Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-07 / 23. szám
pi ifjúság 6~ M enetrendi pontossággal Ismét eljött az Országos Népművészeti Fesztivál Zsellzen (Želiezovce) — a harmlncnegyedlk. A felnőttek — gyermekek évente váltakozó ciklus folytán az Idén a gyermekcsoportok kerültek sorra. Tizenkét együttes műsorát nézhettük végig. A több mint kéttucat jelentkezőből a válogató bizottság szigora (no meg a rendezők pénztárcája) folytán ennyien kerültek be a versenybe. Milyen Is volt a táncmozgalmunk gyermekrészlegét képviselők műsorának színvonala. A nagyközönség előtti fellépésről, a négy díjnyertesen kívül, nem tudunk hírt adni, mivel a műsort, amelyben a gyermekek a nézők előtt mutatkoztak volna be, az eső elmosta. Ha azonban a versenyen látottak alapján ítéljük meg, elmondható, hogy jó. A mezőny kiegyensúlyozott volt. nem láttunk kirívóan gyengéket és a díjazottakon kívül a többi nyolc Is a díjakat megszabó minőségi határ közelében mozgott. Nem volt hát könnyű dolga a zsűrinek a döntéskor. Ez meg Is látszott az ítéleten. A második díjat összevonta az elsővel, és két, megosztott első díjat ítélt oda, mégpedig az ekell (Okollčná) Tátikának és a párkányi (Štúrovo) Klsbojtár- nak. A harmadik díjat szintén megosztva az Apró Szőttes és a duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) Istlg- llnc kapta. Mint írtuk, a zsűri dolga nem volt könnyű, viszont az Is Igaz, hogy egy zsűrit nem azért állítanak sorompóba, hogy könnyű legyen a dolga. Ezért néhány megjegyzést szeretnénk az ítéletéhez fűzni. A díjak összevonása, megosztása jogát sem szeretnénk elvitatni a bíráló bizottságtól és a szervezőktől, de ezek a manipulációk bizonyos módon szemléltetik a rendezők gondolkodását. Mert itt nem a helyezés összevonásáról, megosztásáról van szó, hanem a díjakról, a szó legszorosabb értelmében. Tehát azokról a pénzösszegekről, amelyek egy-egy helyezéssel járnak. Nos, szerény nézetem szerint Itt mutatkozik különbség a csoportok és a szervezők felfogása között. Mert bár tény, hogy csoportjaink anyagi ellátása meglehetősen szegényes, de egy országos versenyen Inkább a helyezés erkölcsi értéke, mint annak koronában kifejezhető összege a vonzóbb számukra. A két első díj odaítélését ebben az esetben a zsűri gyengeségének tartjuk. Tudjuk, a Tátika és a Klsbojtár a mozgalom csúcsát jelentik, és mindkettő egész sor díjat, helyezést és sikert könyvelt már el. Nyilván nem volt meg a kellő határozat a rangsorolásra, ezért e salamoni megoldás. Az értékeléskor ugyanis több negatívumot Is felhoztak mindkét csoport produkciójáról. Ezek, persze, egy pillanatra sem tették kétségessé elsőségi jogukat, de árnyalt Ítélkezéssel mégis meg lehetett volna találni a helyes sorolást kettőjük között. Ez a megoldás azért sem volt szerencsés, mert mindkét csoport úgy gondolkodhat (gondolkodik), hogy ők voltak a jobbak, és a másik csak azért kapott ugyanolyan díjat, mert a zsűri behunyta a fél szemét. A közismerten rivalizáló csoportjaink között (itt nemcsak az említett kettőre gondolunk) ez nem javította a légkört, ellenkezőleg... Ha már a díjaknál tartunk, emNyitra-vidéki lakodalmi szokások. KELL-E VERSENY? lítsük meg magát a versenyt Is. Már évek óta közszájon forog a kérdés: kell-e a verseny? Vannak hívei és vannak ellenzői a versenynek. Az utóbbiak tábora mintha növekedne. Ez talán abból ered, hogy a verseny létjogosultságát alátámasztó tények nem nagyon Igazolták önma gukat. Egyre Inkább bebizonyosodik, hogy a csoportok egy (nagyobbik) része már eleve azzal a tudattal megy Zsellzre, hogy díjat nem visz (vihet) magával. Miért? Mert nincsenek meg azok az anyagi feltételei, mint egynéhány kiugró csoportnak, de hiányozhatnak az emberi feltételek Is (különbség egy négyötszáz tanulóval rendelkező Iskolában szervezni együttest, és más az egy négyosztályos