Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-10 / 6. szám
[új ifjúság 7 KULCSÁR TIBOR ROVATA — No, most már kibökheted, miért is vége az egésznek, ami el se kezdődött! Már vártam, hogy visszakanyarodik az előbb földobott témához. — Azért, mert a kapcsolatunknak nincs távlata ... perspektívája, ha neked így jobban tetszik. (Tudom, hogy a foglalkozásából eredően kedveli az idegen szavakat.) Szerintem ez nem is szerelem. Hiába gondoltam rád rengetegszer, hiába vacogtam érted számtalanszor, vagy például hiába aszaltam magam a tűző napon... á, nem azért, hogy az ismerőseim megkérdezzék, netán a tengernél nyaraltam, vagy pukkasz. szám a barátnőimet, kizárólag azért, hogy te figyelj fel rém, te méltányold az igyekezetemet , . Mégsem nevezem mélyről Jövő érzésnek globálisan véve a lelkem tob— Két hete, pont éjfélkor itt álltam az utcán, az ablakod előtt — folytatom a vigasztalást —, láttam, hogy ég a lámpa, néhány percig ácsorogtam, élveztem a különös helyzetet, hogy én látlak, te viszont nem tudsz róla. Meglátogatni nem akartalak, félreérthetted volna a helyzetet. Kirívó volt a 'ruhám, de nem akartam a szexualitás tárgyává válni, csupán szükségem volt egy homo sapiensre, mivel társas lény vagyok, konkrétan egy hímnemű egyedre, mert már untam nőtársaim locsogását, letyepetyéit, panaszos siralmait. Felnevet. Végre! Ogy látszik, sikerült bekötöznöm vérző szívét. Vagy lehet, hogy csak jópofaságom váltotta ki arca afféle mimikái változását s a gégéjéből előtörő, kizárólag nevetéskor keletkezett hangokat. Mester Mária SZAKÍTÁ — Végei — mondom tömören. Beleme- rengek a félhomályba és várom, hogy miképp fog reagálni erre a kegyetlenül rövid és hidegen kongó szóra ... Talán fél perce már hogy hallgat, mérlegel, mit válaszoljon, hogy a férfiúi hiúságán se essék csorba, de ne bántson meg engem se. a gyenge nőt, aki bár tele van empátiával, mégis nyugodtan képes szakítani, anélkül, hogy elérzékenyüljön, vagy anélkül, hogy könnycsepp jelenne meg a szemében, vagy hónapokig vívódna, halogatná a búcsúzást, és levélben értesítené tmádottját a végleges döntésről. — Minek vége? — kérdi tettetett kíváncsisággal. Bravó, kitűnő taktikai Magyarázatot kér, holott érti a lényeget, időt akar nyerni, vitát akar indítani, úgy hiszi, meggyőz. — Hát a kettőnk közötti viszonynak, kapcsolatnak, flörtnek, vége, és kész! — mondom egy szuszra, és felülök az ágyon, amely cseppet se szétdúlt, bár lehetne olyan is, -de mi túl józanok vagyunk még extázis közben is. — Miért nem nevezed szerelemnek? — kérdi felháborodottan. Elcsodálkozom, de még mennyire. Még jó, hogy csak az utcáról beszűrődő neonfény világítja meg a szobát, különben látná, milyen bamba kifejezés telepedett az ábrázatomra. Szinte fejbe kólintott tárgyilagos szerelmi vallomásával, ebbe a fel- hábOTOdottan előadott kérdő mondatba burkolt érzelem-meghatározással. Tőlem vi- szőni semmilyen formában nem fogja megkapni, hogy szeretem. — Azért, mert úgy gondolom, a szerelem több, mint egy jó adag szimpátia plusz testi vágyódás mindkét félről. A szerelem az olyan fogalom, amit félve ejtek ki, nemcsak jó hangzása, csengése van, hanem valami fennköltség árad belőle. Félek megérinteni ezt az érzékeny, törékeny csodát, nehogy elillanjon, és aztán soha ne találkozzak vele ... — Mondd — szakít félbe —, miért szí- nészkedsz előttem? Ez a pár mondat is csupa előre begyakorolt szöveg. Igazán minden elismerésem a tiéd, hogy vetted a fáradságot, és készültél minden egyss találkára, de mi a fenének strapáltad magad, ha úgy is tudtad, hogy hamarosan véget vetsz mindennek? Miért nálam ka- matoztattad a tehetséged, miért nem a világot |elentő deszkákon? Miért velem játszottál színházaséit? — Színház az egész világ, mondta Shakespeare — felelem könnyed hangon, amely ' hang épp oly megjátszott, mint a viselkedésem, s mint ahogy megjátszom előtte a magabiztos nőt, aki