti főiskola magyar növendékeit magyar színpadi beszédre és előadásművészetre oktatja. Hetente egyszer utazik fel Bratlsla- vába, közös foglalkozásokat tart a három évfolyam magyar növendékeinek. — Milyen a Magyar Területi Színház szinészállomáaya? Hány diplomás színésze és rendezője van a társulatnak? — A szinészgárda, sajnos, elöregedett — mondja a művész, s egyik kezén számolni kezdi a diplomásokat, de nem jut mesz- .szire a számolásban. — Jelenleg két rendezőnk és három olyan színészünk van, aki színművészeti főiskolát végzett. Ezek valamennyien Komáromban dolgoznak, a kassal (Košice) Thália Színpadnak egyetlen diplomás színésze sincs. A legjobb megoldás természetesen az lenne, ha a növendékek Budapestre mehetnének tanulni, s azután visszajönnének színházunkhoz. De hát a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez nem így van. Ha az a 14—15 Magyarországon végzett csehszlovákiai magyar színész most nálunk lenne, akkor másként festene a társulatunk. — Tény, hogy kevés nálunk a képzett színész, ami több okból Is eredeztethető. Az egyik az, hogy a csehszlovákiai magyar fiatalok körében kicsi az érdeklődés, a színészi pálya iránt, a másik, hogy az érdeklődőknek nem sikerül bejutniuk a színművészeti főiskolára, a harmadik, hogy nincs elég tehetségünk. Melyik a valódi? — Színházunk minden évben felvételt hirdet, és olyan fiatalok Jelentkezését várja, akik társulatunknál színészek szeretnének lenni. Legutóbb majdnem húsz jelentkezőlapot kapott a színház, de a felvételi megbeszélésre, ki tudja, miért, csak hatan jöttek el. Közülük egyiket se tartottuk megfelelőnek. Ez azonban nem Jelenti azt, hogy nálunk nincs elég színészi, tehetséggel megáldott ember. Amatőr színjátszók között is nemegyszer találkoztunk nagyon tehetséges színészekkel, de hiába próbáltuk, nem tudtuk őket rávenni arra, hogy a társulatunkhoz szegődjenek. Azzal utasították el az ajánlatunkat, hogy olyan kis fizetésért nem tudják vállalni a nemzetiségi színészkedéssel járó strapát. — Ha az Idén nem Is, a korábbi években azért akadt néhány olyan fiatal, aki jelentkezett a színház pályázatára, és fel is vették őket a Mateszhoz: tehát tulajdonképpen színészek lettek. Kell-e még ennél több? Van-e bennük ambíció, arra, hogy főiskolára Jelentkezzenek?' — Színházunk azon van, hogy a lehető legtöbb diplomás színésze legyen. Azoknak a fiataloknak, akiket felveszünk, már az elején megmondjuk, tanulniuk kell, s ha egyszer-kétszer nem felelnek meg a színművészeti felvételi vizsgáján, akkor a Matesz- tói is el kell búcsúzniuk. — Mivel a szlovák színiakadémia magyar növendékei gyakorlatilag a Matesz számára nevelődnek, kézenfekvő lenne arra gondolni, hogy a színház is beleszólhat abba, kik kerüljenek a főiskolára... — A színháznak, mint olyan nak, ebbe nincs, és nem is le hét beleszólása. Hogy a színmű vészeli főiskolára kit vesznek fel azt az iskola tanáraiból kialakí tott felvételi bizottság dönti el Ellenben azokat a magyar jelent kezeket, akik a felvételire ké szülnek, a vizsga előtt egy há romnapos előkészítő tanfolyamra hívjuk össze. Ezeket a foglalko zásokat én vezetem, s így alkal mám van megismerni a jelent kezők képességeit. Mivel tagja va gyök a főiskolai felvételi bízott Ságnak is, nyugodtan mondhatom, hogy ezt vagy azt a diákot akkor Is engedjék a következő körbe, hogy ha abban a pillanatban épp gyöngébb teljesítményt nyújtott, mert én tudom, hogy az Illető tehetséges gyerek. — Magyar növendékei beszélgetéskor elmondták két nagy panaszukat. Az egyik, hogy úgy érzik, a Matesz nem törődik velük eléggé. A másik: nemzetiségi közéletünk, s kiváltképpen a Csema- dok valahogy nem vesz róluk tudomást. OsztJa-e a véleményeket? — Én azt hiszem, hogy színházunk nem feledkezik meg róluk. Ml annak idején, főiskolásként minden bemutatóra leutaztunk Komáromba, mert érdekelt a színház munkája. A kapu előttük is nyitva áll. Csak rajtuk múlik, hogy veszik-e a fáradságot, vagy sem. Egyébként én magam vagyok az összekötő kapocs a színház és a növendékek között, hiszen hetente legalább egyszer együtt vagyunk. Ami a csehszlovákiai magyar közéletet illeti, erre hadd mondjam el a saját példámatl Én még például, életemben nem voltam, úgy Is mondhatnám, nem szerepeltem a Kazinczy Napokon. Nem azért, mert soha nem volt időm elmenni, vagy nem akartam, hanem azért, mert még senki sem hívott. S én nem szeretek tolakodni, csak oda megyek, ahová hívnak. Vagy Itt van a Matesz és az amatőr mozgalom kapcsolata. Intézményünk szívesen segítene egy-egy műkedvelő együttesnek, szavaiénak, műsoruk betanulásában, a felkészülésben. Csak rajtuk vagy adott esetben a népművelési központokon mint módszertani intézményeken múlik, hogy igényt tartanak-e a segítségünkre. De ezt a segítséget senki