kisiskolában), vagy nincs zenekar, szakképzett vezető, hogy csak a legfőbb problémákat említsem. Ezek tehát nem a díj reményében készülnek lelkesen, hanem azért, hogy részt vehessenek az országos fesztiválon. Számukra ez a díj, és ők vannak többen. Mivel a díjak száma (még megosztva is) véges, így az esélyesek közül sem lehet díjazott minden csoport. Ez meghántottsághoz, sértődésekhez, részrehajlás gyanújához vezet. A táncmozgalom (eddig hiányos) közösségformálása csoportok közti szinten pontosan a visszájára fordul. Mindez, és lehet, még más is, kifejezésre jutott abban a felszólalásban, amely a csoportok nevében kérte a verseny eltörlését. Maga a díj az országos fesztiválon való részvétel lenne. Az eddig díjakra szánt pénzt a rendezők fordítsák arra, hogy a Zselízre jövő gyermekcsoportoknak élményt, szórakozást nyújtsanak. Így könnyebben lehetne áthidalni azt a majdnem két napot, a- mely a csoportok zömét a versenytől a (tervezett) fellépésig elválasztotta. (Csak széljegyzetként: körültekintőbb szervezéssel ezt rövidíteni lehetne.) Ml támogatjuk ezt a javaslatot, és örülünk, hogy a Csema- dok jelenlevő tisztségviselője igére tét tett az ötlet megvizsgálására. Van a versenynek egy további ne gatív vetülete is, amelyről az értékelésen, de a folyosókon való beszélgetések során is gyakran szó esett. Érthető, hogy egy verseny ne hezen valósulhatna meg, ha nem állapítanák meg a teltételeit. Ezek azonban egy művészeti versenyben csak irányadók lehetnek, és nem változhatnak dogmákká. Márpedig Zselízen nagyon úgy tűnt fel, hogy a formális dolgok gúzsba kötötték a tartalmat. Hadd hozzam fel példának az egyik csoport esetét. Kompozíciójuk hossza nem érte el a minimálisan előírt tizenkét percet Húsz másodperc hiányzott belőle. De mit tehettek, ha műsoruk így volt egész?! Viszont a válogatáskor az illetéke sek kijelentették, hogy ha a verse nyen Is húsz másodperccel keveseb bet mutat a stopperóra, a csoportot dlszkvaliflkálják. A .,bölcseknek“ nem a tánckompozíció esztétikai értéke volt a mérvadó, hanem hogy mennyi időt mutat a stopperóra (az ember azt hinné, atlétikai versenyen van, nem pedig kulturális fesztiválon). A vezető azután megoldotta a „dilemmát“; a kompozíció befejezése után bevittek egy felhúzott ébresztőórát, és a gyerekek kivárták a húsz másodpercet, amíg „beteljesedett az Idő“, és azután kifutottak a színpadról. Megjegyezendő: az óra jelenléte semmiképpen nem függött össze a bemutatott műsor tartalmával. A szervezők, ennek ellenére, akceptálták ezt a megoldást, mert így nem esett csorba a szabályokon. Ki-ki maga alkossa meg a véleményét erről a gondolkodásmódról. Az azonban bizonyos, hogy ez az Idölimlt másoknál Is zavart okozott, többen kénytelenek voltak toldozni- foldozni a kompozíciót, csak hogy húzzák az időt. Az értékeléskor, azután többször elhangzott, hogy a műsorok terjengősek voltak, elhúzódtak. Hát milyenek lettek volna, ha a versenyen ott ült az árgus szemmel vigyázó „stopperes“?! Márpedig egy tánckompozíció terjedelmének egyetlen meghatározója a tartalom és ennek a koreográfus által kifejezésre juttatott formája lehet, nem pedig az előre gyártott sémák és sablonok. De ha már rákényszerítjük a csoportokra, akkor ne kérjük számon a séma által okozott negatívumot. Mindez azt támasztja alá (hiszen a versenynek nemcsak előírt időtartama van, hanem több más megszorítása is), hogy ésszerű lenne leépíteni az ilyen formájú versenyzést. Ha azonban mégis továbbra a verseny mellett döntenek a szervezők, két változtatásra okvetlenül szükség van: a verseny előírásait úgy kéne módosítani, hogy azok ne korlátozzák a koreográfusok alkotói szabadságát, és a versenyt két, életkor szerinti kategóriára osztani. Egy Kis Csali például csak nehezen versenyezhet ■ egy Tátikával. A táncosok, koruknál fogva, nincsenek egy „súlycsoportban“. És