Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-01 / 9. szám
új ifjúság 4 „Az Ipari“ L apozgatom az Iskola emlékkönyvét. Az első bejegyzés a hatvanas évek végéről való, Illyés Gyula köszönte meg a szívélyes fogadtatást. S az Illyés által megkezdett sort több híres ember neve folytatja — magyarországi írók, költők, színészek, sportolók. De az emlékkönyvben politikusok, járási, kerületi és magasabb szintű állami és pártvezetők aláírása is ott van, mellettük elismerő szavak az iskola tevékenységéről. Az emlékkönyv lapjai (is) bizonyítják, hogy ebben az ipari szak- középiskolában nemcsak szakoktatás folyik, hanem alapos és átgondolt személyiségformálás. Talán nincs Dél-Szlovákiának egyetlen olyan üzeme sem, ahol ne lenne „Iparlsta“. Hogy melyik ipariról van szó? Ezt kevés csehszlovákiai magyarnak kell magyarázni. Hiszen ha azt hallják: „az ipari“, a legtöbben pontosan tudják, melyik intézményünkre gondoljanak. Annak, aki mégsem sejtené, eláruljuk, hogy ez az írás a kassai (Košice) Schönherz Zoltán Magyar Tannyelvű Ipari Szakközépiskoláról szól, mely hazánkban az egyetlen magyar Ipari szakközépiskola, és nemcsak iskolaként nemzetiségi Intézmény, hanem a szó tágabb értelmében is az. Hogy miért? írásunkból talán kiderül. Az Ipari Tanodától a szakközépiskoláig Az 1872-ben Szakkay józsef a- lapltott kassai Ipari Tanoda a Monarchia első ilyen Jellegű iskolája volt. Megalapítása után öt évvel államosították, s hároméves középiskolaként működött egészen 1914-ig. Színvonaláról sokat elmond az a tény, hogy már a századfordulón oktattak itt e- lektrotechnikát, amikor még sehol a világon nem volt erre példa. A csehszlovák állam megalakulása után, 1919 januárjától az Intézmény kétnyelvű lett, egy szlovák és egy magyar osztállyaJ, és egészen 1945-ig így maradt, Ebben az Időszakban, 1935-ben adták át az ipari mai (közben már erősen átalakított) épületét. Az 1945-től 1950 szeptemberéig terjedő időszakban az iskolának nem volt magyar osztálya. 1952- ben viszont a magyar tannyelvű osztályok önállósultak, ebben az épületben maradtak. A magyar tannyelvű Iparit fennállása óta többezer érettségizett, kiváló szakember végezte már el, de olyanok is vannak, akik nem maradtak a pályán. A csehszlovákiai magyar írók közül is többen az ipari diákjai voltak: Duba Gyula, Batta György, Gyüre Lajos, Kövesdl János. Fennállásának 110. évfodulója alkalmából az intézményt Schönherz Zoltánról, a kassal kommunista mártírról nevezték el. Jelenleg — évfolyamonként öt párhuzamos osztályban — 455 diákja van. Az iparista család Az iskola diákjainak körülbelül 40 százaléka már iparista- gyerek, ami azt Jelenti, hogy a szüleik is itt végeztek. Sőt, olyan diákok is akadnak, akiknek már a nagyapjuk Is ide járt. Az iskola szaktanárainak 80 százaléka is Iparista volt. Egyébként a kitűnő tantestület minden tanára nagyon ragaszkodik ehhez az iskolához, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az elmúlt öt évben csupán hárman mentek el a nagy létszámú tanári karból, és az ő távozásuk is Indokolt volt. Ezt az erős kötődést Nógell Tibor, az iskola igazgatója (aki 1983 óta vezeti az intézményt, egyébként csallóközi származású, 1961-ben maga is itt érettségizett, majd gépészmérnöki diplomával a zsebében szaktanárként visszatért ide) az Iskola szellemével magyarázza: — Az ipari a ml tanárainknak többet jelent egyszerű munkahelynél. Alkotó értelmiségi közösség ez, s mindannyiunknak, tanárainknak és diákjainknak otthona. Volt diákjaink mind úgy járnak vissza ide, mintha haza