két lábbal, szlkla- szilárdan áll a földön, mint egy megrög zött feminista, akinek a fejét telebeszélték mindenféle sztereotip marhasággal az emancipáció csúcsán. — Sokan mondták, hogy van bennem némi tehetség, sőt szakember szájából is hallottam, de mégsem jelentkeztem színésznőnek Ilyen külsővel nem való vagyok színpadra. Nem ismerek egyetlen darabot sem, amelyben madárljesztő szerepel, más .szerepet meg úgy sem oszthatnának rám — tökéletes közönnyel beszélek, nem fogok csúnyácska lányok halk, sírástól el- bicsakló hangján könyörögni. — Tudod, El Greco túlságosan megnyújtotta festményein az emberi alakot, nála jó modell lehettem volna. Mosolyog. Látom a tetszésnyilvánítást az arcán. Azt pedig száz százalékra tudom, hogy nem kezd gúnyolódni, és azt sem fogja bizonygatni, hogy te igenis szép vagy, mert ő hűvös intellektuell, és nem fogja megtagadni az elveit, hogy a férfi akkor férfi, ha megfontolt, és nem locsog összevissza, mint egy nő, meg hogy hallgatni arany, de hát minek is beszéljen, mikor a szeméből ki lehet olvasni mindent? Hát most nem tudom kiolvasni a szeméből a lényeget, csupán a mosolyán tudom lemérni a szavaim hatását. zódását a személyed körül. A másik ok az, hogy megígértem a fiamnak: nem szerzek neki soha sem mostohaapukát, mert én magam akarom felnevelni. Igaz, senki sem akarta még adoptálni, de nem is akarom. Ezért a gyerekért megküzdöttem, senkivel sem akarok osztozni a szeretetén. Még ha egoizmussal vádolnak is, még ha a pszichológusok nem nevezik is előnyösnek a csupán anyától kapott nevelést, még ha egyenjogúságtól megszédült libának titulálnak Is, aki másrészt megdicsőült mártírnak képzeli magát, mivel magányos és lányanyaként hoz áldozatokat gyermekéért, akkor sem kell senki. Világos? Csend, sőt dupla csend. Meghökkent, megdöbbent, mert- közvetlen közelről olvastam rá az igét, beletapostam az önérzetébe Is, ez nyilvánvaló, hisz büszke példánya az emberi fajnak, szegény. De az én önérzetembe százszor belegyalogoltak, és lám, mégis itt vagyok. Érzem a szuszogásán, hogy gyorsabban ver a szíve, nyilván azon gondolkozik, mit csináljon: spontán fölpofozzon, vagy hozzám vágja a gönceim, és kidobjon lakályos szál. lásáról. De nem. Ű képes lehiggadní, a józan eszével megálljt parancsol indulatainak, lecsillapítja doboló szívét, mert ő az önuralom élő szobra. Kiegyensúlyozott embertípus, nem olyan labilis idegzetű, mint én. Tény, hogy különböző a vérmérsékletünk, más az érdeklődési körünk, másfelé orientálódunk talán minden téren... Akkor meg mivel jutottunk közös nevezőre? Hülye vagyok. Most töprengek ilyen értelmetlenségen, amikor megsértettem őt. Öt, aki kedves tud lenni hozzám és előzékeny. Tudom, hogy hálátlan vagyok. — Bocsáss meg, kérlek... Zűrös napom volt, most meg az összes mérgem rád öntöm. Majd könnyedén megcsókolom a száját. Remélem, ennyi elég lesz neked, te megbántott teremtés koronája. Semmi esetre se jőpofaságnak szántam, keserűségemben törtem ki, hirtelen, mint egy működni kezdő tűzhányó. Lávaként törhetett volna ki belőlem a panasz akár reggelig, sorolhattam volna a kudarcaimat, maratoni siratóéneket rögtönözhettem volna, de inkább féket tettem a nyelvemre, amely kielégítetlenül bizsereg a számban. Leállítottam magam, nehogy az önsajnálattól megrészegülve kipakoljak egy olyan embernek, akihez holnaptól nem lesz sem- " mi közöm, akit holnaptól, remélem, kerülni fogok, mert ellenállok majd az ellenállhatatlan egyéniségének. Voltaképpen miért keseregtem volna annyit, hisz nem vagyok rabszolga, sem jobbágy, sem éhező proletár. Nem éhezem, mint rengetegen Afrikában, itt nincs tájfun vagy földcsuszamlás, mint Ázsiában, tornádó vagy földrengés, mint Amerikában, nem vagyok túsz -a terroristák kezében, sem munkanélküli Nyugat-Európában, vagy néger Dél-Ameri- kában, bebörtönzött Chilében, torzszülött japánban vagy Vietnamban, örüljek, hogy nyugalmam