ez mindenkor a kicsik rovására megy. Pedig a velük való munka sokkal nehezebb, és az elért eredmények értékesebbek. Mert ők a hazai táncmozgalom záloga, jövője. Horváth Rezső (A szerző felvételei) Az ekeli (OkoliSná) Tátika, az első díj egyik társnyerője. Dudás Péter, Kövesd! Szabó Mária és Monori Balázs Humoros ébresztés A Matesz ' kassal (Košice) Thálla Színpada Milan Grglö jugoszláv drámaíró Ébredj, Kata! című darabját nyilván nyári frissítőnek szánta. Annak értelmeztük bemutatóján e két- felvonásos vígjátékot, mely hangvételével és téjnájával elsősorban a fiatalabb korosztályúakhoz áll közelebb. Hűen tükrözi a szerző egyéniségét, aki darabjaiban nemcsak szakavatottan nevettet, hanem egyúttal rámutat a társadalom tagjainak etikai fogyatékosságaira. így van ez az Ébredj, Kata! című darabjában is, ahol a váratlan helyzetek visszásságából, a normális és abnormális jelenségek ellentétéből eredő helyzetkomikummal, ötletes szójátékokkal és párbeszédekkel ütköztet bohókás, sőt alantas emberi tulajdonságokat a keletkezett körülményekkel. GrgiC darabja tehát nemcsak magatartás-vígjáték, hanem társadalmi vígjáték Is. A darab meséje talán valószínűtlennek látszó, mégis természetesnek ható ötlet eredménye. Mikit (mivel felesége, Eszter és Anyósa pár napra házon kívül készül) rábeszéli kebelbarátja, Igor, hogy csapjanak egy kötetlen szórakozással párosult görbe estét Katával és barátjukkal, Tomival (aki e hölgyet megfelelő pózokban majd filmezni fogja). A jól Induló és ígéretes flörttel kecsegtető estét dugába dönti egy váratlan helyzet. Katának (fejfájása ellen) Miki tévedésből erős altatót ad, s ezzel kezdetét veszi a bonyodalmak sorozata. Kata mélyen elalszik, hiába költö- getlk. Közben látogató érkezik, s a Kata eltüntetése nyomán kialakuló groteszk, képtelen és kínos helyzetek végül Eszter és az Anyós váratlan hazatérésével csúcsosodnak ki. Az időközben alaposan megnevettetett néző csak késve ébred annak tudatára, hogy a szerző tulajdonképpen egy elgondolkodtató társadalmi problémát tárt elé: a család erkölcsi normálnak tiszteletben tartását, a családon belüli kölcsönös megértés elsőrendűségét. A rendező (Rencz Antal m. v.) igyekezett hűen követni a drámaíró elképzelését, s a vígjáték hálás eszközeivel kimondani a rejtett tanulságot, azt, hogy a társadalmi torzulásokat szükséges megváltoztatni. Jó színészvezetésének köszönhetően élveztük az előadás sodró lendületét, egyre fokozódó ritmusát. Viszont szívesen elfogadtuk volna, ha elhagyja a közízlést sértő vulgarlzmusokat. A szereplők közül Dudás Péternek sikerült — a bonyodalmak áldozataként — a darabbeli Miki pontos megfogalmazásával „életre kelteni“ azt a kifogástalan ko-- mlkus hőst, aki Iránt a nézőben még ő- szinte részvétfélét Is ébreszt. Monori Balázs (Igor) ellenpólusos fenegyerekként, felszabadult és őszinte színpadi alakításával lett a játék és a humor rugója. Anyus (az anyós) szerepében Kövesdl Szabó Mária villogtatta vígjátéki képességeit. A kényes helyzeteket menteni akaró nyakigláb Cinkest László Géza formálta mértéktartó, kitűnő komédiázással. Bartolás Katalinnak (Eszter) csak részben sikerült megbirkóznia a szerep adta lehetőségekkel. Fabő Tibor Kázmérja hitelesen Ugyefogyott, jól humorizáló alakká kerekedett. Pólós Árpád fegyelmezetten visszafogott, pontos megfogalmazású Tomija egészítette ki a humor „aktív“ kovácsolólt. Kellemes meglepetésként Kata szerepében Krausz Mária lett a humor „passzív“ képviselője. Álomkábulatában Is végig artlsztikus kitartással, szobormerev arccal uralta a furábbnál- furább testhelyzeteket, játéka végig meggyőző volt. Az egyszerű ízléses és a játékot segítő színpadkép Hajnal Mihályt (m. v.) dicséri. A darabot Gyüre Lajos fordításában vitte színre a Thálla, felüdülést, könnyed kikapcsolódást ígérve a nem túl Igényes nézőnek. Szőke István
