Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-10 / 6. szám
új ifjúság 6 Olimpiai reménységeink A leg jobbtól aranyérmet várunk 1987-ben Jlfí Papmát választották meg Csehszlovákia legjobb sportolójának. Nem véletlenül. A huszonöt éves síugró (1963. január 9-én született, 176 centiméter magas, 70 kilós) az oberstdorfl világbajnokságon középsáncon aranyérmet nyert. Tizenkilenc év után szerzett ismét csehszlovák versenyző aranyérmet síugrásban világversenyen. S nem titkoljuk, a jégko- rongozókon és a többi síugrón kívül az év legjobb sportolójától Calgaryban is érmet várunk. © Mi erről a véleménye? — Nem bánnám, ha úgy lenne, de a síugrásban minden lehetséges. Elég egy váratlan rossz mozdulat, egy hirtelen feltámadt szélfuvallat, és a legjobb igyekezet is dugába dőlhet. Persze én és a fiúk is mindent megteszünk azért, hogy valóban a lehető legjobban szerepeljünk az olimpiai játékokon Ezúttal abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sok erős versenyben indultunk, jóllehet nálunk is és általában egész Európában (löszükében voltunk. Jó! ismerjük az ellenfeleket. Szóval bizakodunk. Mert azt is tudom, hogy tőlem, miután rám esett az újságírók szavazása, valóban sokat várnak. $ Frenstáti születésű, de ugyancsak frenStáíi Jirí Raska, aki minden idők leghíresebb csehszlovák síugrója volt, olimpiai aranyérmet is nyert. Véletlen ez? — Nem véletlen. Frenátát a RadhoSf alatt fekszik, olyan környezetben, ahol a gyerekek jóformán síléccel a lábukon jönnek a világra. Sokan talán nem tudják, hogy a legjobb barátom és csapattársam, Dluhoä rychnovi, és Rychnov mindössze öt kilométerre van FrenStáttól. Gyerekkorunktól ismerjük egymást, együtt csúszkáltunk az első léceken. Azóta is jóbarátok vagyunk. Dluhoä ráadásul egészen komolyan jár egy frenátáti kislánnyal, így elég sokat megfordul nálunk. Egy másik csapattársnak, Podzimeknek a bátyja nősült FrenStátba, ő is sokat jár ide. tg Hogy lehetséges, hogy frenátáti létére, ahol szintén kiváló lehetőségek vannak a közelben a síugrásra, az ASVS Duk- la Banská Bystrica tagja? A felesége a legjobb sportolók eredményhirdetésén panaszkodott is, hogy elég keveset van otthon. — Valóban elég keveset vagyok a családom, a feleségem, a kisfiam és kisleányom körében, de nem azért, mert a Duk- la Banská Bystrica tagja vagyok, Nálunk nem úgy van, mint a futballistáknál, hogy ahol játszik valaki, az ott Is edz napjában. Mi általában hosszabb, többhetes edző- táborozásokra vagy turnékra járunk, a töbni időt rendszerint Frenátátban töltöm. © Bizonyára jól ismeri Jifí RaSkát. — Hogyne Ismerném Egész biztos éppen' azért lettem síugró, mert pont akkor kezd. tem el gondolkozni sportpályafutásomon, amikor Raäka legenda volt a síugrás vi lágában. Elég gyakran találkozunk, néha kikérem a szakmai véleményét, és ő nagyon szívesen segít Is © Az ő idejében valahogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak a csehszlovák síugrók, sikeresebben szerepeltek Nem gondolkozott még ezen? — Raákáék valóban sikert sikerre hal moztak Csakhogy időközben kiegyenlítődött a mezőny ebben a sportágban Ren geteg ugrósáne épült a világban Olyan országok fiái is felzárkóztak, akik addig azt sem tudták, mi rán terem a síugrás. De azér! mi Is bizonyítottunk már egyszer kétszer, Lehet, hogy éppen Calgaryban kijön a lépés. A Stadion nyomán: (palágyi) Kanadában, a hófedte Sziklás-hegység lábánál, a Bow és az Elbow folyók találkozásánál terül el Catgary, amely mostanában azért szerepel oly sűrűn a világsajtóban és közszájon, mert szombattól, február 13-átó! (úgy látszik, a kanadaiak nem babonásak) itt zajlanak a téli olimpia! játékok. Calgary egyébként Kanada legmagasabban