van. Önzőn örüljek, amikor számomra nem idegen fogalom az együttérzés, a sajnálat. S ha örülök Is, vajon meddig? Csak egyéni problémáim vannak, amelyek orvooshlatók, s eltörpülnek, lncl- finclk, szinte összehasonlíthatatlanul mikroszkopikusak a világban létező kolosszális problémák mellett. És én akarok itt hosszasan nylvákolnt? ö még mindig mosolyog, odafagyott ajkára a mosoly, a szája szinte füligszáj. Furcsa, hogy kritizálom, mikor mindig is vonzónak találtam. Lehet, hogy azért bírálom, mert tudat alatt is azon iparkodom, hogy végleg kiábránduljak belőle, — Ne nevess — mondom —, nem áll Jól neked ez a torz vigyor, olyan az arcod, mint egy fából faragott bábué. — Érdekeseket tudsz mondani — feleli, 5 és műmosolyt produkál, tüntetőleg, csak- azértis alapon, semmibe véve a küllembírálatomat. Nem sértődött meg, mert nem hiú, nem allergiás a külsejét érő célzásokra. Hát ebben sem vagyunk egyformák, kedvesem. Szedelőzködni kezdek. Okvetlen haza kell mennem a fiamhoz. Bár anyámra bíztam, őrizze álmát egyetlen unokájának, s bár bízom anyám tapasztalatában, mégsem tudok nyugodni, mert látnom kell a fiamat, akiért már négy éve aggódom. Szüntelen készenlét az életem, állandó stresszhelyzetet teremt a féltés. Az anyai ösztön diktálja idegrendszerem reakcióit, az az ösztön, amelyet minden nőnemű lénybe beleplántált a természet mágikus keze. szinte attól a perctől kezdve, mikor működni kezd szervezetünkben a sárgatesthormon. — Máris elmész? — kérdi, ahogy észreveszi készülődésemet. — El — mondom kurtán, s nem adnk magyarázatot, hadd higgye, hogy elegem van belőle. Egyszer hadd legyek én a szőrösszívű elhagyó. Még ma is él bennem a kép, amikor a fiam nemzőapja elhagyott, előttem a pánikszerű arckifejezés a mutatós „jóképén“, amikor megtudta, hogy aj» lesz. Nem fogadta lelkesen a tényt, hogy újat alkotott maga helyett, és ebben rejlik a hétköznapi ember halhatatlansága, nem is volt kíváncsi a fiára, akihez huszonhárom kromoszómával járult hozzá. Nem győződhetett meg róla, hogy a fia különb, mint 6 vagy én, sőt hiszem, hogy értelmesebb is. Láttatni akartam vele, mint érvényesült a heterózis hatás az utódunkban, ö viszont megfutamodott a felelősség elől, csupán arra terjedt ki a felelősségérzete, hogy pénzt küldjön, . elment, hogy „nősülni marhaság“ jelszóval az ajkán klubot alapítson megrögzött agglegényekből a „szabadság és függetlenség“ zászlaja alatt. Sokáig vártam, hátha visszatér, százszor és százszor elképzeltem, ahogy ott áll majd a lakásom küszöbén, bűnbánó arccal, szótlanul, esdeklő tekintettel, s én átölelem, nagylelkűen megbocsátok neki, és a vállán zokogok. Filmbe Illő jelenet lett volna, a közönség érzékenyebb lelkű nőtagjai bizonyára meg- könnyezték volna sorsomat. Éppen olyan szentimentális film kerekedett volna az e- gészből, amelynek se eleje, 9e veleje, csak happy end, ez a lényeg, vagy fergeteges finálé, amely felébreszti a nézőtér bóbiskoló közönségét. Ráébredtem, hogy mi a bajom. Miért élek szorongva, komplexusokkal, miért nem hiszek és nem bízok. Az akkori szakításkor trauma ért, amely folytán gátlás keletkezett bennem. Pedig tennem kéne valamit, magam s főleg a fiam megmentésére, nehogy félénk, anyámasszony katonájává serdüljön majomszeretetem terhe alatt, nehogy besavanyodjon környezetemben, nehogy védőszárnyaimban kényes egykeként felcseperedve a legkisebb probléma is nagy megterhelést, leküzdhetelen akadályt okozzon számára. A kilincsre teszem a kezem. — Mi az, meg se csókolsz? — kérdi feléledve hallgatásából. — Nem. Úgyse szeretted. — Azt hittem, te a szakításban is nívódíjat érdemelnél, de tévedtem. Nyoma sincs benned az intelligenciának. Közönséges vagy. — Bravó, színvonalasan tudsz gúnyolódni. Úgy látszik eltanultad tőlem. Jő éjszakát! Ezek után nem jut eszébe, hogy kikísérjen. Cipőm sarkának kopogása kitűnő szinkronja gyors, ideges lépteimnek, ahogy elhagyom a lakást, a házat, az utcát. Még jó, hogy nem néztem meg egy horrorfilmet sem, így legalább nem félek ebben a kísérteties órában. A fantáziám szegényes arra, hogy valami szörnyet produkáljon. Ahhoz viszont elég, hogy elképzeljem, őt most az ágyban. Körülbelül olyan az arca, mint egy bamba tekintetű, fából faragott groteszk bábué. Vajon ki fogom bírni nélküle? G. T.