Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-06 / 14. szám
fújli(lság8 Szigligeti: Liliomfl nem alkalmas, akkor műszaki téren foglalkoztatom. S azt sem szabad megtennem, hogy az új műsorból kihagyjam esetleg azt, aki a csoportnak már tagja. Ezért Is nehéz nálunk a műsorválasztás. További probléma, hogy rövid az az idő, amíg egy diák aktívan dolgozhat. Az elsősök, ugye, még csak tapogatóznak. Az együttes munkájába a másodikosok és harmadikosok tudnak igazán bekapcsolódni. És mire negyedikesek lesznek, már búcsúznak is. Ez okozza azt, hogy az iskolai csoportoknál igen nehéz állandóan jó színvonalat tartani, illetve azt évről évre emelni. Mert nem onnan lépünk tovább, ahová minőségileg sikerült eljutnunk, hanem majdnem a nulláról kell ismételten kezdeni. — Ebben az évben mit választott az együttes műsorául? — Ismét a magyar klasszikus drámairodalomhoz húzott a szí...játszani nagyon jó Jó húsz évvel ezelőtt, amikor az irodalmi és előadói önképzőkörök lelkes tagjaiból megalakulhatott egy országos hírű bábegyüttes, a Glóbusz, akkor tudatosítottam, mennyire fontos, hogy a műszaki szakközépiskolák vezetői megértsék: tág teret kell adni a kultúra megismerésének és ápolásának. Az ilyen természetű tevékenység egy szakközépiskolában azt segíti elő, hogy teljesebb életet élhessenek azok, akik műszaki pályára készülnek. Ilyen intézmény a kassai (Kosice) ipari is. Ha az iskola történetének leírását olvasgatjuk, megtudjuk, hogy 1950-ben, amikor újraindult a magyar nyelvű oktatás, rögtön az első évben megalakult egy kultúrcsoport, amely annak Idején úgyszólván egész Szlovákiát bejárta műsorával. Azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal mindig élénk kulturális élet volt és van a kassai Schönherz Zoltán Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskolában. Ennek része a mostani, 1981-ben alakult színjátszó csoport is, az „X“, azaz IKSZ, pontosabban az Iparista Kis Színpad. Keletkezéséről, múltjáról és jelenéről beszélgettem Pásztó András igazgatóhelyettessel. — Már az ötvenes évektől kezdve voltak kísérletek színjátszó csoport vagy irodalmi színpad alakítására. Az utóbbi évek első igényesebb és sikeresebb próbálkozása Puskin Anyeginjének dramatizált változata volt. Eleinte csak az iskolai ünnepélyekre i- gyekeztünk színvonalas műsorral készülni. Később a diákok már igényelték a színházat. Így lett az Irodalmi körből színjátszó csoport. Az eredeti profil —■ iskoláról lévén szó — viszont továbbra is megmaradt. Fontos feladatunknak tartjuk most Is gondoskodni az iskolai rendezvények kultúrműsoráról. Hét, szűknek azonban egyáltalán nem mondható év van az IKSZ mögött. Mit jelent ez az együttes életében? — Évente egy-egy, eddig ösz- szesen hat bemutatót és néhány irodalmi összeállítást. Az igényes felkészülés eredményeként a fókái Napokon eddig öt műsorral szerepltünk. A sikert nemcsak a közönség tapsán mérhettük le, hanem az értékelésekkor elhangzott elismeréseker és az eddig kapott díjakon is. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy folyamatos munkánk célja soha nem az, hogy szerepeljünk a versenyen, vagy eljussunk a Jókai Napokra. Elsősorban arra törekszünk, hogy kielégítsük iskolánk diákjainak t- gényeit. Többször lépünk fel Kassán kívül is, például Szepsiben (Moldava nad Bodvou) a Csombor Márton-napokon, Buzitán (Bu- zica), Stúrovóban, de testvériskolánk meghívására Budapesten is szerepeltünk már. Mint az IKSZ művészeti vezetője és rendezője, milyen munka- módszert honosítottál meg az e- gyüttes életében? — Figyelembe kellett vennem azt, hogy iskolai csoportról van szó. Ilyen értelemben hol köny- nyebb. hol nehezebb a munkám. Például a tagtoborzással soha nincs gond, viszont elég megterhelő állandóan kb. harminc emberrel dolgozni. Ideális lenne a létszámot a felére