fekvő városa, és már ebből Is látszik, hogy az Isten Is a téli olimpiai játékok színhelyének teremtette Alig másfél százada még indiánok és kalandorok vadászterülete Volt. akik elég sokat torzsalkodtak egymás között Ezért a kanadai l'ovasrendőrség 1875-ben jobb nak látta, ha letáboroz és erődítményt épít e helyen, amelyet aztán Calgarynak neveztek el Később bekapcsolódott az ország vérkeringésébe, mer» erre vezetett az országot átszelő vasút a Transcanadian vonala Napjainkra Calgary szép várossá fejlődött. Hatszázhuszonötezer lakosa van. Az olaj fővárosának is nevezik mivel több száz kőolajtermelő vállalat épült a környékén. Modern város, de igyekszik őrizni hagyományait. Minden évben megrendezik Itt például „A világ legnagyobb szabad-» téri műsorát“ — így hívják ugyanis. A felvonulással kezdődő látványosság tíz naOj sportcsarnok várja Calgaryban az olim pikonnkat. AZ ÖTKARIKA JEGYÉBEN plg tart. A fesztivál fénypontja a Stampede park stadionjában megrendezett rodeó A szó eredetileg a marhák tüzes vassal történő bélyegzését jelenti, amely nem volt egyszerű művelet Ma a cowboyok ügyességi versenyét nevezik így A kemény legények különböző módon mérik össze tudásukat: vadlovakat törnek be, borjút lasszóznak és bikán lovagolnak. Szombattól mások veszik birtokukba a stadionokat, köztük az említett Stampede Cor- ralt, a sportcsarnokokat és a környező lejtőket. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság u- gyanls 1981-ben Calgarynak adta az 1988- as téli olimpiai játékok rendezésének jogét. Tehát már hat éve tart a lázas készülődés a hamarosan sorra kerülő nagy seregszemlére. A régebbi stadionokat felújították, újakat építettek. A megnyitó a McMahon stadionban lesz, ahol ötvenezer néző fér el. A város teljesen a játékok lázában él, a lakosság i- gyekszik minden módon segíteni a rendezőket. Megszerveztek például egy mozgalmat, hogy a versenyzők szüleit, hozzátartozóit magánházakban szállásolják el. Calgaryban már a repülőtér teljes díszben fogadja ma Is az érkezőket. A homlokzaton, az érkezési csarnokban és mindenütt a téli olimpiai játékok üdvözlő feliratai, díszei, jelképei. Az érkezési csarnok közepén áll egy eligazító pult, amelynél a csinos lányok minden kérdésre pontos választ adnak, vagy legalábbis Igyekeznek adni. Az egész repülőteret — akárcsak a várost — a résztvevő országok zászlói díszítik. A General Motors 550 miniautóbusszal segíti a versenyzők és a közönség közlekedését, az Audi cég 300 személyautót bocsát csak az újságírók rendelkezésére. Az Elbow River Inn szállodában ma szobát foglalni képtelenség. Elvégre vele szemben terül el a híres-nevezetes Stam- pede-város és egyúttal a stadion is, a hagyományos „cowboy-világbajnokság“ színA régi és új városháza — előtte az Olympic Plaza, ahol az olimpiai érmek átadására kerül sor. helye. Kerítése mögött a távközlés óriási tányérarcai tekintenek fel az égre. Innen lövik fel és szórják világgá majd az olimpia napjaiban a nagy események képeit. Az új városháza, a neogótikus stílusban épített régi mellett olyan, mint valami hatalmas lépcső. Hat terjedelmes fokát sötétkék üveg borítja. Merész egyszerűségében Is Impozáns. Homlokzatára gigantikus méretű ötkarikát szereltek. Calgary be vásárlóutcája a Nyolcadik Avenue. A boltok zsúfolásig olimpiai emléktárgyakkal. A ruházati áruktól a legkülönbözőbb használati cikkekig minden portékán ott van az olimpiát szimbolizáló hópehely, nemritkán a játékok jegesmedvepárja, Howdy és Hidy néz a vásárlókra a holmikról. Természetesen minden lényegesen drágább, mint a jelzés nélküli, de ugyanolyan minőségű társa. Csak egyetlen példa: egy négy és fél dolláros sima üvegpohár