- Ojabb két verse Jobb a múltkoriaknál, de a közlés szintjét nem érik el. A Rajongás cimíí verse erőltetett, képzavarokat is tartalmaz Másik, hosszabb próbálkozásénak az első szakasza jól sikerült, akár önálló versként Is megállná a helyét a folytatás viszont ellaposodik. B. 6. Ismerőse verspróbálkozásat nem tartoznak a kallódó értékek közé. Legtöbb írása szentimentális hangvételű, verselése kezdetleges. rímei nem túl jól sikerültek, sorai több helyen erőltetettek. magyartalanok, egyes esetekben kimondottan zavarosak. Csak úgy találomra néhány elrettentő példa a beküldött „versekből“ .emlékedet én elodázom", . most elválunk e vRrsi részen“, „Árva szívemet / nem csatolja semmi / közelebb Te hozzád / tán az Isten tudná tenni“, „Mint akt költeni tudna / merengek én el, / mint aki trő lenne / a meghitt nap felett.“ Z. D.: Rovatunk múlt évi decembert számában közölt üzenetünkkel egyldőben levéltel ts felkerestük volt iskolájában, Innen viszont a levelet „a címzett Ismeretlen“ megjegyzés- . sei visszakaptuk. Kérjük, mielőbb közölje pontos címét és személyt számát. A. G.: Első beküldött próbálkozása életkorához mérten meglepően Jől sikerült alkotás. A felvetett probléma állandóan Időszerű. Elbeszélésében főleg a párbeszédek tetszettek, nemcsak a cselekményt viszik előre, de a Jellemábrázolás és a környezetrajz eszközéül Is szolgálnak. írását az első félévben közöljük, küldjön újabbakat. Sz. K.: Rovatunkat szüntelenül ostromlő leveleinek. önmagát Ismétlő versprőbálkozásal- nak hű kifejezője legutóbb küldött verse, a Makacsság. Közlésre nem alkalmas. O. H.: Vaskos versgyűjteményére rovatunk jövő hónapi számában válaszolunk.“ Andri: Korábban küldött szerelmi története eléggé szokványos, kissé szentimentális hangvételű próbálkozás. Két „szólamra“ való fel- szabdalása mesterkélt, Indokolatlan. Újabb írása lényegesen jobb, ezt rövidesen közöljük. Három verse közül a Szürkeség című tetszett, de közlésre gyenge. S. R.: ........ Nagyon érdekel az írás. Azt hiszem, ez nem jő kifejezés, mert nemcsak érdekel, egyszerűen szükségét érzem az írásnak“ — olvashatjuk többek között levelében. Már első jelentkezésekor biztattuk, prózai írásának átdolgozását viszont nem kaptuk meg, ezért nem is válaszolhattunk. Kérjük, küldje el az Írás másolatát még egyszer, öt beküldött verse mind őszinte hangvételű vallomás, de még szertelenül, gátak nélkül, lávaként özönlő érzések, gondolatok zuhatagaként hat. Legsikerültebb az Ugye, elhtszed című, ezt az év folyamán közöljük. r-ar-v--—•—— ......-——1. .i.,.iw»w H. 0. G.: Paraboltsztlkus szándékú elbeszélése érdekes és sikeres próbálkozás, annak ellenére, hogy ebben a formájában nem alkalmas a közlésre. Cselekménye helyenként mesterkéltnek tűnik (pl. a betegen születő gyermek motívuma), a jellemábrázolás egyértelműen a főhős negatív vonásaira összpontosul. Az önzés, a beképzeltség, a „teremtés koronája tökéletessége“ Ilyen sarkított ábrázolásának lndítőoka csak valami nagyfokú férfi- gyűlölet lehet. A befejező rész szinte morbiditásba hajlö megoldása még a műfajon belül is eltúlzott, az olvasóban az fró szándékával ellentétes hatást vált ki. Küldjön újabb Írásokat. N. E.: Verseiben szemmel láthatóan tudatosan törekszik a korszerű kifejezésmódra, erre utal verseinek szókincse (atombokrok, tdő- vonat, vaslelkű űrlények stb.j. Verseiben elég sok a mesterkéltség és az utánérzés. Próbálkozzék tovább, és idővel jelentkezzék. ■KHUUBttaBBEillHHGi BHWWMHítÉéMHM—IMi«I I III missratSWil«Íif.‘Jmá iTr'('ifl«inirirV v <