jönnének, s az Iskola vezetése mindent megtesz azért, hogy ebben az érzésükben megtartsa és megerősítse őket. Volt diákjaink nagyon sokat segítenek nekünk: egyrészt mindennapos gondjainkban, másrészt frissen érettségizettjeink elhelyezkedésében, a- klknek egyébként nincs nehéz dolguk, mert az Iparlstákat minden üzem és vállalat szívesen látja. Hogy a tanári karról beszélve az Igazgató nem véletlenül szólt az alkotó értelmiségi közösségről, azt az a könyvhalmaz is bizonyította, amelyet Nógell Tibor elém rakott. — Ezeket a tankönyveket mind a ml tanáraink írták. Iskolánkban nyolc tankönyvszerző van, s azt hiszem, ez a szlovákiai középiskolák között példa nélküli nagy szám. Nemcsak a magyar tannyelvű középiskolák számára írunk tankönyveket, hanem a cseh és a szlovák szakközépiskoláknak is. Nógell Tibor azért EasználJa a többes szám első személyt, mert ő maga az egyik legaktívabb tan- könyvszerző. Az iskola másik mérnök-tanárával, Albert Sándorral közösen vagy külön-külön több tankönyvet írtak már. A magyar szakosok közül az Igazgató- helyettes Pásztó András és kollégája, dr. Kováts Miklós tanár pedig szakközépiskolai és gimnáziumi magyartankönyvek szerzői. De az ipari tanárai nemcsak írnak, hanem fordítanak is. Az iskolának jelenleg hat tanára foglalkozik tankönyvfordítással, a- zokat a szakközépiskolás tankönyveket írják át magyarra, a- melyek mostanság még hiányoznak a magyar tannyelvű iskolákból. Az ipari Igazgatója azt reméli, hogy mivel a minisztérium a műszaki rajzon kívül valameny- nyi tankönyv magyar fordítását megrendelte — két éven belül megoldódik a magyar szakközép- iskolák tankönyvproblémája. A kassal ipari viszont akkor is megtalálta a megoldást, amikor hiányoztak a könyvek: saját nyomdájában saját tanárai álta] Irt vagy fordított tankönyveket készített, hogy az oktatás zavartalan maradjoiL Kellenek-e a lányok? Az ipariban jelenleg öt szakon folyik az oktatás: gépészeti technológia, gépszerkesztés, gépek ü- zemeltetése, erősáramú elektromos berendezések és elektrotechnikai szak. — Ezek közül a gépüzemeltetést nem tartom sikeres szaknak — mondja az igazgató. — Jobb szeretnénk inkább visszaállítani az eredeti gépész szakot, mert a szlovákiai ipar fejlettségének és a középiskolás gyerekek értelmi szintjének ez jobban megfelelne. Az üzemeltetés már bonyolultabb feladat, ezért ennek elsajátítása az érettségit követő szakosító oktatás kertében volna lehetséges. Az idei első évfolyamban már nincs is üzemeltetés szak, és a jövő tanévre se tervezünk ilyet. Az Ipariba az ország minden magyarlakta vidékéről jönnek diákok, s mivel az iskolának jó híre van, úgy vélhetnénk, hogy nyugodtan válogathatnak a felvételikor. Ez azonban nem egészen így van. — A fiúkkal nincs probléma. Van úgy, hogy háromszer-négy- Kzer annyian jelentkeznek, mint Nógell Tibor igazgató amennyit felvehetünk. Csakhogy a fölérendelt szerveink által kötelezővé tett irányszámok szerint felvett diákjaink felének lánynak kell lennie, s ezt nagyon nehéz teljesíteni, hisz szinte soha nem pelentkezik hozzánk annyi lány, amennyinek fölvételére az irányszámok köteleznek minket — magyarázza Nógell Tibor. Mindebből az következik, hogy míg a fiúk közül a rátermettebbeket is el kell utasítaniuk, addig a lányok közül a gyöngébbjét is fel kell venniük. Ki tudja, mi értelme van az ipariba erőltetni olyan lányokat, akiket ez a szakma egyáltalán nem érdekel, s csak az egészségügyi vagy köz- gazdasági szakközépiskolába való sikertelen felvételi után jönnek át ide? Szakmai és