Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-08 / 23. szám
j Múság 8 Diákszínjátszás a Jókai Napokon Kisfaludy: A vígjáték — a képen Bélák Attila és Király £va „Ml Is hát a műveltség? Én azt tartom, nem tudás, hanem szenvedély... Az Ismeret akkor lesz csak élet, ha a tájékozódás, az önalakftás szenvedélye nyúl ki érte, s tudásunk és magatartásunk egyet jelenti“ Ezt a Németh Lászlótól származó idézetet a kassai (Koäice | Pinceszínpad műsorfüzetéből kölcsönöztem, mert a Jókai Napokról szóló írásom élére kívánkozott. Az író által említett szenvedélyt ugyanis ott éreztem feszülni a rendezvénysorozat valamennyi résztvevőjében, csoportjában. De a kisszínpadok és színjátszó együttesek darabválasztása alapján egy másfajta szenvedélyre is következtetni lehetett: a vllágalakltás szenvedélyére. S ez nemcsak a bátor hangú, hazai színpadjainkra az utóbbi években nemigen jellemző darabválasztásban testesült meg, hanem a szinte kivétel nélküli magas színvonalú előadásban is, amely alátámasztotta a mondanivalót. Ez a másik szenvedély azt jelenti: a változás nem csak a világ belügye, mert vannak emberek, van egy generáció, amely részt kér és vállal az alakításában. Hogyha már a szenvedélyekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg egy harmadikról, a nemzetiségi kultúra és lét ■megtartására törekvő szendélyről sem. A Jókai Napok szervezőiből és szereplőiből ez sem hiányzott, tudván tudták, mi a helye és szerepe e rendezvénynek és a mozgalomnak szellemi életünkben. Mivel Írásom terjedelme úgysem engedné meg, hogy méltányosan foglalkozzam a jókat Napok valamennyi produkciójával, s mivel olvasóink zöme a hazai magyar diákság köréből kerül ki, ezért értékelésemben a diákszínjátszásra szorítkozom csupán. E kategóriában négy, illetve öt csoport versenyzett. Azért öt, mert a rendezőség — vagy talán a bíráló bizottság — ide sorolta a Csemadok pozsonypüspöki (Podunajské Biskupicej alapszervezete Zen- di nevű együttesének produkcióját is. Űk Bállá Igor „Üvegbe zárt látomás“ című rockballadáját adták elő. Ügy látszik, sem a szervezők, sem a zsűri nem nagyon tudtak mit kezdeni e műfajjal, amely nálunk ritkán jelentkezik, s idén is csak a Zendi képviselte A diákszínjátszók kategóriájában valamennyi csoport jó színvonalú előadással lépett a közönség elé. E fölötti örömünkbe azonban üröm is vegyül: a rendezvényen látott öt produkció ugyanis nem jelenti a csehszlovákiai magyar diákszínjátszás általános színvonalát. Sőt! A Jókai Napokon látott csoportokon kívül alig akad más színjátszó csoport magyar tannyelvű középiskoláinkban, holott a diákszínjátszás hajdanán szinte kötelező órának számított a középiskolákban. Az irodalomoktatásnak, az anya'nyelv fejlesztésének, az esztétikai nevelésnek ugyanis ez a legeffektívebb módja. Vajon mi okozta azt, hogy diák- színjátszó mozgalmunk ennyire elsorvadt? Én azt hiszem, hogy nem a diákok lelkesedésének, hanem inkább az iskola és a tanárok akaratának hiánya okozta e helyzetet Na meg az hogy éveken keresztül senki sem figyelt különösebben erre a műfajra, a dolgozó csoportokat hol ide, hol oda sorolták a mozgalom szervezői, irányítói. Pedig a lókat Napokon fellépő csoportok egyértelműen bizonyították, hogy a sok más egyéb kötelesség mellett, a vizuális passzív befogadó jellegű kultúra térhódításának Időszakában, a nehéz körülmények stb ellenére Is lehet művelni iskoláinkban, a színjátszást, a csehszlovákiai •magyar diákszfn]átszás' Is Ebben a helyzetben a látott előadásokat értékelve plsszennem sem szabadna, nemhogy bírálnom, mert a becses madárka esetleg elrepülhet Kötelességemnek tartom azonban, hogy ne csak dicsérjek, hanem a komplex yé'eményemei adjam közre — természetesen a jobbítás szándékával. A díákszínpadl előadások sorát a kassal Schönherz Zoltán Középfokú Iftariskola „X“ Iparista Kis Színpada nyitotta meg, amely „látsszunk Klsfaludyt!