csökkenteni. De ez lehetetlen, mert aki dolgozni akar, azt fel kell karolni, támogatni kell, semmiképpen sem szabad elküldeni. Ha úgy látom, hogy az illető színpadra még vünk. Tudatosítottuk, hogy 1988- ban van Kisfaludy Károly születésének 200. évfordulója. Meg voltunk győződve, hogy e jubileum kapcsán a hivatásos színházak előadják valamelyik ismertebb drámai művét. Ezért úgy határoztunk, megpróbálunk kevésbé ismert egyfelvonásosai közül választant Végül „A betegek“ és „A vígjáték“ című darabjai mellett döntöttünk. — Az IKSZ-bem kemény munka folyik, ez köztudott. Vajon összefüggésben van-e ezzel az, hogy az együttes számos tagja sikerrel szerepel az egyéni alkotóversenyen is? — A csoport legjobbjai indulnak a vers- és prózamondók versenyén, sőt a Jókai Napokra is elkerülnek a kollégák segítsége, önnön tehetségük és szorgalmuk által, öregbítve az iskola jó hírnevét. Ez nagyon jó érzés, főleg ha a központi versenyen is megállják helyüket, ami nem ritkaság. E téren viszont van hiányérzetem is. Ugyanis ritkán találkozunk az ötödik kategóriában olyan versenyzővel, aki tanulmányai során sikeresen szerepelt, tehát nem folytatja a munkát. — Vannak az együttesnek anyagi problémái? — Kinek nincsenek? Viszont ismerve más csoportok működési feltételeit, azt mondhatom, hogy mi viszonylag jó helyzetben vagyunk. Minden támogatást megkapunk Iskolánk vezetőségétől, az ifjúsági szervezettől és a szülői mnkaközösségtől. Ha több pénzünk lenne, esetleg gazdagabb kivitelezésben tudnánk színpadra vinni egy-egy darabot. Bár ez a dlákszínjátszásbain nem meghatározó tényező. Egyébként is az a fontos, hogy játszhassunk, élvezhessük az alkotó munkát. — Említetted a diákszínjátszást. Van-e jövője e műfajnak? — Elsősorban időszerű volna már elválasztani a diákszínjátszást a felnőtt színjátszástól. A kettőt, szerintem, nem lehet egy kategóriában összevetni, bár mint mondtam, számunkra nem a verseny a lényeg. De mások a dramaturgiai feltételek, a szereplők állandó cseréjéről már szóltam, és maga a műfaj is annyira sajátos. Véleményem szerint van jövője a műfajnak, sőt azt mondom, az igazi az lenne, ha minden középiskolában meghonosodna. Az önálló verseny ezt elősegíthetné. Mi mindenesetre továbbra is az eddigi lelkesedéssel dolgozunk. Hogy diákjaimat idézzem: „Mert játszani szeretünk, mert játszani nagyon jó!“ Szőke István Capek: A rovarok életéből Szilva ]ózsef " ......... ~ Ma már inkább a csehszlovákiai magyar képzőművészek középső nemzedékéhez sorolható a maga negyvenhárom évével, Kiállítókedve viszont mintha megcsappant volna. Az utóbbi időben csak csoportos kiállításokon szerepel, nagyobb lélegzetű önálló kiállítása a nyolcvanas évek legelején volt. Szó sincs azonban nála alkotói csendről, hiszen grafikáival, illusztrációival szinte hetente találkozhatunk a hazai magyar sajtóban. Akik ismerik, igazolhatják, hogy rendületlenül dolgozik jelenleg is. Hogy mégis ilyen hosz- szú a szünet önálló kiállításai között, azt az is okozta,, hogy egy ideje lakást, műtermet épített, a- melyeken most végzi az utolsó simításokat. De hallgatásához talán az is hozzájárult, hogy nem akarta darabonként, részleteiben közönség elé vinni egy aránylag hosszú, útkereséssel, kísérletezéssel, próbálkozással teli időszak munkájának eredményét. Talán majd akkor, amikor ezek az eredmények teljesen beérnek, akkor majd jöhet a „nagy“ kiállítás, amely egészen biztosan nem lesz szegényes. Szilva József festőként indult ugyan, mégis a grafika lett az, amely pályája első szakaszát meghatározta, és amelynek mindmáig a festészettel egyenrangú szerepe van Szilva József munkásságában. Ehhez viszpmt egy olyan egyéniséggel való találkozás kellett, mint amilyen a hazai magyar képzőművészet és kultúrtörténet kimagasló alakja, Szabó Gyula volt. Bár hivatalosan sohasem tanította őt, mégis egyik mestereként tarthatjuk számon, hiszen a Szabó Gyulával való ismeretség, kapcsolat rendkívül nagy szerepet játszott Szilva József alkotói hitvallásának kialakulásában. 