nem kéri, illetőleg allg- allg akad valaki, aki kérné, így kapcsolatunk az amatőr mozgalommal, színházunk potenciális közönségével nagyon gyenge. A Magyar Területi Színház egyre apadó közönsége már további téma, de természetes, hogy a szí- nészképzésről folytatott beszélgetésnek végül is ebbe a problémába kell torkollnia. A színész- utánpótlás elégtelenségének okai is talán itt keresendők. Csak remélhetjük, hogy Thália „nemzetiségi“ papjainak még évek múlva is lesz éltető talaja. Klinko Róbert (A szerző felvételei) Szálkák, fricskák, cikornyák Ráérők országa Mindig csak azt hallja az ember, hogy rohanó világunkban semmire sem érünk rá, szüntelenül sietünk valahová. Ezennel bejelentem, hogy akik ezt állítják, nem mondanak Igazat, nem Ismerik a valós helyzetet, vagy még nem láttak olyan sorokat, mint amilyenek a bratlslaval Lego- üzlet előtt vagy a prágai Óváros tér hot- dog árusainál tekeregnek. Igaz, az előbbinél csuk karácsony előtt, de a várakozás idejének tekintetében megdőlt ott minden eddigi hazai rekord Egy anyuka például a hosszú sorbanállásban odafagyott a járdaszegélyhez. Ki kellett bújnia cipőjéből, hogy azt elmozdítsa. Húsz percet kell sorakozniuk az embereknek a drogériákban, az élelmiszerboltokban kosárra várva, a söntésben, ahol jő sört csapolnak, a mozi pénztáránál, ahol kommersz filmet vetítenek, a Tuzex élelmiszerbolt előtt, az esti újságra várva és még száz helyen. Mindenki ráér, a legnagyobb nyugalommal várja, hogy rá kerüljön a sor. Persze, akad kivétel, mondjuk egy tülekedő, lökdösködő fráter, akit hamar rendre Is utasítanak az elárusítók, de ez csak erősíti a szabályt. Vagy talán mégis rohannánk? Netán azért, hogy sorban állhassunk?-dékHatározDttabb vevőket! Még akkor, amikor a toliforgatást kezdtem, elhatároztam, hogy a kereskedelem és a vendéglátóipar visszásságairól nem fogok írni. Többek között arról nem, hogy a bolti eladók mennyire lusták, a pincérek milyen rosszul szolgálnak ki... Nem elsősorban azért, mert ez a téma már az ember könyökén Jön ki, hanem azért, mert szerintem a hibát nem a bolti eladókban és a pincérekben, hanem abban a (kereskedelmi) rendszerben kell keresni, amelyik az efféle visszásságokat megengedi. Hogy most mégis megszegem ígéretemet, annak nagy oka van. .4 minap az Opus galántai (Galanta) hanglemezboltjában vásárolva ráakadtam a Bölcsek Kövére, s rájöttem arra, hogy lehet egyszer s mindenkorra megszüntetni az áruhiányt. Még mielőtt vásárlásom lefolyását elbeszélném, előrebocsátom, hogy a déli zárás előtt tíz perccel tértem be a boltba, s könnyen lehet, hogy ez a tény rávetette árnyékát a köztem és az eladónő között lefolyt párbeszédre, amely így hangzott: — Jő napot! Valamilyen Händel-lemezt szeretnék vennll — Nlncsl — Bach? — Az sincs... csak ez az egy, amelyik ki van téve. — Azt köszönöm, nem kérem. Esetleg Haydntól valami? — Nlncsl — Van-e egyáltalán valamilyen barokk zenei lemezük? — Nlncsl — Valamit mindenképpen szeretnék venni, mert ajándék lesz a lemez. Van-e listájuk arról, hogy milyen lemezeket árulnak? — Nincs! — Akkor hogy tudhatnám meg, hogy mit vegyek? — Hát mit akar? — Most már nem is tudom ... — Pedig azt tudni kell. Ha én bem(:g...k valamilyen üzletbe, akkor mindig tudom, mit akarok venni. Határozottabbnak kell lenni! Igen, ez az, kedves vevőtársaim! Ha betévedtek egy boltba, akkor ne kérdezgessetek bizonytalanul, összevissza, hogy van-e szalvéta, vécépapír, színes tévé, halogén égő, fogkrém, hanem mondjátok magabiztosan és egyenesen, mit akartok. Mert a kereskedők egyébként nem tudnak se- gítenl! És a kedves vevő még azt gondolhatja, hogy egyik vagy másik áru hiánycikk ... (Mellesleg: az említett hanglemezboltban végül mégis vettem egy Händel-lemezt. Ott volt kitéve a polcon, az orrom előtt. Igazán észrevehettem volna!) Ko Rt Gyógyszer — alkohol ellen Talán természetes, ha valakinél gyógyszert látok, rögtön arra gondolok, beteg az Illető. A minap az egyik makkegészségesnek vélt íömegszervezati ttsztságvi.selö irodájában tabelettákkal félig telt üvegcsék sorakoztak a polcon. Sajnálkozva érdeklődtem egészségi állapota iránt. A pe- niclllintabletták láttán meghűlést, mandulagyulladást, vagy ehhez hasonló diagnózisokat vártam, mire ô jólzűt nevetett, s kibökte: alkoholellenes gyógyszerek. Nem értettem, hát megmngyaráz'a; szerinte minden gyógyszer egyben jó alkoholellenes védelmi eszköz Is. Még mindig nem értettem, ezért folytatta; bárhová ment, az alapszervezetek mindig borral, pálinkával kínálták. Ha nem ivott, vérig sértődtek, ha ivott, rosszul érezte magát. Mikor aztán a gyógyszert felmutatta, a buzgón kínáló házigazdák együttérzően belátták, tényleg nem ihat. Kérem, Itt a recept az alkoholizmus elleni harchoz. Vagy mégsem ez a járható út? —polgári— /