“ Kisfaludy Károly két egyfelvonásos vígjátékát mutatta be, „A betegek“ et és ,,A vígjáték“-ot, Hogy miért éppen Klsfaludyt választották? Mert ebben az évben ünnepeljük az író, költő születésének 200. évfordulóját, s ehhez az ünnepléshez ők Is szerettek volna hozzájárulni, mégpedig úgy, hogy megpróbálják bebizonyítani: műveinek a mai fiatal nézők számára is van mondanivalója. Hogy Pásztó András tanár, az előadás rendezője Kisfaludyval jól választott, azt a zsűri is elismerte, mert e kategóriában a legjobb darabválasztás díját a kassaiaknak ítélte oda, A megvalósítás azonban már nem volt annyira sikeres, mint a darab választ ás. A két egyfelvonásos szereplői nehezen lendültek bele a játékba, épp a diákos jókedv, a felszabadultság volt az, ami hiányzott, pedig szükség lett volna rá Éppen ebből kifolyólag kicsit eről- tetettnek tűnt a darabokat bevezető és a szünetet kitöltő „mozgolódás“ is. Lehet persze, hogy megszokott, hazai környezetben a hiányolt dolgok a rendezőileg jól kidolgozott jellemzői az előadásnak, és a Jókai Napokon csak a megtlletődöttség és a lámpaláz béklyózta meg a gesztusokat és a nyelvet, vagy éppen hadartatta ed a szereplőkkel a szöveget. A második egyfelvonásos, „A betegek“ előadása pergőbb, magával ragadőbb volt, mint az elsőé. Mindez elsősorban a két szereplőnek, a vénlányt játszó Király Évának és a komornyikot alakító Kassai Csongornak köszönhető. Nem véletlenül kapta Éva a kategória legjobb női alakításának, Csongor pedig a legjobb férfi epizódszerepének díját. Király Éva jól értelmezett szerepjátszásával, bátor, már-már profeszszionális színvonalú játékával lepte meg a közönséget. Kassal Csongor kitűnő karakterszínész, abből a fajtából való, akit színházi és filmrendezők gyakran keresnek, de nem mindig találnak rá Pásztó Andrásnak mindkettőjükkel szerencséje volt, nem szabadna hagyni elveszni a tehetségüket. A legjobb színpadi összeállítás díját az IpoJysági (Sahy) Magyar Tannyelvű Gimnázium és a Csemadok-alapszervezet József Attila Irodalmi Színpada kapta. Vas Ottó rendezésében „Ébredjetek agyak, kezek“ címmel Jevgenyl] Jevtusenko verseiből készített összeállítást adtak elő. Ez az Irodalmi színpad egyidős a Jókai Napokkal, s rendezőjének, Vas Ottónak a neve szinte egybeforrott már a rendezvénnyel. A súlyos mondanivalókat nehezen emészthető oratórikus formában próbálták alőadni az Ipolysági gimnazisták örömmel töltött el, hogy nemcsak próbálták, hanem ez többé-kevésbé sikerült is nekik. Tiszta beszéddel, általában jól értelmezve, magas művészi színvonalon adták elő a verseket. Ügy éreztem azonban, hogy volt közöttük olyan diák is, aki nem értette, hogy mit szaval. Ez, szerintem, veszélyes kötóltánccá változtat (hat) ja az oratórikus formát, mert egyrészt a meg nem értés a mondanivaló átadását is lehetetlenné teszi, másrészt a szavak direkt értelmét hangsúlyozó versmondás az oratóriumot az ötvenes évek szavalókőrusainak szintjére zsugoríthatja. Nem beszélve arról, hogy a nehéz versekkel azonosulni nem tudó diákok csak afféle kötelességnek tartják az irodalmi színpadi összeállításban való szereplést. Ennek éppen az ellenkezőjét éreztem a Részlet a nagydfjas Fókusz Kisszínpad előadásából Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Magyar Tannyelvű Gimnázium Fókusz Kisszínpadá- nak előadásakor. Karinthy Frigyes „Tanár úr, kérem“ című művét vitték színpadra diákos felszabadultsággal. páratlan improvizációs készséggel, jó