0 maga mondta el, hogy Szabó Gyula halála után volt egy időszak, amikor úgy érezte, a nagy előd félbeszakadt művészetét a maga telje« valóságában, kéne továbbismernie, később tudatosította magában, hogy nem a mester kézírását kell szolgai módon utánozni, hanem a szellemiségét, művészi, alkotói, emberi pályájának Időálló gondolatiságát, utódokhoz szóló üzenetét kall továbbvinni. Azt az emberközpontú, humanista szellemiséget, amely Szabó Gyulát magasan az átlag fölé e- melte. Azt a fajta hitvallást, hogy az alkotó művészt sohasem hagyhatják hidegen az emberiség mindennapjai, sajátos, örök gondjai, örömei. Szilva magára vállalta e súlyos örökséget, s grafikai munkássága ezáltal nemcsak emberközpontú, hanem teljes egészében az emberrel foglalkozó lett. A világot általánosan foglalkoztató kérdésekre éppolyan természetesen reagál, mint az egyén gondjainak, örömeinek megnyilvánulásaira, vagy amilyen természetességgel dolgozza fel a folklór mélyben gyökerező, tiszta, emberi üzenetét. De ugyanez az emberközpontúság jellemzi a későbbiekben újra mind intenzívebbé váló festői munkásságát is. Ha sorolni kell őt valahová, a csallóközi festők közt emlegetjük már jó Ideje, ami helyénvaló. Hiszen már hosszabb Ideje él a Csallóköz keleti csücskében, Komáromban (Komárno), s mint festőt Is erősen foglalkoztatja őt ez a táj. Vásznain egyre gyarapodnak a csallóközi tájak, grafikáin e régiónak szellemisége. Mindezek mellett azonban nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Szilva Józsefnek ugyanilyen, esetenként még bensőségesebb a kötődése, elkötelezettsége a szülőföldjéhez, a Garam mentéhez. Garamvezekényben (Vozokany nad Hronom) született, innét került a Nyitnál (Nítra) Pedagógiai Fakultásra. Egy rövid ideig Ke- let-Szlovákiában tanít, utána huzamosabb Időre Farnadra (Farná) megy vissza. Ezután következik Komárom, ahol a Művészeti Népiskola rajztanára, jelenleg pedig igazgatóhelyettese is. Egészen természetes vagy inkább törvényszerű, hogy vásznain a csallóközi motívumokon túl a művészet régióiba emelkedik a Garam menti táj; alkotói énjét határozottan foglalkoztatja ennek festői feltérképezése is, tudatosítva azt, hogy ennek a vidéknek koránt sincs annyi megjelenítője, mint a Csallóköznek vagy Dél-Szlovákia más tájainak., Nem lenne róla teljes a kép, ha nem mondanám el, hogy pályáján tett egy jókora vargabetűt is. (Bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a kifejezés a legjobb és legpontosabb, de nem tudok jobbat.) A pedagógiai fakultásról kikerült pedagógus-képzőművész pályája ugyanis már elért egy aránylag magas ívet, amikor a nyolcvanas évek elején alkalma adódott beiratkozni a budapesti Képzőművészeti Akadémiára, egy ritkán nyíló távutas szakra, ami, ugye, azt Is jelentett», hogy közel negyvenéves fejjel és egy, már kialakult alkotó arculattal bizonyos fokig és bizonyos értelemben újra kezdett mindent. Szinte az alapoktól. Rengeteget rajzolt, „Iskolázott“ ezek alatt az évek alatt, hatalmas mappák sokasága őrzi a főiskolára készített rajztanulmányok tömkelegét. Hogy fanatizmus kellett hozzá? Biztos! És hit, hogy ennek értelme van, hogy valahol ennek az óriási befektetésnek a későbbiekben kamatoznia kell. Szilva József hitt akkor is, hisz ma is. És abban Is, hogy a képzőművészet más területein (szobrászat, kerámia) tett kalandozásainak szintén megmutatkozik majd az eredménye egy, az eddiginél is sajátosabb stílus kialakulásában. Mi. szemlélők pedig higgyünk abban, hogy igyekezetének és elhatározásának tárgyiakban megvalósult eredményeit már nemsokára láthatjuk egy önálló tárlaton. Németh Gyula A KÉPEK VILÁGA