anyanyelvi nevelés Mint azt Nógell Tibor Igazgató elmondta, iskolájuknak két célja van: a magas szintű szakmai és a hatékony anyanyelvi, nemzetiségi nevelés. Az első cél megvalósítását szolgálják a jól felszerelt szaktantermek, műhelyek és a rendszeres szakmai gyakorlatok. Az Iskolának 11 műhelye van, ezekben probléma nélkül megoldható a diákok szakmai oktatása. Sőt, a műhelyek fel- sz'breltsége még azt is lehetővé teszi, hogy az iskola melléküzemági termelést folytasson bennük: tanszereket, oktatási segédeszközöket gyártanak közép- és alapiskolák számára. Az ebből származó bevételt pedig az iskola javára fordítják. Az Iparinak nagyon jó kapcsolata van több budapesti és miskolci szakközépiskolával. Tanáraik szakmai tapasztalatokat cserélnek, segítenek egymás diákjainak üdültetésében és nem utolsósorban sportversenyeken mérik össze erejüket. Ez utóbbiak közé sorolható az Ipari által kiírt Barátság Kupa, amelyet először 1972-ben rendeztek meg Kassán, és immár a 15. évfolyamához érkezett. Az ipari másik céljának, az anyanyelvi és nemzetiségi nevelésnek megvalósítását hatékonyan szolgálják az iskola művészeti csoportjai: a Pásztó András vezette „X“, azaz Iparlsta Kisszín- pad, és a népi tánccsoport. Az „X“ 1974-ben kezdte tevékenységét, 1983 óta rendszeresen, évente bemutatnak egy-egy színdarabot, többször szerepeltek már sikerrel a művészeti seregszemléken, így a Jókai Napokon is. A tánccsoport 1984 februárjában kezdett próbálni, dr. Hlavács Pálné igazgatóhelyettes vezetésével, s a műsor betanulásában sokat segít nekik Varga Ervin, az Ifjú Szívek koreográfusa, aki hajdan maga is iparista volt. Ez ideig már kétszer nyerték meg a városi diáknapokon rendezett versenyt, és kétszer képviselték Kassát a kerületi ifjúsági találkozón. Ha az ipari művelődési tevékenységéről írunk, föltétlenül el kell mondanunk, hogy ez az iskola ad otthont a Matesz kassai Thália Színpadának. — A Thália minden előadását szervezetten megnézik az Iskola diákjai — mondja Nógell Tibor. — A színház a mi épületünkben kapott helyet, tehát tulajdonképpen a miénk, vagyis annyiban, hogy a kisebb karbantartásokat mi végezzük el benne. Az „X“- nek a próbákra, az Iskolánknak a nagyobb rendezvényekre elég gyakran kell a színpad, a Thália szívesen adja. Jó a kapcsolatunk a Matesz vezetésével, már csak azért is, mert Takáts Ernőd igazgató is nálunk érettségizett. Amint látjuk, tanárok és diákok egyaránt erősen kötődnek az 1- parihoz. Az iskolának volt egy tanára. Veres József, aki több mint ötven évet töltött el a katedrán. Az Iskola vezetése úgy gondolta, hogy tiszteletére emlékérmet létesít, amelyet évente rendszeresen azoknak a diákoknak és volt diákoknak osztanak majd ki, akik valami Jelentősét értek el a műszaki tudományokban. Az emlékéremmel 1000 korona pénzjutalom is jár, és az Iskola vezetése az idei tanévben ítéli majd oda először ezt az érmet az arra érdemeseknek. Ott szeretnénk lenni az átadásnál. Klinko Róbert (A szerző felvétele) Szálkák, fricskák, cikornyák Az ékezet igaza Nem túlzás, ha azt mondom, a jelszavak országa vagyunk. Hol böhöm betűkkel írott transzparensek, hol harsány színű propagáclós- és hirdetőtáblák, faliújságok, plakátok, hirdető- oszlopok, kirakatok és egyebek hívják fel a figyelmünket arra, amit amúgy is mindenki tud; intenek arra, ami magától értetődik; kérnek arra, amit amúgy is naponta megteszünk. Vagy pedig e jelszavak általános közhelyszerű megfogalmazásai a kor követelményének, a társadalmi erőfeszítéseknek. Az emberek olvassák is meg nem