ötletekkel, kitűnő színészi játékkal. Nem véletlenül kapta ® csoport a diákszínpadok kategóriájában a 25. Jókai Napok nagydíjét. Jaráblk Gabriella rendezésében érett, üde produkciót kaptunk a hajdani Kisfőkusz mára már gimnazistává, tehát „nagy“ Fókusszá cseperedett tagjaitól, Az előadás jó rendezői ötletei közül nagyon tetszett az élő esküvői kép, amely az előadás aktív szereplőjévé vált, a tanár átvedlése diákká és fordítva, s nem utolsósorban a díszlet, amellyel a rendező kedves, humoros színpadképeket produkált. Néhány csekélyebb dramaturgiai hiba zavart csak, így például eléggé elsikkadt, ezáltal kilógott az előadásbői a szemétkosárba zárt osztálytárs jelenete, s az előadás második fejében valamelyest „szétfutott“ a cselekmény, kissé zavarossá vált. Erőltetett volt a komolyabb, a világrengető célok elsorvadásáról szóló jelenetbe való átmenet. Mindezektől függetlenül a Fókusz megérdemelte a nagydíjat. A Komáromi (Komárno) Magyar Tannyelvű Gimnázium Kisszfnpada Páskándi Géza „Diákbolondító“ című „bájkeserves komédiáját“ adta elő Gáspár Tibor rendezésében. A darab egy lehetséges történetet kanyarint Csokonai életének egyik fontos momentuma, a debreceni kollégiumból való kiválása köré. Azonban tényleg csak köré, mért a darabban és az előadásban Csokonai személye szinte teljesen elsikkadt. „Nevetséges, súlytalan alakok közt botorkál egy zseni, és a súlytalanok tömegükkel felülkerekednek. A darabban nincs tragikus bukás, ugyanis a zseni hatalma, ereje a jövőben van“ — írta a rendező előadása elé. Nemcsak bukás nincs azonban a darabban, hanem Csokonai sincs benne, annak ellenére, hogy szerepel. A sokszor öncélúan túljátszott epizódok any- nyira mellékvágányra vitték az előadást, hogy a darabnak a néző számára szinte nem volt mondanlvalőja. És ez nemcsak a rendezésnek, hanem magának a darabnak is a hibája. Az előadásról azonban el kell mondani, hogy jő színészi alakításokat, tiszta színpadi beszédet hozott. Csontos Róbert a legjobb férfialakítás díját, Keszegh Tímea pedig a legjobb női epizódszerep díját kapta, a társulatot pedig a zsűri a leg- jobb színpadi beszéd díjával jutalmazta. Kilógott a sorból, mégis ebbe a kategóriába sorolták a már említett „Üvegbe ' zárt látomás“ című rockballadát. Irta, zenéjét szerezte, rendezte és részben koreográfusa is Bállá Igor volt. Tlaian ez a mindent magára vállalás, okozta azt, hogy az előadás — mely nálunk jelenleg egyedi alkotás — nem vált olyan színvonalassá, amilyet a néző remélt. A zene, a szöveg jó volt, de a koreográfia, a színpadi megvalósítás már kevésbé. Hozzáértő koreográfus és néhány rendezői ötlet nagyszerű előadássá tehetné ezt a rockballadát, amely egyébként nagy közönségsikert aratott a Jókai Napokon. Az idei Jókai Napokon a diák- és felnőtt színjátszók, valamint a vers- és prózamondók között összesen 35 díjat és 4 oklevelet osztottak ki — a két nagydíjjal együtt. Értem a szervezők szándékát: azáltal, hogy mindenkinek adtak valamilyen díjat, kifejezték az elvégzett munka iránti tiszteletet és ösztönözni próbálták a hazai magyar műkedvelő színjátszókat, vers- és prózamondókat. És a szervezőknek ezt a szándékát csak dicsérni lehet. Talán csak azt kellene még tisztázni a nyilvánosság előtt — mert nem csak én nem értem —, hogy mit jelent a nagydí|, s mit a legjobb rendezés, dramaturgia stb, díja, ha azokból a nagydfjas már nem részesül. Különben: úgy érzem, a 25. jókai Napok méltó volt negyedszázados jubileumához! Klinko Róbert (A szerző felvételei) X Diákbolondító — a komáromi gimnazisták Bállá Igor: Üvegbe zárt látomás — rockballada Jevgenyij Jevtusenko: Ébredjetek agyak, kezek — a József Attila Irodalmi Színpad