olimpiai jelvénnyel 7,95 dollárba kerül. Az olimpiai szervező bizottság — amint David Shaks, az olimpia szimbólumainak árusítását irányító Igazgató elmondta — több mint 90 klsebb-nagyobb vállalattal kötött szerződést. Ezek összesen 85 millió dollárt fizetnek azért, hogy kizárólagos árusítási jogot szerezzenek. Most ezek a vállalatok is „olimpiai versenyben vannak", futnak a befektetett pénz és a haszon után. A város utcáin egyre gyakrabban tűnnek fel a Pacific North-West ezüstszínű autóbuszai, homlokukon a felirattal: Olympic Tour. Plakátok hirdetik az eseményeket és az olimpia idején rendezett kulturális fesztivál programjait is. A népszerű Calgary-toronyban székel az Olympic Centre. Az első emeleti fogadó- helyiségben egyenruhás olimpiai önkéntesek várják a látogatók tömegeit fehér ingben, illetve blúzban, szoknyában vagy nadrágban, piros lovaskendövei a nyakukban és hófehér cowboy-kalappal a fejükön. Filmbemutatók, kiállítások, előadások tájékoztatnak a téli olimpiával kapcsolatos tudnivalókról. A „körítés“ után azonban nézzük a játékok előkészületeit. Alf Fischer, a lesíkló- számok vezető rendezője, az „időjárás és hófelelős“ a sokat bírált Mount Allan- hegység pályáiról a következőket mondta: „A január közepén itt rendezett versenyek Igazolták, hogy minden rendben van ... A hideg idő beköszöntővel felgyorsult a mesterséges hó készítése. Akkor sem kell aggódnunk, ha meglep bennünket a meleg áramlat. Legfeljebb egy nagy mennyiségű havat ránk Zúdító vihar okozhat gondot. De az előrejelzések szerint ettől nem kell tartanunk.“ Lonard Esler, a calgaryt rendőrség 47 éves főfelügyelője: „A legutóbbi szakértőlátogatónk William Rathburn, a Los Angelest rendőrség főparancsnok-helyettese volt. Ügy vélte, hogy a calgaryl biztonsági intézkedések hatékonyabbak, (óbbnak ígérkeznek, mint amilyen az övék volt az 1984-es nyári játékok idején. A helyi rendőrség fegyveres őrizetet biztosít az olimpiai faluban, ahol 30 civil ruhás tisztünk is szolgálatban lesz a nap 24 órájában," Ron McConell, az Olimpiai Dzsesszfeszti- vál vezetője: „A sportot kísérő kulturális események már január 23-án elkezdődtek és öt hétig tartanak. Kiemelkedőnek ígérkezik Oscar Peterson, a világhírű zongoraművész „olimpiai dzsesszhangversenye" ... Gershwin Porgy és Bess című operájának kanadai ősbemutatójára is sor kerül. Lesznek még szépművészeti kiállítások, bemutatók, irodalmi és folklórműsorok, sőt egy olimpiai rockhangverseny is .. A Nyolcadik Avenue északi vége széles térségbe torkollik, az Olympia Piazáha. Erre sétálva érdemes beugrani Harry-'s News and Tobacco üzletébe. Újság, folyóirat a világ minden tájáról, minden választékban és bőségben. A helyi újságok első oldalai viszont mindig olimpiai a- nyaggal Indulnak. Az Olympia Plaza közepén kör alakú jégpályát használhatott a közelmúltig a város ifjúsága — ingyen. Azóta a jeget eltávolították róla, maradt a beton és az aszfalt. A kör nyugati peremén emelvényt építettek dobogóval, mögötte pedig magas zászlórudakat állítottak Rendhagyó módon minden este Itt lesz majd az olimpiai versenyek ünnepélyes eredményhirdetése. A jégkorongtorna a már említett Stampede Corral és a Saddledome csarnokokban lesz. Az alpesi és északi síszámok a már szintén említett Mount AHan-begység. ben, amely mintegy 90 kilométerre fekszik Calgarytól összesen 46 éremkollekciót osztanak ki a legjobbaknak. Hazánkból 61 sportoló verseng majd értük, bár tegyük kezünket a szívünkre, hogy a jégkorongo- zókon, a síugrókon és esetleg az északi összetett számon, illetve a sífutáson kívül nem nagy eséllyel. Külföldi lapok nyomán: fzsiga) Lesiklópályákat, ugrótornjhot építettek a téli olimpiára. <*% ' »