Is, s néha már vicc tárgyává is teszik őket. Egyik délvidéki szövetkezetünkben láttam: a bejárat fölötti cégtábla megszokottan parányinak tűnt a hatalmas jelszó árnyékában. Erre fel sem figyeltem volna különösképpen, ha már odabenn, az előcsarnokban nincs folytatása. „Építsd a hazát, erősíted a békét“ olvashattam. Egy kicsit várakoznom kellett. Föl-alá járkáltam, miközben tekintetem újra a jelszóra tévedt. Hohó, ez nem az a Jelszó, amelyet először — bevallom — felületesen elolvastam. Egy szellemes falusi honpolgár, bizonyára a szövetkezet dolgozója — a hazát szóban az ékezetet átcsempészte a szó első magánhangzójára. A jelszó tehát a módosítás után így hangzott: „Építsd a házat, erősíted a békét.“ Az ékezet Igazát — mely azonnal jókedvre derített — éppúgy nem vontam kétségbe, mint azok az emberek, akik naponta látják, olvassák (olvashatják) a jelszót. Az alap- gondolat így sem szenvedett csorbát. Hogy a hazán szűkebb pátriájukat, e- setleg épülő házukat értik, nem lehet baj, különösen mostanság nem, amikor azt hangoztatjuk, hogy először mindenki a saját dolgait, a saját portáját tegye rendbe. Különösen falun van ennek jelentősége.-polgirlÜnnep ürügj^én ürömeinkről A Csemadok KB március 4-én a Szlovák Filharmónia nagytermében ünnepi ülést tart fennállásának 40. évfordulója alkalmából. Igen, már negyven év telt el; az 1949. március 5-én alakult kulturális szövetség munkáját értékelni nem akarom, nem célom, viszont az évforduló kapcsán egy beszélgetés jutott eszembe, amelyet lassan egy éve folytattam három harmadikos gimnazistával az egyik kis városunkban. Ifjúsági klub vezetőjeként Igyekeztem felmérni, milyen műsor érdekelné őket, ml az érdeklődési körük, kit (kiket) lenne érdemes meghívni egy találkozóra. Beszélgetésünk során több témát érintettünk: irodalom, történelem, környezetvédelem, színház, könyvek ... Szó volt a csehszlovákiai magyar irodalomról, kit, melyik ma élő írót, költőt ismerik. A válaszok lehangolóak voltak. Kapásból egyetlen írót, költőt sem tudtak megnevezni. Arra a kérdésre, milyen csehszlovákiai magyar lapokat ismernek, felsoroltak néhányat, de nem volt köztük a Hét. Arra a kérdésre, hogy kinek a lapja az Oj Szó, i,Nem tudom“ volt a válasz. A Hét hetilap nem mond nektek semmit? A válasz: az egy tévéműsor. Magyarázom, hogy a Hét az egy színes, képes hetilap, a Csemadok KB lapja, s közben eszembe jut megkérdezni, hogy ml a Csemadok. Hármójuk közül egy sem tudott válaszolni, illetve az egyik tudni vélte és gyorsan rá- vágta: „Utazási iroda“. „Az a Čedok“ — próbálom helyreigazítani a választ, mire a diák elbizonytalanodott. Nem sikerült nekik kitalálni, mit is jelent nekik ez a mozaikszó. Az egész beszélgetés azért maradt meg bennem, mert szörnyen lehangoló volt. Elképesztő, ha figyelembe veszem, hogy mindhárom diák főiskolára készült, közülük az egyik magyar — történelem szakra (!}, s hobbiként csak a zenét, a zenehallgatást tudták megemlíteni, Szörnyű! Negyvenéves a Csemadok, e negyven év alatt, akik figyelték, tudják, hatalmas «munkát végzett, sokszor erejét meghaladó munkát. Tisztelet ezért a vezetőinek és aktivistáinak. De minden jól végzett munka után marad egy terület, amely nem kap (kapott) kellő figyelmet. Úgy érzem, a propagáció, az önpropagálás ilyen terület. Nemcsak az említett három diák válaszából általánosítok, munkám során azóta Dél-Szlovákla több részébe eljutottam, s alkalmam volt beszélgetni más iskola diákjaival.’ A helyzet, már ami a Csemadok Ismeretét illeti, nem volt megnyugtató. Varga Béla * 9